2017. november 28., kedd



Paul Griffin: Ahol a barátom, ott az otthonom



Tudod, honnan lehet tudni, hogy valaki tényleg figyel rád? Onnan, hogy szinte látni, ahogy a szavak átrepülnek hozzá, belevesznek a szemébe, majd egyenesen a szívébe hatolnak. Onnan, hogy a másik ugyanazt akarja érezni, mint te, akkor is, ha szomorú vagy, mert osztozni akar veled az érzésen.


Fülszöveg:
Egy regény, amely egyszerre facsarja ki és melengeti meg az olvasó szívét.
Egy fiú találkozása egy loncsos kiskutyával felejthetetlen barátsághoz vezet ebben a mélyen megindító történetben, amelyben a főszerepet maga az élet, a veszteségek és a család valódi jelentése kapták.
Ben Coffin mindig is kívülállónak érezte magát. Örökbefogadott gyerekként folyton kerülgetnie kell az iskolában az őt szekálókat, délutánonként pedig sci-fi könyveket olvas a könyvtárban. Ez azonban hamar megváltozik, amikor rátalál egy Flip nevű kóbor kutyára és összebarátkozik a könyvtáros lányával, Halley-vel. Ben életében most először érzi, hogy tényleg tartozik valahová. A lány meggyőzi Bent, hogy írjanak együtt egy regényt. De ahogy a történet kezd kibontakozni, Ben élete egyre jobban összekuszálódik, miközben megpróbálja felfedezni magában az igazságot a barátságról és az otthon valódi jelentését.

Könyv információk:

Eredeti mű: When Friendship Followed Me Home
Eredeti megjelenés éve: 2016

320 oldal · keménytáblás ·
ISBN: 9789634033516 · Fordította: Tóth Gábor
(Az értékeléshez olvass tovább!     )

Miért olvastam el?
Cuki cím és borító páros. Még a 2017-es Könyvfesztiválra megjelenő könyvek között szúrtam ki magamnak ezt a rövid könyvecskét. Már a fülszöveg elolvasása torokszorító volt, mégis el akartam olvasni. Nemrég sikerült…

Szerintem... 
Az Ahol a barátom, ott az otthonom egy nagyon megható kis mese, ami a végére elég hatásvadásszá válik. Érdekes volt, de akadtak fenntartásaim a cselekménnyel és a szereplőkkel kapcsolatban. Szegény fiú, elhiszem, hogy tart attól, hogy embereket veszít el, de ez nagyon megnyomta a könyv hangulatát.

Igazából már ott megragadott a történet, amikor felbukkant a drótszőrű, barna szemű vakarcs kutya, akit később elneveztek Flipnek. A könyv eredeti címe magyarul: „Amikor a barátság hazáig követett” és nagyon találó, bár tetszik a magyar cím is, hiszen Flip a legfontosabb dolog a főszereplő életében, illetve az egyetlen stabil pont!

Nem mondanám vidám történetnek; nagyon sok szomorúságot és komolyságot sűrítettek bele ebbe a 320 oldalba – halál / haldoklás, rák / kemoterápia, árvaság / örökbefogadás -, de akadnak bájos és humoros párbeszédek benne, amik picit feloldják a komorabb részeket. A fiatalok keverik a szavakat (Chucky és Ben) vagy a korukhoz nem illő „komoly”, „nagyon felnőttes” szavakat használnak (Halley).
Pl.:

– (…) Haver, figyeled, hogy miket beszélsz? Olyan vagy, mint egy enchiladába tekert rejtély.
– Mármint enigmába.


Olvass Rufusnak szervezet, vagyis R.E.A.D. (Reading Education Assistance Dogs)

Nem tudom, hogy az eredeti könyvben is erre a szerveződésre gondoltak, de tényleg létezik egy segítő szervezet, amely fiatalokat tanít olvasni kutyák segítségével. Flip kutyus a könyvben egy tanfolyamra jár, amelynek a végén egy bizonyítvánnyal rendelkező olvasást segítő kutya lesz, aki úgy tesz, mintha értené a kisgyereket, aki neki mesél. A fejét oldalra billenti, a fülét emelgeti, míg olvasnak neki és hasonló interakciókkal úgy tesz, mintha tényleg hallgatná a mesélést.
(Kommentár: Mondjuk, szerintem a kutyák pont élvezik, hogy beszélnek hozzájuk, azaz játszanak és/vagy törődnek velük az emberek, mert az én kutyusom is sokszor kuckózott be mellém, amikor olvastam és addig „nyafogott”, amíg hangosan nem kezdtem el olvasni a könyvem. Neki. Szerette és addig is együtt voltunk.)


Összességében

Flip kutyust egyszerűen imádtam! Annyira aranyos volt az egész olvasós kutyává képzés! A másik kedvencem az volt, hogy mi van a mesebeli varázsdobozban. Oké, hatásvadász, de iszonyatosan cuki a történet vége is. Tetszett, viszont nem éreztem kerek egésznek, lehetett volna jobb is a történet.
Ugyanakkor úgy gondolom, hogy ideális arra, hogy néhány komoly „felnőttes” témát feldolgozzunk a gyerekkel együtt olvasva – az tuti, hogy van benne bőven megbeszélni való!

Értékelés: 4

Ajánlom, ha… szeretsz a gyereke(i)ddel együtt új történeteket feldolgozni; …örök ifjúként kedveled a komolyabb hangvételű ifjúsági regényeket; …kedveled a kutyás (állatos) történeteket.

Nem ajánlom, ha… nem bírod a halállal, haldoklással, rákkal foglalkozó könyveket, illetve azokat, amelyekben kisgyerekek vagy állatok állnak a középpontban.


Kedvcsináló idézetek:
– Sajnos nincs túl sok hely a házunkban, bajnok. Talán érdemes lenne kicsit megríkatni a könyvgyűjteményedet. Majd megveszem neked helyettük az e-könyv-változatokat.
– Egyes könyvek megváltoztatják azt, ahogy a világot látjuk, de mindig van egy olyan, ami még a légzésedet is megváltoztatja.
Amikor másnap reggel felébredtem, láttam, hogy a Chewbacca-poszteremet vizslatja, amit a könyvespolcom oldalára ragasztottam. Egy életnagyságú, kétszáztíz centi magas vuki képe volt. A kis krapek félrebillentette a fejét, mintha azon gondolkodna, hogy ez a legfurább kutya, amit valaha is látott.
(…) és visszasurrantam a könyvtárba. Flip és én teljesen egyedül voltunk. Biztonságban. Rengeteg könyvbe olvastam bele. Arra gondoltam, ha létezik mennyország, akkor számomra egy saját könyvtár lenne az.

◈◈◈◈◈
A képek a Pinterest táblámról származnak: 
When Friendship Followed Me Home borítók a GoodReads-en.
◈◈◈◈◈ 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése