2017. november 22., szerda



AniTiger – Magyarosan pirítva! Book Tag


No, de vicces című taget leltem! =^.^=
A Prológus bloggerei találták és töltötték ki, én is náluk leltem meg ezt a taget. Az ő kitöltésüket IDE kattintva olvashatjátok. A TAG lényege, hogy csak és kizárólag MAGYAR könyveket lehet a megadott szempontokhoz párosítani.
Éppen a napokban döbbentem rá, hogy majd 200 magyar könyvet olvastam – legalábbis a Molyos számok szerint -, ami nem piskóta ahhoz képest, hogy sok évig könnyebben nyúltam külföldi regények után.
❖❖❖❖❖
Piros-Fehér-Zöld: Egy könyv, amelyről a világ minden szegletében tudják, hogy magyar:

Szabó Magdának több könyvét fordították le különféle nyelvekre, például az Abigélt és Az ajtót is. Igazából csak azért választottam az Abigélt, mert olvastam és tetszett!

Tejföl: Egy könyv, amiből valami hiányzott:

Nagyon tetszett ez a kötet, de nem éreztem kereknek. Van ez így… Nemrég az írónő egy másik könyvével is így jártam: zabáltam az oldalakat és aztán mégsem lett kerek egész. (Pedig mindkettő tök jó, ajánlom!)

Babgulyás: Könyv, amelyet oly sokáig emlegettünk:

Nem is annyira az irodalmi értéke, mint a bulis stílusa miatt szoktuk emlegetni. Ilyen fesztiválra érdemes lenne elugrani! Nem vagyok nagy fesztiválozó, de nagyon elkapott a történet hangulata – szinte vágytam a Szigetre menni. :))

Töltött káposzta: Egy könyv, amelynek a borítója tetszett meg igazán:



Rubik-kocka: Sokszínű, de mégsem könnyed olvasmány

A történet két színtéren folyik két stílusban: az egyik egy fantasy, ami egy mágikus középkori világban folyik, míg a másik a jelenben folyik, ahol egy filmet forgatnak a színészek. Na, milyen filmet? Egy fantasyt, ami egy mágikus világban játszódik… A két főszereplő színész a történet főszereplőit alakítják -  két szerelmes történet egy a vásznon és egy a valóságban. ZSENIÁLIS.

Tokaji aszú: Egy könyv, amelyet legszívesebben elfelejtenél:

Kommentár nélkül.


4-es metró: Egy könyv, amelyet már időtlen idők óta vársz, de még mindig nincs készen! 

On Sai: Calderon 3. és Virág Emília: Sárkánycsalogató 3.
Legyen két könyv, rendicsek? Nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, de nagyon várom mindkét regényt.

A tag szabadon vihető, ahogy általában!
Csak tüntessétek fel a Prológust, mint forrást!

Kihívottjaim:

❖❖❖❖❖
Jó olvasást! Köszönöm a figyelmet!
❖❖❖❖❖


2 megjegyzés:

  1. Csak azt nem értem azóta sem, hogy a Tokaji Aszút miért kéne elfelejteni? Jó, az 5 puttonyos nagyon édes, de a 3 puttonyos az szerintem finom! A Jégbort és a fügebort inkább elfelejteném az életemből :D

    VálaszTörlés
  2. Szíven ütött, hogy a Szívritmuszazavr ennyire nagyon nagyon nem tetszett... bár tudom, hogy nem kedvelted, de ennyire?
    A kihívást pedig köszönöm ^^

    VálaszTörlés