2018. február 3., szombat



AniTiger – Ellentétek Book Tag



Mostanság ezerrel dolgoztam – premierünk volt pénteken -, illetve nagyban készül a havi Merítés, ami szintén nagy odafigyelést igényel, ezért tartalmasabb posztokra nincs időm. (Igen, ha egy álomvilágban élnénk, ahol vissza tudom forgatni az időt egy időnyerő segítségével, akkor ilyen esetekre előre tudnék posztokat készíteni, de nem élek. Nem küldték meg a roxforti levelemet…) Mivel nemrég kaptam egy felkérést egy jópofa book tagre, ami megtetszett – ezt hozom most. Minden egyes könyv, amit a posztban említek, megtalálható a MAGÁNKÖNYVTÁRamban. Ez egy extra nehezítés volt magamnak. ;)
Erre a tagre Hikari hívott ki (Írásaim Tárháza), az ő bejegyzését ITT olvashatjátok, de aztán rájöttem, hogy Dorkámnak (Anya olvas) már ezer meg egy éve tartozom ugyanezzel a taggel…  ITT elérhető a karca a válaszaival. 
Ne haragudjatok a totojázásért, lányok! :D
OLVASS TOVÁBB---------->

❖❖❖❖❖
1. A legrégebbi könyv a gyűjteményedben:

Móra, 1973-as kiadás

Persze hozzá kell tennem, hogy eléggé ácsingózom az újrafordított kiadásokra! (Pl.: Helikon, 2015 - Takács M. József / Könyvmolyképző, 2017 - Burján Monika / Magánkiadás, 2015 - Dunajcsik Mátyás)

2.A legújabb könyv a gyűjteményedben:

Be kell vallanom, hogy én bizony tegnapelőtt csúnyán elcsábultam...
Csütörtök éjszaka belefutottam EBBE az akcióba, és éjfél után már a kosaramban volt egy ajándékba szánt könyv - mellette 30 magamnak szánt könyvvel*. Amiből a végén kiválasztottam hármat, és a négy könyvet már MÁSNAP, péntek délben átvehettem. Durva, mi? X)
Ráadásul csak 2 könyvön volt rajta az akciós matrica, ami lejött nyom nélkül. Most olyan #szeretemaLibrit-feelingem van! *(A másik akciójukat meg se mertem nyitni… Ezt!)

3.Egy olcsó könyv a gyűjteményedben:


10 forintos tavalyi szerzeményem!

4.Egy drága könyv a gyűjteményedben:

A két kötet együtt 7000 Frontba fájt.
Ebből a két hatalmas gyűjteményből összesen 8 blogos értékelés született, amiket IDE KATTINTVA elérhetsz a Molyos értékelésemnél!

5.Egy könyv, aminek férfi a főszereplője:


Michael Shipman paranoid skizofrén, ezért nehéz volt együtt érezni vele, de érdekes főszereplő, az biztos!

6.Egy könyv, aminek nő a főszereplője:


Anne Elliot a főszereplő, akit végig imádtam! *.*

7.Egy könyv, amit gyorsan befejeztél:


132 oldalas, 2016. március 14., 19:45 2016. március 14., 21:53 között olvastam el, ami szerintem elég gyors. Persze a történet is nagyon érdekes és – sajnos – beszippantja az embert…

8.Egy könyv, amit sokáig olvastál:


692 oldalas, 2017. február 17., 23:00 2017. március 16., 19:54 között olvastam, ami kicsit sok volt. A legnagyobb problémám az volt, hogy nehéz volt mindenhova magammal cibálni ezt a féltéglát. ;) A történet olvasmányos volt, ha azon múlt volna, hamar végigolvasom.

9.Egy könyv, aminek pocsék a borítója:


Magvető, Budapest, 1975
Hahaha, mondjuk ezt a borítót nem is értem! XD

10.Egy könyv, aminek gyönyörű a borítója:



11.Egy magyar könyv:


Kicsit be vagyok sózva, mert hamarosan érkezik a következő rész, a Tündérfogó!

12.Egy nemzetközi könyv:


Nemzetközi: mindenki ismeri / hallott már róla? :D

13.Egy vékony könyv:


Most vettem; 208 oldalas, de csuda vékonynak tűnik!

14.Egy vastag könyv:


Már két duci példány is pihen belőle a polcon! ^.^

15.Egy irodalmi mű (Fiction):


Kitalált szerelmi történet. Hamarosan sorra kerítem! ;)

16.Egy nem irodalmi mű (Non-fiction):


(Jah, szerintem se vágom ezt a kategóriát. :P)

17.Egy nagyon-nagyon romantikus könyv:


Imádom. *pirul*

18.Egy izgalmas akció, vagy krimi:



19.Egy könyv, ami megnevettetett:


Nekem ez akkor is egy abszolút kedvenc. :D

20.Egy könyv, amin sírtál:


Nagyon ajánlom ezt a történetet, de tényleg képes taccsra vágni az embert! Elképesztő történet egy elképesztő srácról.

❖❖❖❖❖
Jó olvasást! Köszönöm a figyelmet!
❖❖❖❖❖



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése