Oldalak

2017. december 31., vasárnap

2017 was AWESOME! - Évösszegző bejegyzés (Boldog Új Évet Mindenkinek!)


Először is, B. Ú. É. K. minden kedves erre tévedőnek! Ez az idei év utolsó bejegyzése, 2018-ban folytatjuk!

Ezzel a mai poszttal együtt 185 bejegyzésem van ebben az évben. Oké, kevesebb a könyvértékelés, de eszem ágában sincs hanyag, összedobott, ám gyorsan elkészített posztot kirakni a blogra, hogy TÖBB legyen. 2016-ban 207 könyvet olvastam el – cirka 51000 oldalt -, ami ebben az évben 213-ra módosult (214-re, ha ma befejezem valamelyik aktuális olvasmányon), viszont le vagyok maradva, mert ~49400 oldalnál járok! ;)) Szerintem ez is csodálatos eredmény, főleg, hogy ezerrel dolgozom és élem az életem!

Ez szerintem fantasztikus, ahogy az is, hogy idén is olvastatok. =^.^= 
Köszönöm szépen!
A kiadóknak és íróknak pedig köszönöm a támogatást!
❖❖❖❖❖

Szilveszteri terveim:
Forralt bort helyett mézes teát iszom, mert egy kicsit beteg vagyok, de a retro szendvics evés idén is tuti program! Még nem tudom, hogy mit fogok nézni, mert megvan az új AZ, de közben a tévében is mennek a horrorok (Kaptár 3., Alien 4., Hannibal, A bárányok hallgatnak, stb.), és ugye rólam tudni, hogy a Szilveszter estét vagy olvasva, vagy horrort nézve szoktam tölteni. :D

❖❖❖❖❖

Személyes sikereim / érdekességek:

 Kedves ismerősök és ismeretlenek írtak rólam és/vagy kérdeztek tőlem néhány dolgot! ^.^ Szóval ezeken a helyeken olvashattok rólam:

 Sikeresen teljesítettem az összes 2017-es Mini-könyvklub fordulót. (A témához tartozó bejegyzések a „mini-könyvklub” címke alatt érhetőek el.)

  Csodás munkám és munkatársaim vannak, élvezet a közös munka velük és minden nap történik valami érdekes a színházban, így minden reggel örömmel indulok dolgozni!

 Sok új molyt ismertem meg 2017-ben! És sikerült a Könyvfesztiválra és a Könyvhétre is eljutnom!

 Sikeresen teljesítettem a harmadik és egyben utolsó Könyvmoly Párbajomat. (Nem indul több kör.)

 Sikeresen teljesítettem Lobo (Olvasónapló) Csökkentsd a várólistádat 2017 kihívását, és már jelentkeztem a 2018-asra (+ blogos felhívás) is!
Plecsni gyűjtemény. :D

 Sikeresen megcsináltam több nehéz kihívást az évben. (PL.: Választok a várólistádról 2017, 25 manga/manhwa/manhua egy év alatt – 2017, 501-es Moly Darts avagy listás könyvek viadala-2017ben is., Minek az éve lesz 2017 ? (nálam a magánkönyvtáré volt)) 

 Sikeresen végigcsináltam az első évemet a Merítés szerkesztőjeként! Különösen büszke vagyok a rovataimra. Ha érdekel, akkor sasold meg a polcomat: Gyűjtőpolc – Merítve „Forever Young Adult” rovatban

 Miután minden hónapban beletettem az aktuális kedvenc zenémet a havi összesítőbe, összejött egy érdekes és sokszínű lejátszási lista Youtube-on! :D Magyarul EZT kapod, ha a fejedben ragadnak a dalok…

 2017-ben 5 alkalommal voltam moziban! Ez csak azért érdekes, mert nem vagyok nagy moziba járó. Vegazussal megnéztük a Vén rókákat, Lorelle-lel pedig ezeket: Transformers: Az utolsó lovag, Valerian és az ezer bolygó városa, Thor – Ragnarök, Jumanji: Vár a dzsungel.

❖❖❖❖❖

Életemben először 2017-ben
Minden évben írok egy ilyen listát, hogy tudjam, mi érdekes történt velem életemben először az adott évben! :))

– Találkoztam Háy Jánossal (és egyből dadogtam neki egy kört :D), Gergely Róberttel, Oszvald Marikával és egy sok további hírességgel / színésszel / művésszel.
– Ettem mozzarellát mondjuk nem jött be elsőre, de aztán nagyon rákaptam
– Mondtam le asztalfoglalást kétszer is.
– Ettem vegetáriánus (nevű + ízű) pizzát egy vegával közösen.
– PokemonGOztam (ez is Első!) haza… sétálva…piásan…az esőben… :))))) azóta rászoktunk
– Aludtam Molynál, Könyvfesztiváloztam és túráztam Vegazussal.
– Mentem Moly esküvőjére Mollyal és aludtunk szállóban (vagymi…, vendégházban).
– Könyvhét Jeffivel kettesben.
– Segwayeztem. (szerelem a második sikeres kanyar után <3)
– Nyaraltam munkatársakkal. (Siófok)
– Nyaraltam Mollyal és Molynál (július 29-étől augusztus 1-ig Mátrafüreden, 2-ig meg Bp-n w/V.)!
– Munkatársakkal egy kisbuszban felmentünk Bp-re az IBS-ben megnézni egy táncelőadást.
– Egerbe is, Nyíregyházára is elmentünk a színházzal. (Mezítláb a Parkban – Eger, ott alvós / Rák Jóska, dán királyfi, Nyíregyháza, utána go haza.)
– Megnéztem a szentpétervári orosz balett társulat A Hattyúk Tava előadását.
– Voltam szájsebészeten.
– Részt vettem a dunaújvárosi újraélesztési rekordkísérletben.

❖❖❖❖❖

STATISZTIKA - 2017
• Az összes elolvasott könyvem: 213*

• Elolvasott oldalak száma: ~49409
• Leghosszabb elolvasott könyv: J. Goldenlane: Farkastestvér (692 oldal / Delta Vision)

Minden 500+ elolvasott könyvem az évben

• Legrövidebb elolvasott könyv: Bartos Erika: Bogyó, a csigafiú / Babóca, a katicalány (14 oldal mindkettő)

• Új polclakók száma: 148*
*(81 könyvet vettem, 25 recenziós példányt kaptam, 33 könyvet kaptam ajándékba és 9 egyéb módon került hozzám.)
• Összes saját magamnak vett könyv ára*: 111.114 Ft**
*(A rengeteg ajándékba adott könyvet csak nem számoltam bele…)
**(Ebből mondjuk lejön 33.000 Ft-nyi 2016-os karácsonyra kapott ajándékutalvány!)
• Legolcsóbb könyv ára: 10 Ft (Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita)
• Legdrágább könyv ára: 2.450 Ft (Joseph Fink – Jeffrey Cranor: Üdvözöljük Night Vale-ben!)

❖❖❖❖❖

BEST OF - Könyves évösszegző!
(Hikari-Alexa, az Írásaim Tárháza bloggerinája kihívott a teljes verzióra, de egy pöttyet átvariáltam! ;) KATT IDE az Ő BEJEGYZÉSÉÉRT!)

 A 10 legjobb könyv, amit 2017-ben olvastam:


Ha érdekel, miket írtam róluk, akkor:

A 3 legjobb folytatás, amit 2017-ben olvastam:


A 3 legnagyobb csalódás:


A 3 legnagyobb meglepetés:

(Nem gondoltam volna, hogy ennyire fog beszippantani a fandom, de majdnem megütött a guta, amikor letettem a könyvet és nem volt nálam a folytatása.)
(Annyira nem vagyok oda az erotikus adult regényekért - a favágókért se annyira -, de ez a könyv beette magát a szívembe. Körbe is adtam a munkahelyemen. :D Ők is imádták.)
(Olyan nagyon nehezen jelent meg ez a könyv, hogy totál pipa voltam már a végén… Több hónapot csúszott, utána ahányszor kerestem a boltokban, sehol sem volt, szóval amikor nagy nehezen megvettem, már totál elegem volt, de olvasás után: szerelem!)

3 kedvenc új szerzőm:

Fredrik Backman
(Az ember, akit Ovénak hívnak, A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb)

Rácz-Stefán Tibor

V. E. Schwab

Három könyv, ami boldoggá tett 2017-ben:


5 kedvenc idén látott film- és sorozatadaptációim: 


 A 11 legszebb könyv, amit idén vásároltam / kaptam:


Új megjelenés, amit még nem olvastam, de szeretnék

Ez is egy TOP10 lett…
Különben túl hosszú lenne a lista… :D

5 könyv, amit el szerettem volna olvasni, de nem sikerült:


A 2017-re eltervezett 156 könyvből 37 darabot (azaz az összes 24 %-át) sikerült elolvasnom… A legjobban a fentieket bánom, hogy elszalasztottam, de a teljes lista JÓVAL hosszabb lenne.

 Mely könyveket szeretném elolvasni éjfélig?


❖❖❖❖❖
Jó olvasást! Köszönöm a figyelmet!
Boldog Új Évet Kívánok Mindenkinek!
❖❖❖❖❖

És ismételten az előző években is betett képpel zárnám az évet, ugyanis eddig BEJÖTT!

Bal oldal: Liz Climo műve, jobb oldalon az én fantasztikus rajzom.


2017. december 30., szombat

Havi összefoglaló – 12. fejezet: DECEMBER


(Ezt a rovatot a „havi összesítő” címke alatt lehet megtalálni.)

Láttátok? Már december vége van!
Viszlát, 2017! Jó volt Veled!
Hupsz, egy kicsit előre szaladtam úgy néz ki, hiszen ma még elmesélem, hogy mi történt velem decemberben… Holnap meg lezárjuk ezt az évet és tűkön ülve – forralt borral az egyik kezemben, retró szendviccsel a másikban, könyvvel a har… khm... majd megoldom… -, szóval, tűkön ülve várjuk 2018 első perceit.
Ma meg teával a kezemben, billentyűzettel az ölemben átfutunk ezen a kissé túl aktívra sikeredett decemberen.
 (A folytatáshoz olvass tovább! ⇩⇩⇩)

Matt Haig: Miért ​érdemes életben maradni?


 
Mini-könyvklub 8. felvonás: életrajzi (szabadon választott)
A témához tartozó bejegyzések a „mini-könyvklub” címke alatt elérhetőek.


Semmitől nem leszel olyan kicsi, olyan semmi, mint a hatalmas átalakulástól az elmédben, miközben a világ mit sem sejtve megy tovább. Ugyanakkor nincs semmi, ami annyira felszabadít, mint ha elfogadod saját kicsinységedet a világban.


Fülszöveg:
A huszonnégy éves Matt Haig világa egyik pillanatról a másikra összeomlott. Egyszerűen nem látta, hogyan tudna tovább élni. Ez a könyv annak története, hogyan jutott túl a krízisen, hogyan lett úrrá a betegségen, ami majdnem tönkretette, és hogyan tanult meg újra élni.
A Miért érdemes életben maradni? nem csupán egy memoár, hanem megható, vicces és örömteli vizsgálata annak, hogyan éljünk jobban, szeressünk jobban, és hozzuk ki a legtöbbet az életből és önmagunkból.

Matt Haig (1975) angol író, újságíró, számos díjnyertes felnőtt- és ifjúsági regény szerzője. Könyvei közel harminc nyelven olvashatók. Feleségével és két gyermekével Yorkban él.
"Utálom a depressziót. Félek tőle. Sőt rettegek. Ugyanakkor a depresszió tett azzá, aki vagyok. És ha nekem ez az élet érzésének ára, akkor ezt az árat kell megfizetnem.
Elégedett vagyok pusztán azzal, hogy vagyok."

Könyv információk:

Eredeti mű: Reasons To Stay Alive
Eredeti megjelenés éve: 2015

Park, Budapest, 2016
248 oldal · keménytáblás ·
ISBN: 9789633552414 · Fordította: Pék Zoltán

Egy utolsó pillanatban megírt ajánlóról…

Sok vázlatot készítettem ehhez az értékeléshez, mert mindegyiket túl személyesnek éreztem, túlságosan beleírtam magam mindegyikbe. Aztán rájöttem, hogy: Hé! Hiszen ez az én blogom, és azért választottam ezt a könyvet, mert érdekelt, hogy valaki hogy élte túl azt, amit anno én is! Szóval begépeltem az első változatát a bejegyzésnek,  és előre is elnézést kérek, de ez most egy különösen személyes és egy kicsit sötét bejegyzés lett. 
De az IDÉZETEK iszonyatosan jók, azokat mindenképpen olvassátok el! ;)
 (Az ajánlóhoz olvass tovább!     )

2017. december 29., péntek

Decemberi megjelenések, amik izgalmasnak tűnnek



Kiadó szerint:

(magyar) Bluemoon Könyvek, Cartaphilus, Delta Vision, Jaffa, Kossuth, Könyvmolyképző, L&L Kiadó, Libri, Maxim

(angol) dp DIGITAL PUBLISHERS, HMH Books for Young Readers, Poppy

  
Húha, máris itt az utolsó 2017-es friss megjelenésekkel foglalkozó poszt! Az a helyzet, hogy úgy döntöttem, hogy jövőre is megtartom ezt a gyűjtőposztot, mert nagyon jól átláthatóak lettek ezáltal a Merítésbeli friss megjelenésekkel kapcsolatos cikkeim. Gondolom nem gond, hogy megy tovább ez a rovat?! ,)
Röviden: a Maxim kiadó belehúzott decemberben, szinte csak belőlük áll ez a bejegyzés… Sőt, néhány friss könyvüket már meg is szereztem. A még meg nem szerezettekért meg sajog a szívem, de ez van. No, lássuk a medvét!

FIGYELEM!
A poszt nem az összes decemberi megjelenést tartalmazza, hanem ezek azok a könyvek, amik megtetszettek a havi megjelenések közül. Jóval több könyv jelent meg a hónapban, ezek azok, amiket kedvem támadt elolvasni!
❖❖❖❖❖

Becky Albertalli: Simon és a Homo sapiens-lobbi



Apu találta ki a Simon-logika koncepcióját, és valahogy képtelen vagyok kinőni belőle. Jelentése: gyenge érveléssel alátámasztott vágyálom.

  
Fülszöveg:
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Sokak szerint a tragédia ott kezdődik, amikor nem jelentkezel ki rendesen a leveleződből, és a féltve őrzött titkaid rossz kezekbe kerülnek. A tizenhat éves Simon Spierrel pontosan ez történt. Martin Addison pedig nem rest megzsarolni a fiút, hogy legyen a randiszervező csicskája, ellenkező esetben közszemlére bocsájtja a mailt a sulis Tumblren, ami köztudottan a Creekwood gimi pletykaközpontja. És akkor apu, anyu, a barátok, a tanárok és legfőképpen Blue is megtudja, hogy Simon MELEG.
Hogy kicsoda bluegreen118? Ezt még maga Simon sem tudja, bár több hete leveleznek haverokról, zenéről, oreozabálásról, vágyakról és félelmekről, no meg arról, hogy milyen ciki is ez a coming out-ügy. Blue valódi kiléte azonban teljes rejtély…
Simonnak fel kell vállalnia az érzéseit, még akkor is, ha az egész suli ezzel szekálja majd, vagy ha otthon kitagadják, hiszen Blue létezik, egy srác, aki csak rá vár, akiért érdemes…
  
Könyv információk:

Eredeti mű: Simon vs. the Homo Sapiens Agenda
Eredeti megjelenés éve: 2015

Libri, Budapest, 2016
324 oldal · puhatáblás ·
ISBN: 9789633107782 · Fordította: Weisz Böbe
(Az értékeléshez olvass tovább!     )