Oldalak

2014. december 31., szerda

B.Ú.É.K.!

A poszt arról szól, hogy szeretnék nektek Békés, boldog új évet kívánni! Az olvasás szeretőknek sok-sok jó könyvet hozzon a következő év és össznépileg mindenkinek egészséget, boldogságot és sikerekben gazdag 2015-ös évet kívánok!

☆☆☆☆☆

2014. december 30., kedd

Laurell K. Hamilton: Tigrisvadászat (Anita Blake 20.)



„Vannak napok, amikor nem az a lényeg, hogy elkapjuk-e a gonosztevőket. Vannak napok, amikor fontosabb, hogy a jófiúk ne érezzék annyira pocsékul magukat. Évekbe telt, mire rájöttem, hogy ez a második fázis is legalább annyira fontos része a melónak.”


Fülszöveg:
Sorozatgyilkos szedi áldozatait az Államok északnyugati vidékén, módszere kegyetlen és bestiális. A helyi rendőrség arra gyanakszik, hogy „szörnyetegek” is részt vettek a gyilkosságokban, ezért Anita Blake és Ted Forrester rendőrbírók segítségét kéri, hiszen náluk jobban senki nem ismeri igazán a szörnyetegek természetét. Akik közül néhány igenis valóságos.

Minden Sötétségek Anyjának halottnak kellene lennie, de csak a testét pusztították el. Most új porhüvelyre van szüksége, és neki éppen Anita Blake testére fáj a foga.

Edward szerint a sorozatgyilkosságok azt az egyetlen célt szolgálják, hogy Anitát a valaha volt legveszedelmesebb vámpír közelébe csalogassák. S a fajtájuk közt hiába tartják Edwardot a „Halálnak”, Anitát pedig a „Hóhérnak”, most mindennél nagyobb bajban vannak, mert Anyuci Drága eredt a nyomukba, hogy az egyikükkel végezzen, a másikuknak pedig megszállja testét, nem törődve azzal, hogy közben hány ártatlan embernek kell meghalnia.
Eredeti mű: Laurell K. Hamilton: Hit List
Agave Könyvek, Budapest, 2014
384 oldal · ISBN: 9786155468117 · Fordította: Török Krisztina

2014. december 29., hétfő

Anitiger - Best of avagy leg-ek 2014-ben BookTag

 
Molyos figyeltjeim blogjánál bukkant fel ez a tag és a szó legszorosabb értelmében elloptam tőlük. Szóval az ötletgazdák, akik nem is tudnak erről: @mrsp (Egy könyvfüggő vallomásai) és @Bélabá (Monumentum blog). Az eredeti ötlet @Bélabától ered és mióta közzé tette – december 10. -, azóta igyekszem észben tartani a kitöltését. <EREDETI POSZT ITT>

De először is összesítsük a dolgokat! Én 2014-ben…
  • …elolvastam 251 könyvet!

(ebből 43 manga, 5 képregény-kötet, 8 verses kötet/ -szösszenet, 5 hangoskönyv, 14 képeskönyv (angol és magyar vegyes), 8 rendes angol könyv és 9 rövid angol könyv volt)
  • …most úgy néz ki, hogy ez 68548 oldal ebben az évben, ami naponta ~190-200 oldalt jelent.
  • …és még tuti befejezem a Szürkét és az új Anita Blake könyvet. (Ez plusz 1000 oldalacska még az ideihez.)


Van miből merítenem, de mégis bocsássátok meg a határozatlanságomat!

✪ ✪ ✪

2014. december 27., szombat

Suzanne Collins: Futótűz (Az éhezők viadala trilógia 2.)



„Katniss Everdeen, a lány, aki lángra lobbant, maga lehet a szikra, amit ha őrizetlenül hagyunk, akár egész Panemet lángra lobbanthatja és elpusztíthatja
 – mondja az elnök.”


Fülszöveg:
A Kapitólium dühös. A Kapitólium bosszúra éhes. A Kapitólium vért akar látni. És az igazi harc csak most kezdődik.

Katniss és Peeta megnyerték az Éhezők Viadalát, így ők és családjaik megmenekültek az éhezéstől, de a fiatalok nem ülhetnek nyugodtan a babérjaikon. Vár rájuk a hosszú Győzelmi Körút, ismét csak a tévénézők árgus szeme előtt.

A kötelező udvariaskodás unalmát azonban döbbenet és félelem váltja fel, amikor hírét veszik, hogy lázadás készül a Kapitólium ellen. Snow elnök sosem habozott lesújtani az engedetlenekre, és most is ott csap le, ahol senki sem várja. Emberek halnak meg, családok lesznek földönfutók, Katniss és Peeta pedig újabb küzdelemre kényszerülnek, ahol a tétek még nagyobbak, mint korábban.

Eredeti mű: Suzanne Collins: Catching Fire
Eredeti megjelenés éve: 2009
404 oldal · ISBN: 9786155049729 · Fordította: Totth Benedek

2014. december 25., csütörtök

Neil Gaiman: Az álmok fejedelme - Prelűdök és noktürnök (Sandman 1.)



„Az emberek azt hiszik, az álmok nem valóságosak, mert nem anyagból, nem részecskékből vannak. Pedig azok. Nézőpontok, képek, emlékek, szójátékok és elveszett remények alkotják őket…”


Fülszöveg:
A mágus és okkultista Roderick Burgess 1916-ban, Angliában, különös szertartásra készül. Célja, hogy megidézze és csapdába ejtse a halált…
Ám a kísérlet balul üt ki, és Halál helyett testvére, az Álmok Fejedelme, Sandman esik a mágus fogságába; így indul az utóbbi idők legnépszerűbb, többszörösen díjnyertes képregénysorozata. A SANDMAN borongós hangulatú, zseniális eposz, Neil Gaiman választékos prózájában és a képregényszakma legkeresettebb rajzolóinak értő tolmácsolásában tálalva, a modern mítoszok és a baljós hangulatú fantasy keveréke, amelyben a kortárs irodalom, a történelmi dráma és az ősi legendák szinte észrevétlenül fonódnak össze.

A PRELŰDÖK ÉS NOKTÜRNÖK a mítosz, a varázslat és a fekete humor páratlan elegyével mutatja be a főbb szereplőket, és indítja útjára ezt az egyedülálló, a képregények világában semmihez sem hasonlítható történetfolyamot, amelyet sosem fog elfelejteni az, aki egyszer olvasta.

Eredeti mű: Neil Gaiman – Sam Kieth: The Sandman 1. – Preludes & Nocturnes
Eredeti megjelenés éve: 1989
Cartaphilus, Budapest, 2009
240 oldal · ISBN: 9789632661162 · Fordította: Totth Benedek · Illusztrálta: Sam Kieth, Mike Dringenberg, Malcolm Jones III


2014. december 24., szerda

Shannon Hale: Austenland - Vakáció Mr. Darcyval



„Meseország biztonságos hely, ahol körbejárhat, bajba kerülhet, megismerheti magát, és végül sértetlenül kijöhet onnan.”


Fülszöveg:
Jane fiatal New York-i nő, aki mintha képtelen volna rátalálni az igazira – talán azért, mert titokban megszállottan rajong Mr Darcyért, ahogyan Colin Firth játszotta a Büszkeség és balítélet BBC adaptációjában.

Ám amikor egy jómódú rokona örökül hagy rá egy Austen-mániás nők számára kitalált, angliai vakációt, Jane ábrándjai arról, hogy megismerkedjen a tökéletes, régensség korabeli úriemberrel, hirtelen valóságosabbá válnak, mint azt valaha is képzelte volna.

Vajon ez a hamis austeni világba tett utazás elég lesz-e ahhoz, hogy Jane mindörökre lerázza magáról megszállottságát? Vagy álmai esetleg valóra válnak, és megleli a maga Mr Darcy-ját?

A történet magával ragadó, elbűvölő és csupa empátia. Shannon Hale mindnyájunkból kihozza a benne szunnyadó Jane Austen rajongót.

Eredeti mű: Shannon Hale: Austenland
Eredeti megjelenés éve: 2007
Könyvmolyképző, Szeged, 2014
240 oldal · ISBN: 9789633735459

Békés, Boldog Karácsonyt Kívánok!



☃ ☃☃ ☃ ☃
A bejegyzés lényege annyi, amennyit fent is írtam: Szeretnék Boldog Karácsonyt Kívánni Neked!

A többi már csak körítés és maszlag, a lényeg, hogy teljen jól a következő 3 ünnepnapod. Legyen békesség, kerüljön el a vita és ne legyen senki se beteg. (Nálunk a vita már meg volt, a mai délutánt az állatorvosnál töltöttük a kutyusommal, most jöhet a békesség része a Karácsonynak! :))

☃ ☃☃ ☃ ☃

Nem vagyok nagy ünneprajongó, de imádom a Karácsonyt. Egy kis hó még jobbá tenné, ahogy a város karácsonyi fényekkel való felszerelése is. Viszont van karácsonyi zene, karácsonyi könyvek, karácsonyi kaják és édességek!

Vannak zenék, amiket meghallgatok ráhangolódásképpen és léteznek filmek, amik Karácsonykor kötelezők! Idén nem volt kedvem előkapni a szokásos karácsonyi olvasmánylistámat, de akadnak kedvenceim, amiket őszintén és szívből ajánlok.

Idén a karácsonyi fényekre vágytam, szóval körbeautóztuk a fővárost – néhány az Andrássy úton készült kép megtalálható a tumblr oldalamon is <ITT>, és plázáztunk. Érdekes módon a plázákban ilyenkor IGAZÁN karácsonyi a hangulat! Van hóember, Mikulás, fények, díszek – minden csillog. A zene is karácsonyi, a légkör meg ünnepi – nekem, mert én a családommal kavircolok és hülyéskedek, nem pedig ajándékok után rohangálok a plázában. (Ahogy a normális emberek… hahaha.)

☃ ☃☃ ☃ ☃

2014. december 23., kedd

Sir Arthur Conan Doyle: Sherlock Holmes esetnaplója (Sherlock Holmes 9.)



„Az ember tétova teóriákat állít fel, azután arra vár, hogy az idő vagy egy teljesebb ismeretanyag halomba döntse az egészet.”

Ide tartozik az ifjú Sherlock Holmes-ról írt bejegyzésem.
A.C. Doyle: Sherlock Holmes bejegyzéseim: 1., 2., 3.4., 5., 6., 7., 8.

Fülszöveg:
A kötetben szereplő novellák:

Előszó
1. Egy nevezetes személy története (The Adventure of the Illustrious Client – 1924)
2. A holtsápadt katona (The Adventure of the Blanchard Soldier – 1926)
3. A Mazarin-gyémánt esete (The Adventure of the Mazarin Stone – 1921)
4. A háromtornyú ház titka (The Adventure of the Three Gables – 1926)
5. A sussexi vámpír esete (The Adventure of the Sussex Vampire – 1924)
6. A három Garrideb története (The Adventure of the Three Garridebs – 1924)
7. A Thor-híd rejtélye (The Problem of Thor Bridge – 1922)
8. A lopakodó professzor (The Adventure of the Creeping Man – 1923)
9. Az oroszlánsörény esete (The Adventure of the Lion's Mane – 1926)
10. A fátyolos albérlő (The Adventure of the Veiled Lodger – 1927)
11. A shoscombe-i kripta esete (The Adventure of Shoscombe Old Place – 1927)
12. A visszavonult festékkereskedő (The Adventure of the Retired Colourman – 1926)
(A borító csak azért angol, mert magyarul nincs külön kiadása ennek a regénynek! Ez az angol borító meg tetszett.)

Az általam olvasott kiadás:


Szukits, Szeged, 2001
542 oldal · ISBN: 9639278025 · Fordította: Ádám Szilvia, Árkos Antal, Katona Tamás, Lengyel Miklósné, Nikowitz Oszkár, Takácsy Gizella, Tiborszky Péter

2014. december 21., vasárnap

Anitiger – 2014-es éves kihívásaim és terveim a 2015-ös évre


Eljött az évnek az a pontja, amikor lezárja az ember az előző év várólistáit és elkezd újakat tervezni 2015-re. A Molyon sok lehetőség adódik arra, hogy mindenféle listákat rakjunk össze olyan könyvekből, amiket a következő 1 évben szeretnék elolvasni. Illetve ott a második lehetőség – BINGÓ szerű szempontok alapján akármilyen odaillő könyvet felkutatni és elolvasni.

Ebben a bejegyzésben a 2014-es évben eltervezett várólistáimról, bingó részvételeimről regélek. Nem volt túl sok, de nehéz előretervezni, betartani – némelyiket sikerült korábban befejeznem, de van olyan is… Olyan is, amelyiknél befordultam már az utolsó sarkon, hunyorogva látom messze az utca végén a FINISH szalagot feszülni, ahogy tépi ez a decemberi szél, de már nem nagyon bírom.

2014. december 19., péntek

Sarah MacLean: A csábítás kilenc szabálya (A csábítás kilenc szabálya 1.)



„Nem nagyon kedvelem azt a fajta kalandvágyat, amit te képviselsz.”

- Lord Benedick Hartwell


Fülszöveg:
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Egy igazi lady nem szivarozik, a lovat nem férfimódra üli meg, nem foglalkozik vívással és nem is párbajozik. Ezenkívül nem lő pisztollyal és nem kártyázik férfiklubban.
Lady Calpurnia Hartwell mindig betartotta ezeket a szabályokat, de végül is mi értelme volt ennek? Még mindig nincs férjnél és enyhén szólva elégedetlen a helyzetével. De most megfogadta, hogy megszeg minden szabályt és végre élvezni fogja az életet!
De ahhoz például, hogy végigtáncoljon egy bált vagy szenvedélyesen csókolózzon, kell egy megfelelő partner is. Egy olyan férfi, aki mindent tud a szabályszegésről. Például az elbűvölően vonzó Gabriel St. John, Ralston márki, akinek épp olyan rossz a híre, mint amilyen bűnös a mosolya.
Ha Lady Calpurnia nem vigyáz, akkor éppen a legfontosabb szabályt fogja megszegni: akik az élvezeteket keresik, azoknak soha nem szabad reménytelen szerelemre lobbanniuk
Eredeti mű: Sarah MacLean: Nine Rules to Break When Romancing a Rake
Eredeti megjelenés éve: 2010
Könyvmolyképző, Szeged, 2013
494 oldal · ISBN: 9789633735725 · Fordította: Hetesy Szilvia

2014. december 18., csütörtök

Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe



„A lélek rettenetes valóság. Lehet venni, eladni, csereberélni. Lehet megmérgezni és megjavítani. Mindnyájunkban lakozik lélek. Én tudom.”


Fülszöveg:
{

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Dorian gazdag és gyönyörű fiatalember, aki örökké szép és fiatal akar maradni, s ezért még a lelkét is eladná. Miután egy barátja megfesti portréját, a fiú csak azt kívánja, hogy bárcsak a képmása öregedne helyette. Ördögi kívánsága teljesül. Dorian átadja magát az élvezeteknek, a bűn útjára lép, míg egy napon szörnyű felfedezést tesz; a pincében elrejtett képmás életre kel…

Oscar Wilde egyetlen regénye az angol irodalom alapműve, korának botrányirodalma. Görbe tükörben mutatja be azt a társadalmat, amelyet elvakítanak a külsőségek, amely bármeddig képes lesüllyedni az élvezetek hajhászásáért, amelyben a felszínes szépség az élet értelme, amiért bűnt elkövetni művészet.

{

Dorian Gray képmása címmel is megjelent.
Eredeti mű: Oscar Wilde: The Picture of Dorian Gray
Eredeti megjelenés éve: 1890
Kiadta: Filum
234 oldal · ISBN: 9638347554 · Fordította: Kosztolányi Dezső

Laurell K. Hamilton: Bűnös vágyak (Anita Blake 1.)



„Még egy dolgot vittem magammal az alváshoz, egy puha játékpingvint, akit Sigmundnak hívnak. Nem túl gyakran alszom vele, csak akkor, ha előtte valaki megpróbált megölni. Mindenkinek van gyengéje. Van, aki dohányzik. Én plüsspingvineket gyűjtök. Ha nem árulod el senkinek, én se fogom.”


Fülszöveg:

„Anita Blake szúr, mint a kihegyezett karó, és kemény, mint egy ezüst pisztolygolyó”

Olyan világban élünk, ahol a legfelsőbb bíróság döntése alapján a vámpírizmus megengedett. Ahol a halottkeltőnek lenni hétköznapi foglalkozás. Ahol a természetfeletti ügyeket a rendőrség különleges osztaga kezeli. Ahol mindennapos dolog, ha az ember zombikba, vagy patkányemberekbe botlik St. Louis-ban valaki vagy valami gyilkolni kezdi a város legerősebb, leghatalmasabb vámpírjait. A rejtély felderítéséhez a vérszívók kénytelenek külső segítséghez fordulni. Ő Anita Blake. A legdögösebb halottkeltő és vámpírvadász a városban: Azt hitte, már mindent látott, de ez az ügy még neki is okoz meglepetéseket.

Laurell K. Hamilton regénysorozata Anita Blake főszereplésével.

Eredeti mű: Laurell K. Hamilton: Guilty Pleasures
Eredeti megjelenés éve: 1993
Agave Könyvek, Budapest, 2003
246 oldal · ISBN: 9789637118678 · Fordította: Jellinek Gyöngyvér

2014. december 16., kedd

Anitiger - The Social Media BookTag


Igazából senki nem hívott meg rá, de megtetszett Mit eszik a moly? Avagy Szilvi olvas blogon ez a Book Tag és úgy döntöttem, kitöltöm. (Szilvi verziója <itt> olvasható. – Igen, október óta tervben van, csak inkább olvastam…) A szokásos miről mi ugrik be játék és akit szeretném, hogy kitöltené, ha akad ideje: Zabothegyező, az Olvasok a sarokban bloggere!


Twitter - A legrövidebb kedvenc könyved

Nálam a Narnia Krónikái ilyen „egypancsis” könyvek. (Magyarul simán kiolvasható egy fürdés alatt.) Aztán nemrég jött Jean Webster: Nyakigláb Apó és Narnia lejjebb csúszott a kedvenc rövidek ranglétrán…


2014. december 14., vasárnap

Lauren Oliver: Delírium (Delírium-trilógia 1.)



„– Mindenki alszik. Itt mintha mindenki évek óta aludna. Te viszont… ébernek látszottál. – Alex most már hang nélkül suttog. Behunyja a szemét, és ismét kinyitja. – Elegem van az alvásból.”


Fülszöveg:
„Kilencvenöt nap, és védett leszek. Nem tudom, fájni fog-e a kúra. Túl akarok lenni rajta. Nehéz türelmesnek maradnom. Nehéz nem félni, amíg nem vagyok biztonságban, habár a delírium eddig még elkerült. Mégis aggódom. Állítólag a régi időkben az emberek megőrültek a szerelemtől. Ez a legelvetemültebb gyilkos a világon: akkor is végez az áldozattal, ha megérinti, és akkor is, ha nem.”

LAUREN OLIVER már első, remekbe szabott regényével lenyűgözte az olvasókat. A Mielőtt elmegyek a Publishers Weekly elragadtatott kritikájában „nyers, érzelmes, helyenként gyönyörű” könyvként szerepelt, amelynek vége „merész, ugyanakkor szívfacsaró”. Az írónő rég várt második regényével, amely egy disztópikus trilógia első kötete, ismét kivételes tehetségéről és sokoldalúságáról tesz tanúbizonyságot.



Eredeti mű: Lauren Oliver: Delirium (angol)
Eredeti megjelenés éve: 2011
Ciceró, Budapest, 2011
408 oldal · ISBN: 9789635397563 · Fordította: Heinisch Mónika

2014. december 13., szombat

Sir Arthur Conan Doyle: Az utolsó meghajlás (Sherlock Holmes 8.)



„Ha az ember elegendő információ nélkül dolgoztatja az agyát, az épp olyan, mintha üresen pörgetné nagy fordulatszámmal a motort.”

Ide tartozik az ifjú Sherlock Holmes-ról írt bejegyzésem.
A.C. Doyle: Sherlock Holmes bejegyzéseim: 1., 2., 3.4., 5., 6., 7.

Fülszöveg:
A kötetben szereplő novellák:

Előszó
1.) A Wisteria-lak titka (The Adventure of Wisteria Lodge – 1908)
2.) A rejtelmes doboz története (The Adventure of the Cardboard Box – 1893)
3.) A Vörös Kör esete (The Adventure of the Red Circle – 1911)
4.) A Bruce-Partington-tervek elrablása (The Adventure of the Bruce-Partington Plans – 1908)
5.) A haldokló detektív (The Adventure of the Dying Detective – 1913)
6.) Lady Frances Carfax eltűnése (The Disappearance of Lady Frances Carfax – 1911)
7.) Az ördög lába (The Adventure of the Devils's Foot – 1910)
8.) Az utolsó meghajlás (His Last Bow – 1917)
(A borító csak azért angol, mert magyarul nincs külön kiadása ennek a regénynek! Ez az angol borító meg tetszett.)

Az általam olvasott kiadás:


Szukits, Szeged, 2001
542 oldal · ISBN: 9639278025 · Fordította: Ádám Szilvia, Árkos Antal, Katona Tamás, Lengyel Miklósné, Nikowitz Oszkár, Takácsy Gizella, Tiborszky Péter

2014. december 11., csütörtök

Bosnyák Viktória: Analfa visszatér (Tündérboszorkány 3.)

Köszönet a recenziós példányért a Kolibri Kiadónak!

(FB / Weboldal / Moly)


„– Hogyhogy most nem olvasol? Még sosem láttalak könyv nélkül.
– Klott Gatya megígértette szerény személyemmel, hogy a táborban csupán lefekvés előtt olvasok, napközben nem. Egyébként nem hozott volna magával. Azt mondta, különben menjek nyaralni a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárba.”


Bejegyzések az előző részekről:1. Tündérboszorkány és 2. Klott Gatya, ne fárassz!


Fülszöveg:

Úgy tűnik, Analfa nem hajlandó beletörődni a vereségbe. A szigligeti Alkotóházban egyre különösebb dolgok történnek, és a konyhás nénik is olyan furcsák… Szerencsére az írónő segítségére siet a közelben táborozó 5. d. De ebből vajon mi lesz?!

„Ha szeretitek a kalandot, a humort, a Balcsit, ha izgalmas olvasmányra vágytok, ez a ti könyvetek! Ajánlom lányoknak és fiúknak. Gyereknek és felnőttnek. Ez a könyv boszorkányosan tündéres. Vagy tündéresen boszorkányos? De tudjátok, mit? Döntsétek el magatok!” – Nagy Judit, aszódi okleveles Tündérkönyvtáros

„Nem szeretsz olvasni? Hiszen most is olvasol! Ráadásul pont az én ajánlómat. Ha már elkezdted, kérlek, olvasd végig… lehetőleg a teljes Tündérboszorkány-trilógiát. Meglátod, nem fogod megbánni! Tündérkönyvtárosi becsületszavam adom rá!” – Paraginé Tóth Edina, zákányszéki okleveles Tündérkönyvtáros

„Analfa, add fel! A Jóhegyi Lacik és a Tündérkönyvtárosok nyerésre állnak. Szerintünk mindenképp!” – Kolibri Kiadó


Kolibri, Budapest, 2014
216 oldal · ISBN: 9786155450549
A könyv- és borítótervet készítette: Maros Krisztina 

Karácsonyi ajándéknak tökéletes a trilógia - <beszerezhető itt>!