A. O. Esther: Gombnyomásra 2. (A trilógia 2. része)

 Köszönet a recenziós példányért az írónőnek!

(FB / Weboldal / Moly)

„Manipura a mai napig lenyűgöz a maga tökéletes szépségével. De magányos voltam itt és boldogtalan. Odakint minden olyan más. Az emberek figyelnek egymásra. Őszinték a mosolyok, igazak a szavak. Itt minden délibáb.”

Előző rész: Gombnyomásra 1.

Fülszöveg:

☯

Mia és Russel a megalopolisz egy távoli szegletében, Talbot házában raboskodva a szökésüket tervezik, ám minden rezdülésüket a ház intelligens számítógépe, Veronica figyeli. Elég egy rossz lépés, és a csuklójukon villogó bilincsen keresztül megbüntetik őket.

Liam és Dylan a cellájukban üldögélve várják a pillanatot, hogy a többi halálraítélttel együtt száműzzék őket a dzsungelbe, amikor megtudják, a mutánsokat előre beetették a kapu előtt, hogy senki ne élje túl a kivégzést. A két, mindenre elszánt vadásznak azonban sajátos terve van a szabadulásra…

A Hobbs-birtok feketébe öltözik, miután a fényújságban levetítik a kintieknek a 268-as kapunál történt mészárlást. Stella valósággal belerokkan a gyászba, amikor Hobbs dokiék hírt kapnak Russelékről. A lány végső kétségbeesésében Ryannel Manipurába utazik, hogy segítsen a bátyjának és Miának a szökésben, ám nem sejti, hogy ezáltal az ő élete is veszélybe kerül.

Doktor Cohen sem tud békében nyugodni: ismét Miához fordul, és arra kéri, segítsen megtalálni a mágikus követ, amelyet egy legendás, sumér királynő titka rejt, és amely megoldást jelenthet a Manipurában kialakult önkényuralom megdöntésére.

De vajon sikerül-e Miának és Russelnek elmenekülnie Manipurából? Hogyan élik túl a vadászok a kivégzést? Létezik-e olyan seb, amelyet nem gyógyít be az idő sem és valósággá válhat-e egy égben köttetett szerelem?

☯

Decens Magazin Média, 2014

494 oldal · ISBN: 9789631211665

☯

Szerintem:

☯

A második résznek nem csak a borító színei lettek jobbak (Imádom a kék-ezüst párosítást!), de a cselekménye is izgalmasabb lett. Majd 500 oldalról beszélek, de egyetlen pillanatig nem unatkoztam: fordulatos sztori hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel.

Már megállapítottam, hogy az író egyáltalán nem finomkodik a szereplőivel, néha a padlót súrolta az állam, máskor meg a körmeimet rágtam vagy éppen dühöngtem. Ezek a könyves csajok nem kapnak meg mindent és nem csak arról beszélek, hogy a Vadonbéli inkább lenne a város falai között, míg a másikat bentről kifelé húzza a szíve. Viszont a rossz után mindig történik valami jó is és az ilyen részek egészen feldobják a történetet (meg az olvasót).

Jó volt picit jobban körbepillantani abban a csodás városban. Russel agyáért meg eddig is odáig voltam, de most padlóztam le igazán! Annyira szeretem ezt a zsenit, majd megyek én és főzök rá. A pizza és a meleg szendvics nekem is megy!

A trilógiának pozitív a mondanivalója és ez nekem nagyon bejön: a lélek nagyon fontos; az álmaink jelentést hordoznak; mindig lesz, aki szeret minket, akkor is, ha elrontunk valamit vagy rémes dolgok történtek velünk; a gyógyuláshoz türelem és idő kell; nem a gazdagság tesz jó emberré valakit, nem attól leszünk tiszteletre méltóak.

Zseniális: Az álomjáró-szál! Max! A manipurai „városnézés” Miával (és Russellal)!

Sírás: nagyon kikészített a könyv eleje… szegénykéim…

Értékelés: 5

Agybajok és morfondírozás (spoiler!):

☯

Kezdjük máris a végénél – HOGY LEHET ILYEN VÉGE? Kisebb sokkot kaptam Liam utolsó mondatainál, mert rádöbbentem, hogy a 3. rész még meg sem jelent. Azonnal tudnám folytatni, annyira kíváncsi vagyok arra, hogy mi lesz velük!

Amúgy egyre inkább körvonalazódik, hogy a három főhős: Liam, Dylan és Mason mondhatni kap 1-1 részt, amiben összetalálkoznak életük szerelmével. Liam és Mia az első részben, most Dylan és Stella, de vajon mi lesz Mason sorsa? Hát Russel? Borzalmasan kíváncsi vagyok a szerelmi szálakra, de a manipurai dolgokra is.

A könyv elején tényleg kikészültem, mert aggódtam Mia és Russ miatt, aztán meg az egyik kedvenc szereplőmmel történtek rossz dolgok. A Talbot-féle szürke árnyalatoktól majdnem gutaütést kaptam, de az idegbaj Stella miatt kapott el. Őszintén örülök, hogy Liam és Dylan ilyen jól kezelték a leányzó „gondjait”. Eleinte nem igazán érdekelt a Blackwood fiúk húga, mert azok ketten elég hangsúlyos személyiségek ahhoz, hogy eltörpüljön mellettük a fontossága. Aztán – talán a Dylan vonal miatt? – egyre inkább megszerettem a leányt, tövig rágtam a körmöm, annyira féltettem.

Szemszögek

A történet kint is és bent is folytatódik. A kintiek főleg Dylan és Stella szerelme körül bonyolódnak, míg a benti életet Russel és Mia mutatja be. Stellát nagyon megkedveltem, született művész a csaj, nagyon drukkolok neki. Mia szála picit elszomorított, néha egészen kétségbe ejtett. Tényleg szörnyek laknak odabent, nem tudok sírni miattuk. Ebből a szempontból az volt a csúcs, amikor pontot tettek végre Mia „apjának” az ügye végére. (Valami hasonlót kívánok Talbotnak és Grahamnak is!)

Az állatsereglet és a mutánsok

Annyira állatmániás vagyok! Nagyokat mosolyogtam Stella lovának a viselkedésén, a farkasos részen és a hiúzzal vívott harcoknál. A tigriseknek meg már az említése kapcsán is felcsillant a szemem, bár sajnos nem futottam bele egybe sem, de tetszett ez az egész buddhista, zen kertes és szerzeteses történet.

A régi mutánsoktól is kerülgetett a frász, bár szerencsére nem kaptak nagy szerepet, de most rémesen fáztam ezektől az új szörnyektől! Fúj! Amikor menekültek a laborból, akkor egyből a horror számítógépes játékok azon része ugrott be, amikor csatornában kell BOSS FIGHT-ot tolni és nincs elég ammóm, futni is kéne, de nincs hova… szóval azok a részek, amiket a cidri miatt sosem tudok teljesíteni. (A cidri rontja a reflexet, csodálom, hogy milyen jól bírták a Milton lányok. Nagyon drukkoltam, hogy nyikkasást se!)

Ria mama

Dylannel majdnem ugyanúgy vagyok, mint Stellával – őt is elhomályosították a Blackwood pasik. Viszont általa végre rádöbbentem, hogy a szexi Vadász Hármas 28 év körüli, ha jól emlékszem az első részben nem hangzott el Liam kora.

Dylan imádnivaló! Kedves, aranyos és törődő, ráadásul a családja is szuper! A hugicája már korábban is feltűnt a történetben, bár nem kapott nagy szerepet, de Ria mamával – hivatalosan – csak most ismerkedtem meg. IMÁDOM azt a nőt, valami fergeteges a szövege!

„A modern kor egyetlen hasznos vívmánya, hogy a ráncokat és a löttyedt cickókat hátrahagyva, ma már sokáig fiatalosak maradhatunk.”

- Ria mama

Majdnem belefulladtam a teámba, amikor ezt a részt olvastam. Fantasztikus az öreglány, remélem, hogy a többi Forestet is jobban megismerem majd a 3. részben. Nem egy vérszegény família az tuti. Nagyon sajnáltam a házát és ezt az egészet, annyira haragszom az aurafejűekre emiatt (is).

Idézetek:

☯

Mason bukkant fel a fák közül. Bár jókedvűnek tettette magát, le sem tagadhatta volna a megrendültségét, ahogy a lováról leugorva megölelte a barátait. – Képtelen voltam elhinni, hogy meghaltatok! Nagy szemétség lett volna tőletek…

Liam felröhögött.

– Semmiképpen sem hagytunk volna ki belőle!

– Menjetek a francba! – dörmögte Mason. – Teljesen kikészültünk. Titeket gyászol az egész birtok…

☯

Liam sötéten nézett a lányra, majd az indiánhoz fordult.

– Dylan… Végeztem vele. Ha itt maradok, kinyírom, te is tudod.

A barátja felsóhajtott, és halkabbra vette a hangját.

– Sokkot kapott, kimerült és retteg… Ezért beszél ennyi sületlenséget.

– Dylan, ez nem sületlenség! Ez a csaj gonosz. Egy sötét lelkű ribanc.

☯

– A korát tekintve, nos… idősebb, mint önök, de…

– Tehát öreg – vágott közbe Russel. – No, jó, Vera, szerintem most már tedd magad takarékra, és játszd le szépen azt az üzenetet!

– Veronica vagyok, nem Vera, Mr. Blackwood, és nem tűröm, hogy ilyen hangnemben beszéljen velem!

Russel felvonta a szemöldökét.

– Nos, ide figyelj, te „nem vera”! Egy gép vagy, akit azért terveztek, hogy az embereket szolgáld. Én pedig azért beszélek veled így, mert gép létedre túl sokat képzelsz magadról!

☯

– Stella, te haza akarod hozni azt a hiúzt? – kérdezte Mason, miközben a puskáját lustán a vállára vetette. – Hobbs ki fog tőletek akadni.

– Miért akadna ki? – felelte a lány. – A te sólymodat is befogadta.

– No, ezért Félix mégiscsak magasabb rendű lény ennél a bolond macskánál… – hümmögött a szőke vadász, mire Stella a könyökével oldalba bökte.

– Csak egy madár. Ha bepaníroznám és megsütném neked, észre sem vennéd, hogy őt eszed meg.

☯☯☯☯☯

Képgyűjteményem a Pinteresten: Gombnyomásra.

A. O. Esther képgyűjteménye a trilógiához – itt elérhető.

☯☯☯☯☯