Oldalak

2015. január 1., csütörtök

E. L. James: A szabadság ötven árnyalata (Árnyalat-trilógia 3.)



„Én a világot akarom nyújtani neked, Ana. Mindent, bármit, amit csak kívánsz. És óvni is akarlak a világtól. Azt akarom, hogy biztonságban legyél. De azt is akarom, hogy mindenki tudja, az enyém vagy.”

Fülszöveg:
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Amikor a naiv Anastasia Steele és a gyönyörű fiatal milliárdos, Christian Grey találkozott, azonnal átjárta őket az érzéki izzás, amely visszavonhatatlanul megváltoztatta az életüket.
Ana, akit sokkolt, bár ugyanakkor vonzott Christian nem szokványos szexuális ízlése, komolyabb elköteleződésre vágyott. Christian, nem akarván elveszíteni a lányt, beleegyezett a feltételeibe.
Most mindenük megvan – szerelem, szenvedély, intimitás, vagyon és a világ összes lehetősége. De Ana tudja, hogy az ő szerető Ötven Árnyalatával nem lesz könnyű, együttlétük számos nem várt kihívás elé állítja mindkettőjüket. Anának meg kell tanulnia osztozni Christian fényűző életstílusában, anélkül, hogy feláldozná identitását.
Christiannak pedig felül kell kerekednie agresszív irányítási kényszerén, miközben múltja démonjaival is meg kell küzdenie.
De éppen amikor úgy tűnik, közös erővel bármilyen akadályt képesek leküzdeni, a balszerencse, a rosszakarat és a végzet összeesküszik ellenük, és valóra válnak Ana legsötétebb félelmei…
Eredeti mű: E. L. James: Fifty Shades Freed
Eredeti megjelenés éve: 2012
Ulpius-ház, Budapest, 2012
634 oldal · ISBN: 9789632546384 · Fordította: Tótisz András

Szerintem:
Az elején rengeteg volt a visszatekintés az átugrott részekre, ami jó is volt, mert hamar letudtuk a dolgokat, de rossz, mert elég elnagyolt megoldás. Némelyik „behind the scene”-moment tetszett. Aztán a végén is ugyanez a helyzet – időátugrás bevágásokkal, ami itt viszont jó megoldásnak tűnt. (Az epilógus eleje mégis mélypont volt…)

A fenyegetésre és az okára egész kíváncsi voltam, így voltaképpen a felétől egészen izgalmassá vált a sztori. Kifejezetten jók voltak az a körül forgó dolgok és részek. Viszont az nem nagyon érdekelt, hogy miként cserkészték be Christiant… szóval a végére megint elromlott a történet.

Tetszik:

Még mindig jók az e-mailes részek. Meg a családok. Meg a kocsik. Meg a házak. Oh, hogy a munkákat el ne felejtsem megemlíteni! (Jó érzés, hogy ilyen „apróságokban” megcsillan az írói kreativitás, bár mint tudjuk S. Meyer-é a luxusdolgok iránti eredeti elkötelezettség alapötlete…)

A könyvben a legjobb? A Nagy Ház. Imádtam minden szót, ami róla szólt! Giát is! A szülinapi ajándékokat is bírtam (bírnám). 
A Nagy Ház - szerintem
Borítók: annyira egybe vannak nőve a fejemben ezzel a történettel, hogy nem bírom őket elviselni. (A e-book ilyenkor kapja a bónusz pontot. Nem kell becsukva látnom a borítót.) A történettől eltekintve a maszkosat szerettem.

Kiknek ajánlom: értelemszerűen azoknak, akiknek tetszett az előző két rész (vagy nagyon kíváncsiak a befejezésre)
Értékelés: 3
Bővebben:
Morfondírozásaim a szereplőkről
Christian-casting V2.0

Ana… tipikusan túlbonyolít és rémes butaságokon akad fent. (Például: egy férjes asszony nem tarthatja meg a leánykori nevét, hogy független legyen. Vagy-vagy szituáció!)

A történet elején az sem volt semmi, ahogyan a belső istennője Dickens összest olvas. Annyira nehéz nem szeretnem egy olvasni szerető, könyvimádó és kiadónál dolgozó főszereplőt. Abszolút meghasonlok magammal Ana esetében!

Christiant bírom, kellemesen feldobta a sztorit a skizója és ahogy a változó viselkedése Anára hat. Az a baj, hogy az első részt továbbra sem bocsátottam meg neki, emiatt sosem lesz belőle kedvenc. Nagyon megváltozott, igaz, de szerintem a legtöbb ember így van ezzel, ha rátalál a Nagy Ő-jére, akit a Sors Neki Rendelt, akit neki teremtett az Univerzum… Sok ilyet tudok ám még, de a lényeg a lényeg: ebből a srácból csak egyetlen egy valaki volt képes kihozni az igazi természetét, az pedig Ana.

Legyenek boldogok!

Fordítás, eredeti szöveg:

A „Szentséges basszantyú!”- szófordulat katasztrófa, viszont teljesen egyedivé teszi a könyvet. (Egyébként van akinek bejön?) Kicsit elfogadhatóbb a Holy Cow!, de azért attól sem lennék boldogabb, ha Ana Szent Tehenezne…

Az egész idegesít, karonfogva a belső istennővel meg a szemüvegével együtt, ami a beleolvasók szerint angolban totál így szerepel. Előfordul, hogy inkább olvassa az ember eredeti nyelven, ha érti, de ahhoz 1) nagyon kell szeretnie a sztorit, vagy 2) nagyon kíváncsinak kell lennie.

Újraolvasás?

Nem… nem… nem. Drága Ötven árnyalat megkapta a 2014-es évem sok éjszakáját, de csupán pár éjszakás kaland volt számomra. There’s no reason to read again…

Idézetek:
Christian elvigyorodik. – Akkora főnyeremény volnék?
- Christian, te vagy a lottóötös, a rák ellenszere, a három kívánság Aladdin lámpájából egybegyúrva.
Felvonja az egyik szemöldökét.
- Mikor fogod fel végre? - korholom. - Igen, jó parti voltál. És most nem erre gondolok - mutatok a luxuskörnyezetre. - Úgy értem, itt. - A szívére teszem a kezem, és elkerekedik a szeme. Az én önbizalommal teli, szexi férjem eltűnt, és az elveszett kisfiú áll előttem.
- Hidd el, Christian, kérlek szépen - suttogom, és két kezembe fogva arcát, az enyémre húzom az ajkát.

- Öö… és mit szeret Christian egy francia szendvicsben? - A homlokomat ráncolom. Vajon Mrs. Jones megérti az iménti áthallást?
- Bármit belerakhat egy szendvicsbe, Mrs. Grey. Ha bagettbe teszi, a férje meg fogja enni.
Egymásra mosolygunk.

- És mihez kezdesz?
- Nem tudom. Valami mást csinálok.
- Hiszen azt mondtad, hogy ez az álommunkád. És bocsásd meg, ha tévedek, de Isten, Walsh tiszteletes és az egy egész gyülekezet előtt megígértem, hogy őrködöm feletted, támogatom a vágyaidat és az álmaidat, és biztonságban leszel mellettem.


✖✖✖✖✖
A képek a Pinterest - Könyv - 50 shades of... táblámról vannak. Részletek ott.
Goodreads borítók - Fifty Shades Freed!

✖✖✖✖✖

4 megjegyzés:

  1. Hát... legalább kipipáltad. :) A filmet is láttad? Ha igen, az milyen volt, hogy tetszett?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A film kapcsán két dolog jut eszembe:
      1) NemNEMENNENEEM
      2) 2015. Valentin-napra azt kapják a rajongók, szóval még nem jött ki.

      Még ki kell pipálnom pár bdsm könyvet, de ebben főleg a főszereplővel (Anával) nem tudtam mit kezdeni - tőle rossz minden.

      Törlés
    2. ja bocsi, nem tudtam pontosan, mikor jön ki... de most hogy mondod, rémlik ez a Valentin-nap.

      Törlés
    3. (Akkor te sem várod izgatottan :D)

      Barátnőim már extázisban vannak, alig várják, hogy a mozik Mo-n is felvegyék műsorra :) Szóval ahogy közeledik az amerikai premier egyre gyakrabban hangzik el a "Valentin-napon jönjönjön"...

      Törlés