A küldetésünk egyszerű: az X Térség rejtelmeinek fokozatos felgöngyölítése, szigorúan kormányzati célokat követve, óvatosan haladva az alaptáborból, tapogatózva. Nekünk legalábbis ezt mondták.
|
Fülszöveg:
✖
Az X Térséget a kormányzat már harminc éve környezeti katasztrófa sújtotta övezetnek álcázza, így mostanra az érintetlen és burjánzó vadonnak látszó terület csupa misztikum és rejtély az emberek szemében. A Déli Végek nevű titkos ügynökség ez idő alatt számos expedíciót küldött a hely felderítésére – szinte mindegyik tragikus véget ért.
Most indul útnak a tizenkettedik expedíció.
A kutatócsoport négy nőből áll: egy antropológusból, egy geodétából, egy pszichológusból és egy biológusból. A küldetésük felderíteni a terepet és mintákat gyűjteni, feljegyezni minden tudományos megfigyelést a környezetről és egymásról, valamint mindenek felett elkerülni az X Térség természetfeletti hatását.
Az expedíció mindenre felkészülve indul útnak, és hamar megdöbbentő felfedezéseket tesz – például talál egy megmagyarázhatatlan topográfiai jelenséget és olyan életformákat, amik meghaladják a megértés képességét –, de mégsem ezek, hanem a tagok egymás elől gondosan elrejtett titkai változtatnak meg mindent.
Könyv információk:
Eredeti mű: Annihilation
Eredeti megjelenés éve: 2014
Agave Könyvek, Budapest, 2014
172 oldal · puhatáblás ·
ISBN: 9786155442230 · Fordította: Török Krisztina
|
Déli Végek-trilógia:
1. Expedíció
2. Kontroll
3. Fantomfény
(befejezett)
|
(Az értékeléshez olvass tovább! ⇩ ⬇ ⇩ ⬇ ⇩ )
Miért olvastam el?
Valamelyik nap elmentünk megnézni a barátnőmmel a Ready Player One-t, és az Expedícióé volt az egyik film előtti előzetes. Szerintem nagyon jól sikerült a trailer, ezért úgy döntöttem, hogy elbattyogok a könyvtárba, és kihozom elolvasni a megfilmesített regényt. (Szeretek előbb a könyv, aztán a film sorrendben haladni.)
 |
| A trilógia magyar borítói gyönyörűek! |
Szerintem…
Kielégületlenség érzést okozó mű, de félreértés ne essék, semmi szexuálisra nem gondoltam, amikor ezt leírtam. Megpróbálom kifejteni, milyen érzés letenni ezt az amúgy egész gyorsan kiolvasható, rövid regényt. Úgy érzem magam a könyv elolvasása után, mintha a nézett film utolsó 10 percében elment volna az áram, mintha elették volna előlem az utolsó, a legvágyottabb falatot, mintha letett volna a barátnőm a sztori csúcspontja előtt, mert betoppant a főnöke az irodájába...
A történet egész jól kezdődik: megkapjuk névtelen szereplőinket, akikről szinte csak annyit tudunk, hogy mi a munkájuk, és akiket elküldtek az X Térségbe egy expedícióra. (Azért szinte, mert a biológusról, a történetünk főszereplőjéről elég sok mindent megtudunk!) A munkájuk annyi, hogy feljegyzéseket, méréseket, megállapításokat tegyenek az őket körülvevő, eléggé ijesztő ökoszisztémáról, bebarangolják a sötét és baljóslatú épületeket, megpróbálják kitalálni, hogy mi történt a többi expedíciók tagjaival.
Csak az érti, aki maga is itt járt. Ahogy a szépségét is. Mert ha az ember meglátja az elmúlásban a szépet, az örökre megváltoztat valamit odabent. Az elmúlás megpróbálja gyarmatosítani a lelket.
|
Ez a Nebula-díjas regény ott vált számomra horrorisztikussá, amikor kiderült, hogy nem minden tag „oké”, vagyis fenyegetést jelentenek egymásra, holott az expedícióra küldött négy nő az idegen tájon csakis egymásra számíthat(na)! Idegen, nagyjából felderítetlen területen bóklászó nők – egy geológus, egy pszichológus, egy biológus és egy antropológus -, akik némi kiképzést kapva, fegyverrel, fekete naplókkal és némi étellel át lettek „zavarva” egy kívülről be nem látható területre. Igaz, hogy az X Térség összes lénye – a titokzatos falfirkász, az éjszaka sötétjében jajongó szörnyeteg, a spórákkal fertőző összes növény – ellenük van, még sincs kire támaszkodniuk, csak magukra…
De ez nem volt elég… Szinte az egész könyv leírásokból áll, rettenetesen túl van írva a csekély oldalszámához képest. Én nem szeretem a túlírt regényeket, amikben hosszú oldalakon át vesézik ki a fák rétegeit, a felhők színét, az épületek kinézetét és a hasonlókat – amúgy akárhány regénybe kezdtem, mindig itt rontottam el a történeteimet: túl görcsösen el akartam érni azt, hogy más is azt lássa, amit elképzeltem, és túlírtam… -, de a biológus mindent hosszasan kiveséz. Kifejezetten vártam azokat a részeket, amikor magáról mesélt – a gyermekkoráról, a férjéről, bármiről -, mert azok érdekesek és lendületesen elmesélt sztorik voltak.
Összességében
Kevés izgalmas, érdekes rész van benne. Élvezettel olvastam a gyermekkori medencéről, ami miatt a biológus végül biológus lett. Imádtam az enyhén szomorkás hangvételű szellemmadaras részeket. Izgalmas és hátborzongató volt az éjszaka felhangzó szüntelen jajongás, ahogy a teleírt falú alagútba / toronyba való lefelé menetelés is egy titokzatos lény után. Minden mást untam… Alig volt benne párbeszéd, nem igazán sikerült felépíteni azt a hangulatot, amit egy pszicho-thrillertől / horrortól elvár az ember, és valahogy nem volt se füle, se farka a történetnek. Azt vártam, hogy a végére jól odacsap az olvasónak, de nálam nem sikerült neki…
Kedvenc: „szellemmadár”
Értékelés: 3
Folytatás?
Kíváncsi vagyok rá, mert elég sok kérdés maradt megválaszolatlanul (SPOILER: Jó lenne tudni, hogy IGAZÁBÓL mi értelme van az expedícióknak, miért küldenek át embereket az X Térségbe? Miért vállalkoznak rá tudósok, ha tudják, hogy a hazatérők meghaltak rákban, miután szinte elvesztették önmagukat, az emlékeiket és mindenféle mentális változáson estek át? Spoiler vége.), de előbb szeretném majd megnézni a regényből készült filmet.
FILMADAPTÁCIÓ érkezik: Expedíció (2018)
Alex Garland, ez Ex Machina (2015) rendezőjétől érkezik a film, illetve feltűnik pár színész is, akit az első filmjéből ismerhetünk már… Gondolom, jó volt velük dolgozni. Mindenesetre az Ex Machinát még nem láttam – bár szeretném megnézni, mert imádom Domhnall Gleesont -, de elég rossz a film fogadtatása… És úgy tűnik, hogy ismét behív egy nagynevű színész, pár általa kedvelt színésszel egyetemben, aztán filmet csinálnak. Aggódom az Expedícióért, mert nálam ezt a történetet csak a film mentheti meg, annyira untam.
A jó hír az, hogy az előzetes alapján még jó is lehet, még akkor is, ha nem éppen Natalie Portmant képzeltem el a névtelen biológus szerepére. (Oké, oké, a filmben lesz neve mindenkinek!)
ELŐZETES:
Idézetek a könyvből:
✖
Vannak a halálnak formái, amikor már nem lehet esély az újraélesztésre, vannak olyan mélyen húzódó kötődések, melyek ha egyszer megszakadnak, a lelkünk mélyén érezzük az örökre elpattanó köteléket.
✖
– Mind egyetlen végtelen álomban élünk – feleltem. – És csak azért ébredünk fel, mert valami, akár csak egy tűszúrás, megpiszkálja, és felszaggatja az addig igazinak gondolt valóságunkat.
✖
– Szeretsz engem, szellemmadár? – súgta egyszer, nem sokkal a távozása előtt a sötétben, pedig ő volt már a szellem, nem én. – Szükséged van rám, szellemmadár?
Szerettem, de szükségem nem volt rá, és akkor azt hittem, ennek így kell lennie.
✖ ✖ ✖ ✖ ✖
A képek a Pinterest táblámról származnak:
Annihilation borítók a GoodReadsen.
✖ ✖ ✖ ✖ ✖
"Kielégületlenség érzést okozó mű, de félreértés ne essék, semmi szexuálisra nem gondoltam, amikor ezt leírtam." - LOL, szerintem ez az egy mondat foglalja össze a legjobban ennek a könyvnek a hatását (és egyben a trilógia egészének hatását). Úgy örülök, hogy neked se tetszett! (Ez, azt hiszem, elég szemét megjegyzés tőlem, de akkor is. :))
VálaszTörlés