Oldalak

2018. június 3., vasárnap

Leiner Laura: Ég ​veled (Iskolák versenye 1.)




– Ugye nem kell kukacokat ennetek, vagy belsőségeket nyersen? – érdeklődött.
– Nagyi, ez nem egy tévés reality. Nem kell ennünk semmi szokatlant. Sőt, egymást sem kell megölnünk – magyaráztam sokadszorra. – Ez az iskolák Országos Versenye – tettem hozzá magyarázatképpen.
– Értem. Nos, lehetne az is egy feladat, hogy keressetek egy embert a világon, aki tudja, hogy az micsoda – humorizált, én pedig elnevettem magam és megráztam a fejem.


Fülszöveg:
Újvári Hanna a tinik megszokott életét élte egészen egy évvel ezelőttig, egy családi tragédia azonban mindent megváltoztatott. Most apukájával kettesben tölti a hétköznapokat, és rég nem a korosztályának átlagos problémái foglalkoztatják.
Miután átveszi a tizenegyedikes bizonyítványát, az évzáró után váratlan felkérést kap az igazgatótól: részt vehet egy iskolai versenyen, ahol kiváló matekosként főleg a logikai feladatok megoldásában számítanak rá.
Hanna környezete ragaszkodik hozzá, hogy elmenjen a megmérettetésre, így a Szirtes Gimnázium négyfős csapata elindul az Iskolák Országos Versenyére.

Könyv információk:

Eredeti megjelenés éve: 2017
L&L, Budapest, 2017
432 oldal · puhatáblás ·
ISBN: 9786155653407
Leiner Laura könyvek
a blogon:
A Szent Johanna gimi:
1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., Kalauz
Bexi: 1., 2., 3., 4., 5., 6.

(Az értékeléshez olvass tovább!       )

Miért olvastam el?
Kedvelem Laura történeteit, tökéletesen ki tudnak kapcsolni a limonádéi. (Érdekesség: írtam róla az Ismerkedjünk magyar szerzőkkel 1. című Merítésben.)


Szerintem…

Laurának ismét sikerült egy friss, mai történetet alkotnia, ami megfogja a fiatalokat, mert az ő nyelvükön íródott, és mert az általuk trendinek tartott szerepelnek a könyvben. Igazából nem semmi, hogy simán létrehozott egy divatos hashtaget a könyv segítségével (#párnaplábnap). Még én is felkíváncsiskodtam Instrára, miután elolvastam gyúrós Lóri idevágó részét!


– Tudod, hogy van ez. Mindig kell pár nap lábnap. Ez a mottóm – mesélte.
– Ühüm – bólogattam.
– Ezt amúgy én találtam ki. Nézd meg az Instán, #párnaplábnap.


A történet alapkoncepciója ismerős lehet a manapság divatos disztópiákból: gyerekcsapatokat elküldenek egy titkos helyre, ahol egymással versenyeznek, és ezt ilyen-olyan módokon közvetítik a neten. Az írónő nem titkolja, hogy máshonnan merített, a sztoriban fel-felbukkannak utalások az Éhezők Viadalára, a Survivor-re, Legyek urára és társaikra. De ő végre nem sci-fiben és/vagy fantasyban gondolkodott, hanem a tőle megszokott középsulis romantikus, Magyarországon és napjainkban játszódó, realista történetben – így lett a titkos helyszín a Bükk, a verseny egy iskolák közti vetélkedősorozat és a női főszereplő egy személyes tragédiát átvészelt, erős reálos kamasz, akinek esze ágában sincs elmenni az Iskolák Országos Vetélkedőjére, de végül mégis megteszi.

A történet szereplőiről…

E/1 főszereplőnk Újvári Hanna egy 17 éves okos lány, aki egy tragédia miatt nem a kockulásnak szenteli az életét, hanem az édesapja felügyeletének. Általa kap az olvasó egy erős érzelmi löketet arra, hogy érdemes félretenni a mobilt és a számítógépet, és megélni a közös pillanatokat a szeretteinkkel, mert egy váratlan esemény elveheti őket tőlünk, és azt az időt, amit helyettük mással töltöttük (pl.: a spanchateléssel, Minecraftozással, WoWozással, stb.) már nem kapjuk vissza, hogy mégis velük legyünk. Tetszett ez a kicsit sem burkolt jó tanács.

Hanna édesapja a differenciálegyenletek tanszékének a professzora, akinek az egészségére a lány különösen vigyáz, így az édesapa egészségtelen dolgok megevéséről álmodozik. Imádnivaló karakter, ahogy Hanna nagyon modern, FB troll, folyton videóchatelő, online römi- és Instragram-rajongó Nagyija is!
Hanna a Szirtes Gimnázium csapatát erősíti az IOV-én, de a piros csapatnak rajta kívül még három tagja van: a gyúrós Vári Lóránt, a sikeres vízilabdázó Kozák Bernadett és a kilencedikes legó-robotika verseny győztes Szalai Zsombor. Négy egymástól nagyon eltérő ember, akik mégis egymásra találnak a verseny miatt. (Az őket kísérő tanárnőn is sokat nevettem, mert katasztrófa az a nő.)


A fiatalok két csapathoz kerülnek különösen közel: a feketékhez és a sárgákhoz, illetve egy nagy ellenfelük van: a tavalyi győztes arany csapat. Szerintem a könyv fő erőssége – az izgalmas alapkoncepciót félretéve – az, hogy nagyon erős az emberek közti kapcsolatokban. Míg a Hanna és a családja közti kapcsolat végtelenül aranyos, addig az apa és a nagyi közötti kapcsolat alakulása érdekes és humoros, de ez jellemző a piros csapat összecsiszolódására is. A fekete csapat furcsa betoppanásával már sejthető, hogy milyen szerelmi szál és bonyodalom áll a trilógia középpontjában, míg a sárga csapattal való jó kapcsolatuk máshogy bonyolítja a történetet.

A legeredetibb figura a Szirtes gimi igazgatója, Kocsis, aki egyszerűen rá van cuppanva a versenyre és a közösségi médiára. Folyamatosan tolja a kontentet a suli oldalaira – és alig győzi moderálni a diákok cikiző és kötözködő kommentjeit -, de még LIVE-okat is ad, amikben ha kell akkor a versenyről sztorizik, vagy ha továbbjutnak Hannáék, akkor élőben bőg a sikerükön. DÖBBENET! Egyszerűen imádtam Kocsis igazgató részeit, akiről azt hittem, hogy egy vadállat lesz az irodája előtti felirat miatt: „Nincs netezés!!! Csendben ülsz, és vársz, bízva abban, hogy nem rúglak ki! Kocsis igazgató”.

Összességében

Ötletes, üde, tele van poénokkal és az egész jó hangulatú. Szerintem ez Laura eddigi legjobb könyve akkor is, ha nem bír elszakadni a „szuper pasi rácuppan az átlagos csajra”-fétisétől. Persze érdemes hozzátennem, hogy szerettem Hannát is, Kornélt is, ahogy az esti véletlen összefutásaikat és a madárlesést is. A piros csapatot imádom – és nagyon drukkolok nekik -, bár gyúrós Lóri szövegétől néha kiégtem…
Kellett már nekem ez a kellemes, sodró lendületű regény. Egy pillanatig nem untam és többször hangosan felröhögtem rajta. Tűkön ülve várom a trilógia többi részét.

#KedvencEbédlősJelenetEver: Kornél fuldoklása egy instakép szívecskézése miatt!

Értékelés: 5*
*imádtam…

Folytatás?
Amint beérkezik a következő rész a könyvtárba, azonnal le fogok rá csapni!

Kinek ajánlom a regényt?
«Leiner Laura rajongóinak mindenképpen, de mindenkinek, aki szereti a humoros, bájos, kamasz szerelemmel teli romantikus YA-regényeket.
«Ajánlom azoknak, akik eddig nem kedvelték LL regényeit. Ez a kötet lazán felülmúlja az eddigieket.

Kedvcsináló idézetek:
Türelmesen tartottam a telefont, miközben a nagyi terepszemlét tartott egy számára teljesen idegen ember oldalán. Annyira nem volt meglepő, gyakran tett ilyet egyébként is, főleg, amikor a Facebookon veszekedett idegenekkel a kommentszekcióban, majd az ellenfele profilját átböngészte, hogy személyesebb sértéseket tudjon hozzávágni. Tüneményes idős hölgy.
– Engem nem jelöltél – mondtam ki azonnal.
– Mert nem használod. Vagy másfél éve nem volt kép feltöltve, abban sem voltam biztos, hogy ez a te profilod, aztán lefelé görgetve már láttam, hogy a tiéd, megnéztem egy képet, és véletlenül lájkoltam. Aztán gyorsan visszavontam, hogy ne tűnjek valami pszichopatának, aki két évvel ezelőtti képeket nézeget… Az értesítéssel nem számoltam, úgyhogy mindegy. Kiderült. Pszichopata vagyok – ismerte be, én pedig a kijelentésére akaratlanul is elmosolyodtam.
– Már nem használom az Instagramot – szóltam.
– Bejelölt egy idős nő az Instán -mutatta felém a telefonját, amin a nagyi mosolygós profilképe virított.
– Az elég bizarr – reagáltam le tettetett közömböséggel.
– Igen – bicentett Kornél. – Ismered? – tartotta elém továbbra is a képet.
– Soha nem láttam – hazudtam, megpróbálva védeni magam, amennyire csak lehet.
– Oké – húzta el a kezét tőlem Kornél, és a telefonjába hajolva nyomkodott valamit, a következő pillanatban pedig ismét felém tartotta. – Csak gondoltam, hátha, mert van a profilján egy halom közös képetek.
A számat elhúzva rálestem a kijelzőre. Kornél telefonján ott mosolyogtam a nagyival. Marha jó.

♡♡♡♡♡
A könyvhöz a következő Pinterest táblán gyűjtöm a képeket:
♡♡♡♡♡


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése