Stephen King: Carrie (könyv és film)

A rút kiskacsát nem emelik gyengéden magukhoz a társak, hogy azután beállítsák a sorba; ellenkezőleg, gyorsan és könyörtelenül elűzik maguk közül.

Fülszöveg:

☠

A chamberlaini gimnáziumban közeleg az érettségi. A tizenhat éves, esetlen Carrie White-ot nemcsak bigottan vallásos anyja terrorizálja, hanem diáktársai – főként a lányok – gúnyolódásának is állandó céltáblája. Egy különösen megalázó esemény után a főkolomposokat megbüntetik, Carrie-ben pedig nőttön-nő az indulat, elégtételt akar venni az őt ért sérelmekért. Egyre inkább tudatosul benne, hogy félelmetes telekinetikus képessége micsoda hatalom…

Stephen King sorrendben negyedik regénye ez, mégis elsőként jelent meg, és zajos sikert aratott: egy év alatt több mint egymillió példányt adtak el belőle. Írója akkoriban még középiskolai tanárként dolgozott, alig jött ki a fizetéséből, és ehhez a történethez nem fűzött komolyabb reményeket – kezdetben novellának szánta, de nem volt vele elégedett. Végül ki is dobta, az anekdota szerint felesége bányászta elő a szemetesből, és ő győzte meg a pályakezdő írót, hogy érdemes kidolgoznia az ötletet. Egy visszaemlékezésben afféle fordított Hamupipőke-történetnek nevezte a Carrie-t, amely később keletkezett, mint a – vele párhuzamba állítható – Rosemary gyermeke című film, de korábban, mint az Ördögűző.

  

Könyv információk: A boszorkánylány címmel is megjelent. Eredeti mű: Carrie Eredeti megjelenés éve: 1974 Európa, Budapest, 1995 282 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630757613 · Fordította: Hamvai Kornél

(Az értékeléshez olvass tovább!  ⇩ ⬇ ⇩ ⬇ ⇩ )

Miért olvastam el?

Egy Tervezett Együtt Olvasás (TEO) keretein belül olvastam el, de több dolog miatt vágtam bele. Egyrészt ugye kellett kihíváshoz - ;)) -, másrészt szeretném átrágni magamat az író érdekesebbnek tűnő regényein. Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor el kell, hogy áruljam: alapműnek tartom, és szeretném megismerni az alapműnek kikiáltott sztorikat - legyenek akár regények, akár filmek! (Ebben az esetben ugye is-is.) 

Szerintem…

A sztori több rétegű, hiszen nem csupán Carrie történetét követjük végig a bálig, és nem csak a múltról szóló családi sztorikat ismerjük meg, hanem mindenféle könyvekből és újságokból vannak bevágva részek. Például a Sue Snell által jegyzett „A nevem Sue Snell” c. könyvből is, vagy az „Árnyékból a fényre” kötetből. 

Zavart a rengeteg vérzéses téma, ahogy ez elborult anyával és az ő elvakult hitével se tudtam mit kezdeni... Tehetetlennek éreztem magam, és ettől dühös lettem, pedig ez csak egy regény. Ritkán szoktam felhúzni magam könyvkaraktereken, de ahogy egyre nagyobb rálátásom volt Carrie gyerekkorára, úgy lettem egyre idegesebb rájuk. Olvasás közben leginkább dühöt éreztem, illetve részvétet a lány iránt, mert ha legalább egy normális anyja lett volna, akkor a telekinézis ellenére is sikerült volna beilleszkednie. 

„Rock 'n rollt hallgatott a rádióban. Megkísértette őt az Antikrisztus.”

A főbb szereplőkről...

Carrie White egy 16-17 éves kamaszlány, aki rémesen keveset tud a legalapabb dolgokról. Például: a menstruációról vagy a tampon használatáról. A könyv úgy kezdődik, hogy sokkot kap, amikor elkezd vérezni, majd megtudjuk azt is, hogy addig a rúzsát törölgette a tamponnal - az utcán is! -, mert az anyja nem világosította fel. Egy ilyen anyával nem is lehet megbeszélni semmit, nem lehet segítséget kérni tőle, ha észrevesszük, hogy mindenféle furcsa „trükkre” vagyunk képesek!

Carrie makacs, erős és egészen humoros karakter. Nem tudtam nem azon töprengeni, hogy mennyire más lenne ez a történet, ha valaki odafigyelt volna rá... Ha csak egy legjobb barátnője akadt volna, de persze az is sokat nyomhatott volna a latban, ha az édesanyja nem olyan elvakult, uralkodni vágyó <KHMM>, amilyen. Egyébként Carrie anyja* elvakult hívő, és a legjobb példa arra, hogy egy rossz szülő milyen hatalmas hátránnyal indíthatja el a gyermekét a szocializálódás, a társas kapcsolatok kialakításának amúgy is rögös útján. 

*(Anyukám szokta mondani, hogy egyesek, ha másra nem, 

akkor elrettentő példának tökéletesek. Na, ő ilyen!)

A mellékszereplők közül Desjardin tornatanárnőt emelném ki, akit egyszerűen imádtam, amiért (enyhe SPOILER kicseszett a kicseszőkkel! Ezáltal bejött egy jó mellékzönge Chris Hargensen perrel fenyegetőzése, majd pofára esése miatt  spoiler vége.) Tök jó részek voltak, ezeknél kifejezetten élveztem az olvasást!

Nem csak Carrie nézőpontjából ismerjük meg a sztorit, hanem megismerjük Sue Snellt, Tommy Ross barátnőjét, aki bűntudatból megkéri a barátját, hogy kísérje el a bálba Carrie-t. A fiú nagy nehezen rááll a dologra, majd miután meggyőzi Carrie-t, hogy nem poénból hívta meg, egyre több időt kezdenek el együtt tölteni, így a lány paranormális képességei mellé még befigyelt ez az érdekes barátkozós, romantikussá váló szál is! 

Ami nagyon nem tetszett, hogy a 104. oldalon lespoilerezték, hogy hányan élik túl a bált…  (Spoiler: „A sajtóban Báli estélynek keresztelt eseményt mindössze tizenketten élték túl: akik nem jelentek meg az ünnepélyes alkalmon.” Spoiler vége.) Innentől már mindegy is volt egy-két dolog.

Összességében

Olvasmányos volt, gyorsan haladtam a könyvvel, de be kell vallanom, hogy nem egy pörgős regény. Szerintem nagyon „első könyv” jellege van, noha ez nem az író első könyve, hanem az első megjelent könyve! (Érdekesség: a 4. regénye.)

Nem szórakoztatott, nem is élveztem a regény olvasását, de azt se merem kijelenteni, hogy a horrorisztikus részei hatottak volna rám. Olyan... semmilyen volt. So-so könyv, de mivel régóta érdekelt, örülök, hogy elolvastam.

Értékelés: 3

FILMADAPTÁCIÓ: 

Carrie (1976) (Port.hu, IMDb, Snitt)

Szerintem hűen követi a könyv cselekményét, és nagyon jókat alakítanak benne a színészek, ráadásul szerintem elég korhűre sikeredett. (Persze ezt 2018-ból nézve mondom, úgy, hogy nem éltem a sztori idején! ;))) Érdekesek voltak az akkori tornázáshoz felvett kisgatyák, a bodorított hajköltemények, puffos ruhaujjak és a többi. Sissy Spacek számomra nagyon furcsa színésznő, mert idősnek kifejezetten kedvesnek tűnik a képek alapján, de a filmben fiatalon Carrie-ként néha irtó butának tűnt, máskor agyafúrtnak adta elő magát, és szinte táncot járt az arcberendezése. Nagyon para a nő! És mégis nem jöttek át annyira a könyvben kihangsúlyozott lélektani részek, persze így is jó volt.

Ugye, hogy para?!

Mindentől függetlenül „egyszer nézős” film volt részemről, mert nem szeretem a sztorit. (Illetve még egyszer nekiülök majd a történetnek, mert beterveztem a 2013-as új filmadaptációt, amiben Chloë Grace Moretz alakítja Carrie-t.)

Adaptáció: 5/5 ☆☆☆☆☆

Érdekesség: van egy Düh: Carrie 2 (1999) című film, ami abszolút WTF-feelinget okoz számomra. MIÉRT kellett?! Igazából Sue Snellen kívül senki nincs benne a régi bandából, szóval tényleg nem értem…

Kedvcsináló idézetek:

☠

Csakhogy a sajnálat tüneti kezelés. Az ember sajnálja, hogy mellélötyköli a kávét, vagy elrontja a játékot azzal, hogy sorozatban egyetlen bábut sem talál el bowlingozáskor. Az igazi bánat azonban ritka, mint az igazi szerelem.

☠

– Egyáltalán, alig akad valaki, akit foglalkoztat, hogy amit tesz, fájdalmas másoknak! Az emberek nem lesznek jobbak, legfeljebb okosabbak. Ha pedig okosabbak, ugyanúgy kihúzkodják a légy szárnyát, csak ravaszabb indokot találnak hozzá.

☠

Anyámat visszafogni, ha bepörög, körülbelül olyan reménytelen, mint megállítani a lejtőn száguldó kamiont, ha bedöglött a fékje.

☠ ☠ ☠ ☠ ☠

A képek a Pinterest táblámról származnak: STEPHEN KING

CARRIE borítók a GoodReadsen.

☠ ☠ ☠ ☠ ☠