Emery Lord: Amikor összeütköztünk

(...) ha én találkoznék egy ép, egészséges, kifogástalan állapotú, horpadásmentes fiúval… Hát, esküszöm az élő Istenre, hogy ott helyben elaludnék! Pedig, és ezt te, ugye, már tudod, az nekem nem megy könnyen.

Fülszöveg:

♡

Jonah sosem gondolta volna, hogy létezik egy olyan lány, mint Vivi.

Vivi nem sejtette, hogy Jonah hoz fényt az életébe.

Egyikük sem gondolta, hogy ilyen nyaruk lesz… hogy olyan nyár lesz, ami felülírhatja a jövőjüket.

Egy lebilincselő történet egy új szerelemről, régi sebekről, és a mélyben fortyogó erőkről… két fiatalról, akik rájönnek arra, hogy ha a megfelelő emberrel, a megfelelő időben „ütközöl”, az mindörökre megváltoztat.

Könyv információk: Eredeti mű: When We Collided Eredeti megjelenés éve: 2016 Menő Könyvek, Budapest, 2017 304 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634034216 · Fordította: Sziebert Ádám

(Az értékeléshez olvass tovább!  ⇩ ⬇ ⇩ ⬇ ⇩ )

Miért olvastam el?

Karácsonyra kaptam ajándékba, de azért került fel a kívánságlistámra, mert megtetszett a borító és a fülszöveg. (Akárki akármit mond, érdemes néha elolvasni egy-két mentális / pszichés betegséggel foglalkozó YA-regényt, mert jól esik a léleknek.)

Szerintem…

Bár egy fordulatos és érzelmekben gazdag nyár történetét meséli el a könyv, mégsem felhőtlen boldogságról, örökké tartó szerelemről vagy porcukros egymásra találásról van szó. A véletlen úgy hozza, hogy a Verona Cove-ba nyaraló Vivinek megtetszik az ötéves húgával foglalkozó, kissé fáradtnak tűnő Jonah, és kiveti rá a hálóját. Vivi egy két lábon járó elemi csapás, akinek vörös rúzsa és szőke, Marilyn Monroe-s loknijai vannak, és a szövege se semmi! A fiú képtelen ellenállni neki, úgy bókol, ahogy csak egy főzni imádó srác bókolhat: finomságokkal kényezteti a kissé harsány, néha túlpörgő lányt. (Engemet már itt megvett magának Jonah, örökre megtartanám, bár picit fiatalka hozzám a maga 17 évével...)

A sztori finomsága az, hogy egyikükkel sem oké minden. A lánynak bipoláris zavara van - random előbukkanó depresszív időszakokkal -, míg Jonah a kistesóit igyekszik életben tartani a két idősebb testvérével karöltve, miközben az anyjuk szét van zuhanva. Mindkét oldalról kapjuk a pozitív és a negatív élményeket, ráadásul Vivi és Jonah is jól elvannak egymással: strandolnak, ünnepelnek, esznek, randevúznak és a többi. Engemet inkább az fogott meg, hogy Vivi SZERETI az egész családját a fiúnak, és mindenféle közös családi programokat eszel ki velük.

  

Boldog? – gondoltam. De hát basszus, én a közelében sem járok annak, hogy boldog legyek! A boldogság az egy távoli kontinens. Engem most vad vihar tépáz!

  

A regény felépítése bejött, ugyanis Vivi és Jonah között váltakozva (E/1) íródott a regény, és az ő oldalukon ismerkedünk meg Verona Cove-val, az ott élőkkel, a fiatalokkal és a családjaikkal. Én szeretem, ha sikerül közel férkőznöm a főszereplőkhöz, bár most Jonah családja került hozzám a legközelebb. A Daniels család hat gyerkőcöt és egy gyásztól sújtott anyát számlál, ahol az idősebb gyerekek igyekeznek ellátni a háztartást, a kicsiket, miközben dolgoznak és tanulnak. Le a kalappal Jonah, Naomi és Silas előtt, hogy több mint fél éve bírják a tempót szinte egy nyikkanás nélkül.  Persze köztük is vannak a súrlódások, akad, amiről nem akarnak vagy bírnak beszélni, de elképesztő, amit művelnek.

A legnagyobb gondom az volt, hogy a regény vége felé felbukkant benne egy furcsa érzés az egyik főszereplővel kapcsolatban. Egy ponton rájöttem, hogy én ki nem állhatom Vivit! Nem tudom, miért, de egy ponton megszületett bennem a gondolat, hogy nem kedvelem, és Jonah-nak jobb lenne nélküle...

Összességében

Ez a regény olyan, mint az a hullámvasút, ami egy szép lassú felfelé utazással kezdődik, majd a csúcsponton átbillenve egy iszonyat meredek lejtőbe zuhanunk bele. Nincs fék, képtelenek vagyunk levegőt venni, és csak várjuk, hogy szétplaccsanunk-e valami falon, vagy van valami kifutó rész, ahol lelassulva megállunk. Van egy tök jó kifutó rész – nevezzük a regény végének -, ami nekem személy szerint nagyon bejött, de a lejtős rész közben rájöttem, hogy cseppet sem kedvelem az egyik főszereplőt, Vivit. Míg Jonah-t (és mindent, ami hozzátartozik) az első pillanattól imádtam, addig Vivi nagyon a tűréshatáromon táncikolt.

Tetszett a történet hangulata, ahogy a stílusa is - és akármikor beházasodnék a Daniels családba -, de szegény lány néha kiakasztott. Bár voltak gyönyörű gondolatai és hasonlatai, mit ne mondjak! Például imádtam, amikor az előző életekről értekezett. ♡

Értékelés: 4,5

Olvasnék még az írónőtől?

Igen, amint megjelenik még pár könyve magyarul. Jó lenne, ha elkezdenék felkapni kis hazánkban is a regényeit... *ujjak összeszorítva* Mert nekem tetszenek a témái, ráadásul ez a könyve kapta a legkevesebb csillagot GoodReadsen. Milyen jó lehet a többi?

Kinek ajánlom a regényt?

« Mindenkinek kötelező, aki szerette a Három dolgot mondj című regényt! Engemet abszolút arra emlékeztetett, bár azt sokkal jobban a szívemre vettem, sokkal jobbak benne a szövegek. (Molyos oldal)

Kedvcsináló idézetek:

♡

Ekkor kopogás hallatszik. Hátradőlök, és kinézek a szúnyoghálós ajtón. Vivi áll a küszöb előtt, és mintha egy üveg bort szorongatna a lelkesen integető kezében. Majdnem egy órával korábban jött. A francba! Pedig nem akartam, hogy megtudja, milyen kemény meló a vacsorakészítés. Azt a látszatot akartam kelteni, hogy könnyedén, erőlködés nélkül, mintegy varázsütésre áll elő a lakoma, mint a Roxfortban… Illetve várjunk csak, nem, nem, dehogyis! Te jó ég, dehogy akarom Dobby, a házimanó szerepét játszani ebben a történetben!

♡

Apám minden szempontból nagy ember volt: jó magasra nőtt, robajlott a nevetése, és olyan személyiséggel áldotta meg a sors, hogy kitöltötte a teret. Egy helyben tartott, röghöz kötött minket a súlyával: ha olyan fotókat nézegetek, ahol még nyolcan vagyunk, és képzeletben eltávolítom őt, valahogy félrecsúszik, egyensúlyát veszti a kép. Meg mi is.

♡

– Figyelj, Jonah!

– Igen?

– Nem igazán tudom, hogy közöljem ezt veled – mondom, majd leugrom a pultról, és Jonah-ra emelem a tekintetemet –, de szerintem lehet, hogy te kezdesz belém zúgni.

A kezembe adja a tányéromat, és egy leheletnyi önelégültséget vélek fölfedezni a mosolyában.

– Viv, én most éppen vadon fogott alaszkai lazacot sütöttem neked mangóchutney-val, fokhagymás pirosburgonya- és rukkolaágyon. És közben egy Audrey Hepburn-filmről beszélgettem veled. Úgyhogy szerintem te kezdesz belém zúgni.

♡♡♡♡♡

Képek az AMIKOR ÖSSZEÜTKÖZTÜNK nevű Pinterest táblámról származnak.

A könyv kiadásai a GoodReads-en: When We Collided

♡♡♡♡♡