MKK 11. felvonás: vegyes
– Nem értem.
– Semmi sem változik, Vászja. A dolgok vannak vagy nincsenek. A
varázslat az, hogy elfelejted, hogy valami bármikor is más volt, mint az,
aminek te akarod, hogy legyen.
|
Fülszöveg:
v
Gyilkos
szél fúj a vad
orosz vidéken, messze északon; nagyon rég nem volt ilyen
fogcsikorgató hideg. A fák között suttogások, léptek zaja hallatszik. A medve
ébredezik, egyre erősebb, és ha eltépi köteleit, talán senki sem állíthatja meg
többé.
Vaszilisza
zöld szemű, vadóc kislány, aki egy faház kemencéjének melegénél dadája régi
időkről szóló meséire alszik el. Napközben lovagol, fára mászik, az erdőket
járja; ott érzi igazán otthon magát, az állatok és növények között. De Vászja
nem fiú, az a sorsa, hogy nővé érve gyermekeket szüljön és ellássa urát. A
kislány már egészen fiatal kora óta tudja, hogy neki nem ezt írták meg,
édesanyja nem ezért hozta a világra, mielőtt belehalt volna a szülésbe.
Életével együtt különleges tudást adott a kislánynak, olyat, amely
megváltoztathatja egész népe sorsát.
Katherine Arden első regénye az orosz
mítoszok és népmesék varázslatos világába viszi az olvasót, ahol a csodák
mindennaposak, a démonok és manók jelenléte megszokott, ahol ember és természet
olyan összhangban élhet együtt, ahogy csak a legendákban lehetséges.
Könyv információk:
Eredeti mű: The Bear and the
Nightingale
Eredeti megjelenés éve: 2017
Alexandra, Pécs, 2018
382
oldal · puhatáblás ·
ISBN:
9789634471479 ·
Fordította:
Iváncsics Irma
|
Az északi erdő
legendája trilógia:
2.
The Girl in the Tower
3.
The Winter of the Witch (2019)
(befejezett)
|
(Az értékeléshez olvass tovább! ⇩ ⬇ ⇩ ⬇ ⇩ )
Szerintem…
Nehezen indult számomra ez a történet, mert nem
igazán vagyok képben az orosz dolgokkal (kiejtés, becézések, gyakran használt
szavak, mitológiai elemek, hiedelmek, satöbbi), de egész hamar ráéreztem az
ízére, és onnantól nem volt megállás, mert beszippantott a sztori! A könyv úgy
kezdődik, hogy egy téli éjszakán Ruszban egy kemence mellett az idős dajka
mesélni kezd Pjotr Vlagyimirovics négy gyermekének, és éppen betoppanó anyjuk
kérése Fagy (más nevein: Télkirály, Morozko, Karacsun (Halál)) történetét
meséli el. Bár csak egy véletlen esti mesének tűnik, már az első oldalakon
rávezeti az olvasókat arra, hogy bizony a szájról-szájra terjedő népi
hiedelmekkel (is) foglalkozik a könyv, és illik magával Morozkoval is képben
kell lennünk.
Egyébként nagyon imádtam, hogy egyetlen felesleges
pillanat nem volt az egész regényben! Mindenhez kötődött valami, amire
előbb-utóbb fény derült. Például nem véletlen, hogy a főszereplőnknek,
Vászjának a nagyanyját elvette I. Iván, ahogy az sem, hogy Vászja elsajátítja a
lovak nyelvét, illetve megtanítják lovagolni! Elképesztő, hogy milyen
részletesen kitalált, és fantasztikusan megvalósított műremek lett ez a könyv.
(Csak remélni merem, hogy a további két részben sem esik a színvonal.)
– Ez sem csak álom volt – mormolta.
A ló kicsit aggódva figyelte.
– Jobb
elhinni, hogy minden igaz – mondta, mintha egy félkegyelművel beszélne. – És én majd szólók, ha csak álmodsz.
|
Vászja – teljes nevén: Vaszilisza Petrovna – nem egy
szép leány, ráadásul vadóc, makacs és csúnyácska (kisbékának becézi a családja),
de akármilyen szeleburdi is, én kedveltem a különc dolgai miatt. Abból a
szempontból jó központi karakter, hogy őt követve a világ csodásnak tűnik – akkor is, ha jócskán többet fáznak és
éheznek, mint szabadna... Vászja szívja magába Dunja meséit a régi világ
segítőiről, aztán találkozunk is a domovojjal,
aki a házukat őrzi, a vazilával, aki
az istállóbéli lovakért felel, a bannyikkal,
aki a fürdő szelleme, illetve Vászja egyik barátja a helyi vízi tündér, a ruszalka is.
A történetben egyszerre ellenség a kissé lökött és
jócskán vakbuzgó mostohaanya (Anna) is, aki szintén látja ezeket a lényeket, de
azt hiszi, hogy „démonok”, akiket hallucinál, és ellenség a Moszkvából Ruszba
szalajtott szépséges, aranyhajú, ikonokat festegető, önhitt pópa is, Konsztantin
Nikonovics atya. Engem már mindketten az első pillanattól irritáltak, mert
képtelen vagyok az önmagukat felsőbbrendűnek tartó embereket elviselni...
Rajtuk kívül talán egy kóbor udvarló, Kiril csapta ki nálam a biztosítékot,
akinek azért tetszett meg az egyre kamaszodó Vászja, mert olyan, mint egy
betörésre váró kanca... Khm... Thanks,
no.
Vászja családtagjait és a történeteiket viszont
nagyon szerettem! Elég sokan vannak, jó időbe telt, míg beazonosítottam a lány
összes testvérét, vagyis Szását, Kolját, Olgát, Aljosát és Irinát. (Csak
remélni merem, hogy nem hagytam ki senkit a felsorolásból...) Némelyikük egész
szép kis saját sztorit kapott, mások eltűntek egyik lapozásról a másikra,
egyedül Aljosa volt huzamosabb ideig Vászja mellett, meg az édesapjuk, Pjotr
szerepelt sokat.
Mindkettejüket eléggé megszerettem!
A könyv hangvétele többnyire meseszerű volt, amit
kedveltem, de egy idő után egyre keményebb lett a tél, egyre kevesebb volt az
étel és az emberek félni kezdtek az új atya miséi miatt, ezért szépen
bedühödtek a fázó, éhező, elhanyagolt lények, és átcsusszantunk egy picit
horrorisztikusba. Lehet, hogy ha egy nyári délben fejezem be, akkor nem érzem
ennyire nyomasztónak az utolsó harmadát, de így eléggé beletaposott a lelkembe.
(Félreértés ne essék: jól esett, csak fájtak dolgok és rettegtem az upíros részektől például.)
Összességében
IMÁDTAM ezt a fogcsikorgató hidegben játszódó, orosz/szláv
tündérmesei elemekkel megtűzdelt, varázslatban és fordulatokban bővelkedő
könyvet olvasni! Érdekes volt, hogy szembeállította a kereszténységet a pogány
hittel, hogy ráerősített a gonosz mostoha vonalra, és az is, hogy mennyire
furcsán kezelték akkoriban az eljegyzéseket és a házasságokat! Oké, az egy
kicsit fájt, hogy épp tegnap töltöttem a 30-at, erre ilyenek voltak a könyvben,
hogy „már nem volt fiatal: úgy
harmincéves lehetett” meg „egyébként
is öreg (...) majdnem harminc”, de egyedül ezt tudom felróni a könyvnek.
Nagyon örülök, hogy egy ilyen jó könyvvel zárjuk az
idei utolsó közösen olvasott könyves Mini-könyvklub fordulót. =^.^=
Értékelés: 5
Folytatom?
Tulajdonképpen akár itt is abba lehetne hagyni,
mégis érdekel a folytatás. Természetesen csak és kizárólag magyarul, ugyanis
néha még így is belezavarodtam a dolgokra a nevek, a becézések és az orosz
szavak miatt. Idegen nyelven tuti nem fognám fel a történetet – nyámnyila vagyok, no. :’D
Ajánlás: Mindenkinek, aki
szereti a különféle népmesei elemek, hiedelmek köré épített sztorikat és/vagy
az orosz világban játszódó történeteket. Akinek tetszett a Marija
Morevna és a Halhatatlan című regénye vagy Naomi
Novik: Rengetege, imádni fogja ezt is. (Őket is csak ajánlani tudom.)
Kedvcsináló idézetek:
v
– Mert ennek így kell lennie – csattant fel Pjotr. –
Ha valami hasznosat akarsz tenni, inkább vedd rá a húgodat, hogy ne kasztrálja
a férjét a nászéjszakájukon.
– Ez a Kiril a falu bikája – felelte kurtán Aljosa.
– Öt gyereke van parasztlányoktól, és nem szégyell a parasztok feleségével cicázni,
miközben a te házadban vendégeskedik. Ha a húgom úgy érzi, hogy kasztrálnia
kell a férjét, apám, akkor lesz rá oka, és én nem fogom visszatartani.
v
– Itt csak ma van. Nincs tegnap, és nincs holnap.
Itt maradhatsz egy évig, és közvetlenül azután érsz haza, hogy eljöttél. Nem
számít, meddig aludtál.
v
– Olga Petrovna – szólalt meg Dunja –, Oljám, a
mesék gyermekeknek valók, de te már nő vagy, hamarosan asszony. Férjhez menni
egy tisztességes emberhez és biztonságra lelni a házában, Istent dicsérni és
erős fiakat szülni, ez a valóság, és így helyes. Félre kell söpörni az álmokat.
A tündérmesék jók a téli estéken, de ez minden.
vvvvv
Képek a Pinterest táblámról: Az
északi erdő legendája
A könyv kiadásai a GoodReads-en: The
Bear and the Nightingale
vvvvv
Örülök, hogy tetszett :)
VálaszTörlés