Oldalak

2018. december 3., hétfő

Róbert Katalin: 6 hét a világ | BTK értékelés




Hamarosan megjelenik a 6 hét a világ című színházban játszódó YA-regény, amiben főszereplőnk, Nelli egy színház gyakornoki programnak köszönhetően belecsöppen a színházi dolgozók életébe. A történetről többet is megtudhattok, ha követitek a blogturné állomásait, ráadásul különféle extrákkal is találkozhatsz az extra állomásainkon. A turné végén a Könyvmolyképző kiadó jóvoltából három szerencsés játékos meg is nyerheti a könyvet! Tartsatok velünk!



Nelli azért volt képes akár tízszer is megnézni egy előadást, mert minden egyes este egyedi, soha vissza nem térő pillanatokat rejtett. Értette, hogy mások mit élveznek abban, ha egy film jeleneteit már kívülről fújják, ha előre röhögnek egy grimaszon, de neki sokkal izgalmasabb volt élvezni az apró különbségeket, azt, amitől egy-egy előadás egyszeri és megismételhetetlen.


Fülszöveg:
Te mit tennél meg, hogy elnyerd a kamaszkori bálványod szerelmét?
Nelli évek óta álmodozik a nagy Őről, akit még a gimnáziumi színjátszókörben ismert meg. Az iskolában vonzalom ébred köztük, de K.M. leérettségizett és elballagott, a kapcsolatuknak vége szakadt, még mielőtt igazán elkezdődhetett volna. Az egykori tehetséges fiúból mostanra körberajongott színész lett, aki estéről estére a színházban kápráztatja el a közönséget.
Nelli csak távolról sóvároghat K.M. után, de a lelke mélyén biztos benne, hogy egyszer újra összehozza őket a sors. Amikor színház gyakornoki programot hirdet, a lány tudja, hogy elérkezett az ő ideje. Belecsöppen a színészek, rendezők, ügyelők, súgók titokzatos világába. Megismeri az extravagáns, csupaszív Dittát, a gyönyörű és ravasz Biát, aki nemcsak az álompasit kész lenyúlni, de talán még az állását is. Na és még valakit, aki valahogy mindig ott van a közelében… Ám az apja ultimátumot ad: Nelli csak hat hetet tölthet el a színházban, utána a cégénél kell elhelyezkednie. Mire elég ez a néhány hét? Megtalálja a helyét a színházban? Vajon lángot szíthat abból a szikrából, ami kamaszként olyan sokat jelentett?
Az egyetlen magyar színházas YA regény!
Less be a színfalak mögé, kövesd Nelli szívének útjait egy különös, csodálatos világban!

Könyv információk:

Eredeti megjelenés éve: 2018
Könyvmolyképző, Szeged, 2018
328 oldal · puhatáblás ·
ISBN: 9789634575429
Várható megjelenés: 2018.11.30.
(Az értékeléshez olvass tovább!       )

Miért olvastam el?
Színházas történet, ráadásul attól az írónőtől, aki az idei egyik kedvencemet, a Szelídíts meg! című regényt írta?! Naná, hogy el szeretném olvasni ezt is!

A történetről...

Főszereplőnk, a 21 éves, marketing alapszakon diplomás Nelli fizetés nélküli gyakornokként helyezkedik el a budapesti Molnár Ferenc Színházban (ami amúgy egy fiktív színház), mert eldöntötte, hogy elnyeri kamaszkori nagy szerelmének, K.M.-nek a szívét, aki ott társulati tag. Míg Nelli irodistaként tüsténkedik a kulisszák mögött a mindenféle marketing es feladataival, addig a kiszemelt fiú a Rosencrantz és Guildenstern halott című előadás egyik címszerepére készül kollégájával, Zsomborral. (Meg persze az összes többi színésszel és színházi háttérmunkással.)  A regény azt a 6 hetet meséli el, amíg elkészül a színházi darab - vagyis az olvasópróbától egészen a premier buliig végigkövetjük az eseményeket.


Szerintem...

Mivel én is egy színházban dolgozom (nem titok, szervező-jegypénztáros vagyok), sokszor csalt mosolyt az arcomra a sok-sok ismerős jelenet és életkép. Bizony ilyenek a próbaidőszakok, tele vagyunk flúgos-ideges-felszabadult-szétszórt-morgós-rohanós napokkal és hetekkel, akárcsak a regénybéliek. Mit mondhatnék? Imádtam erről olvasni! Nagyon tetszett, ahogy az írónő elmesélte a színház és a benne dolgozók mindennapjait, ennél jobban nem is lehetett volna visszaadni az egész színházi világ hangulatát!

Nellit viszont nem szerettem... Volt egy jelenet még a könyv elején, amikor szívem szerint jól megráztam volna, hátha magához tér K.M.-mel kapcsolatban. Történik ugyanis, hogy a drága lélek nutellás palacsintát visz a tökéletes kinézetű, önmagára látványosan sokat adó srácnak, aki valami botrányosan tarack módon utasítja el a régi kedvenc finomságát. Az egy dolog, hogy eszembe nem jutna kalóriabomba nassolnivalóval zaklatni a színészeket (ruhapróbák és premier előtt pár héttel), de hogy abban a pillanatban kiábrándultam volna a pasiból Nelli helyében az 100%. Azt hiszem, nincs az a kockahas, ami miatt továbbra is úgy szeretném K.M.-et, mint előtte...

Később persze leesett, hogy Nelli nem csupán álompasit nem választ jól, de nem is a legjobb emberismerő, sőt nem is a legjobb barát(nő). Szóval nem Nelli a legélesebb kés a fiókban, mégis egész sokan szeretik, és igyekeznek segíteni rajta, ami valahol érthető, hiszen a színházasok borzasztó összetartó népség, de én nem szerettem őt. Nem szerettem, de azt viszont szerettem, ahogy küzd - akár a színházért, akár a multi ellen, akár a K.M.-(ek)ért, akár a blogért (és a blog tartalmaiért). Borzasztó önző lény, mégis makacs és kitartó tud lenni a számára fontos dolgok miatt. Furcsa kettősség ez, de izgalmassá tette őt.


Hat hét. Egy szempillantás. Egy élet.


A fentiekből ki lehet következtetni, hogy K.M. sem lett a szívem csücske. Sajnos borzalmasan felszínesnek tartom a hozzáállását a világhoz, de közben megértem, hogy vigyáz a testére, ami végső soron a sikere záloga, a megélhetése. Igen, a mi színészeink is sokat gyúrnak, és odafigyelnek arra, hogy mit esznek, és igyekeznek a legdögösebb / legjobb formájukat hozni a színpadon, DE (!) attól még képesek full kedvesen elutasítani a csábító nasikat! Szóval nem jött be K.M., mert jobban szeretem a normálisan kommunikáló, stílusos pasikat, és ha már stílus, akkor el kell hogy mondjam, hogy az én kedvenc karakterem Máté volt, aki már akkor belopta magát a szívembe, amikor poénosan leszólította a művészbejáró előtt toporgó Nellit!


A karakterek kidolgozása abszolút csillagos ötös - leszámítva Nellit ugye -, ahogy az összes színházas rész is aranyat ért számomra. Persze tudom, hogy ahány színház, annyiféleképpen mennek a dolgok, de a próbafolyamatok körülbelül mindenütt ugyanúgy folynak, és izgalmas volt a könyvön keresztül (is) belesni a kulisszák mögé. Szerintem nagyon jó élmény lesz ez a könyv az érdeklődő olvasóknak, sőt meglepődnék, ha olvasás után nem szeretnének többen is színházban dolgozni!

YOUNG ADULT vagy NEW ADULT - ez itt a kérdés?!

Mivel Nelli 21 éves, diplomás pályakezdő, aki épp dolgozni kezd, ezért hamar rájöttem, hogy el lett számolva ez a YA besorolás… de a fülledtebb, erotikus részeknél döbbentem rá úgy igazán, hogy mennyire. Ez egy egészen furcsa YA-NA hibrid lett, ami nem baj, de mindenképpen a 16+ korosztálynak szánnám a könyvet. (TÉNYEK: A YA-regényekben 14-18 éves fiatalok vannak a főszerepben, és a romantika-faktorba a romantika, a csók, a szüzesség elvesztése fér bele, nincs benne erotika. A 18+ főszereplős NA besorolást azok a történetek kapják, amiknek a központi témája az otthon elhagyása, a szexualitás felfedezése (…vagyis van bennük erotika!), munkába állás, főiskolára/egyetemre menés, személyiségkeresés. Ha bővebb jellemzést szeretnél olvasni az MG/YA/NA célközönségi besorolásokról, akkor KATT IDE.)

Összességében

Engemet kilóra megvett ez a regény azzal, hogy ennyire hozta az igazi színházi nyüzsgést-atmoszférát, és azzal, hogy sütött a regényből a színház szeretete! A történet tetszett, és bár voltak benne kiszámítható részek is, nagyon tetszett a témáinak sokfélesége. Előkerült a szerelem, a barátság, az összetartozás, a pénz vs megbecsülés témakör, az egészséges és egészségtelen életmód, és természetesen a felnőtté válás, a felnőtt élet.
Komolyabb és összetettebb, mint egy átlagos VP (szerintem nem is YA, hanem inkább NA-regény lett), de mindenképpen szórakoztató olvasmány. Nagyon ajánlom, mert újraolvasósan jó! 
Értékelés: 4,5




Olvasnék még az írónőtől? Naná! Mondjuk első körben ennek a történetnek a side storyját olvasnám, vagyis egy olyan LMBT+ történetet, amiben K.M. a főhős, és rádöbben, hogy nem irreálisak a párkapcsolati elvárásai a nőkkel szemben, hanem simán Zsomborra vágyik! :D

Zenék a könyvben: Ed Sheeran - Shape Of You + Perfect


Kinek ajánlom?
◦ Romantikus YA-rajongó és/vagy színházi embereknek! Annyira érdekes volt bennfentesként olvasni ezekről a dolgokról!

Kedvcsináló idézetek:
– Kislányom, az becsüli meg a dolgozót, aki fizet neki. Aki nem robotoltatja reggeltől-estig ingyen. Ha most nem tanulod meg, hogy kiállj magadért és megfelelő díjazást kérj a munkádért, örökké éhezni fogsz.
– Vannak más fontos dolgok is a világon, nem csak a pénz.
– Nekem is vannak forrásaim, szívem – mosolyodott el Bia elégedetten.
– Itt tényleg mindenki a másik szerelmi életével van elfoglalva, mi?
– Szerelmi vagy bármilyen… a legtöbben a színházban élik le a fél, vagy inkább háromnegyed életüket. Naná, hogy mindenki figyel, pletykál, sztorizik. Szokd meg, ha itt akarsz lenni, hogy innen nem úgy mész haza, mint egy irodából. Ezt a világot sosem teszed le egészen.
Légy a színházban a színház kedvéért. Ha örömöt okozott, ne hagyd ott. És ne egy álomképet kergess, hanem valami valódit.
Nelli annyit tudott, hogy a dramaturg a szövegekkel foglalkozik, mégis ez volt a legfurcsább – és a legizgalmasabb – színházi szakma számára, elvégre, ha valaki már megírta a darabot, és mindenki megegyezett abban, hogy az úgy jó, miért lenne szükség még egy emberre, aki foglalkozik vele?

♥ ♥ ♥ ♥ ♥
A képek a Pinterest táblámról származnak: 6 hét a világ
A szerző oldalai: blog / FB oldal
♥ ♥ ♥ ♥ ♥


Nyereményjáték:
Mivel mostani könyvünk is egy színházban játszódik, úgy gondoltuk, hogy ideje megismernetek pár színházi szakszót nektek is. Minden állomáson kaptok egy leírást, ami egy színházban használt fogalmat vagy kifejezést takar. A ti feladatotok az, hogy kitaláljátok mire gondoltunk, és a helyes választ beírjátok a rafflecopter megfelelő helyére!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Feladvány:
„Az előadandó színdarabbal való megismerkedés végett a darabban játszók a rendező által kiírt napon és órában összegyűlnek, hogy szerepeiket az előadás sorrendjében felolvassák, az esetleges javításokat, v. rövidítéseket szerepeiken megtegyék. Ez az (...), mely rendszerint az igazgató v. rendező jelenlétében történik, ki az előtte fekvő súgó- v. rendező példányból kíséri figyelemmel az olvasott szerepeket.”


ÁLLOMÁSOK:

11.25. - Sorok Között
12.05. - Kelly & Lupi olvas
12.07. -  Spirit Bliss - Sárga könyves út (extra: interjú)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése