|
- Ha mindent elvesztettél, nem engedheted meg magadnak, hogy bármit is kétszer meggondolj. Halványan elmosolyodott, majd leült, térdeit a mellkasához húzva. Vaianának eszébe jutott, valójában milyen fiatal is Noe. - Nem tudod, milyen az, amikor te maradsz az utolsó. Nem nézhetsz hátra, csakis előre mehetsz. És ha elbuksz, nincs senki más. Senki, akire számíthatsz.
|
|
A Te Ka-val folytatott végzetes harc után, Vaiana legborzalmasabb félelmei válnak valóra: Te Fiti szíve darabokban hever, Maui vulkanikus kővé dermedt, a sötétség pedig azzal fenyegeti, hogy bekebelezi szeretett otthonát. Azonban, ami még ennél is rosszabb, hogy Vaiana se úszta meg sértetlenül a harcot. A karjától induló átok ugyanis lassan felemészti őt. Miközben kétségbeesetten próbál megoldást találni, Vaiana egy szigetre bukkan, ahol csupán egyetlen túlélő maradt: egy fiatal lány, Noe. Vaiana megkönnyebbül, hogy sorstársra talált, még ha kissé ijesztő is. A jó hír, hogy Noe tudja, hogyan lehet összeforrasztani a szívet: Te Fiti könnyeivel, azaz az istennő erejével átitatott drágakövekkel. Csakhogy a legenda szerint a könnyek szétszóródtak a szörnyek birodalmában. Vaiana és Noe elindulnak, hogy felkutassák az elveszett, hatalmas erejű könnyeket. Vajon képes lesz Vaiana helyreállítani a szívet a titkok és szörnyek sűrűjében? Vagy a pusztulás mindent elnyel, ami Vaianának igazán fontos? |
|
Könyv információk:
Eredeti mű: Eredeti megjelenés éve: 2025 Manó Könyvek, Budapest,
2025 528
oldal · puhatáblás · ISBN:
9789635846702 · Fordította:
Vörös István
Műfaj/zsáner: Tündérmese, |
Fénytörések Ez hát a szerelem Hol volt, hol nem Tükröm, tükröm Vár rám a föld Tolvajok hercegnője
|
(Az értékeléshez olvass tovább! ⇩ ⬇ ⇩ ⬇ ⇩ )
A történetről…
Vaina általunk ismert története ezúttal máshogy ér véget, ugyanis nem sikerül Te Fiti szívét egyben visszajuttatnia, mert Te Ka, a tűzből és lávából álló istennő útját állja. A szív összetörik, a fénye kihuny, társai kövé válnak, és Vaiana karján is megjelenik Te Ka átka... Főszereplőnknek a legjobb esetben is csak 9 napja van, hogy helyreállítsa Te Fiti istennő szívét, mellyel nem csak saját kővé válását, de népe és az óceán pusztulását is megállítja.
Tala nagyi szelleme segítségével Vaiana társra lel az egyik Te Ka által elpusztított szigeten élő Noelani szermélyében. Noe elmondja a lánynak, hogy a szív helyreállításához szükségük lesz az istennő könnyeire, ám a könnyek a tenger mélyén, a szörnyek világában vannak. Természetesen bátor főszereplőink nekivágnak a kalandnak!
Szerintem…
Úgy gondolom, hogy ebben a történetben minden megvan, amit a mesében is szerettünk... vagyis pár szereplőt kivéve, ugyanis Vaiana egy új szereplővel párban vág neki az új kalandnak. Viszont épp olyan varázslatos, épp annyira hangulatos, akárcsak a mese volt és amit imádtam. Hiányzott a bolond kakas meg a beképzelt félisten, de őszintén szólva mind Noe-t, mind Kalát, mind a rejtélyes és szörnyű árnyékot szerettem és izgalmasnak tartottam.
Persze ez a sztori jóval sötétebb volt, mint az animáció, mert egyrészt nagyon mély mondanivalója van a történetnek, másrészt sokszor kerülnek főszereplőink nehezen túléhető, veszélyes helyzetbe! Jóval elgondolkodtatóbb, hiszen Noe az egész faluját elvesztette és képtelen volt egyedül megszerezni a könnyeket, hogy megmentse őket. És míg Noe a magányán meg a veszteségein rádógik, addig Vaiana azon, hogy vajon miért nem Noe-t választotta a tenger, aki szinte mindenben talpraesettebb és jobb nála?
|
- Mi történne, ha engednék a bűntudatomnak, és én is egyszerűen feladnám most? Hogyan segítene ez a népünkön, Afa? Tekintete az övére siklott. - Nem hagyhatjuk, hogy a hibáink határozzanak meg minket. Afa sokáig csak hallgatott. - Te tényleg hiszel ebben? - szólalt meg végül. - Már rég feladtam volna, ha nem így lenne. |
Úgy gondolom, hogy a baljós, új helyszínek jót tettek a történetnek és általuk vált egy igazi csajos kalabndregénnyé ez a sztori! Kalandozás a szörnyek világában? Túlélni egy szörnyektől hemzsegő faluban? Elmenekülni egy alakváltó elől? Próbálni túlélni, hogy ne faljon fel egy magányos óriás? Ügyesen mászni, hogy ne zuhanj bele a végtelen mélységbe?
Aztán ott van Noelani karaktere is... A lány az első pillanattól kezdve érdekes és rejtélyes. Alig tudunk róla valamit, minthogy egyedüliként élte túl, hogy a faluját belkebelezze, kővé változtassa Te Ka sorscsapása. Az átok, ami belátható időn belül Vaianát is átváltoztathatja.
Összességében
Nagyon olvasmányos, pár óra alatt elolvasható történet, amibe nagyon könnyű belefeledkezni, hiszen beszippant és elsodor. Vaiana gyötrődése azon, hogy vajon miért ő a kiválasztott, hogy vajon tévedett-e a tenger őt illetően. A kirándulás a szörnyek- és a szellemek világba. Noe titokzatos álomjáró képességei. Mindegy apró történetszál izgalmas és fordulatos volt a maga módján, ezért egy pillanatig nem bántam meg, hogy ismét egy újramesélést vettem a kezembe.
Ahogy írtam is: ez egy igazi csajos kalandregény, ami tele van izgalmakkal, ugyanakkor tud elgondolkodtató és megható is lenni. Az egyetlen problémám az volt vele, hogy szerintem elbírt volna egy epilógust.
Értékelés: 4,5
Kedvcsináló idézetek:
✿
- Az én népem nem csupán meghalt. Eltörölték őket - mondta Noe rekedtes hangon, továbbra is a felettük lévő sötét mennyezetet bámulva. - Mint az égről eltüntetett csillagok...
✿
- Nem, Vaiana. Mindössze abban hibáztál, hogy egy félisten segítségét kérted.
Amint megfordult, a fáklyát a barlang mélye felé emelte, és Vaiana előtt egy pillanatra elsötétült a világ.
- Ugyanezt a hibát követtem el én is, amikor bíztam az istenekben, abban reménykedve, hogy majd megmentenek minket. Nincs nagyobb csend, mint egy halkan elmormolt ima után. Abban az egyetlen pillanatban, amikor még hiszed, hogy valaki válaszolni fog a hívásodra, aztán nem teszi. De a hibáink nem véglegesek. Visszajuttathatjuk Te Fiti szívét és jóvátehetjük mindazt, ami történt.
✿
Egy világ, mely darabjaira hullott. Fény és sötétség. Óceán és égbolt. Föld és tűz. Szörnyek és halandók. Te Fiti és Te Kã. Hiszen az élet és halál egy, ahogyan az óceán és a halandók könnyeinek sós vize is egy. De az ősi legendák szerint ez a különválás jelentette az igazi kezdetet.
✿✿✿✿✿
Nem saját képek. Ahogy csillan a távoli fény Pinterest
tábla
How far I'll go a GoodReads-en.
✿✿✿✿✿
A Manó Könyvek jóvoltából hazánkban is megjelent Keala Kendall regénye, az Ahogy csillan a távoli fény, ami a Sorsfordító történetek legújabb kötete. Ennek örömére a Blogturné Klub bloggerei bemutatják Vaiana sorsdöntő kalandját, melyben útra kel, hogy megtalálja Te Fiti könnyeit és megmentse a világot és önmagát.
Tartsatok velünk, ismerjétek meg a történetet és annak szereplőit, és nyerjétek meg a kiadó által felajánlott nyereménykönyv egy példányát.
|
Nyereményjáték:
Mostani játékunk során a Disney mesefilmeké lesz a főszerep. Minden állomáson láthattok egy képet, nektek pedig nincs más dolgotok, mint kitalálni, melyik szereplőt ábrázolja, majd a nevét beírni a Tally űrlap megfelelő sorába. (Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
|
<< AZ ŰRLAP IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL >>
|
BLOGTURNÉ
ÁLLOMÁSOK:
04/07 Hagyjatok! Olvasok! 04/08 Utószó 04/10 Csak olvass! 04/12 Dreamworld |





Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése