„Alex,
te szíveket gyógyítasz. Szó szerint kívülről-belülről ismered a szívet – mit
lehet tenni, ha valakinek megszakadt a szíve?
Arra van
gyógymód?”
|
Fülszöveg:
❀
Rosie és Alex jóban-rosszban kitartanak egymás mellett, és
életre szóló szövetséget kötnek az iskola és a felnőttek zord világa ellen. Az izgalmas
órai levelezések alatt még nem sejtik, hogy életük következő jó néhány évét is
így fogják eltölteni: egymással levelezve… A sors újra és újra elválasztja őket
egymástól, hogy próbára tegye barátságukat, kitartásukat és őszinteségüket. A
gyerekek komoly felnőtté cseperednek: mindketten dolgoznak, házasodnak,
gyereket nevelnek, válnak, de a varázslatos kötelék, amely összeköti őket,
életük minden öröme és bánata közepette is megmarad.
Több van-e köztük puszta barátságnál? Ha kapnának egy utolsó
lehetőséget, kockára tennének-e mindent az igaz szerelemért?
❀
Eredeti mű: Cecelia Ahern: Where Rainbows End
Eredeti megjelenés éve: 2004
446 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639797291 · Fordította:
Morcsányi Júlia
❀
Szerintem:
❀
Azt hiszem, hogy a romantikus mini-könyvklub második könyve
sem nevezhető romantikus történetnek, hiszen egy nő 40 évét meséli, amiben nagy szerepet kap a családja, a barátai és
az útkeresése. Fejlődésregény, amiben a megjelenő kapcsolatok sokfélék, nem
csak romantikusak. Egyébként a levelezések kapcsán ismerjük meg a történetet, a
szereplőket… Nem tudtam. Az 50.
oldalon rágtam be és lapoztam át a könyvet, hogy hol van már a vége a
levelezésnek – nem, nincs vége! Az EGÉSZ könyv levelek és válaszok a levelekre,
e-mailezések és chat beszélgetések hosszú sorai, de szerencsére hamar
megszoktam. (Más is járt már úgy, hogy
ilyen alapdolgot nem tud a könyvéről? Felvállalom, égő vagyok.)
Az elején túl személyes volt, hiszen mégis a levelezésüket
olvasgatom, de érdekes élmény volt meglesni, mit írnak egymásnak. Valahogy
mégis személytelennek éreztem, őket pedig távolinak – ez egyébként a végére
teljesen megváltozott, szétbőgtem a fejem az utolsó huszonpár fejezeten. Egyszerre voltam irtó dühös a könyvre és
gondolkodtam az 1 csillagon, illetve nagyon boldog, hogy elolvashattam.
Abszolút megérdemli az 5 csillagot (amit meg is adok neki), mert teljesen
lekötött, élvezetes és vicces volt! Útkeresős levélregénynek tökéletes.
Kedvenc mellékszereplők: Ruby, Miss Casey
Kedvenc rész: Újságcikk Gregről
(B@sszus! Ez mindent vitt nálam!)
Értékelés: 5
Bővebben:
❀
Nem mondom, hogy egy lélegzettel el lehet olvasni (hiszen,
hogy lehetne?), de olvasmányos és olvastatja magát ez a regény. Kicsit
kaotikus, amikor a kb. 10 éves gyerekek hibás levelezését olvassuk, nagyon
személyes, amikor az álmaikról beszélgetnek vagy a tanárt fikázzák.
A történetben Rosie egy nagyon peches leány, akitől
elszakítja az élet a legjobb barátját és egy elég nagy hibát követ el, ami
miatt meg kell változtatnia a jövőbeli terveit. Különösen érdekes, hogy egy
gyermekkori legjobb barátok –szál ismételten felbukkan a történetben. Odáig
voltam Katiért és Tobyért.
Rosie legjobb barátja - Alex, aki Dublinból Bostonba
költözik, aztán ott is tanul tovább, viszont rendszeresen tartják a kapcsolatot
egymással. Az évek telnek, egyre több ember levelezik, chatel egymással és mind
jobban belemászunk a családjaik, barátaik életébe is – vannak szereplők, akiket
képtelenség megkedvelni vagy később vesztik el a szimpátiánkat, de nagyon kevesen
vannak. A többiek meg a szívünkhöz nőnek!
Sajnáltam, hogy Dublinról keveset tudtam meg, mert imádom
Íroszágot, de tulajdonképpen több család élettörténetét követhettem nyomon,
szóval nem panaszkodom. A könyv SOK és kevés egyszerre, ráadásul túl hamar
elfogy a 446 oldal, túl hamar múlik el 40 év… hiányoznak. Szerettem őket!
A kedvencem az anya-lánya kapcsolat volt Rosie és a lánya között. Ijesztő volt szegényt olvasni, ahogyan tanulja hogyan kell édesanyának lenni, hogyan küzd meg az élettel, a lányával, az álmaikkal. Csodás volt, amikor a kicsi az édesanyja tökéletes mása lett és bekapcsolódott a levelezők körébe és már őt is megismerhettem az írásai által. Én is imádok anyukámmal mindenféle bugyuta, néha érdektelen leveleket váltani, szóval tetszett az ismerős játékosság, ahogyan egymáshoz "szólnak". Annyira bájos páros!
Hasonló okokból szerettem Rosie és Ruby levelezését - fantasztikus egy ilyen baráti kapcsolat, ahol mindenféle marhaságról - és persze a fontos dologról is - folyamatosan tájékoztatjuk a másikat. Szerencsés vagyok: ilyen barátom is van.
Ahern jó történeteket talál ki, amiket egész különleges
módon önt formába. Nem vagyok a levélregények híve, de ezt jó volt olvasni.
Plusz piros pont, hogy a második regényem az írónőtől és ebben is van egy dögös,
vicces (és sikeres) állásinterjú!
„RUBY: Akkor meglett a lányod?
ROSIE: Igen, úgy lett idomítva, hogy három füttyszó
és egy taps után visszarohanjon hozzánk.
RUBY: Lenyűgöző…”
!Abszurdum – SPOILER!
Két dolog abszolút kihozta belőlem az állatot (na, rendben
van, több résznél is begőzöltem, de két dolognál nagyon). Egyes eset, amikor a
könyv felénél (plusz-mínusz pár fejezet) simán le lehetett volna zárni, aztán
meg újult erővel sodródnak el megint nagyon messze egymástól főszereplőink… Már
majdnem odaköltözik a pasihoz, aki szakít a nőjével, amikor is felbukkan apuci,
aki egy pár sejtjét és percét adományozta csupán a gyerekhez… hogy ő akkor így
13 év után (!) foglalkozna vele.
A második dolog a történet vége… Olvasom ezt a két
imádnivaló, bár kissé buta döntéseket hozó és peches fordulatokkal teli élettel
rendelkező embert, akiknek a happy endjére vártam 40 évet, aztán egy rövidke
bekezdés a könyv végén és VÉGE?!
Persze ehhez a ponthoz ugye hozzátartozik az is, hogy
annyira-elvetemültem-rémesen bőghetnékem van és dühös vagyok attól, hogy kb. 50
éves korukban találnak végre egymásra. Értem, hogy így volt az igazi, mert a
fiatalok sorsa is elsimult, de annyira szerettem Alexet és Rosiet, bár
megspórolt volna nekik (minimum) 20 évet az írónő.
❀
Kicsit kutakodtam GoodReadsen a kiadások között (lint lent).
Kicsit érthetetlen, hogy az új magyar kiadáson mit keres ott a világítótorony,
miért nem postaláda van rajta? De a régebbi kiadás borítóját (fent a fülszöveg
mellett) IMÁDOM! Annyira szépséges ez a borító!
A másik és a magyarra kicsit hasonlító, de színesebb borító,
amit szintén nagyon szeretek az egy szlovén kiadásé: Na koncu
mavrice, 2011, Učila International kiadó.
Love,
Rosie (2014)
❀
Létezik belőle egy film, aminek a címe: Love, Rosie (2014 – Port.hu
/ IMDB), magyarul – úgy néz ki - ugyanaz lesz a címe, ami a
könyvnek: Ahol a szivárvány véget ér. A két főszereplőt két – szerintem – össze
nem illő színész fogja alakítani: az Alexet játszó Sam Claflin-t
már megszoktam Finnicknek (Futótűz és A kiválasztott), míg a Rosiet alakító Lily Collins
nekem már csak Clary marad (Csontváros). Mindenképpen szeretném megnézni a
filmet, szóval törekszem arra, hogy friss szemmel nézzem a két színészt, de
most furcsának tűnnek együtt.
Idézetek:
❀
Az életünk időből áll. A napjainkat órákban mérjük, a
fizetésünket ezeknek az óráknak az alapján kapjuk, a tudásunk az évek során nő.
Gyorsan bepréselünk egy kis kávészünetet a zsúfolt napunkba. Visszarohanunk az
asztalunkhoz, figyeljük az órát, az életünket találkákhoz igazítjuk. Mégis, az
idő végül elfogy, és az ember szíve legmélyén azon gondolkodik, hogy vajon a
lehető legjobban használta-e ki azokat a másodperceket, perceket, órákat,
napokat, heteket, hónapokat, éveket és évtizedeket?
Az, hogy van egy kis tinta a bőre alatt, nem ejt foltot a
jóságán, és a belőle sugárzó intelligenciát sem halványítja el. Édesanyja
becsületére válik.
❀
Amikor gyerekek vagyunk, a szüleinket használjuk mérceként,
hogy eldöntsük, mennyire rossz a helyzet. Ha nagyot esünk, és megütjük magunk,
de még nem tudjuk eldönteni, hogy fáj-e vagy sem, egyből a szüleinkre nézünk.
Ha rémülten rohannak felénk, sírni kezdünk. Ha csak nevetnek, és megcsapkodják
a gonosz földet, akkor feltápászkodunk, és tovább játszunk.
❀
ROSIE: Igazad van. De, hogy a csudába vetted rá Garyt, hogy
táncórára járjon veled? Életveszélyesen megfenyegetted, vagy mi?!
RUBY: Igen.
ROSIE: Ó. Hát, remélem, élvezni fogja.
RUBY: Ne viccelj, utálni fogja, és hetekig kiabálni fog
velem, de akkor legalább újra kommunikálni fogunk. Na, jobb, ha megyek; az
ebédszünet alatt még vennem kell Garynek egy tornadresszt meg egy
macskanadrágot. Tudom, hogy igazából nem kell ilyesmit hordanunk, de az a fej,
amit vágni fog, amikor előhúzom őket a szatyromból, megér minden kiadást.
ROSIE: Te gonosz, kegyetlen nőszemély.
✿❀✿❀✿
Képgyűjtemény
a Pinteresten: Ahol
a szivárvány véget ér.
Különböző
Where
Rainbows End kiadások borítói a GoodReads-en!
✿❀✿❀✿
A filmet is mindenképp érdemes megnézni, mert nagyon hangulatos és szépen kiküszöbölte a könyv egyik problémáját. :))
VálaszTörlésNagyon tetszett az értékelésed, a kiválasztott képek pedig igazán feldobták a bejegyzést. :)
VálaszTörlésÉn se tudtam, hogy levelezések lesznek a könyvben! :) De mondjuk én nem is akartam volna tudni... csodabogár vagyok ilyen tekintetben, mert akkor örülök, ha egyáltalán semmit nem tudok a könyvről, mikor elkezdem olvasni. :)
VálaszTörlésSPOILER:
tök egyetértek, szerintem is nagy marhaság volt, hogy nem költözött Bostonba a lányával, mikor Rinyagép Brian megjelent a színen. Szerintem is utazhatott volna Amerikába Ibizáról, bár az kétségtelen, hogy Brian szülei is Dublinban éltek. Másrészt viszont engem az is váratlanul ért ennél a résznél, hogy egyszercsak elhatározta Rosie, hogy Bostonba akar költözni. Csak úgy ukmukfuk. Nem volt hol laknia, nem volt már egyetemi ösztöndíja se, sem állása... szóval miért is akart odamenni? És Alex... ő meg, miután jól feldühödött, hogy Rosie nem költözik ki hozzá mégsem, miért nem döntött úgy, hogy akkor ő költözik vissza Dublinba? Ő aztán biztos kapott volna állást ott is. Ráadásul már szabad lett volna az útja Rosie szívéhez!
Én nem szoktam fülszövegezni (csak nagyon ritkán), de címkéket szoktam lesni molyon. Most az is elmaradt, holott ott van a levélregény címke is ;D
TörlésSPOILER:
IGEN! Örülök, hogy egyetértünk, az rémesen logikátlan volt! Viszont ott tuti lezárulhatott volna a könyv... bár ugye akkor a fiatalok nem ismétlik meg jó döntésekkel Rosie és Alex marhaságát.
(Mondjuk akkor is ideges lettem volna, ha Alex a jól menő praxist ott hagyja Rosie miatt... Őszintén szólva az hatalmas baromság lett volna, mert a semmiért a mindent nem szabadna odadobni, ráadásul az amúgy pénztelen csajokon sem segít vele... Tudom, hogy a szerelem nem semmi, de azért Rosie és Alex szerelme eléggé közel tendált akkortájt a semmihez.)
jaj én a címkéket kilométerekről kerülöm, mert néha rettentő megtévesztőek a molyon, sőt spoileressel is találkoztam már. Szívás, hogy bárki felrakhatja, de levenni már nem lehet csak úgy... sokszor egy-egy új könyvhöz úgy kerül fel a címke, hogy nem is olvasta, aki címkézi...
VálaszTörlésSPOILER:
Igazad van ebben is, hogy lutri lett volna Alexnek otthagynia az állását és elköltözni Dublinba, de akkor könyörgöm, miért nem jött el legalább látogatóba egy-két hétre, hogy kiderítse, Rosie szereti-e, és utána megbeszélhették volna, hogy hogyan legyen tovább. Na mindegy, igazából tetszett a folytatás is, különösen, ahogyan Rosie lassanként megvalósította az álmait, de azért ennél a résznél, ha csak egy kicsivel jobban küzdenek, egymásra találhattak volna.
De jól kitértél minden részre és meg sem spoileresen:)
VálaszTörlésÉn sem tudtam hogy levélregény/ bár inkább email regény:)
Én is irtó dühös vagyok a fránya elkerülésekre és az időhúzásra.
A végéhez mit szólsz?
Köszönöm. :D
TörlésA végéről csak annyit, hogy a filmé TÉNYLEG jobb lett. A könyv befejezésére pipa vagyok azóta is. :(
A napokban fejeztem be ezt a könyvet, és nagyon egyet tudok veled érteni. Én amúgy tudtam, hogy levélregény és ez valamiért tetszett is, de tény, hogy kevés a jól megírt levélregény. Amúgy az írónőnek nagyon jó stílusa van. Soha nem rajongtam a romantikus témák iránt, de ez a könyv megragadott, és ahogy te is írtad, olvastatta magát. Fel sem tűnik az, hogy több mint 400 oldal.
VálaszTörlés