Daniel Keyes: Virágot Algernonnak

     Milyen különös, hogy jó érzésű és helyes ítélőképességű emberek, akik nem fölényeskednek egy kar vagy láb nélkül, vagy vakon született emberrel, nem átallanak kicsúfolni egy csökkent értelemmel született embert.

Fülszöveg:

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Ennek a regénynek rendhagyó a története: először novella volt, szépirodalmi és tudományos-fantasztikus antológiáknak egyaránt kedvelt darabja, utána televízió-dráma lett belőle, s csak azután teljes jogú és méretű regény. Nem véletlen, hogy a tudományos-fantasztikus irodalom is magának követeli Keyes művét: a gyengeelméjű Charlie Gordon zsenivé operálása, majd eredeti állapotába való rohamos visszahanyatlása valóban hálás témája lehet a science fiction népszerű műfajának. De ez a regény több merőben fantasztikus témánál: mélységesen hiteles lélektani rajza egy rokonszenves személyiség fejlődésének, s a tragédiába torkolló befejezés mégsem elkeserítő, hanem felemelő: Charlie Gordon a mesébe illő pálya befutása és a végső zuhanás után is megőrzi emberi tartását, élni akarását, optimizmusát. 

Könyv információk: Eredeti cím: Flowers for Algernon                       Eredeti megjelenés éve: 1959 Árkádia, Budapest, 1988 270 oldal · puhatáblás · ISBN: 9633071003 · Fordította: Szepessy György

(Az értékeléshez olvass tovább!  ⇩ ⬇ ⇩ ⬇ ⇩ )

Miért álltam neki?

Azt hiszem, hogy művészet úgy nekiállni egy könyvnek, hogy elképzelésed sincs a tartalmáról… Innen nézve művésznek számíthatok, ugyanis ismét csak a címe miatt álltam neki – no, meg (a ráaggatott címkék végett) mert klasszikus, Nebula-díjas, Hugo-díjas és Nagy Könyv is.

A történet és én:

◈

Algernon nem a főszereplő, nem ő narrálja a regényt! Az első sokk az volt, amikor kiderült, hogy kicsoda Algernon… a sokadik pedig az, hogy miért kellene Virágot vinnem Algernonnak.

A regény Charlie Gordon előmeneteli jelentéseiből áll (naplószerűen vezeti őket), de még a legelején meghökkentett azzal, hogy belelapozva / beleolvasva a könyvbe, több oldalon keresztül csak helyesírási hibáktól hemzsegő szöveg van…

A könyv első néhány mondata:

„Dr Strauss aszongya lekel irnom amit gondolok és emlékszek meg mindent ami velem történik mostanától. Nem tudom mér de aszongya fontos mer igy fogják látni hogy használhatnak e engem. Reméllem tudnak használni mer Miss Kinnian aszongya lehet hogy fognak okositani. Szeretnék okos lenni.”

Döbbenetes regény, nagyon tud fájni az Olvasónak, aki „érti”. Ugyanis erről szól az egész – megértjük-e, hogy az emberek velünk vagy rajtunk nevetnek? Charlie Gordon, a könyv főszereplője egy hatéves szintjén visszamaradt felnőtt férfi, aki nagyon szeretne okos lenni, jókat beszélgetni a barátaival, és visszatalálni a múltjához, a családjához. Persze egy értelmileg visszamaradott ember hogyan érthetné meg az „átlagos” emberek érzelmi motivációit?

A könyv fáj, mert Charlie hamar az olvasó szívéhez nő és gombóccal a torkunkban olvassuk a vele megesett vicceket, múltbéli történéseket. A játék nem mindig játék, inkább a fogyatékos ember kigúnyolása, amin ő is a neki ártókkal nevet, mert nem érti… Nem érti, hogy bántották, megalázták…

(SPOILER)

De milyen erre rájönni, amikor egy műtét segítségével folyamatos emelkedésnek indul az ember Intelligencia Hányadosa? Okos Charlie megérti és megalázva érzi magát, aztán ismét belerúg egyet a világ – rájön, hogy hol van a hiba és vissza fog esni a korábbi IQ szintre. A könyv az ő vesszőfutását meséli el, ugyanis elhatározza, hogy míg eszénél van, addig segíti a kutatók tudományos munkáját az értelmileg visszamaradott felnőttek megokosítása és az aggyal kapcsolatos kutatásaik kapcsán.

A hirtelen megnövekedett intelligenciája viszont ugyanilyen rohamosan romlik le és számomra ez volt a legrémesebb az egész könyvben. Félek azoktól a betegségektől (pl. Alzheimer-kór), amik elveszik az eszemet, az önellátási képességeimet, az emlékeimet, mert tisztában lenni azzal, hogy mi vár az emberre nemsokára - borzasztó érzés lehet…

(SPOILER vége)

Összeségében…

Nem hatódtam meg Charlie története kapcsán, dehogy, szerintem ez nem is arról szól. Inkább toleránsabbá tett és állított kicsit a korábbi életszemléletemen. Olyan átlagigazságokat hordoz, miszerint: nem szabad gúnyolni a beteg embereket, segítenünk kell őket és hálát kell éreznünk, hogy nem vagyunk az ő helyzetükben. Szörnyen hangzik, de még szörnyűbb, ha nem így állunk hozzá… Elgondolkodtató regény. Nekünk „normális”, avagy „átlagos” embereknek annyiféle érzésünk van, annyiféle gondolatunk, álmunk, emlékünk és lehetőségünk. Ezeket nap mint nap ki kell használnunk, ugyanis mások a felének is örülnének… Ami nekünk mindennapi, az nekik vágyálom csupán, elérhetetlen cél.

Charlie nagyon jó, szerethető főhős – mind a maga jámbor módján szerettem, mind a kiábrándult zseni szerepében. A kutatók és tudósok egyszerre voltak szimpatikusak és felelőtlenek (picit el is ítélem őket a felelőtlenségük miatt!), míg Miss Kinnian az elejétől kezdve a végéig egy rokonszenves, segítő szándékú ember volt a szememben.

A történet nagyon jó, de mint már többször is írtam: nagyon tud fájni! Nem ígér könnyed kikapcsolódást vagy pihentető perceket. Izgalmas, jól megírt és meglepő regény, de nem habos torta!*

Értékelés: 5

*Ajánlás: A regényt nem KIKNEK, hanem MIKOR ajánlom. 

A megnyert díjaira és a kapott helyére az irodalomban rászolgált, így egyszer sort kell keríteni rá – lehetőleg azután, miután benőtt a fejed lágya. Nem kötném korhoz vagy nemhez, ugyanis kell hozzá egy hangulat, egy lelkiállapot, amikor úgy érzi az ember, hogy megért a könyvhöz.

Filmadaptációk:

◈

Több verziója is van, de nem nagyon hiszem, hogy bármelyikkel is meg tudnék birkózni a könyv után. Nem vetem el a lehetőségét annak, hogy megnézzem őket – A japán dorama verzió kifejezetten érdekesnek tűnik! -, de még nem hevertem ki Charlie és Algernon történetét. ~ Szívesen megnézném színházban is alkalomadtán. (Ha bárkinek bármely feldolgozással van valami élménye, akkor bátran ossza meg velem – kíváncsi vagyok melyiket érdemes és melyiket nem érdemes megnézni!)

Charly – Virágot Algernonnak (1968)

(Snitt, Port, IMDb)

A saját könyvpéldányom borítóján ennek a filmnek a Charlie-ja szerepel. Az elülső borítón az „okos”, a hátsó borítón az „igazi” Charlie Gordon. Már csak a film guglizott képei alapján is nagyon jónak tűnik a színész játéka! Először ennek a feldolgozásnak a megnézésén gondolkodtam. 

Virágot Algernonnak (2000)

(Snitt, Port, IMDb)

Nem tűnik túl szimpatikusnak a szereplőgárda, de nem tűnik ez sem rossz verziónak. A barátaim mégis ezt ajánlgatták, mint a szerintük legjobb filmfeldolgozást! :D (Érdemes tudni, hogy ebben Alice Kinnian szerepét a Hazudj, ha tudsz!-os pszichiáternő - Kelli Williams - alakítja, akiért odáig vannak.) 

Algernon ni Hanataba wo (2002–2002)

(Snitt, MyDramaList)

Japán sorozat, de nem tűnik szimpatikusnak a szereplőgárda. Hiába japán, nagy valószínűséggel nem fogom megnézni. Ráadásul senki még csak nem is hallott erről az adaptációról…

Algernon ni Hanataba wo (2015)

(Snitt, DramaWiki, IMDb)

Nem ígérkezik a legjobb feldolgozásnak, de ez a legesélyesebb arra, hogy megnézzem. Ez egy japán dorama minisorozat, ami 10 részben dolgozza fel a regényt. Egész modern verziónak mondják, persze ettől még egyáltalán nem biztos, hogy jó! Bár többen is megesküdtek nekem rá, hogy nagyon jók a színészek és abszolút hozza a könyvet a sztori… persze Japán köntösbe bugyolálva. Oh, és sírós. NAGYON.

Kedvenc borítóim:

◈

A nekem leginkább tetsző és a történetet legjobban kifejező borítók balról-jobbra:

• 2010-es vietnámi Văn Học & Nhã Nam borító,
• 2013-as román Editura Art borító,
• 2015-ös német Hobbit Presse borító. 

Mégiscsak úgy járja, hogy a címszereplő legyen a borítón, nemde bár?

Kedvcsináló idézetek:

◈

Azelőtt kinevettek, lenéztek a tudatlanságom és a nehéz felfogásom miatt; most gyűlölnek a tudásom és értelmem miatt. Miért? Az isten szerelmére, hát mit akarnak tőlem?!

Ez az értelem éket vert közém és mindazok közé, akiket ismertem és szerettem, és kiűzött a pékségből. Magányosabb vagyok, mint azelőtt bármikor. Szeretném tudni, mi lenne, ha Algernont visszatennék a nagy ketrecbe, a többi egér közé. Ellene fordulnának?

◈

Az intelligencia az emberiség egyik legnagyobb adománya. De a tudásra való törekvés túlságosan is gyakran kiszorítja a szeretetre való törekvést. Ezt éppen most fedeztem föl. Fogadják el hipotézisként: az intelligencia, ha nem képes arra, hogy szeretetet adjon vagy elfogadjon, szellemi és erkölcsi összeomláshoz, neurózishoz, sőt esetleg pszichózishoz vezet. Az önmagával eltelt, befelé forduló értelem, mint önző végcél, kirekesztve az emberi kapcsolatokat, csak erőszakhoz és fájdalomhoz vezet…

◈

– De mondok neked valami mást, Charlie. – Fölálltam, és hátráltam a tükörtől. – Én nem vagyok a barátod. Az ellenséged vagyok. Nem vagyok hajlandó küzdelem nélkül feladni az intelligenciámat. Nem tudok visszamenni annak a barlangnak a mélyére. Most már nincs számomra hely, ahova menjek, Charlie. Maradj távol! Maradj benn a tudatalattimban, ahová tartozol! És nem mászkálj utánam mindenfelé! Nem fogom feladni; mindegy, hogy azok odabenn mit gondolnak! Mindegy, hogy milyen magányos vagyok! Meg fogom tartani, amit nekem adtak, és nagy dolgokat fogok tenni a világért és a hozzád hasonló többi emberért!

◈ ◈ ◈ ◈ ◈

A képek a könyvhöz tartozó tábláról származnak: Flowers for Algernon.

A könyv a Goodreadsen: Flowers for Algernon.

◈ ◈ ◈ ◈ ◈