John Corey Whaley: Kobak

 Köszönet a recenziós példányért az ÉTK – Merit könyvek kiadónak!

(FB / Weboldal / Moly)

  

Azt állítják, a szív nem törhet össze, mert nincs benne semmi törékeny.

Fülszöveg:

◈

„Képzeld ​​csak el, Travis, hogy szépen elalszol ebben az életben, és egy nap felébredsz egy újban.”

Amikor a Saranson Életmegőrző Központ tudósa felajánlja Travisnek, a gyógyíthatatlan betegsége végső stádiumában lévő tizenhat éves fiúnak, hogy a kriogenika segítségével ragadja meg utolsó esélyét az életben maradásra, Travis igent mond. Aláveti magát az eljárásnak, melynek során fejét eltávolítják és lefagyasztják annak reményében, hogy néhány évtized múlva újraéleszthetik, és a fiú donortesten folytathatja életét.

A tudomány azonban rohamléptekkel fejlődik – mindössze öt év telik el, és Travis visszatér az életbe. Bár a világ, amibe csöppent, látszólag ugyanaz maradt, Travis körül minden és mindenki megváltozott. Beleértve a szüleit, az otthonát, legjobb barátját és a barátnőjét. A fiú az egyre növekvő zavar és bizonytalanság mellett csak egyetlen dologban biztos: ez a jövő nem az a jövő, amit elképzelt magának, mikor a műtét előtt lehunyta a szemét. A múltjához makacsul ragaszkodó Travisnek meg kell találnia a módját, hogy a jövőben létezhessen. És úgy tűnik, szerez néhány friss sebet is, mire összeilleszti régi életét az újjal.

  

Könyv információk: Eredeti mű: Noggin Eredeti megjelenés éve: 2014 ÉTK, Budapest, 2016 256 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635132379 · Fordította: Szűr-Szabó Katalin

Megvásárolható ITT: Merit könyvek

(Az értékeléshez olvass tovább!  ⇩ ⬇ ⇩ ⬇ ⇩ )

Miért olvastam el?

Végre valami „új” – ez a fejleszerelősdi alapötlet frenetikus! A sikeres felélesztés és szervátültetés, amit ráadásul a meglepően gyorsan fejlődő orvostudománynak köszönhetően nem sokkal a lefagyasztás után vittek véghez: abszolút durva! Tipikusan a „muszáj elolvasni” –kategória. 

Boldog vagyok, hogy…

…elolvashattam, mert igazán érdekesnek tartom a témát és érdekelt, hogy miként oldja meg az író Travis visszatérését az életébe. A fülszöveg elolvasása után nekiálltam drukkolni, hogy ez az igazán eredeti ifjúsági regény keltse fel valamelyik kiadó figyelmét – és így lett! Magyarul olvashattam, nagyon szép fordításban!

Szerintem

A legötletesebb az volt, hogy a fejezetek utolsó mondataiból lett a következő fejezet címe összerakva, és még illett is a fejezet történetéhez! Még nem találkoztam hasonló megoldással, de tetszett. (Pl.: 14. fejezet utolsó mondata: „- Mindig is tudtam, Travis, hogy vissza fogsz térni – bizonygatta drága nagymamám.”, aztán 15. fejezet: Vissza fogsz térni.)

Mivel csupán 5 év telt el Travis a halála után, így a szerettei éppen csak annyi időt töltöttek el nélküle, hogy egyszerre legyen roppant érdekes és roppant kínos a visszatérése. Vajon a szülei mit tettek a dolgaival? Mi történt a legjobb barátjával, aki a halála előtt rábízta a titkát? Megvárta-e élete szerelme vagy továbblépett? Be tud illeszkedni egy életbe, amit egyszer már ott hagyott?

Nagyon érdekes volt, hogyan viszonyulnak az emberek a visszatéréséhez - volt hitetlenkedés, félelem, elkerülés és rajongás is. Mind a hozzá közel állók, mind random idegenek véleményét és érzéseit megismertük a témával kapcsolatban, mondjuk, a legjobbak (és legszomorúbbak) a szülők történetei voltak. Az édesanyjának a vallomását olvasva alig bírtam visszanyelni a könnyeimet.

Megható regény, felkavaró olvasni, de érdemes belevágni és megismerni Travis történetét.

Persze nem csupán Travis körül forog a sztori, hanem Kyle önazonosság-válsága, Cate új élete is porondon van. Engemet nyilván nem érdekelt a Cate körüli hercehurca, ami elsőre (és sokadszorra is) feleslegesnek tűnt és csak a regény végére kerekedett ki belőle valami. (Spoiler: Hogy Travis és Cate esetében mennyire sokat számít a köztük lévő 5 év, hiszen Travis egy makacs kamasz elszántságával ostromolja és nem akarja észrevenni a nyilvánvalót, hogy Cate szereti a vőlegényét ~ spoiler vége)

A nagy hullám Kanagavánál - Kacusika Hokuszai alkotása

Összességében

Imádtam! Élvezetes volt és hozta a fülszövegtől elvárt egyediséget. Örültem, hogy az író nem óvatoskodott, nem porcukrozta meg a történetet és nem lett mindenkinek happy endje. Eléggé elrontotta volna a végét… Én legjobban Kyle és Hatton részeit szerettem, mert mindkét srác mókás a szituációhoz képest – főleg Hatton, aki lazán beszól és leKOBAKoz, miközben egy igazi nyuszi. Nagyszájú nyuszi.

Az biztos, hogy kitört a klisék világából az író ezzel a regénnyel. A karakterek nem egysíkúak, ráadásul fejlődnek, fájnak, veszteségeik vannak – nincs mese, az élet nehéz -, és mégsem lett senkinek a története elbagatellizálva, összecsapva. (Bááár… a levelekre kíváncsi lettem volna, azok miatt van némi hiányérzetem, de értem Travis álláspontját is.) Szeretnék még olvasni John Corey Whaley-től, megszerettem a stílusát.

Kedvenc (sírós) részem: az egész 26. fejezet (a „denveri” ünnepnap)

Zene a könyvben: Tears For Fears - Head Over Heels

Értékelés: 5*

*új kedvenc

Kinek ajánlom?

► A picit komolyabb korosztálynak, ugyanis érdekes, de megrázó történetről van szó. (Vagyis a komoly tizenévesektől a lassan megkomolyodó harmincasokon át mindenkinek.)

► Bárkinek, aki vevő egy egyedi történetre.

► Mindenkinek, akit érdekel a kriogenika (a halál utáni lefagyasztás) és a transzplantáció (szervátültetés).

Külföldi borítók

Nekem a magyar a kedvencem, a türkizes-sárga, Ken-babás pedig a legrémisztőbb/-borzasztóbb szerintem. Komolyan csak áldani tudom a kiadót, amiért ilyen kreatív lett a magyar borító!

Nem jönnek be, bár ötletesek: a 2014-es spanyol Círculo de lectores, az angol 2014-es Atheneum Books for Young Readers és a 2015-ös Carl Hanser Verlag GmbH & Co. KG borítói.

Tetszenek a következők, bár még mindig nem a legszebbek - a lengyel 2016-os Otwarte és az angol 2014-es Simon & Schuster Childrens Books borítók.

Érdekesség: 2017-ben tervezik elvégezni az első fejtranszplantációt emberen. (link a hírhez itt) Elég abszurdnak tűnik elsőre, de nagyon bátor, hogy bevállalja.

Kedvcsináló idézetek:

◈

– Kérlek. Mondd csak el.

– Amikor elmentél, mindig zárva tartottuk az ajtódat, és minden alkalommal, amikor arra jártam, bekopogtam, és vártam, hogy ajtót nyiss. Most már ostobaságnak hangzik. Tudom. De elkezdtem, és nem tudtam abbahagyni. Csak egy kis kopogás, pár másodperc várakozás, aztán mentem a dolgomra.

– Édes dolog, anya.

Nem volt édes, inkább a legszomorúbb dolog, amit életemben hallottam. Szerettem volna felmenni, magamra zárni az ajtót, hogy bekopoghasson, és milliószor láthassa, amint ajtót nyitok.

◈

Azt mondják, a szív csak egy izom. Nem játszik szerepet az érzelmeinkben, és olyan archaikus elméleteknek köszönhető, hogy a szerelem jelképe lett, miszerint ott lakik a lélek vagy valami más marhaság. De ahogy szótlanul hallgattam, amit mond, és minden szótag éles nyílként röppent ki a telefonból és hatolt a fülembe, esküszöm, mintha összeomlott volna a mellkasom.

◈

Az igazság az volt, hogy én magam voltam a múlt, és meg kellett keresnem a módját, hogy a jövőben létezzek. Nem tűnt könnyű feladatnak, ezt biztosan tudtam, de meg kellett próbálnom. Hasonló helyzetben ezt csinálják az emberek, nem? Még akkor is próbálkoznak vele, amikor tudják, hogy lehetetlen. 

◈◈◈◈◈

A képek a Pinterest táblámról származnak: KOBAK

Noggin borítók a GoodReadsen.

◈◈◈◈◈