Tommy Wallach: Kösz, ​hogy…

 Mini-könyvklub 6. felvonás: romantika, chick-lit

A témához tartozó bejegyzések a „mini-könyvklub” címke alatt elérhetőek.

A többiek értékelését itt olvashatjátok el.

Itt meg egy kis extra: Tommy Wallach és regényei

Az ember sosem szűnik meg fiatalnak érezni magát. Lehet, hogy elkezdesz dolgozni, lesz férjed és saját házad, de ez az egész felnőttség csak színjáték. Mindannyian úgy teszünk, mintha felnőttünk volna.

Fülszöveg:

Parker Santé ajkát már öt éve egyetlen szó sem hagyta el. Miközben osztálytársai fényes jövőjüket tervezgetik, ő csak sodródik, szállodákban bámészkodva üti el az idejét, a vendégeket figyeli. Amikor azonban megismerkedik Zelda Tothtal, egy ezüsthajú lánnyal, aki állítása szerint jóval idősebb, mint amennyinek kinéz, a fiú ráébred arra, hogy talán mégis van a világban néhány dolog, amiért érdemes élni.

Könyv információk: Eredeti mű: Thanks for the Trouble Eredeti megjelenés éve: 2016 GABO, Budapest, 2016 298 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634063278 · Fordította: Gázsity Mila

(Az értékeléshez olvass tovább!  ⇩ ⬇ ⇩ ⬇ ⇩ )

Szerintem 

A főszereplő már a legelején elássa magát az olvasó szemében, ugyanis Parker, a néma hispán srác a suliból lógva egy szállodában ücsörög (bevallottan „hotelofil”), illetve embereket figyel meg és rabol ki! Így találkozik a tökéletesen szomorúnak tűnő Zeldával is – csodálja a lányt, aki a Palace Hotelben fogyasztja igen drága reggelijét, ám amint nem figyel, Parker lenyúlja a pénzét. Aztán hogy-hogy nem mégis leállnak egymással, mert Parker elhagyja a naplóját (pontosan a 105-ös számút!), amiben mind a történetei, mind a kimondatlan szavai helyt kapnak. 

Parker E/1ben meséli el a találkozását Zeldával és az azt követő napokat, amikor is azt kutatják, hogy „Miért érdemes élni?” - meglepően sok dolog történik benne elég rövid idő alatt!  A srác a tolvaj hozzáállása ellenére is egy szerethető főszereplő, aki a folyamatos morbid szövegével és a makacs hallgatásával megnyert magának pillanatok alatt. Az ezüsthajú Zelda elég érdekes ahhoz, hogy a relatíve unalmas titka ellenére is megunhatatlan szereplő maradjon egészen a regény végéig. A vége felé viszont már untam kicsit, hiába volt szórakoztató jelenség. Parkerrel ugye meg éppen fordítva vagyok, ugyanis őt az elején nem bírtam a lopások miatt, aztán mégis megszerettem.

Parker naplói

Romantika?

Bár nem gondolom túlságosan unalmasnak a regényt, mégis bejött a két főbb szereplő egymás körüli keringése. Élvezetes volt Parker első szerelme, a tapogatózásai és az eltökéltsége az iránt, hogy életben tartsa Zeldát, aki viszont éppen a szerelem miatt szeretne meghalni. Élvezetes volt, hogy mennyire eltérő személyiségűek, mégis mindketten mennyire szimpatikusak és furcsák!

Helyszín: AgyMosoda

Összességében

Egyszer olvasós, de érdekes történet arról, hogy nem szabad falakat húznunk magunk köré, nem szabad leragadnunk a múltban és örökké gyászoljunk a rég elvesztett jó dolgokat. Az élet MA történik, a mára kell odafigyelnünk és azokra, akik MOST vannak mellettünk. 

Szomorkás, elmélkedős, helyre rakós könyv, ami nagyon rám fért már. Szerettem! ...és még muszáj hozzátennem, hogy a lezárás, a könyv megírásának a története tetszett. Nem gondoltam volna, hogy ez sül ki belőle. 

A kedvenc részeim: a kocka mellékszereplők felbukkanása és az összes rész velük! Meg a Golden Gate Park!

Értékelés: 4,5

Mit olvasnék még Tommy Wallachtól?

Leginkább a We All Looked Up* című regényére fenem a fogam, ami négy végzős középiskolás napjait követi nyomon, miközben egy aszteroida a Föld felé hasít. Az atléta, a nyomi, az eminens és a laza arc két hónapot kap arra, hogy IGAZÁN éljen és elhagyja az eddig magukon hordott címkéket. 

Oké, nem tűnik habospitének a történet, de én már annyiszor néztem fel az égre azon merengve, hogy vajon nem-e látok egyszer valami hasonlót ahhoz, amit ők pillanthattak meg, hogy kíváncsivá tett. Ráadásul tetszik az író stílusa is. 

*( Várhatóan idén megjelenik itthon is a regény a GABO kiadó gondozásában!) 

Ajánlom, ha…

kedved támad egy enyhén szerelmes, inkább létigenlésről szóló, jócskán felnőttség ekéző könyvhöz, amiben nem maradnak kitárgyalatlanul a dolgok. Van itt szó apákról, szerelmekről, parkokról, fagyizókról, első randikról, sőt még az élet is szóba kerül.

Nem ajánlom, ha…

…valami cukormázas, romantikus történetet keresel, mert ez nem az. Az alább olvasható idézetekből is kitűnik, hogy eléggé gyerek- / tini szemmel vannak megvizsgálva a dolgok és cseppet sem a romantikán van a hangsúly. 

Új pont a Bakancslistámon a könyv miatt:

– Megnézni és körbejárni a GOLDEN GATE PARKOT (San Francisco, California, USA) 

~ Ugyanis több könyvbéli jelenet ott játszódik és egyszerűen csodaszép, amiket ez a különleges, tündérhajú leány mond és mesél a parkról.

Kedvcsináló idézetek:

❖

Egész életünket azzal töltjük, hogy egy kötélhúzásban mi vagyunk a kötél: egyik oldalról a megváltoztathatatlan múlt súlya húz bennünket, a másikról a megjósolhatatlan jövő.

❖

Belátom, ez talán helytelennek, kifogásolhatónak vagy valami hasonlónak hangozhat, de én már elég sokat agyaltam rajta, és arra a következtetésre jutottam, hogy a „helyes” és „helytelen” kifejezetten trükkös kategóriák. Mármint úgy értem, bizonyos dolgok egyértelműen pocséknak, mások pedig nyilvánvalóan szépnek vagy nemesnek számítanak, de a fekete és fehér e két kapuja között – vagyis aközött, hogy vesén vágunk egy kisbabát vagy vesét kap tőlünk egy kisbaba – egy istenverte focipályára való szürke tér nyúlik el.

❖

Szerintem a gyerekeknek külön tehetsége van ahhoz, hogy ráleljenek a boldogságra, ám az idő múlásával lassan elveszítik. Így kell lennie, mert különben feltűnne nekik, mennyire boldogtalan mindenki, és ő maguk sem lennének képesek soha a boldogságra.

❖

Kicsit úgy szerették egymást, ahogy az óceán szereti a partot: nap mint nap bele-belekap, és apránként morzsolja szét. Úgy szerették egymást, ahogy a napfény a növényeket, amiknek segíti a növekedését, aztán megperzseli a leveleiket, és kiszívja a földből a nedvességet. Úgy szerették egymást, ahogy a sirályok szeretik a bronzszobrot, amit folyton összeszarnak.

❖

Most komolyan, mi az isten van a gyümölcsökkel? Ki döntötte el, hogy a művészet legméltóbb tárgya csakis egy ezüsttálba odacsapott szőlőfürt meg egy gránátalma lehet? Mert az a fazon megérdemelné, hogy agyonverjék egy éretlen körtével.

Általában a pucérság az egyetlen dolog, ami segít ébren maradnom. Egy átlagos múzeumban mindig jelentős mennyiségű meztelen nő van közszemlére téve, bár ilyen képekből messze nincs annyi, mint gyümölcstálasokból. Vannak életnagyságú, meztelen hölgyeket ábrázoló márványszobrok, amelyek olyan makulátlan fehérek, mint egy frissen kibontott szappan. Vannak vízesések alatt pucéran fürdőző asszonyságokról készült olajfestmények. Vannak szögletes, kubista meztelen nők, akikről mindezt csak azért tudjuk, mert a cím elárulja: „Lépcsőn felfelé tartó meztelen nő”.

❖❖❖❖❖

A képek a Pinterest táblámról származnak: Kösz, hogy...

Thanks for the Trouble kiadások a GoodReadsen.

❖❖❖❖❖