Oldalak

2017. április 28., péntek

Neil Gaiman: Északi ​mitológia



Thor nem felelt. Felcsatolta övét, Megingjardot, amely megkétszerezte az erejét.
– Loki – mondta aztán. – Ez Loki műve.
– Miért mondod? – tapogatta kopasz fejét egyre dühödtebben Sif, mintha ujjainak remegő érintésétől visszanőhetne a haja.
– Mert amikor csak valami baj üt be, először mindig az jut eszembe, hogy Loki hibája. Ezzel sok időt megspórolok.


Fülszöveg:
Egy új klasszikus: a jól ismert skandináv mítoszok a történetmesélés nagymestere, Neil Gaiman elképesztő átiratában.
Az ősi történetekből Gaiman regényszerű ívet kovácsol, kezdve a kilenc világ legendás megteremtésével, majd sorra veszi a félistenek, törpék és óriások tetteit. Például Thor pörölyének ellopását, aki ezután kénytelen nőnek öltözni – ez az ő szakállával és étvágyával nem kis feladat –, és úgy visszalopni. De elmeséli a legmeghatóbb történetet is, amikor Kvasir, a legbölcsebb isten véréből megfőzik azt a sört, amely aztán létrehozza a költészetet. A számtalan kaland Ragnarökkel, az istenek alkonyával, új idők és emberek születésével zárul.
Gaiman keze alatt a régi poros mítoszok újra élettel telnek meg. A regény mesteri és szellemes prózája kiemeli az istenek versengő énjét, megmutatja hajlamukat arra, hogy átverjenek másokat, és őket is átverjék, valamint megismerteti az olvasót azzal a tulajdonságukkal, hogy a szenvedélyt mindig hagyják felülkerekedni a józan eszükön.

Könyv információk:

Eredeti mű: Norse Mythology
Eredeti megjelenés éve: 2016

Agave Könyvek, Budapest, 2017
208 oldal · puhatáblás ·
ISBN: 9789634192329 ·
Fordította: Pék Zoltán
Neil Gaiman a blogon:

(Az értékeléshez olvass tovább!     )

Miért olvastam el?
Szégyellem, hogy így vettem rá magam végül az északi mitológiának a jobb megismerésére, de Neil Gaiman miatt vettem a kezembe ezt a könyvet! Az övé az egyik húzónevem, ami annyit jelent, hogy amint meglátom a nevét egy borítón (íróként / társszerzőként persze), akkor azonnal birizgálni kezdi a fantáziámat az a könyv és előbb-utóbb elolvasom!

Szerintem… 

…mindenki imádni fogja, akit egy kicsit is érdekelni kezdtek az asgardi istenek a Marvel-filmek (vagy más) miatt. A Gaiman-fanatikusok talán többet várhatnak az írótól, ahogy én is másra számítottam, de egynek elment. Úgy érzem, hogy a skandináv istenek kicsit beteg világa nem áll távol az író furcsaságaitól. 
(Végülis ő is imádja a mitológiát, hiszen több művében fel-felbukkannak mindenféle mitológiai elemek!) 

Érdekes volt megtudni, hogy Thor relatíve buta, együgyű a többi istenhez képest és mégis mennyire számítanak rá és Mjöllnirre, ha baj van. Szomorúan vettem tudomásul, hogy Odin se szent, hanem egy törtető, bárkin átgázoló főnök. Még szomorúbban vettem tudomásul, hogy szinte nem is tartanak össze ezek az Asgardban élők... simán feláldozzák egymás kezét vagy megkopasztják a másikat mókából. Valahogy más az ő világuk, mint amire számítottam vagy mint amilyennek elképzeltem az innen-onnan felcsipegetett információmorzsákból! Ez van, ezt kell szeretni. Természetesen az északiaknak is megvannak a maguk szép történetei is, csak nem mind keltette fel az író figyelmét.
 
Ragnarök
Én mindenestül Loki-rajongó vagyok és kevés olyan történet van a könyvben, amelyikben nem szerepelt az én Drágaságom, ezért oda meg vissza vagyok a műtől! Abszolút fantasztikus az egész koncepció, bár akadnak gondjaim a kötettel… Nem vagyok vak, látom, hogy ez nem egy új Gaiman-regény, ahogy az összes helyesírási- és fordítási hiba is feltűnt. Haragszom a kiadványra, de magamra is a saját hibáim miatt: NG neve vett rá arra, hogy jobban megismerjem az északi mitológiát. Gyalázat!

Vannak benne furcsa dolgok és különös love sztorik, ráadásul számos újdonságot is tartalmazott, aminek örültem. Érzem, hogy neki kéne állnom az Eddának, de jobban szeretem a szöveges sztorikat, mint a verseket… Jobban belegondolva azt se bánnám, hogy egy az egyben újra elmesélné nekem Neil Gaiman a mitológiai sztorikat - csak igényesebben… Voltak felsorolásnak beillő odavágott infók mondatokba szedve, amik irritáltak.

Összességében

Levon a csillagok a számából, hogy rémes ez a kiadvány – a csodás borítót és a rajzocskákat leszámítva természetesen -, ugyanis tele van elírásokkal, fordítási hibákkal. (Pl.: három tesóból kétszer említették a legkisebbet és sehol a középsőt az egyik kedvenc történetemben.) Bár odáig vagyok a skandináv mitológia alakjaiért és a róluk szóló történetekért, ezek szimpla újraírások. Oké, jobbak, mint a versek az Eddában, de nem éreztem azt az átütő „ÚRISTEN, Gaimant olvastam, de k*** jó volt!”-érzést.

Visszakanyarodva erre a könyvre – IMÁDTAM! Ezek a történetek elképesztőek minden formában, szinte lélegzetvisszafojtva olvastam őket. Ha félretesszük a kiadás problémáit és azt, hogy Neil Gaiman csak benyomta a retelling gombot az írógépén, akkor van 16 izgalmas történetünk a skandináv istenekkel a középpontban! 16 sztori, ami által kicsit jobban megismerjük Thort, Odint, Lokit, Baldurt, Tyrt (), Freyát és a többieket. Megtudjuk, hogy honnan van Thor pörölye, Mjöllnir és mitől „szépséghibás”. Megismerjük a költészet sörének történetét és azt is, hogy Thor egyszer miért öltözött be nőnek.

Ajánlom? Naná! A kiadás hibáinak ellenére is szép és telis-tele van fantasztikus sztorikkal. Kihagyhatatlan akkor is, ha nem egy igazi, egyedi hangvételű Gaiman-mű, hanem csak pár humorosan újramesélt történet gyűjteménye.

Kedvenceim: Loki és a gyermekei, Tyr és Fenrir szívszorító barátsága, TranszvesztiThor története (Freya szokatlan esküvője – ez az abszolút BEST nálam)

Értékelés: 3

Ajánlom, ha… szereted a skandináv mitológiát vagy a mitológiával foglalkozó történeteket általában. …szereted Lokit, Thort és Odint akár a Marvel-filmekből, akár máshonnan. …érdekelnek az istenekkel foglalkozó fantasyk és/vagy újra elmesélt régi történetek.

Nem ajánlom, ha… nem bírod a fent említett dolgokat és/vagy témákat, illetve nem szereted Neil Gaimant és/vagy az ő írásait.

Extra – LOKI és a gyermekei

„Loki sokkal érdekesebbé, bár kevésbé biztonságossá tette a világot.”

Az én Drágám az egyik legrémesebb isten a skandináv mitológiában – bár Odin se semmi! -, ráadásul nehéz eldönteni, hogy jó vagy gonosz! Nagyon sokszor tesz keresztbe a többi istennek és istennőnek, ezért borzalmasan gyakran akarják a fejét venni vagy ígérnek be neki fájdalmas kínhalált. Persze Loki addig fondorkodik, amíg végül megússza a dolgokat. A kedvenc részeimben Thorral szerepel, aki vagy egyből rá gyanakszik vagy tőle remél segítséget, ha probléma merül fel.
Például:

Baj esetén Thor bizonyos bevett dolgokhoz folyamodott. Először is feltette magának a kérdést, hogy ami történt, nem Loki műve-e. Thor eltűnődött. Úgy vélte, még Loki sem merné ellopni a pörölyét. Ebben az esetben – és Thor általában ezt csinálta, ha baj történt – elment Lokihoz tanácsért.
Loki agyafúrt. Loki majd megmondja, mit csináljon.


Lokinak több gyermeke is van, természetesen nem mind egy nőtől! Valahogy nem divat a hűség odafent Asgardban, ahogy az Olimposzon sem volt az soha. Asgardban egy valkűrrel házasodott össze, Sigynnel, akivel két közös fia van: Váli és Nárfi.
Sigyn háta mögött néha eltünedezett és roppant bűnbánó képpel tért vissza. Három hosszabb távolléte alatt Angrbodával, az óriásnővel volt. Három gyermekük lett:
- Fenrir farkas, aki elnyeli Odint és Sleipnirt a Ragnarökben
- Jormungand, a Midgardi kígyó, aki akkorára nőtt, hogy nem fért el az Asgardban, ezért Odin bedobta a világtengerbe. Ott olyan hosszú lett, hogy körbe éri a földet és a saját farkába harap.
- Hel, az alvilág királynője. Övé a skandináv alvilág, ahová a holtaknak az a része jut, akik nem csatában, hanem betegségben vagy öregségben hunytak el. A holtak birodalmának úrnője félig élő, félig holt volt. Ebben a kötetben félig gyönyörű, élő, félig rothadó arccal szerepelt.

A legfurcsább szerelmi történet címét részemről Loki és Svadilfari sztorija kapja, ugyanis ebben Loki úgy csalja egy óriás csődörét, hogy kancává változik! Azzal, hogy megakadályozta az óriást és a lovát a munkájukban, Loki segít megnyerni egy fogadást az asgardiaknak, ám jó időre eltűnik az eset után és egy csikóval tér vissza. Egy kiscsikóval, Sleipnirrel, akinek nem négy, hanem nyolc lába van, és aki úgy viselkedik Lokival, mintha az édesanyja lenne a férfi!

At mother's hands. by jen-and-kris
(OFF: Nagyon sok cuki fanart készült a témában!)

Kedvcsináló idézetek:
Thor. Most beautiful bride ever!
by CaptBexx
– És te, Heimdall? – nézett rá Loki. – Neked van javaslatod?
– Van, de nem fog tetszeni – felelte Heimdall.
Thor öklével az asztalra csapott.
– Nem számít, tetszik-e! Istenek vagyunk! Nincs olyan, amit mi, akik itt összegyűltünk, meg ne tennénk, hogy visszaszerezzük Mjöllnirt, az istenek pörölyét. Mondd el, mi az ötleted, és ha jó ötlet, tetszeni fog.
– Nem fog tetszeni – ismételte Heimdall.
– Tetszeni fog! – csattant fel Thor.
– Nos, szerintem öltöztessük Thort menyasszonyi ruhába – mondta Heimdall. – Akasszuk a nyakába a Brísing-nyakéket. Tegyünk a fejére menyasszonyi tiarát. Tömjük ki a ruháját, hogy nőnek látsszon. Az arcát takarja fátyol. Kulcsokat viseljen, amik csörögnek, ahogy a nők járkálnak, borítsuk ékkövekkel…
– Nem tetszik! – vágott közbe Thor.
Mert szebb vagy, mint bármelyik történet, amit hallottam, vagy bármilyen dal, amit bárd költhet. Szebb, mint egy hegycsúcs, szebb, mint egy gleccser, szebb, mint egy frissen behavazott mező hajnalban.
– A pörölyödet Thrym lopta el, minden ogrék ura. Meggyőztem, hogy adja vissza, de megkéri az árát.
– Ez érthető. Mi az ár?
– Freya keze.
– Csak a keze? – kérdezte Thor reménykedve. Végül is Freyának két keze van, talán rá lehet beszélni, hogy az egyiktől váljon meg. Hiszen Tyrnél is sikerült.
– Te meg ki vagy? – kérdezték a törpék.
– Suttung – felelte az óriás. – Hallottam, amikor azzal dicsekedtetek a szélnek, a hullámoknak és a világnak, hogy megöltétek apámat és anyámat.
– Á, ezért kötöztél meg bennünket? – kérdezte Galar.
– Ezért – bólintott Suttung.
– Talán egy csodás helyre viszel bennünket – mondta Fjalar reménykedve –, ahol kioldozol, és ahol lakmározunk és iszunk, nevetgélünk, és jó barátok leszünk?
– Nem hinném – csóválta a fejét Suttung.

◈◈◈◈◈
A képek a Pinterest táblámról származnak:  
Norse Mythology borítók a GoodReadsen.
◈◈◈◈◈


1 megjegyzés:

  1. Szia!
    Nagyon szeretem azokat a történeteket,filmeket,könyveket,amelyekben különböző istenekről olvashatunk.Akarva akaratlanul tanuljuk meg,hogy melyik isten más istenekkel milyen kapcsolatban áll.
    A könyveket még érdekesebbé teszi,ha a főhősnek valami különleges képessége van.

    Kati

    VálaszTörlés