Dan Wells: Szellemváros

 Köszönet a recenziós példányért a Fumax kiadónak!

(FB / Weboldal / Moly)

– Szerinted minket keresnek? – Csak engem. Te nem vagy igazi.

Fülszöveg:

☠

Dan Wells hazánkban is óriási sikert aratott a később hatkötetesre bővült Nem vagyok sorozatgyilkos-trilógiával, mely John Wayne Cleaver, egy potenciálisan sorozatgyilkos tini rendkívül egyedi hangulatú története. A szerző újabb, felnőtteknek szóló thrillere is merőben más és újszerű hangon szólal meg.

Michael Shipman paranoid skizofréniában szenved. Különböző tévképzetek és hallucinációk kínozzák, elméje hol borzalmas kínzásoknak veti alá, hol őrült üldözésekbe taszítja. Ha ez még nem lenne elég, egy kegyetlen sorozatgyilkos szedi áldozatait, és az első számú gyanúsított maga Michael. Mit tennél, ha az általad látott szörnyetegekről egyszerre kiderül: néhányuk nagyon is valóságos? Kiben bízhatsz, ha a saját elméd sem elég megbízható, és úgy érzed az egész világ ellened fordult?

Könyv információk: Eredeti mű: The Hollow City Eredeti megjelenés éve: 2012 Fumax, Budapest, 2017 334 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634700036 · Fordította: Rusznyák Csaba	Megvásárolható itt: FUMAX WebBolt + dedikált
Dan Wells regények a blogon: Nem vagyok sorozatgyilkos /  Szörnyeteg úr / Nem akarlak megölni / Next of Kin / Az ördög egyetlen barátja / Csak ​a holttesteden át / Már nincs vesztenivalód  / Részben ember  / Töredékek / Romok

(Az értékeléshez olvass tovább!  ⇩ ⬇ ⇩ ⬇ ⇩ )

Miért olvastam el?

Nagyon szeretem az író elborult történeteit, kicsit kattant fő, illetve főbb szereplőit és úgy általában a stílusát. (Tudom, hogy ezt már néhányszor megénekeltem, de mindig ugyanazért veszem kézbe az újabbnál újabb regényeit: mert zseniális a pasi.)

A történetről…

Olivier de Sagazan. Transfiguration.

A sztori legelején két FBI ügynök által megtudjuk, hogy van egy sorozatgyilkos, akit Vörös Vonalas Gyilkosnak neveznek. A tettes főleg egy szekta tagjait gyilkolássza, lelövi őket, majd széttrancsírozza az arcokat, amíg abból csak egy vörös massza nem marad. (Na, nem ezért az a neve, ami, de nem lövöm le a felettébb fura névadási magyarázatot.)

Aztán találkozunk a főszereplőnkkel, Michael Shipmannel, aki éppen egy kórházban ébredezik. Hetekre eltűnt, korábban egy pszichiátriai intézetben kezelték depresszióval és generalizált depressziós zavarral, most viszont totál kiborul és rohamot kap, ha valamilyen elektronikai dolog van a közelében. Amikor bevallja, hogy arc nélküli emberek üldözik, előlük menekül, akkor kicsit beparázik körülötte mindenki... 

...és akkor kezdődik el igazán ez a történet!

Michael Shipman montázs

Szerintem… 

Akarva-akaratlanul is a Nem vagyok sorozatgyilkos -történetekhez hasonlítottam magamban mind a főszereplőt, mind a cselekményt. Tudom, nem szabadna, hiszen teljesen más a két történet, de mégis... Míg Johnt imádtam és féltettem, addig Michaelről simán el tudtam képzelni a legrosszabbat is - vagyis hogy ő a Vörös Vonalas -, mert ez a pasi tényleg elmebeteg.

Iszonyatosan izgalmas a történet felépítése, ugyanis egy pontig a főszereplő abszolút ellene van annak, hogy talán kitalált dolgoktól retteg, talán mégsem üldözik, aztán a gyógyszerek és a kezelés hatására kitisztul. Talán még sincs ellene szőtt nagy Terv? Talán hallucinál maga köré embereket? Olyan is van, amikor belezavarodik abba, hogy mi valóságos és mi csupán képzeletbeli, és egy idő után az olvasó is azt találgatja, hogy vajon tényleg léteznek-e az egyes doktorok, a barátai, a más kezeltek Michael körül. Teljesen belekavarodtam én is abba, hogy mi valóságos és mi nem az. 

Le a kalappal Dan Wells előtt.

Átvert, méghozzá nagyon csúnyán és többször is!

Michaellal együtt találgattam, hogy mi az, ami tényleg megtörténik vele a kórházban, kik lehetnek kitaláltak a látogató közül és vajon mi a gyógyszerek mellékhatása?

  

„Képzeld el, hogy egy vaskos koszréteggel takart üvegablakon nézel át, amelyet valaki éppen lemosni igyekszik. Még mindig foltos és mocskos, maszat, szenny és maradék fedi be, de már jobb, mint amilyen volt. Átüt rajta a fény, és bizonyos képek tisztábbá válnak. Kezdek jobban lenni.     Márpedig ez azt jelenti, hogy beteg voltam.”

Vannak a könyvben nagyon rémisztő részek, amiket nem volt a legjobb elalvás előtt olvasni. Például egy kritikus ponton épp leszedálják valamilyen nagyon erős nyugtatóval a főszereplőt a kórházban, amikor benyomakodik a szobába egy hatalmas, fehér szörny. És elkezd felé csúszni... amikor is Michael elalszik. Én meg levegőt se mertem venni.

A sorozatgyilkosságos részek elég paranormálisra sikerültek szerintem, néha csak pislogtam azon, hogy mennyire normálisan reagálják le az FBI-osok a dolgokat. Én már az elején annál a bizonyos felvételnél kértem volna magamnak valami más ügyet... De ettől függetlenül jobban szerettem Michael skizo-dolgait, mint a nyomozásos részeket. Persze nem számítva azokat a részeket, amikor a férfi picsogott... (Emiatt és a nyomozós részek lapossága miatt nem 5 csillagos nálam a történet.) Michael a legbetegebb elméjű ember az eddigi olvasásaim során, de néha annyira drámakirálynő volt, hogy drukkoltam a szedáló bogyókért. Elképzelni sem tudom, milyen lehet egy skizó rokon vagy barát. 

Durva, akárcsak a rengeteg gyógyszer - és akkor még a természetfeletti részét nem is említettem a könyvnek. (De nem lövöm le a poént, hagyom, hogy mindenki maga keresgélje majd az állát a „megoldásnál”.)

Összességében

Érdekes volt, hogy egy idő után elbizonytalanodtam abban, hogy kicsoda igazi és ki hallucináció a férfi körül lévő emberek közül. Létezik-e Dr. Vanek, Lucy vagy a ripoter csaj? Ahogy haladtam előre a történetben, úgy lett nekem is - akárcsak Michaelnak - mindenki egyre gyanúsabb. Tetszett, hogy ennyire bevont a történet, bár nem örülnék egy hasonló embernek a környezetemben, mint ő.

Annyira jól ábrázolta az író Michael elmebaját, hogy néha szinte hallottam, ahogy szétcsúsznak a fejében a dolgok - vagy láttam szétgurulni a gyógyszereit, hogy stílusos legyek. Őrület, hogy micsoda őrültet kaptunk!

A legizgalmasabb az volt, amikor a végén összefutottak a szálak és letisztultak a dolgok annál a borzalmas, weird szektánál, a Föld Gyermekeinél. Szinte bekezdésenként kérdezgettem - jobb híján magamtól -, hogy: Mi van? Mi van? Mi van?

Micsoda beteg történet.

Micsoda beteg lezárás.

Értékelés: 4

Borítók

Szerintem magyar borító a legjobb (ld. fent a fülszöveg mellett), mert tetszik a betű folyosóra simuló ferdesége és elég hátborzongatóak a fényben álló alakok. Az első 2012-es TOR BOOKS nekem túl egyszerűnek tűnik. Ráadásul nem igazán utal a történetre sem, ahogy az orosz kiadvány színes borítója sem (Азбука, Азбука-Аттикус). A Tor Books 2013-as és a 2012-es ebookhoz készített borítója is nagyon tetszik ezekkel az ijesztő, sötét alakokkal. Gondolom ezekre ütött a magyar is.

(Az említett borítók balról jobbra láthatóak a képen.)

Ajánlom

Mindenkinek, aki kedveli a mentális betegségekkel vagy paranormális sorozatgyilkosságokkal kapcsolatos történeteket. Azoknak az olvasóknak, akik nem vetik meg a pszichiátrián játszódó elborult sztorikat! Skizó-fanoknak. Nyomozós, FBI ügynökös, menekülős, hallucinálós történetek kedvelőinek.

Kedvcsináló idézetek:

☠

– Utálom ezeket a kórházakat.

– Most komolyan, mégis hogy lett magából pszichiáter?

– Nevezzük túlélési mechanizmusnak.

– De hát maga mindenkit utál idebent.

– Mindenkit utálok én odakint is, szóval a pszichiátria sem rosszabb, mint bármi más.

☠

A csillagok aprók, alig láthatók a város szívéből. Nekinyomom az arcomat a rácsoknak, úgy bámulom őket.

Az ég egy szétvagdosott geometriai puzzle, amelyet a hideg fémrácsok tartanak össze.

☠

– Amikor megpróbált megszökni. Engem megharapott, Dr. Sardinhának pedig eltörte az orrát.

– Nem akartam.

– Maguk sosem akarják.

– Hogy érti, hogy „mi”?

– Úgy értem, a „mentálisan sérültek”. Na jó, igazából úgy értem, hogy „őrültek”, de az őrültek előtt a „mentálisan sérült” kifejezést kell használnom. Attól jobban érzik magukat.

– Nem működik.

☠

– Maga beteg, mi meg azon vagyunk, hogy meggyógyítsuk. Nem gondolja, hogy boldogabb lenne egy olyan világban, ahol senki sem üldözi magát, és nem kell elrejtőznie, mesterkednie meg menekülnie? Hát nem akarja ezt?

– Mindennél jobban akarom – sziszegem. – Maga szerint tetszik, hogy üldöznek, hogy Arctalan Emberekkel és fantomnőkkel vagyok összezárva, meg egy rohadt rádiós órával, amely minden mozdulatomat figyeli? Tudja, mi jött be ide múlt éjjel? Egy féreg… egy óriás féreg, nagyobb, mint maga, úgy csúszott be az ajtón. Persze hogy azt kívánom, bárcsak ne lett volna igazi… mindent megadnék érte, hogy ne legyen igazi… de mi van, ha az? Mi van, ha tényleg valami sötét összeesküvés folyik itt, és benne van a kormány vagy az idegenek vagy… nem tudom. Valami. És mi van, ha tehetnénk valamit, hogy véget vessünk neki? Mit tenne?

☠☠☠☠☠

Képgyűjtemény a Pinteresten: Könyvek - Dan Wells.

Különböző The Hollow City kiadások borítói a GoodReads-en!

☠☠☠☠☠