Oldalak

2018. március 25., vasárnap

Matt Haig: A ​lány, aki megmenti a karácsonyt (A fiú, akit Karácsonynak hívnak 2.)


  


Tudjátok, mi kell a csodához?
Az olyasfajta csodára gondolok, mint például az, hogy Karácsony apó egyetlen éjszaka alatt körül tudja utazni az egész Földet. Vagy arra, hogy egyszer csak megáll az idő, és az álmok valóra válnak. Szóval tudjátok, mi kell hozzá?
Remény.
Remény nélkül nem lennének csodák.


Fülszöveg:
Ahol A fiú, akit karácsonynak hívnak véget ért, ott kezdődik ez a könyv. Szenteste van, ám minden a lehető legrosszabbul alakul. Ádáz úr dologházba zárja Ameliát, a remény fénye egyre halványabban pislákol, Karácsony apó pedig tudja, hogy meg kell találnia a kislányt, különben veszélybe kerül az ünnep csodája.
A nehéznek ígérkező küldetésben azonban nem marad magára: nemcsak a koboldok, a rénszarvasok, hanem maga az angol királynő, sőt egy macskakedvelő, Charles Dickens nevű férfi és egy önzetlen, tiszta szívű konyhásasszony is a segítségére siet, hogy meg tudja menteni Ameliát.
Csakhogy mindeközben Koboldfalván a feje tetejére áll a világ. A meseglimpik ármányt szőnek, felbujtják a trollokat, Bohó pedig mit sem sejtve a vesztébe rohan…

Könyv információk:

Eredeti mű: The Girl Who Saved Christmas
Eredeti megjelenés éve: 2016
Kolibri, Budapest, 2017
340 oldal · keménytáblás ·
ISBN: 9786155591563 ·
Fordította: Magyari Andrea ·
Illusztrálta: Chris Mould
A sorozat részei:


(befejezett)
(Az értékeléshez olvass tovább!     )

Miért olvastam el? 

Nagyon szeretem a karácsonyi meséket, főleg az illusztráltakat. Egyébként nemrég olvastam az író önéletrajzi irományát - Matt Haig: Miért érdemes életben maradni?  -, ami miatt kíváncsi lettem, hogy milyen meséket írt onnan lentről 

Szerintem…

Nekem ez a történet sokkal jobban tetszett, és nem csak azért, mert sokkal eseménydúsabb volt, hanem mert a szívem mélyén imádom az olyan meséket / történeteket, amiknek a végén minden elrendeződik, minden szál elvarródik és mindenki megleli a maga helyét, boldogságát. Röviden: szeretem a kicsit giccses befejezéseket.

Igazából nem csak a mese lezárása parádés és szívet melengető, hanem maga a nagy egész is nagyon jól van kitalálva. Két fő történeti szál van, ugyanis egyrészt Koboldfalván vagyunk, ahol Karácsony apó igyekszik megoldani a karácsonyi ajándékozás problémáit, miközben az elvesző remény meghiúsítja a Karácsonyt, másrészt pedig Londonban vagyunk, ahol egy Reményi Amélia nevű kislányt elveszti az édesanyját, és a csodákba vetett hitét. Bónuszként néha megleshetjük Karácsony apó egyik elhivatott koboldcsaládjának az életét, ugyanis az első részben megismert Bohóka felnőtt (lerövidült a neve Bohó-vá), és kedvesével, Himihumival van egy közös kiskoboldjuk, Mimóka. És bizony Bohó sajnos Vodol apónak dolgozik, akit már az első részben se szerettem, mert elég kavarós egy koboldszemély…


– Ó, hogy azt a sárba mártott rántott bolondgombáját neki! – mormolta Karácsony apó a legcsúnyább glimpi káromkodást, amit ismert, miközben besüvítettek az épületbe.


Persze ez a rész is bővelkedik új dolgokban és vicces részekben. A korábban megismert trollok és Igazmondó glimpli mellett még megismerjük a szárnyas meseglimpiket, akik az érdekes szavakat gyűjtik, hogy színesebb meséket tudjanak előadni, illetve megismerkedünk Viktória királynővel is, aki szárnyas ördöglovaknak véli drága szánhúzóinkat... 
Bevallom, a humora miatt is jobban tetszett ez a második rész. Többször kaptam magam azon, hogy elröhögcsélek a szereplők szavain, beszólásain. Ez szerencsésen ellensúlyozta nálam a szomorú kezdést, ahol ugye Amélia elárvul…

Összességében

Odáig vagyok Matt Haig bolond karácsonyi meséjéért és a pasi sztorijaért. Nekem jobban bejött a folytatás, mint A fiú, akit Karácsonynak hívnak, mert humorosabb, többrétű és fordulatosabb volt. Különösen tetszett, hogy behozta Viktória királynőt és Charles Dickenst, vagyis egyrészt el tudtam helyezni korban, hogy hol járunk, másrészt kaptam egy nagyon jó tippet arra, hogy születhetett meg A karácsonyi ének, ami az egyik karácsonyi történetem. Az illusztrációk szuperek, ahogy a kiadás is. És tényleg nincs okom panaszra, hiszen az egyik kulcsszereplő egy fekete macsek.
Remélem, hogy idén Karácsonykor már olvashatom a 3. részt!

Értékelés: 5

Könyv a könyvben: Charles Dickens: Twist Olivér

Ajánlom, ha…

…valami nagyon karácsonyira vágysz; …kíváncsi vagy, hogy honnan merítette Charles Dickens A karácsonyi ének ötletét (Matt Haig szerint); …szereted az így mentették meg a Karácsonyt vagy a Télapó sztorikat; érdekel, hogyan tudja egyetlen kislány megmenteni a Karácsonyt; …kedveled a humoros és illusztrált meséket!

Kedvenc idézeteim:
Himihumi példás férj volt, de folyton szorongás gyötörte. Nem csak a trollok, de minden miatt. Például, hogy esetleg beletörik a foga a mézeskalácsba. Vagy hogy a nap netalántán elfelejt felkelni, és éjszakára virradnak. Sőt, hogy egy nap a műhelyben az összes labda elveszíti a pattogóképességét, a búgócsigák pedig nem fognak pörögni. Se búgni.
– Ugye tisztában van vele, kisasszony, milyen súlyos vétséget követ el? – kérdezte Ádáz úr. – Ez nem más, mint előre megfontolt szándékkal elkövetett, nyolc napon túl gyógyuló serpenyős támadás! Ezen felül vajjal történő rongálás, és előre kitervelt, füstölt sonkával történő emberölési kísérlet!
– Ez a telefon – mondta Durmi. – Ennek segítségével tudsz kapcsolatot tartani a műhely központjával, amikor a levegőben vagy. Ezt nemrég találtam fel.
– Azt mondod, telefon?
– Igen. Tele van fontos információval, ezért adtam neki ezt a nevet. Tetszik?

☃ ☃ ☃ ☃ ☃
A képek a Pinterest táblámról származnak:
The Girl Who Saved Christmas borítók a GoodReadsen.
☃ ☃ ☃ ☃ ☃



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése