Nina George: Levendulaszoba | Mini-Könyvklub

MKK 12. felvonás

A témához tartozó bejegyzések a „mini-könyvklub” címke alatt elérhetőek.

A többiek értékelését itt olvashatjátok el.

Vannak olyan könyvek, amelyek egymillió embernek emészthetők. Mások csupán száznak. Sőt, vannak olyan gyógyszerek, pardon, könyvek, amelyeket csupán egyetlen egy embernek írtak.

Fülszöveg:

♥

A ​párizsi könyvkereskedő, Jean Perdu számára a regény olyan, mint a gyógyszer. Pontosan tudja, hogy milyen könyvre van szükség, hogy meggyógyítsa a megsebzett lelket. Könyvtára egy valóságos irodalmi gyógyszertár. Jean mindazokon segít, akik betérnek hozzá, egyedül saját gyötrelmeire nem talál megoldást.

21 évvel ezelőtt, egy este, míg ő aludt, szerelme kilépett az életéből. Csak egy levelet hagyott hátra, amit a férfi azóta sem olvasott el. A veszteséget kínzó emlékként őrzi ennyi év után is. A fájdalom, a büszkeség és a sértettség börtönében éli mindennapjait, mígnem egy nyári délután új lakó költözik a szomszédba. Az elvált asszony olyan érzéseket ébreszt Jeanban, amelyek létezését a férfi már rég elfelejtette. Ekkor újra a kezébe veszi szerelme búcsúlevelét, és olvasni kezdi…

Egy pillanat alatt minden megváltozik, és a férfi többé nem menekülhet az elmúlt évek gyötrelmei elől. Mindent hátrahagyva elindul, hogy szembenézzen a fájdalommal, a múlttal és önmagával.

Egy olyan utazás veszi kezdetét, amely keresztülvisz Franciaország csodálatos tájain, és eközben feltárulnak különös sorsok, és barátságok szövődnek. Az érzések, a gondolatok és az emberek lassan átformálódnak, hogy lezárulhasson a múlt, és helyet engedjen a jelennek és a jövőnek. 

Könyv információk: Eredeti mű: Nina George: Das Lavendelzimmer Eredeti megjelenés: 2013 Maxim, 2014 336 oldal · ISBN: 9789632615400 · Fordította: Hajdúné Vörös Eszter << KORÁBBI ÉRTÉKELÉSEM >>

         (Az értékeléshez olvass tovább!  ⇩ ⬇ ⇩ ⬇ ⇩ )

Négy éve, hogy…

...írtam erről a regényről. Napra pontosan ma négy éve, hogy szinte dadogva próbáltam átadni, miért ragadott magával. 2015. február 22-én se sikerült elmondanom, hogy miért éreztem úgy, mintha olvasás közben mindvégig visszatartottam volna a levegőt, miközben Perdu úrral és a fiatal bestseller szerzővel utaztam Lulun, a könyves hajón. Most sem fog sikerülni, pedig 4 év alatt abszolút kifordult a sarkaiból az életem, és ami megváltozhatott körülöttem, az meg is változott.

„– A könyvek természetesen nem csupán orvosok. Vannak olyan regények, amelyek az élet szeretetteljes kísérői. Mások egy pofonnal érnek fel. Megint mások barátnők, akik előmelegített fürdőlepedőbe burkolják az embert, amikor ősszel búskomor. Megint mások… no, igen. Mások rózsaszínű vattacukrok, három másodpercig bizsergetik az agyat, és nagy, boldog ürességet hagynak maguk után. Mint egy forró, gyors kaland.”

Szerintem…

Ez a történet túl van írva és egyszerűen sok egyszerre – ez vitán felül áll. Tele van könyves hasonlatokkal, szívig hatoló idézetekkel, magvas gondolatokkal és hatalmasnak tűnő felfedezésekkel, persze elmélkedés és elmélyedés közben utazunk és kutatunk, bejárjuk Franciaországot, eszünk, iszunk, megpróbálunk emlékezni, felejteni és megbocsátani…

A regény középpontjában egy érzelmileg remete életmódot élő idősebb férfi áll, Perdu úr, akinek van egy Irodalmi Patika elnevezésű könyves hajója. Többnyire az emberek lelkiállapotához ajánl olyan regényeket, amik segíteni tudnak a pillanatnyi problémáikon vagy segítenek nekik továbblépni. Perdu úr huszonéve igyekszik tudomást sem venni a nő emlékéről, aki egykor elhagyta, ám a házba újonnan beköltöző új lakú miatt kénytelen kinyitni a könyvekkel befalazott ajtót (nem használt bútort ad a nőnek ajándékba), és rázuhan a múlt. Catherine egy levelet talál a férfitól kapott bútorban, amit kis gondolkodás-időhúzás után Perdu kibont, és úgy érz, hogy képtelen egy helyben maradni, nem sokkal később útra kel Lulun. A vicces az, hogy merő véletlenségből az egyik fiatal szomszédja - Max Jordan -, a sikeres író is vele tart, mert neki is épp „leléphetnékje” támadt, ám akit Perdu úr nem kedvel túlságosan!

  

„– Hová készül? – ordította Jordan pánikszerűen. – El innen! – ordította vissza Perdu. – Nagyszerű, én is jövök!”

   

Kalandos utazás, ám főleg a beszélgetéseken és az eszmecseréken van a hangsúly. Eleinte Perdu és Max, majd a hozzájuk csatlakozó, szintén kóborló kedvű többiek életét is jobban megismerjük, tisztába kerülünk a múltban elkövetett hibáikkal, és együtt reménykedünk velük egy szebb, boldogabb jövőért.

„A szerelmeink álmaiban halhatatlanok vagyunk. És a halottaink a halál után továbbélnek az álmainkban. Az álom minden világ forgatóajtaja az idő és tér között.”

Szegény Perdu, Manon levelénél összeomlottam vele együtt… Szegény Luc, képtelen vagyok elhinni, hogy elbírta viselni Manon életvitelét. Drága Max és Cueno, imádtam a történetüket és drukkoltam a boldogságukért. Jól esett olvasni, de fájt is néha. Nem egy egyszerű olvasmány, én elsősorban az idősebb korosztálynak javasolnám vagy olyanoknak, akiknek van mit megoldaniuk az életükben…

Azt kell, hogy mondjam, bár azt hittem, ennyi év elteltével kevésbé fogom szeretni Perdu, Manon, Luc, Cueno és Max történetét.... khm... Nos, nem így volt. Lekötött, szíven talált, elsodort és legyűrt ez a történet most is, ahogy régen, pedig azt gondoltam, más ember vagyok, mint négy éve… Fájt, hogy nem tudok ennyire mélyen szeretni - pedig ez korábban nem zavart -, de vigasztalt, hogy megsebződni se.

Összességében

Túlírt, túl érzelmes történet tele fájdalommal és szerelemmel. Csordultig van könyvekkel és bölcsességekkel, amikhez úgy gondolom, hogy türelem kell. Borzasztóan hangulatkönyv, ami ha rosszkor talál meg, akkor végtelenül unalmasnak fogod találni, de ha jókor, akkor életre szóló társakra leltél Perduékban.

(OFF: Még mindig azon gondolkodom, hogy Perdu úr milyen könyvet ajánlana nekem… Talán ezt? Annyian nem szeretik ezt a könyvet, lehet, hogy ezt csak nekem írták?)

Értékelés: 5*

*Ajánlom.

Kedvcsináló idézetek:

♥

– Ön mit csinál, amikor nem tudja, hogyan tovább Perdu úr? – kérdezte erőtlenül.

– Én? Semmit.

Majdnem semmit.

(…)

Könyveket olvasok, húszat egyszerre. Mindenhol, a vécén, a konyhában, a bisztróban, a metróban. Szobapadló nagyságú kirakókat rakok ki, szétszedem, amikor kész vannak, és újra kezdem. Gazdátlan macskákat etetek. Ábécésorrendbe rakom az élelmiszereket. Néha altatót veszek be. Ébresztésnek Rilkét. Nem olvasok olyan könyveket, amelyben olyan nők szerepelnek, mint ***. Kővé válok. Tovább csinálom. Minden nap ugyanazt. Csak így élem túl. De egyébként, egyébként semmit nem csinálok.

♥

– A te hercegnőd is megszületett már, Massimo – mondta Cuneo teljes meggyőződéssel.

– De akkor hol van? – kérdezte Max.

– Talán már éppen őt keresed, csak nem tudod, hogy a hozzá vezető úton jársz – suttogta Jean.

♥

Sophie szerelmi bánat esetére azt tanácsolta, hogy minden együtt töltött évre legalább egy gyászhónapot szánjunk. Barátságok esetén, amelyek szakítás lett a vége, a barátság minden évére két hónapot. És azok esetén, akik örökre elmentek, a halott esetén „szánja rájuk, kérem rögtön az egész életét. Mert a halottak, akiket egykor szerettünk, örökké szeretjük. A hiányuk az utolsó napunkig elkísér bennünket.”

♥ ♡ ♥ ♡ ♥

Képek a Pinterest táblámról: Random Pictures For My Blog

A könyv kiadásai a GoodReads-en: Das Lavendelzimmer

♥ ♡ ♥ ♡ ♥