Mini-könyvklub 15. felvonás
De olykor, hogy valóban visszatérhessen valaki, előbb messzire kell
mennie – és szörnyeket kell legyőznie, kincseket találnia, hogy amikor újra
hazaviszi a lába, az lehessen, aki valóban ő.
|
„Elég szörnyű dolgokat művelünk egymással
puszta szeretetből.”
A tündér Lóna visszatért, lánya, Emese azonban
képtelen megbocsátani neki, hogy egykor elhagyta. Az öntörvényű lány inkább a
saját útját keresi a tündérek varázslatos birodalmában, amely fenyegető
változások előtt áll. Nincs könnyű dolga, hiszen meg kell tanulnia varázsolni,
elfogadni Lónát, és elengedni a múltat.
Emese nem tud lemondani a vágyairól, még ha ezeknek
nem is csupán ő fizeti meg az árát. Miután megszegi a tündérek egyik legnagyobb
tabuját, kénytelen elszánni magát: az emberi életet választja, vagy Héterdő
legendáit és varázslatait? Mindkét világban hosszú útra indul, hogy meglelje a
válaszokat, ám döntései meghatározzák a családja és a tündérek sorsát is – de
hogy a lány hős lesz-e vagy romboló, azt talán még a végzetnők sem tudják.
Az Ólomerdő hét
éve várt folytatása két kisregényt tartalmaz, amelyek újra igazolják, hogy
Kleinheincz Csilla sorozata elvárásainkra rácáfoló fantasy, egyúttal nagyon is
emberi konfliktusokat bemutató családtörténet a döntések súlyáról.
Könyv információk:
Eredeti megjelenés éve: 2015
Delta Vision, Budapest,
2015
374
oldal · puhatáblás ·
ISBN:
9789633950845
|
Sorozat:
1. Ólomerdő
2. Üveghegy
3.
Ezüstkéz
(nem befejezett?)
|
(Az értékeléshez olvass tovább! ⇩ ⬇ ⇩ ⬇ ⇩ )
A könyvről…
Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy ez a könyv
bizony két kisregényt tartalmaz. Az elsőben, aminek a címe: Üveghegy, az
elbeszélőnk Lóna (E/1), a hattyútündér, akit az első könyvben nem szívleltem.
Hideg, érzéketlen, unszimpatikus jelenség (mert úgy érez és cselekszik, mint
egy tündér), de az általa elbeszélt sztoriban egy kicsit a fátyla mögé
tekinthetünk, és meglepő módon sikerült közelebb kerülnie hozzám! Egy anyát
ismertem meg, aki szeretné, ha a gyerekének szüksége lenne rá, ha vele akarna
lenni… Mondjuk azzal kezdi, hogy elrabolja a lányát a Gödöllőről, és átlopja
Héterdőbe. Az Üveghegyben Lóna és Emese egymáshoz való közelebb kerülését
követhetjük nyomon, megtudjuk, miért kezdi el tanítani iralni Mesét, és
elkirándulunk vele az Üveghegyhez is, aminek nem lesz jó vége. [A történet
csattanóját alig bírtam elhinni, totál sokkot kaptam!]
A második kisregény (címe: Kősárkány) főszereplője
már Emese (E/3), akit szintén nem kedveltem az első könyvben, és akihez most
szintén sikerült megbarátkoznom. Emese nem találja a helyét sem az emberek, sem
a mágia világában, ezért elszökik otthonról, majd miután rájön, hogy rosszul
fogott bele a saját útjának a keresésébe, inkább Adéllal (az apja testvérével)
és Lónával egyeztetve indul útnak. Elindul Szépországba, becsatlakozik egy
csillagfaluba, kipróbálja magát egy csodaépítésen, és még egy sárkánnyal is
összetalálkozik. A Kősárkány jóval hosszabb, mint az Üveghegy, de tartalmasabb
is. Néhány apró mellékszálon is futnak az események a történetben – például felbukkan Firene és Lóna is benne!
Szerintem…
Habár régen olvastam az Ólomerdőt,
azonnal visszarázódtam a történetbe, ami ritkán fordul elő nálam, ha nagyobb
kihagyás után folytatok egy sorozatot. Igazából jobban tetszett a folytatás,
mint az első rész – bár akadtak olyan karakterek, akiket nagyon hiányoltam -,
jót tett az írónőnek, hogy ennyi ideig váratott magára a folytatás. Néhol
vérfagyasztó, de végig lendületes, fordulatos, pörgős sztori mindkettő.
Emese és Lóna nem voltak a kedvenceim az első
regényben, de valahogy most jobban kinyíltak a karaktereik, több réteget
kaptak, ami jót tett nekik. Emese hiába egy 16 éves kamaszlány, jócskán a kora
előtt jár, mert szinte kettészakítja az emberi és a tündéri része. Nagyon
tetszett, hogy a Kősárkányban egy „tündér-caminóra” indul, és be kell vallanom,
imádtam vele barangolni abban az elvarázsolt világban. Persze az is tetszett,
ahogy az Üveghegyben megismerkedünk Dív sárkánnyá változásának igaz
történetével, majd a folytatásban Éjfélre és Hajnalra is kitérünk, akiket
folyton csak emlegetnek, mint az „alvó sárkányokat”. [Sárkányrajongóként
ujjongtam minden egyes sárkányos résznél, és elmondhatom, hogy volt a könyvben
bőven ilyen rész!]
– Én azért
indultam el, hogy megtudjam, mire születtem – mondja.
A farkaskoldus
nevetése éles, ugató.
– Azt ott nem
fogod megtudni. Még ha felmásznál az Üveghegyre, és magukat a végzet kurváit
kérdeznéd is meg, akkor se kapnál erre választ. Ez a kérdés olyan vicc,
amelynek a csattanóját a halálunkig várjuk.
|
Spoiler nélkül nehéz elmondanom, hogy mi tetszett az
egészben, de talán annyi elég lesz, hogy az első regény csattanója nagy ütős
(ahogy már említettem), és emiatt megjelenik egy új szereplő a könyvben, akit
egyszerre szerettem és utáltam. Nagyon fura érzés volt a vele kapcsolatos
dolgokról olvasni, mert fájt a szívem érte, közben meg elképesztően izgalmasnak
találtam a jelenlétét, és azt, ahogy mások viszonyulnak hozzá! [És igazából
irtó jót tett Lónának az, ahogy rá hatott Kő „felbukkanása”. Nagyon csíptem a
könyv végét, amikor Firene megértette, hogy mi és miért változott meg a
testvérében!]
Összességében…
Jobban élveztem, mint az első részt, és jobban is
szerettem a főszereplőket. Örülök, hogy folytattam a sorozatot, és remélem,
hogy mielőbb sort tudok keríteni az Ezüstkézre is, mert bosszant, hogy nem
tudom, merre tart Emese vándorútja! Sajnáltam, hogy a vége le van csapva… de
gondolom a harmadik rész miatt alakult így.
Az egész regény gyönyörűen van megírva, és nem csak
a csodás tájleírásokra gondolok, hanem mind összetettségében, mind
eredetiségében kiemelkedő. Ó, a borítóról pedig ne is beszéljünk... ÁLOMI!
Értékelés: 5
Folytatnám? Abszolút! Még a negyedéig nem jutottam a könyvnek,
amikor ment is a Molyos kívánságlistámra a folytatás.
Kedvcsináló idézetek:
v
– A nagymama… én őt
nem értem. Dív sárkány volt, a sárkányok önzőek, gonoszak, satöbbi.
Felfogtam. De ő miért viselkedett úgy veled?
– Mert Dív kivette és megette a tündérszívét –
mormoltam. – Nem azt, amelyik dobog. A másikat, amelyik érez és ítél.
– Remek családom van – morogta Emese, és a maradék
főzelékbe állította a kanalát.
v
Talán egész életében arra lesz kárhoztatva, hogy két
Emese éljen benne, és mindkettő az üveg rossz oldala mögül nézzen át egy
vágyott világra.
v
Hová lesznek az álmok, amikor felébredünk? Mint az
elme megunt játékai, úgy gurulnak el sötét zugokba, hogy aztán soha ne
kerüljenek elő. Megismételhetetlen, soha vissza nem térő lények, akikkel ébren
sosem találkozunk, s ha lehunyjuk szemünket, újabbak születnek, nem siratjuk
hát sokáig őket.
Elillannak, mondjuk, és nem gondolunk rá, hogy az
nem más, mint a könnyed halál.
vvvvv
A képek a könyvhöz tartozó tábláról származnak: Ólomerdő
vvvvv
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése