Roxane Gay: A rossz feminista | Blogturné Klub ajánló

Nem hiszek a biztonságban. De bárcsak hihetnék! Nem vagyok bátor. Egyszerűen csak tudom, mitől kell félni; tudom, hogy mindentől. Ebben a félelemben szabadság rejlik. Ez a félelem segít, hogy rettenthetetlennek mutatkozzunk – hogy azt mondjuk és tegyük, amit akarunk. Én már voltam padlón, úgyhogy felkészülten érne, ha újra megtörténne.

Fülszöveg:

v

„A rózsaszín a kedvenc színem. Régebben mindig azt mondtam, hogy a fekete, mert az menőbb, de valójában a rózsaszín minden árnyalatát imádom. Ha veszek valami kiegészítőt, szinte mindig rózsaszínt választok. Rendszeresen olvasom a Vogue-t, és ezt nem iróniának szánom, bár talán annak tűnik. A szeptemberi kiadást egyszer még a Twitterre is feltettem.”

Roxane Gay humoros, éleslátó írásai végigkísérik a színes bőrű nő útját, az utóbbi évek kulturális mérföldkövei mentén kalauzolva az olvasót, és kommentálják a feminizmus mai állását (például az abortusz kérdésében). Esszéiből egy rendkívül éleslátó nő portréja rajzolódik ki, aki arra törekszik, hogy megértse önmagát, a társadalmat, amelyben él és a kultúrát, amelyben szocializálódunk.

Könyv információk: Eredeti mű: Bad Feminist Eredeti megjelenés éve: 2014 Athenaeum, Budapest, 2020 384 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632938738 · Fordította: Goitein Veronika

♡ VEDD MEG! OLVASS BELE! MOLY / GOODREADS ♡

(Az értékeléshez olvass tovább!  ⇩ ⬇ ⇩ ⬇ ⇩ )

Az írónőről és a könyvről…

Nos, mivel nem ismertem a könyve elolvasása előtt, egy picit utánanéztem Roxane Gaynek. Az önmagát rossz feministának valló rózsaszín és Scrabble-mániás írónőről érdemes tudni, hogy 45 éves, színesbőrű, túlsúlyos (volt is ducitáborban), tetovált, professzor (sok diplomás), zaklatták szexuális és nyíltan biszexuális. Jelenleg boldogan él jegyesével, Debbie Millmannel, és mindmáig írja a könyveit meg az esszéit!

Debbie Millman és Roxane Gay

Az esszégyűjtemény három nagy téma köré épült fel, de a könyv elején és végén is van egy [ÉN] / [ISMÉT ÉN] című rész. Őszinte leszek, rengeteg dolog változott meg benne, míg eljutottam a második önmagáról író fejezetekig… A bekezdésben, majd az első [ÉN] témájú írásoknál irtó unalmasnak találtam az esszéit, mert a feminizmust nem nagyon érintve csak önmagáról mesélt (és csak a fentebb leírtak töredékét tudjuk meg róla a könyvből). Arról ír, hogy kevés a fekete randioldal, kevés a feketéknek és feketékről szóló műsor/sorozat a tévében, majd elmeséli, hogy milyen volt Haiti származású amerikai gyerekként iskolába járni, de mesél a tanárrá válásáról (és arról, hogy milyen kevés a színesbőrű tanár az egyetemeken).

Az első nagy témacsoport a [GENDER ÉS SZEXUALITÁS] címet viseli, amiben ír a kedvenc és a legkevésbé kedvenc sorozatairól, a barátnőségről, Vanessa Williams Miss Amerikaságáról, és a Sweet Valley High-ról, ami a kedvenc ifjúsági sorozata volt gyermekkorában! Annyira érdekes, hogy a szőke, kékszemű, klasszik amcsi szépségideál jó kislányokról szóló (szinte propaganda feelingű, totál „whitewashed”) könyvsorozat volt a kedvence, miközben fiatalabb korában zaklatták mind a bőrszíne, mind a súlya, mind a jó jegyei miatt.

Itt vált számomra emberközelivé, szórakoztatóvá a könyv, itt kezdtem el falni Roxane Gay gondolatait és meglátásait. Innentől kezdve igazi élmény volt arról olvasni (és némán igazat adni neki), hogy a regényekben általában az ellenszenves karakterek a legérdekesebbek (ld.: Patrick Batemen - Amerikai psycho), és néha azon csúsznak el nálunk az olvasmányok, hogy nem kedveljük a főhőst. Barátot keresünk a főszereplőkben, holott a szimpátiánál fontosabb az életszagúság. [Sajnos gyakran elkövetem a hibát, hogy azt gondolom, egy szerethető főszereplőtől jobbá válnak a könyvek, pedig a zűrös életű karakterek sokkal hitelesebbek…]

Roxane Gay elképesztően olvasott, ezért minden esszéjében felhoz egy-két politikai / történelmi / irodalmi / popkulturális precedenst, könyvet, idézetet, hogy alátámassza a nézőpontját, vagy csak elmesélje, hogy mi miatt jutott arra a végkövetkeztetésre, amire. Mesél a Skinny könyv kapcsán a saját ducitábori élményeiről, de elmélkedik arról is, hogy miért rossz, hogy a tévéből ömlik ránk az erőszak (pl. azért mert immunissá válunk a szörnyűségekre, és máris nem tűnik túl nagy ügynek egy nemi erőszak… Sajnos true story, említve a könyvben). Kitér arra, hogy miért van odáig Az éhezők viadala-trilógiáért mind könyvben, mind filmben, de arra is, hogy mennyire szereti a tündérmeséket, és mennyire nem álomi pasikat kapunk szőke hercegként. [Hosszasan kiértékeli A szürke ötven árnyalata című történetet, valami zseniális élmény volt olvasni a meglátásait Ana és Grey kapcsolatáról…]

(részlet A segítség c. filmből)

A [FAJI KÉRDÉSEK ÉS SZÓRAKOZÁS] részben főleg a feketékről szóló filmes élményeiről írt esszéi találhatók. Értekezik A segítségről (ami én személy szerint szerettem), a Django elszabadulról, a 12 év rabszolgaságról, de kitér az akkoriban felkapott Narancs az új fekete sorozatról is, amiben van diverzitás bőven. Érdekes volt számomra, hogy mennyire nem szereti a színesbőrűekről készülő filmeket, mert ugyanarra a sémára vannak mind felhúzva: rabszolgaság, elnyomás, uralkodó fehérek, stb. Vagyis inkább az az érdekes, hogy az ő nézőpontjából mennyire felháborítóak, elkeserítőek ezek a filmek...  

A legmegdöbbentőbb sztorik mégis a [POLITIKAI, GENDER- ÉS FAJI KÉRDÉSEK] részben voltak. Köpni-nyelni sem tudtam, miközben olvastam az esszéjét Paula Deen televíziós személyiségről, akinek saját főzőműsora és éttermei vannak. A 73 éves, kedves mosolyú déli ételek nagy szakértője ugyanis kerek-perec kijelentette, hogy szerinte semmi baj a nigger szóval, a férje is rendszeresen használja és nem csak viccekben. Izgalmas Roxane álláspontja is a témában, aki az Avenue Q című Tony-díjas Broadway-musical egyik számával érvel: „Everyone’s a little bit racist”, vagyis „Mindenki egy kicsikét rasszista”, és Roxane szerint csak az a kérdés, hogy mikor bukik le? Egyébként ebben a szekcióban szóba kerül a terhesség és az abortusz témája, a terrorizmus, a hősiesség és a hősök idealizálása, de még a rendőri túlkapások a feketékkel szemben is. [Kíváncsian vártam, hogy vajon az írónő mesél-e a The Hate U Give – A gyűlölet, amit adtál című regényről vagy a filmadaptációjáról, de sajnos a könyv 2017-es, ezt a gyűjteményt pedig 2014-ben adták ki.]

„Ha olyan filmeket nézek, mint a Rosewood vagy A segítség, rádöbbenek, hogy ha kicsit korábban születtem volna, akkor én is gyapotot szedhettem volna, vagy fehér asszonyok gyermekeit neveltem volna a minimálbér töredékéért, de vannak ennél rettenetesebb forgatókönyvek is. Ami még jobban dühít, az maga a tény, hogy máig sem történt elegendő változás.”

Szerintem…

Azt hiszem, mindketten rossz feministák vagyunk. Megvannak az elképzeléseink mindenről, de néha bizony eljátsszuk a szerelők előtt a buta nőt vagy nem nyitjuk ki a szánkat, amikor valami olyan történik, hogy igazán a sarkunkra állhatnánk. Bár magamhoz képest nagyon lassan értem a könyv végére (majd’ 2 hónapig olvastam), ez csak annak volt köszönhető, hogy nem kaptam rá az elején… Nagyon untam az elmélkedéseit a Scrabble-ről meg az ősellenségeiről, és kellett egy kis idő, míg azonos hullámhosszra kerültünk az írónővel.

Nagyon tetszik, hogy mennyire tájékozott a világban történő dolgokkal kapcsolatban, és hogy mennyire kiterjedt a tudása a popkultúrában. Élvezetes és tanulságos volt olvasni, hogy mi a véleménye az esszéiben előkerülő témákról, szeretem, ha valaki ennyire elmélyül és érződik az írásain, hogy teljesen képben van. Intelligens, olvasott, de csodálatra méltó is, mert a könyv végén bevallja, hogy mennyire tökéletlen, hogy mennyire magányos, és mennyire odavan esténként, amiért elérhetetlennek tűnnek számára a vágyott dolgok. [Ha nem olvastam volna utána, hogy 2019. végén eljegyezte élete szerelmét, akkor biztos, hogy elbőgtem volna magam…]

Összességében

A legjobban az tetszett a könyvben, hogy mennyi könyv és film/sorozat került szóba az esszéiben. Hatalmas a tudása, nagyon jók a meglátásai, és előre jelzi, amikor nem tud objektíven szemlélni valamit. (Például közli, hogy hatalmas Az éhezők viadala-trilógia rajongó, és pont nem érdekli semmiféle logikátlanság vagy baki se a könyvekben, se a filmekben.) Nem mondanám humorosnak, de mindenképpen élvezetes olvasmány. Boldog vagyok, hogy kiléptem a komfortzónámból, és bejött.

Értékelés: 4

Ajánló: Roxane Gay 10 kedvenc könyve

Edith Wharton: Az ártatlanság kora, Hanya Yanagihara: Egy kis élet, Min Jin Lee: Pacsinkó, Alissa Nutting: Tampa, Alice Walker: Az öröm titkának őrzői

Magyarul nem jelentek meg: Break Any Woman Down by Dana Johnson, Big World by Mary Miller, Danez Smith: Don't Call Us Dead, We Are Never Meeting In Real Life by Samantha Irby, Bad Marie by Marcy Dermansky

Kedvenc idézeteim:

v

Az éhezők viadala trilógia sötét és brutális, de a végén felcsillan a remény egy jobb világra, jobb emberekre, és egy nő számára is jobb életre. Egy jobb életre, amit megoszthat egy olyan férfival, aki megérti az erejét, és nem várja el tőle, hogy elnyomja ezt az erőt. Egy olyan férfival, aki elfogadja a gyengeségeit, és szereti őt a legsötétebb emlékei és a legsúlyosabb lelki sérülései ellenére. Persze hogy szeretem Az éhezők viadalát! A trilógia azt a könnyed reményt adja, hogy mindenki, aki átélt valami kibírhatatlant, és ezért éhezik a szeretetre, megváltást találhat.

v

   A „feminista” szó legjobb definíciója számomra az, amit Kathy Bail 1996-os antológiájában, a DIY Feminism (Feministaútmutató) című könyvben egy ausztrál nő, Su mondott: „átlagos nő, akik nem akarja, hogy szarul bánjanak vele”.

v

Szeretek olvasni. Örömet szerez. Szeretem a mocskosan szókimondó könyveket és a csipetnyi perverzitást. A női alávetettségből viszont elegem van. A szabadság ötven árnyalata végén Ana elismeri, hogy Christian ugyanolyan uralkodó természetű maradt, amilyen volt, de legalább boldogan élnek, amíg meg nem halnak. Ekkorra a bántalmazó, kicsinyes és sokszor gyerekes viselkedés már fárasztó és túlságosan ismerős. A szőke hercegnél kellemesebb társaságnak tűnne a fehér ló.

v

Egyfolytában a kapcsolatok és a magány, a közösség és az identitás viszonyán gondolkodom, és rengeteget, talán túl sokat is tűnődöm azon, hogy miközben ezeken a kérdéseken rágódom, hogyan tudnám az írásaimmal érthetőbbé tenni őket. Oly sokan vagyunk, akik abban reménykedve nyújtjuk ki a kezünket, hogy lesz majd valaki, aki megfogja, és ezzel emlékeztet rá, hogy nem vagyunk annyira egyedül, mint amennyire félünk a magánytól.

v v v v v

A képek a Pinterest táblámról származnak: Roxane Gay

BAD FEMINIST a GoodReads-en.

v v v v v

Roxane Gay humoros, éleslátó írásai végigkísérik a színes bőrű nő útját, az utóbbi évek kulturális mérföldkövei mentén kalauzolva az olvasót, és kommentálják a feminizmus mai állását. Kövesd végig a Blogturné állomásait, és nyerd meg a kiadó által felajánlott nyereménykönyv egy példányát.

Nyereményjáték: Roxane Gay  A rossz feminista című könyvében kommentálja a feminizmus mai állását. A játék során lenyűgöző teljesítményű magyar nők életrajzából olvashattok részleteket. Nincs más dolgotok, mint a Rafflocopter megfelelő sorába beírni annak a nőnek a nevét, akiről szól a rövid leírás. (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

“Magyar katolikus szerzetesnő, feminista politikus, az első magyar női országgyűlési képviselő.

1940. november 8-án a Keresztény Női Tábor nevében beadványt írt a munkaszolgálatosok érdekében. Nőmozgalmát az 1947-es választásokra azonos néven önálló politikai párttá szervezte, amelynek első (és egyetlen) elnöke lett.

Indulni akart az 1949-es választásokon is, de a letartóztatástól való félelmében végül csak a május 15-i szavazáson vett részt. Június 22-én éjjel húgával együtt Ausztriába szökött, majd álnéven az Amerikai Egyesült Államokba távozott.”

a Rafflecopter giveaway

ÁLLOMÁSOK: [Blogturné Klub] 03.24.: Never Let Me Go 03.26.: Csak olvass! 03.28.: A Szofisztikált Macska 03.30.: Hagyjatok! Olvasok! 04.02.: Spirit Bliss Sárga könyves út 04.04.: Sorok között