Oldalak

2016. március 31., csütörtök

Havi összefoglaló - 3. fejezet: MÁRCIUS

(Ezt a rovatot a „havi összesítő” címke alatt lehet megtalálni.)

Az a helyzet, hogy eltelt 2016 első negyedéve és arra döbbentem rá, hogy máris teljesítettem néhány Újévi FOGADALMAMAT – a teljes lista ITT. Végignéztem az összes Wayward Pines részt, amiről írtam is (link). Használgatom a TBR jaromat, bár nem sok sikerrel. :D Eddig csak három könyvet sikerült kb. elolvasni a kis könyves cetlis bödönkémből… A blogot folytatom – bár szépen csendben elsumákoltam a blogom második születésnapját, ami március 3-án volt -, de a folytatás érdekes lesz, mert egy NAGY tételt is kipipáltam az újévi listámon: munkát kerestem és TALÁLTAM.

A napi 8 óra meló valószínűleg belassítja a blogot, de nem adom fel. Előfordulhat, hogy megváltoznak a dolgok a Hagyjatok! Olvasok! táján, de igyekszem összehangolni az életem a rendszeres munkával.  Szóval örülök nagyon, és valami nyereményjátékon töröm a fejem. Szülinapos, munkának örülős, „az első hónapot túléltem”-féle témában gondolkodom… fizu után. :)
Azt hiszem, hogy ennyi történt röviden, hosszabban meg lejjebb olvasható mindenféle: könyvklub, havi könyves beszerzések, a hónapban értékelt könyvek, TOP –könyvek márciusból, új könyvjelzők és hasonló mindenféle téma.
 (A folytatáshoz olvass tovább! ⇩⇩⇩)

2016. március 30., szerda

Rick Riordan: Neptunus fia (Az Olimposz hősei 2.)



– Jól vagyok! – kiáltotta futtában Percy, nyomában egy üvöltő, vérszomjas óriással.


Fülszöveg:
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Percy Jackson mellé új hősök társulnak, és a nagy prófécia mind a hét hőse felbukkan… Percy teljesen össze van zavarodva. Hosszú álmából felébredve a nevén kívül nem emlékszik semmire. Nagy nehezen mégis sikerül eljutnia egy ismeretlen félvértáborba. A múltjából csak egyetlen arcot tud előbányászni: Annabethét. Hazelnek halottnak kéne lennie. Az első életét alaposan elrontotta. és a világ veszélybe került egykori ballépése miatt. Most nem kíván mást, mint hogy messzire vágtathasson a gondok elől az álmában látott csődörön.
Frank egy rakás szerencsétlenség. Nagyanyja szerint hősök leszármazottja, de ő ebből semmit sem érez. Ormótlan medvének érzi magát, különösen legkedvesebb barátja, Hazel közelében, akiben teljes mértékig megbízik. Olyannyira, hogy legféltettebb titkát is rábízza.
Mindhármuknak köze van a titokzatos Hetedik Próféciához. A lélegzetelállítóan izgalmas történet a „másik” tábortól egészen az istenek háta mögötti földig, Alaszkáig ível. Útközben új félistenekkel ismerkedhetünk meg, félelmetes szörnyek, különös lények bukkannak fel és segítik, vagy éppenséggel veszélyeztetik a legújabb küldetés kimenetelét.

Könyv információk:

Eredeti mű: The Son of Neptune     
Eredeti megjelenés éve: 2011

Könyvmolyképző, Szeged, 2015
484 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633992876 · Fordította: Acsai Roland
Percy Jackson és az Olimposziak:

1. rész: A villámtolvaj
3. rész: A titán átka

(befejezett)
Az Olimposz hősei:

3. Athéné jele
4. The House of Hades
5. The Blood of Olympus

(befejezett)
(Az értékeléshez olvass tovább!     )

2016. március 29., kedd

Jamie McGuire: Gyönyörű tévedés (Maddox testvérek 1.)



    – Biztosra vettem, hogy tegnap este belekortyoltál a hülyeség forrásába, de most már tudom, hogy vödörszám ittál belőle.
   – Csak az én barátnőm hozakodhat elő egy ilyen beteg hasonlattal úgy, hogy továbbra is dögös maradjon.


Fülszöveg:
A függetlenségét szenvedélyesen védelmező Camille Camlin, becenevén Cami boldogan hagyta a háta mögött a gyermekkorát, mielőtt az véget ért volna. Dolgozik, amióta megszerezte a jogosítványt, és a főiskola első éve óta albérletben lakik. Most a Red Doorban pultos, és a munkán meg főiskolai óráin kívül nincs másra ideje. Trenton Maddox az Eastern Állami Egyetem koronázatlan királya volt, aki már középiskolásként egyetemista lányokkal járt. A barátai irigyelték, a nők be akarták törni, de miután egy tragikus baleset fenekestől felforgatta az életét, Trenton otthagyta az egyetemet, hogy megbirkózzon iszonyatos lelkifurdalásával.
Tizennyolc hónappal később Trenton otthon lakik özvegy édesapjával és egy helyi tetováló szalonban vállal munkát, hogy fizetni tudja a számlákat. Amikor már azt hiszi, hogy az élet visszazökkent a megszokott kerékvágásba, a szeme megakad a Red Doorban egyedül üldögélő Camin.
A lány hisz abban, hogy sikerül szigorúan plátói szinten tartania a Trentonhoz fűződő friss barátságát. De amikor egy Maddox fiú szerelmes lesz, az örökre szól – még akkor is, ha esetleg Cami miatt hullik szét a már így is szétforgácsolódott családja.


Könyv információk:

Eredeti mű: Beautiful Oblivion
Eredeti megjelenés éve: 2014

Maxim, 2015
368 oldal · puhatáblás ·
ISBN: 9789632616155 ·
Fordította: Szűr-Szabó Katalin
A sorozat részei:

4. Gyönyörű lángolás
5. A Beautiful Funeral

(befejezett?)

 (Az értékeléshez olvass tovább!     )

2016. március 28., hétfő

Roald Dahl: Danny, a szupersrác



Rég rájöttem, hogy az igazi, szívből jövő mosoly az, amikor a szem is mosolyog; 
így hát vigyázzatok, ha valaki csak a szájával mosolyog, de a szeme meg se rebben!
Az nem az igazi.


Fülszöveg:
„Még ilyet! Ki hallott már ilyen csudát? Ez aztán döfi! Le a kalapot! – hajtogatta az őrmester. Amikor pedig apám befejezte a mesét, egyenesen nekem szegezte rendőri mutatóujját, és elkurjantotta magát: – Az áldóját! Vesszek meg, ha hittem volna valaha, hogy egy ilyen kis nitrincs előállhat a földkerekség legtalpraesettebb ötletével. Fiatalember, gratulálok!”
Danny valóban szupersrác. Persze ahhoz, hogy ezt bebizonyítsa, szüksége van csintalan apjára, pöffeszkedő, nagyképű szomszédra,cinkosságra hajlandó doktorra, no meg fényes tollú, jól megtermett fácánokra… Mindezek hajmeresztő kalamajkájából kerekedik ki Roald Dahl szupersrácoknak szóló hihetetlen története.

     Olvasott kiadás:

            Eredeti mű: Danny the Champion of the World
            Eredeti megjelenés éve: 1975

            Geopen, Debrecen, 1999
            172 oldal · ISBN: 9639093106 · Fordította: Borbás Mária      

                                                 (Az értékeléshez olvass tovább!     )

2016. március 27., vasárnap

George Orwell: Állatfarm (könyv és film)

 alcím: Tündérmese


Tudták, hogy a mostani életük kemény és sivár, gyakran éhesek és gyakran fáznak, és amikor nem alszanak, akkor rendszerint dolgoznak. De nem kétséges, hogy a régi időkben még rosszabb volt. Szívesen hittek ebben. Különben is, akkor rabszolgák voltak, most pedig szabadok, és ez óriási különbség…


Fülszöveg:
Orwell 1943-44-ben írott műve - amelynek a szerző a "Tündérmese" alcímet adta - ténylegesen a sztálini korszak szatírája, a Lenin halálától a szovjet-német megnemtámadási egyezményig terjedő időszakban, de természetesen minden elnyomó, totalitárius rendszerre ráillik. Egy angol farm - Mr. Jones "Major"-ja - a színhely, ahol az állatok a disznók vezetésével megdöntik az Ember uralmát, és a maguk igazgatta "Állatfarm"-on élik először szabadnak, derűsnek látszó, majd egyre jobban elkomoruló életüket. 

Az 1984 írójának már ebben a művében is nagy szerepet játszik a történelmi dokumentumok meghamisításának motívuma. Visszamenőlegesen megváltoznak, majd feledésbe merülnek az állatok hajdani ideológusának, az Őrnagynak eszméi, a Napóleon nevű nagy kan ragadja magához a hatalmat, és - természetesen mindig a megfelelő ideológiai magyarázattal egyre zordabb diktatúrát kényszerít állattársaira. A kezdeti jelszó pedig - "Minden állat egyenlő" - érdekesen módosul...

     Olvasott kiadás:

            Eredeti mű: Animal Farm
            Eredeti megjelenés éve: 1945
            (Állati gazdaság címmel is megjelent.) A MEK-en elérhető.   

            Európa, Budapest, 2000
            132 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630767163 · Fordította: Szíjgyártó László
  
(Az értékeléshez olvass tovább!     )

2016. március 26., szombat

AniTiger – Húsvéti Könyves és Filmes Tag


Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánok Mindenkinek!

Azt hiszem, hogy nincs mit ragozni a fenti jókívánságon. A taget találtam és kitöltöttem, a magyarázat helyére pedig csak egy humoros locsolóverset biggyesztenék:

Én ma már nem teszek-veszek.
Egész nap csak sonkát eszek.
Nyuszikával piálgatok.
Áldott Húsvétot kívánok!

A TAGET Mark The Booker oldaláról nyúltam. Az ő kitöltését < ITT > olvashatjátok!

❖❖❖❖❖

Nyuszi - Egy könyv/film, ami bárcsak sokszorozódna (lenne folytatása)




Persze felmerül a probléma, hogy érdemes-e mindent folytatni / sorozattá tenni, aminek nem igazán vagyok a híve, mert gyakran előfordul, hogy a rosszul megírt / kitalált folytatás miatt rossz szájízzel gondolok az első részre…
Nem tudom, hogy mennyire örülnék annak, ha a fent említett két történetnek bejelentenék a folytatását. (Lehet elvonulnék sírni a fikusz mögé a sarokba!)

Tojás - Egy könyv/film, ami meglepett





Egyazon érem két oldala ez a történet, mert nem hittem volna, hogy ennyire meg fog tetszeni a könyv – oda meg vissza vagyok az Árnyvadász világtól! Komolyan, már az első rész olvasása közben berendeltem az 5. részig a folytatásokat a KMK-tól! -, ahogy aztán nem hittem volna, hogy nem fog tetszeni a filmadaptáció… és annyira unszimpatikusak lesznek a várva várt sorozat színészei, hogy neki SE állok a sorozatnak!

Tojásvadászat - Egy könyv, amit nehezen szereztél meg /Egy film, aminél nehezen jutottál el oda, hogy megnézd.

Könyv? - Daniel Keyes: Virágot Algernonnak ~ Alig több, mint két évet várt arra, hogy végre nekiálljak! Szomorú, szomorú, mert egyébként fantasztikus könyv.


Film? - Hős6os (2014) ~ Valahogy 2015 őszére jutottam el odáig, hogy na most már végre tényleg megnézem magamnak ezt a mesét! Pedig a trailer után úgy volt, hogy a moziban megnézem…


Bárány - Egy gyerek könyv/film, amit nagyon szeretsz.

Könyv? - Bosnyák Viktória: Tündérboszorkány (meg az egész trilógia)




Persze ezek top secret infók rólam, ahogy az is, hogy döglök a gyerek filmekért és -könyvekért! ;) Senki nem sejtette…. (Az öt legenda (Rise of the Guardians) könyvsorozatért meg szép csendben megszakad a szívem, hogy nincsenek magyarul...)

 Tavasz - Egy könyvborító/film, ami a tavaszt idézi fel benned





Oké, oké. Aki nem tudta eddig, most értesülhet arról, hogy nekem a Mamma Mia! évente minimum ötször megnézős film és ebből kettő tavaszi megnézés általában, ezért is jut eszembe a tavaszról ez a film. Yepp, nem szólnék be… :D

Jézus - Egy vallásos/spirituális könyv/film, amit szeretsz





Szeretem a „minden mindennel összefügg” témájú történeteket! Nézni talán jobban is, mint olvasni… Esetleg még ide tudnám sorolni Dan Brown – Robert Langdon sorozatát mind könyv, mind film ügyileg, de az már nagyon erőltetett lenne.

Feltámadás - Egy könyv/film olyan szerzőtől/rendezőtől, aki már elhunyt.


Film? – Hú, nagyon kevés rendezőt ismerek (és szeretek), de ők mind élnek. Régen - fiatalon - szerettem Alfred Hitchcock - MADARAK című filmjét.


A tag szabadon vihető, ahogy általában!
❖❖❖❖❖
Jó locsolkodást! Köszönöm a figyelmet!
❖❖❖❖❖


2016. március 24., csütörtök

Peter Lerangis: A kardtolvaj (A 39 kulcs 3.)



   – Ez egy zseton a lézerharcpályán lévő videójátékokhoz! – sziszegte Dan.
   – Alistair bácsi szerint nem – motyogta Amy. – Ő numizmata.
   – Nyilvánosan levetkőzik? – kérdezte Dan.
   – Azt jelenti, érmegyűjtő!


Fülszöveg:
HALÁLOS SZÖVETSÉG
A világ különböző részein elrejtett 39 Kulcs utáni hajszában csak egy szabály van: NE BÍZZ SENKIBEN. De mikor a vadászat Japánba vezeti a tizennégy éves Amy Cahillt és öccsét, Dant, úgy tűnik, ha meg akarják találni a harmadik Kulcsot, egyetlen esélyük megbízhatatlan nagybátyjuk, Alistair Oh. Vajon elég bolondok lesznek, hogy megkössék a szövetséget? Mivel szükségük van a Kulcsra, Amynek és Dannek talán nincs más választása. De a Cahill családban az a módi, hogy ha az ember megbízik a rokonaiban, akár meg is ölhetik…


Könyv információk:

  Eredeti mű: The Sword Thief         
  Eredeti megjelenés éve: 2009

  Könyvmolyképző, Szeged, 2015
  160 oldal · keménytáblás ·
  ISBN: 9789632453453 ·
  Fordította: Farkas Orsolya
A sorozat részei:

  3. A kardtolvaj
  8. A császár hagyatéka
  9. Viharjelzés
  10. Az utolsó kulcs
  11. A Vesperek támadása            

(befejezett sorozat)
                                        (Az értékeléshez olvass tovább!     ) 

2016. március 22., kedd

Paul Tobin: Colder, Vol. 1 (Colder #1)

FIGYELEM (18+) téma!

(Mivel nincs magyar verzió, így a fordítás saját, azaz nem hivatalos. Sajnálom.)


The thing about us, about humans, is that we're basically walking, talking bags of ego. We think we know it all, that we see into all the hidden playes. But deep down, we know how ridiculous that is. We wonder about certain noises, and certain sights. And the cold spots, of course.

Az a helyzet velünk, emberekkel, hogy mi alapjában véve sétáló, beszélő ego-zsákok vagyunk. Azt gondoljuk, hogy mindent tudunk, hogy átlátjuk az összes rejtett játszmát. De mélyen lent, tudjuk, hogy milyen nevetséges is ez. Rácsodálkozunk bizonyos zajokra és bizonyos látnivalókra. Meg persze a hideg foltokra, természetesen.


Fülszöveg (angolul és magyarul):
Declan Thomas is an ex-inmate of an insane asylum that was destroyed in a fire, he has the strange ability to step inside a person’s madness—and sometimes cure it. He hopes to one day cure his own, but time is running out, as a demonic predator pursues him. Collects the five-issue miniseries.

~ Declan Thomas egy elmegyógyintézet régi lakója, amit elpusztított a tűz. A férfi furcsa képessége, hogy képes más emberek őrültségébe belépni – és néha meggyógyítani azt. Abban reménykedik, hogy egyszer a saját elméjét is meggyógyítja, de az ideje egyre fogy és egy démoni ragadozó követi. A kötet öt mini-sorozat részt tartalmaz.

Kiadás részletei:

Dark Horse Comics, 2013         
110 oldal · ISBN: 9781616551360
Illusztrálta: Juan Ferreyra

A sorozat részei:

Vol. 2. – The Bad Seed
Vol. 3. – Toss The Bones

(nem befejezett)
(Az értékeléshez olvass tovább!     )