Oldalak

2017. június 30., péntek

Havi összefoglaló – 6. fejezet: JÚNIUS


(Ezt a rovatot a „havi összesítő” címke alatt lehet megtalálni.)

Régen voltam ennyit távol (a könyveimtől is, a várostól is), mint ebben a hónapban. A hónap eleje elég zúzós volt, mert a csoportvezetőm elment nyaralni Görögországba és igyekeztük tartani a frontot nélküle. (Közben elugrottam egy napra Könyvhetezni, mint már írtam róla.) Építők napjáztam anyummal, névnapoztunk a csajokkal, zsűriztem a Merítés-díjon, málnát szedtem Baracson, elugrottam a családdal Gyenesdiásra, majd a munkatársaimmal Balatonszabadiba Siófokra. Aztán megkezdődött a színház nyári programsorozata – a Petőfi Művészeti Liget.

Fincsi hónap volt! A Imádtam minden percét - a barátnőkkel lopott pillanatokat, a családdal eltöltött vidám perceket és a munkatársakkal közös laza napokat! Plusz máris tervezem, hogy július végén lelépek Mátrafüredre valaki nekem kedves személlyel, aki kapható nyáron is a túrára és az állatkertezésre. =^.^=

Remélem, hogy Nálatok is pezseg az élet, ha már itt a nyár!
(A folytatáshoz olvass tovább! ⇩⇩⇩)

2017. június 29., csütörtök

Júniusi megjelenések, amiket szeretnék elolvasni



Kiadó szerint:
 (magyar) Athenaeum, Álomgyár, GABO, General Press, Művelt Nép

(angol) 47North, Disney-Hyperion, Farrar, Straus and Giroux, Harper Teen, HarperCollins, Katherine Tegen Books, Kathy Dawson Books, Saga Press, Scribner, Seven Seas Entertainment, Subterranean, Swoon Reads, Ten Speed, Thomas Dunne Books, Tor Books, Walden Pond Press, William Morrow


Végignézve a havi kínálaton azt kell, hogy mondjam, igazán elkényeztetett a < KÖNYVHÉT > a megjelenéseivel, mert szinte minden izgalmas regényt akkor adtak ki magyarul a hónapban! ;) Na, jó, mégsem… Amit előtte vagy utána hoztak, azokat csokorba szedtem, hozzájuk csaptam az engem érdeklő angol megjelenéseket is és így készült a chocap… el ez a mostani bejegyzés.
Sok angol és kevés magyar nyelvű könyv szerepel a posztban, de a Könyvheti bejegyzésben (katt a linkre) találtok többet is!

FIGYELEM!
A poszt nem az összes júniusi megjelenést tartalmazza, hanem ezek azok a könyvek, amik megtetszettek a havi megjelenések közül. Jóval több könyv jelent meg a hónapban, ezek azok, amik nekem szimpatikusak!

❖❖❖❖❖

2017. június 28., szerda

A varázslók – rendhagyó könyvajánló!


 
Mini-könyvklub 7. felvonás: fantasy
A témához tartozó bejegyzések a „mini-könyvklub” címke alatt elérhetőek.


– Azért jöttetek, hogy megmentsetek minket. Azért jöttél, hogy a királyunk légy. De árulj el nekem valamit, Quentin! Hogy is remélheted, hogy megmentesz minket, amikor még saját magadat sem tudod megmenteni?


Fülszöveg:
 
A többi fiatalhoz hasonlóan Quentin Coldwater sem hisz a varázslatokban egészen addig, míg egy zártkörű és titkos egyetem hallgatója nem lesz New York egy eldugott részében. S noha a tanulás évei úgy telnek, mint bárhol máshol – barátokra tesz szert, rendszeresen lerészegedik, majd idővel lefekszik valakivel, akibe beleszeret –, a titkos tudás örökre megváltoztatja őt. Kitűnően sajátítja el a modern varázstudományt, ám a szíve mélyén mindig is vágyott nagy kalandot és boldogságot nem kapja meg hozzá. Egy nap a barátaival azonban felfedeznek valami hatalmasat, ami mindent megváltoztathat.
A varázslók komor történet a felnőtté válásról, második esélyekről és arról, hogy ha valamit nagyon görcsösen akarunk, akkor talán soha nem kapjuk meg. A könyv a 2009-es megjelenését követően hatalmas vitát váltott ki és nagyon megosztotta a fantasy műfaj kedvelőit – vannak, akik nem is hajlandóak ekként tekinteni rá, hanem kortárs regényként kezelik –, de emiatt csak többen és többen olvasták el. Végül óriási siker és New York Times Bestseller lett, többek közt George R. R. Martin, John Green, Audrey Niffenegger és William Gibson is rendkívüli elismeréssel méltatta, ráadásul a folytatásokkal a szerző végleg lefektette a 21. századi fantasy alapköveit.

Könyv információk:

Eredeti mű: The Magicians
Eredeti megjelenés éve: 2009

Agave Könyvek, Budapest, 2015
442 oldal · puhatáblás ·
ISBN: 9786155522536 ·
Fordította: Sámi László
A trilógia részei:

2. A varázslókirály
3. A varázsló birodalma
(BEFEJEZETT)

(Az értékeléshez olvass tovább!     )

2017. június 25., vasárnap

Amy Ewing: Az ​Ékkő (The Jewel-trilógia 1.)



Úgy beszélnek rólunk, ahogy mások egy házi kedvencről vagy egy értékes hátaslóról. Mintha nem hallanánk őket, mintha ott sem lennénk.


Fülszöveg:
Az Ékkő egyenlő a gazdagsággal, a szépséggel és a hatalommal. De vannak lányok, akik számára nem jelent mást, csak a szolgaságot.
Violet a Lápon született és nevelkedett, és genetikai adottságai képessé teszik rá, hogy ő hordja ki az Ékkő egyik előkelőségének gyermekét. A Tó Hercegnője egy aukción vette meg Violetet, aki hamar megtanulja az Ékkő csillogó felszíne alatt rejtőző brutális igazságot. El kell fogadnia a csúf valóságot, és meg kell próbálnia életben maradni.

Könyv információk:

Eredeti mű: The Jewel
Eredeti megjelenés éve: 2014

Maxim, Szeged, 2016
368 oldal · puhatáblás ·
ISBN: 9789632617183 ·
Fordította: Szűr-Szabó Katalin
The Jewel-trilógia:

2. A fehér rózsa
3. The Black Key (angol)

(befejezett)

Extrák:
#0.1 – Sil’s story
#0.2 - The Wishing Well
#1.25 - Garnet's Story
#1.5 - The House of the Stone
 (Az értékeléshez olvass tovább!     )

2017. június 24., szombat

Jamie McGuire: Gyönyörű ​áldozat (Maddox testvérek 3.)



– Bevallom, meglep, hogy egyáltalán esélyt adtál neki. Amióta ismerlek, egyetlen lánglovagot sem méltattál figyelemre.
– Ő más.
– Úgy lehet, hiszen ezek minden lány híres búcsúszavai, akiket errefelé elhagytak a barátaik, és sosem hittem volna, hogy éppen a te szádból hallom majd.


Fülszöveg:
Falyn Fairchild, a következő kolorádói kormányzó lánya mindent képes hátrahagyni. Már megtette ezt a kocsijával, a tanulmányaival, és még a szüleivel is. Megtörten tér vissza szülővárosába, és pincérkedést vállalva a Bucksaw Kávézóban. Falyn minden műszak után félretesz egy kevés pénzt, és reméli, hogy hamarosan összegyűlik annyi, hogy vehessen egy repülőjegyet, és eljusson az egyetlen helyre, ahol igazán megbocsátást nyerhet, a régmúlt bűneiért: Eakinsba, Illinoisba.
Taylor Maddox abban a pillanatban megérezte, hogy Falyn bajban van, amint leült egy asztalhoz a kávézóban. Taylor csábító, megszegi az ígéreteit, és még akkor is káprázatos, amikor piszok borítja be – minden megvan benne, ami Falyn szerint egy rámenős, szexi tűzoltóban is. Falynt nem vonzza az, hogy egy legyen a srác hódításai közül, ám egy Maddox fiúnak egy ellenálló lány a tökéletes kihívás.
Amint Falyn megtudja, hogy mit nevez otthonának Taylor, minden megváltozik. A Maddoxokra jellemző kitartás lehet, hogy nem lesz elég Falynnel szemben. És most először lehet, hogy Taylor lesz az, aki megégeti magát.

Könyv információk:

Eredeti mű: Beautiful Sacrifice
Eredeti megjelenés éve: 2015

Maxim, 2016
352 oldal · puhatáblás ·
ISBN: 9789632617473 ·
Fordította: Szűr-Szabó Katalin
A sorozat részei:

4. Gyönyörű lángolás
5. A Beautiful Funeral

(befejezett?)
 (Az értékeléshez olvass tovább!     )

2017. június 20., kedd

Caroline Solé: Szavazz ​rám!



Ha egy nap az öledbe hull a hírnév, ahogy a galambszar pottyan az ember fejére, egy percig se játszd az eszed napszemüveg mögé rejtőzve: menekülj.


Fülszöveg:
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Az emberi szükségleteket öt kategóriába lehet sorolni. Ezen az elméleten alapul most egy új valóságshow a televízióban: Az emberi szükségletek piramisa. Velem együtt 15 000-en veszünk részt a játékban, ám öt hét múlva már csak egyvalaki marad. De mit keresek én ebben az egészben?
Mondjuk azt, hogy Christopher Scottnak hívnak. Mondjuk azt, hogy tizennyolc éves vagyok. Hogy egy darab dobozkartonon lakom, az utcán, Londonban. Végül is tök mindegy, hogy hívnak, hány éves vagyok. Én lettem a 12 778-as számú játékos. Még nem létezem. De baromi nagy a kockázata, hogy valakivé válok, sőt celeb leszek. És ennél rosszabb nem is történhetne velem.

A 20. század legvégén született, Párizsban élő Caroline Solé szeret a szabadságért küzdő, társadalom peremén élők sorsáról mesélni. Ilyen első regényének menekülő hőse, a kamasz Christopher, aki egy valóságshow szereplője lesz. Szavazz rám! című regénye 2015-ben jelent meg Franciaországban, és számos elismerés mellett elnyerte a Les escales littéraires d’Auvergne és a Enlivrez-vous à Thionville fődíját.

Könyv információk:

Eredeti mű: La pyramide des besoins humains
Eredeti megjelenés éve: 2015

Móra, Budapest, 2017
128 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634156932 ·
Fordította: Pacskovszky Zsolt
(Az értékeléshez olvass tovább!     )

2017. június 17., szombat

AniTiger és a 2017-es Nyári tervek


Úgy döntöttem, hogy a nyár nálam HOLNAP, azaz június 18-án vasárnap fog kezdődni, amikor is lelépek néhány napra Gyenesdiásra nyaralni a családommal a kedvenc wellness hotelünkbe. (Mobilról fogok talán Molyolgatni meg fotózom Instára is, de válaszolgatni nem hiszem, hogy fogok.) 

Kicsit szünetelni fog a blog is…
…a visszatéréség viszont elmesélném, hogy micsoda terveim vannak a nyárra! Egyelőre csupán egy össze-visszafirkált jegyzetem van azokról a dolgokról, amiket augusztus végéig tervezek véghezvinni. Nem sok, de éppen elégnek tűnik erre a szűk másfél hónapra.

 ❖❖❖❖❖

2017. június 16., péntek

Josh Malerman: A ​végzet tébolyult kereke


 Köszönet a recenziós példányért a Fumax kiadónak!


Philip felidézi az alapkiképzése egyik szlogenjét.
Egy katonának készen kell állnia egy nála őrültebb ellenségre.


Fülszöveg:
Philip Tonka hat hónap kóma után tér magához. Senki sem tudja, mi történhetett vele – ugyanis teste összes csontja összetört. Halottnak kellene lennie, mégis él. És napról napra egyre több derül ki arról, hogy mi is történt vele…
A Danes együttes – Detroit üdvöskéi – tagjai az 1950-es évek derekára kiégtek, és inspiráció hiányában képtelenek újabb slágert szállítani a közönségnek. Kétségbeejtő helyzetüknek az amerikai kormány egyik ügynöke vet véget, aki különös megbízással keresi fel őket. Egy afrikai sivatagba kellene elutazniuk, hogy felderítsék egy rejtélyes és állítólag rosszindulatú hang forrását. A frontember, Philip Tonka irányításával a Danes tagjai hátborzongató utazásra indulnak a perzselő sivatagon át – egy olyan utazásra, amely Tonkát egy borzalmas, sötét titok hálójába viszi.

Josh Malerman az elképesztő sikerű Madarak a dobozban szerzőjének meghökkentő új regénye a pszichológiai horror olyan mélységébe merészkedik, ahol semmit nem hihetsz el, amit hallasz.

Könyv információk:

Eredeti mű: Black Mad Wheel
Eredeti megjelenés éve: 2017

Fumax, Budapest, 2017
296 oldal ·
ISBN: 9786155514975
Fordította: Rusznyák Csaba
Az írótól:


Megvásárolható itt:

(Az értékeléshez olvass tovább!     )

2017. június 14., szerda

AniTiger és a 88. Ünnepi könyvhét és 16. Gyermekkönyvnapok


Először is leszögezném, hogy csupán az első napon, csütörtökön voltam fellelhető – és semmilyen titokban felosonás NEM történt. Nagyon vicces, hogy annyira antiszociálisnak (?) gondoltok, hogy el bírjátok képzelni rólam, hogy lazán felkommandózom titokban. (Egyébként én is el tudom képzelni magamról, csak mondom! :D)

A csütörtöki nap annyiban ideális, hogy kevesen vannak, még pakolnak az árusok, alakulgatnak az akciós placcok, szép lassan megtelik a tér – és ezt élvezet végigkövetni! Én imádom az első napját mind a Könyvhétnek, mind a Könyvfesztnek, bár mindig fel tudnék jutni a jövőben is az összes első napra! 
De…
Az első nap egyetlen dolog miatt nem a legideálisabb, mégpedig azért, mert nagyon sok barátom, kedves ismerősöm egyszerűen nem ér rá. Megszakadt volna a szívem, ha nem tudtam volna egy pillanatra se összefutni Lorelle barátnőmmel vagy Vegazussal. De velük sikerült, ami boldoggá tesz! Nagy meglepetésemre még wmagdával is sikerült találkoznom! Viszont van pár Moly, akikkel szívesen bandáztam volna és ők szombaton értek csak rá… C’est la vie.
❖❖❖❖❖
CSÜTÖRTÖKÖN TÖRTÉNT

Jeffivel, a Lapról-lapra bloggerinájával felbuszoztunk a Népligetbe, ahonnan a 3-as Metróval eljutottunk a Deák Ferenc térre. (Egyébiránt az ő beszámolóját IDE kattintva érhetitek el.) Lépten-nyomon olvasó embereket észleltünk, közben persze mi másról szólt volna a vita, mint a könyvekről?  Odaérve felmerült a kérdés, hogy merre menjünk, amiből az lett, hogy estig vagy ötvenszer körbejártunk minden egyes bódét.



Volt, ahol inzultáltak minket. (Vagyis egy fószer magában – hangosan - beszélve írta a könyvét és amikor felbukkantunk, akkor beleszőtte Jeffit, akinek volt annyi esze, hogy a mellén a nevével menjen emberek közé. :D) Gyorsan le is léptünk, mert a szemkontaktus nem volt meg, csak a furcsa érzés, hogy direkt játsszák nekünk a futóbolondot.

Volt, ahol örömmel vártak. Például a FUMAXnál, ahol kaptam is egy lebeszélt recenziót:
Imádom Josh Malermant és nekem az új könyvének a borítója irtóra bejön! Ijesztő és dögös. 


Volt, ahol áttúrtam a zsákbamacskákat, aztán vettem néhány könyvet 2+1 akcióban. Így jártam a Maximnál. Mindent kitaláltam a segítség alapján, de egyik se kellett vagy már megvolt. Előfordulhat, hogy túl sok MAXIMos könyvem van… ennek örömére vettem gyorsan még hármat a Könyvhéten 2+1-be!

(Aztán itthon jutott eszembe, hogy még várok is egy előrendeléses csomagot a kiadótól. Huppsz.)

Volt, ahol nagyon, nagyon, nagyon bevásároltunk! Szimirzával eldöntöttük, hogy Jeffi megkapja a rettentően vágyott TÚLONTÚLt a júliusban esedékes születésnapjára. Na, de épp aznap reggel kellett volna eredményt hirdetnie a kiadónak a Túlontúl-Papírtigris nyereményjátékán, ahol szerintem az összes barátunk és családtagunk indult. (Mert nem egy kuncsorgó levelet küldtünk nekik, hogy ha nyernének – JÁTSSZANAK!!! -, akkor örülnénk – JÁTSSZATOK TI IS! – a nyereménykönyvnek.) :D Szóval kb negyedóránként néztem, hogy megvolt-e már a sorsolás, aztán késő délután úgy döntöttem, hogy nem érdekel. Úgysem nyerünk. Menjünk bevásárolni. Lett egy Túlontúl ugye ajándékba és vett még egy másik könyvet is magának Jeffi (Peter F. Hamilton: Eltékozolt ​ifjúság). 
Magamnak vettem hármat:

Egy szép 3+2 akcióval távoztunk tőlük… erre este nézem a kiadó blogját, hogy Jeffi nyert… Gyerekek, instant agyvérzés.



Volt olyan stand, amit mind ahányszor megnéztünk, ahányszor elmentünk mellette, mert tavaly hülyére vásároltam magam náluk. Az ANIMUSról van szó. Megsimogattam a szép, új Harry Potter könyvet vagy százszor, aztán egyszer arra jártunkban látom, hogy a 2 db 1000 Ft akciós részlegükön kint van egy HP8 és egy új borítós 5. rész. Úgy lecsaptam rá, hogy az ott nézelődő fiatal csapat majdnem megvert, amiért elkapkodtam előlük a kincseket. (Jeffi is csak nézett, utána órákig hallgattam, hogy mennyire utál. :D)





Nagy sokára odaért hozzánk Vegazus is, aki jelezte, hogy még mielőtt lépünk haza, fussunk össze. Megebédeltünk (délután!) a KFCben, közben a két bolondos barátnőm összeismerkedett. Nem sokkal kajálás után picit összefutottunk wmgadával is egy pár szóra és nagy örömömre Lorelle-em is befutott, mielőtt indultam volna haza.

Volt nagy öröm és nagy cipekedés, de nagyon jól éreztük magunkat. Remélem, hogy mindenkinek jól telt a Könyvhét, ha kijutott és aki nem jutott ki, azért meglepte magát 1-2 könyvvel. Online is tök jó akciók voltak, az egyiket ki is használtam… mintha nem vettem volna elég könyvet csütörtökön… 
VELÜK ZÁRTAM A NAPOT: 

❖❖❖❖❖
Jó olvasást! Köszönöm a figyelmet!
❖❖❖❖❖