Oldalak

2025. október 4., szombat

Elizabeth Lim: Az ​alkonyhántó (A hajnalszövő 2.) | Blogturné Klub borítómustra és könyvajánló

  

 

Nem is olyan régen még úgy gondoltam, hogy a történetem olyan, mint egy tündérmese. Hiszen szerepelnek benne démonok, szellemek, egy elvarázsolt császár és egy hercegnő, aki a nemzedéke legnagyobb harcosává vált. Néha nem is hittem el igazán, hogy elhagytam apa üzletének sarkát, és Amana legendás ruháiba szőttem a napot, a holdat és a csillagokat.

 




Maia Tamarinnak hatalmas árat kellett fizetnie azért, hogy elkészíthesse Amana gyermekeinek legendás ruháit. Bár a szerelme, Edan segítségével végrehajtotta a lehetetlen küldetést, közben egy megtörhetetlen átok sújtott le rá. A lányt megérintette egy démon, és mindennap elveszít egy kicsit önmagából: a testét, az elméjét, végül a lelkét is. Ám Maia nem ér rá meggyászolni az életét, mert A'landi továbbra is a háború küszöbén áll. Sarnainak, a sanszen egyetlen lányának hozzá kell mennie Khanudzsin császárhoz, különben az országot felemészti a polgárháború, és minden áldozat hiábavaló volt. Ám az úrnőnek más tervei vannak…

 

A hajnalszövő folytatását udvari intrikák, álnok démonok és lélegzetelállító varázslatok teszik letehetetlen olvasmánnyá.

 

Könyv információk:

 

Eredeti mű: Unravel the Dusk

Eredeti megjelenés éve: 2020

Menő Könyvek, Budapest, 2025

536 oldal · puhatáblás ·

ISBN: 9789635846290 ·

Fordította: Herman Alexandra

Műfaj/zsáner: Romantikus, Fantasy,

Démonok, Mitológia, Misztikum, Varázslat

Duológia:

 

1. A hajnalszövő

2. Az alkonyhántó

(befejezett)

WEBSHOP

MOLY

GOODREADS

Elizabeth Lim a blogon:

0,5 A császárné átka / 1. Hat bíborszín darumadár / 2. A sárkány ígérete

Disney - 16 ​sorsfordító történet (gyűjtemény)

(Az értékeléshez olvass tovább!       )

A történetről… (enyhe spoiler)

 

Immár mindenki tudja, hogy a Birodalmi szabó egy lány, akit Maia Tamarinnak hívnak, de ugyanúgy tisztelik Tamarin mestert, hiszen elkészítette Amana istennő három ruhakölteményét, amivel megbízta Sarnai úrnő, a császár leendő császárnéja. Maia és a császár korábbi fővarázslója, Edan nagy árat a kalandjukért: Edan elvesztette varázserejét (bár megtört a császárhoz kötése), míg Maia lepaktált Bandurral, a démonnal. Bár egymásba szerettek, a lány mégis a varázsló nélkül tért vissza a palotába, ahol a császár őrjöng Edan elvesztése miatt, hiszen ő tartotta fitten és fiatalon őt. Sarai úrnő is boldogtalan, mert nem sejtette, hogy sikerrel jár a szabó, de így hozzá kell mennie a császárhoz. Pech vagy szerencse, de az egyik isteni ruha felvétele halálközeli állapotba sodorja őt, így Maia ölti magára a ruhákat és parádézik a nép és a fenségek előtt, mint Sarnai úrnő… természetesen a nő édesapja, a sanszen hamar rájön a csalásra, és háborút indít A’landi ellen.

Mindeközben Maia kénytelen a teste és elméje felett mind elhatalmasodó démoni erőkkel is felvenni a harcot, hogy megvédje a szeretteit és az országát. Fejébe veszi, hogy megkeresi a szerelmét, aztán elpusztítja a démont, akivel alkut kötött.   

 


Szerintem…

 

Nagyon örültem neki, hogy még az év vége előtt megismerkedhettem Maia történetének a lezárásával, ugyanis kb. fél évvel az előző rész után máris megkaptuk a duológia második részét! Pláne, hogy mennyire izgatta a fantáziám, hogy vajon mi történik a Tamarin mesterrel, miután visszatér az udvar? Sikerül Sarnai úrnőt akarata ellenére a császárhoz kényszeríteni? Vajon felbukkan az úrnő rettegett harcos apja, akit a hírek szerint szintén megszállt egy démon? Mi történik Edannal, miután megtörték a kötést, ami a császához köti?

 

A regény cselekménye egy szusszanásnyi pihenőt nem ad az olvasónak, mindig történik valami izgalmas vagy érdekes a történetben. Például meglepően csavaros volt az istennő ruháinak parádéztatása annak ellenére is, hogy végül Maia lebukott. Izgalmas volt, ahogy Palotáról palotára menekülünk, régi és új ismerősök bukkannak fel, akik megpróbálnak segíteni vagy tanácsot adni a démonszállta lánynak. Kifejezetten örültem annak is, hogy az első részben megszeretett kiszolágó/szobalány, Ammi újra felbukkan, és jóval nagyobb szerepet kap a történetben, mint amit gondoltam volna. Általa ismerte meg Maia Shiori és a fivérei legendáját, ami bevallom könnyeket csalt a szemembe az ő előadásában… (És egyébként is imádtam az írónő másik ebben a világban játszódó duológiáját.)

 

 

– Most, hogy újra rád találtam, többé nem hagylak el, Maia. Melletted állok majd, amíg a nap tüze ki nem alszik és a hold fénye el nem hal. Amíg az idő el nem pusztítja a csillagokat.

– Mióta nem láttalak, még nagyobb költő lett belőled – suttogtam szelíden.

 

 

Természetesen alig vártam Edan és Maia újbóli egymásra találását, bár épp a közös pillanataik voltak talán a legkeserédesebb pillanatai is a sztorinak, ugyanis ahogy mind többet emészt fel a lány emlékezetéből az őt felfaló démon, úgy felejtette el néha a szerelmét is… Nem állítom, hogy nem nyeltem nagyokat ezeknél a részeknél. 

A történet épp olyan sodró lendületű és fordulatos, mint az író regényei általában, így nem sok idő volt azon töprengeni, vajon hogyan pusztítható el az A’landira támadó ellenség, vagy hogy nyerheti vissza önmagát Maia. Szerettem az ezekkel a gondolatokkal foglalkozó belső monológjait meg az ezzel kapcsolatos fohászait Amanához. 

Talán csak a harcos részek összevisszasága miatt éreztem gyengébbnek, mint az első részt, de azokat sosem éreztem az író erősségének. Inkább a legendák, a karakteralkotás és a világfelépítés miatt imádom őt, mintsem a harcos elemek miatt. A kiadvány csodálatos borítójáról meg az élfestéről is órákig tudnék értekezni, mert teljesen odáig vagyok értük. (Az író összes könyvének hasonló stílusú a borítója és nem is tudok közülük kedvencet választani, annyira szépséges mind.)

 


Összességében

 

Úgy gondolom, hogy Az alkonyhántó tökéletes folytatása A hajnalszövőnek, bár egészen más, mint az első rész, amiben a mesterek egymással való vetélkedése és a három ruhaalapanyag felkutatásának a kalandja adja a történet gerincét. Ezúttal Maia belső küzdelmeiről, az utána kutatók előli meneküléséről, a démon elpusztítási terveiről és A’landi megmentéréséről olovashatunk. Újabb területekre jutunk el a birodalomban, új történeteket ismerünk meg, és csak reménykedni tudunk abban, hogy végül mindent sikerüljön szereplőinknek helyre hozni.

Szerettem olvasni, és csak azért, mert nagyon olvasmányos és izgalmas történet volt, hanem mert nagyon szeretem Elizabeth Lim ebben a világban játszódó meséit. 

 

Értékelés: 4,5

 

Duológia értékelése: 

Romantasy rajongóknak kötelező!

 

Külföldi borítómustra:

  

 


Kedvcsináló idézetek:

– Ezért akartál ma reggel beszélni velem? Hogy elmondd, akkor is meghalok, ha legyőzöm Bandurt?

– Akár legyőzöd őt Lapzuron, akár nem, mindig önmagad legnagyobb ellensége leszel. A saját magad ellen vívott csatát nem élheted túl.

Ammi az ellenkezőjét tette: kinyitotta a sátrunk hajtókáját. Egy adag holdfény becsorgott a résen.

– Látod a csillagokat? – kérdezte, miközben közelebb húzódva az égre mutatott. – Látod azt a hét fényt, ott fent, északon? Ők Shiori és a hat bátyja.

– Shiori? – ismételtem meg. – Ő egy istennő volt?

– Nem, egy kiatai hercegnő, aki több száz évvel ezelőtt élt. Csak egy legenda, de van róla egy szobor ott, ahonnan származom, egy ajándék Kiatából. Mindig is ez volt az egyik kedvenc történetem. – Ammi ismét az égre mutatott. – Ha jól megnézed, Shiori és a bátyjai csillagai együtt egy darumadarat alkotnak.

 

☆☆☆


A képek a Pinterest táblámról származnak: Elizabeth Lim - Hajnalszövő sorozat

A könyv kiadásai a GoodReads-en: Unravel the Dusk

☆☆☆

 


Szerencsére nem kellett sokat várnia a rajongóknak, ugyanis az első rész után még az idei évben elolvashatják a duológia második részét, Az alkonyhántót. ​​Maia Tamarinnak hatalmas árat kellett fizetnie azért, hogy elkészíthesse Amana gyermekeinek legendás ruháit. Megérintette őt egy démon, és mindennap elveszít egy kicsit önmagából: a testét, az elméjét, végül a lelkét is. Tartsatok velünk, legyünk társai az úton, drukkoljunk neki közösen, hogy megtartsa minél tovább az emberségét és vigyétek haza a kiadó által felajánlott nyereménykönyvet.

 

Nyereményjáték:

 

A Menő és Manó Könyvek kínálatában már több Elizabeth Lim kötet is megjelent. Most minden állomáson találtok egy idézetet egy könyvből, melyet ő írt, nektek pedig nincs más dolgotok, mint a helyes választ beírni.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz. Ne felejtsétek el, megváltozott az oldalunkon a játékot menete. )

 

 

„– A világ összes hatalma sem adhatja meg azt, amire a legjobban vágyom – válaszolom tompán.

És mi lenne az?

– A béke.”

A kitöltendő form ide kattintva érhető el! >

 

ÁLLOMÁSLISTA:

 

[Blogturné Klub]

09.28.: Csak olvass!

09.30.: Könyv és más

10.02.: Utószó

10.04.:: Hagyjatok! Olvasok!

 

 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése