2018. február 22., csütörtök



Rob Reger és Jessica Gruner: Elveszett ​emlékek (Emily the Strange 1.)



Ijesztő, hogy ha felidézem a három nappal ezelőtti dolgokat, csak arra emlékszem, milyen érzés emlékezni. Egy hangyányi valódi emlékem sincs. Nagyvárosban élek? Barlangban? Egy faházban, a lombok között? Normális az, hogy egy hűtődobozból készült kuckóban élek? Én normális vagyok? A buszmegállóban ácsorgó nő úgy bámult rám, mintha nem az volnék. Vannak szüleim? Barátaim? Állataim? Hiányzom nekik? Stb.


Fülszöveg:

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Emily, a különc:
13 éves. Képes toronyházakat átugrani, ha épp úgy tartja kedve. De sokkal valószínűbb, hogy inkább négy fekete macskájával szunyókál; vagy részecskegyorsítót eszkábál össze gézből, lencséből és biztosítótűből; vagy teljes hangerővel dobol/gitározik/szaxofonozik/citerázik; vagy egy fertelmesen drasztikus csatornafreskót fest; vagy rávesz valakit, hogy kimondja: „fertelmesen drasztikus csatornafreskó” 13-szor gyorsabban… és közben gúnyosan hahotázik.
Olvasd el, ha mered!

Könyv információk:

Eredeti mű: The Lost Days
Eredeti megjelenés éve: 2009

Fumax, Budapest, 2012
266 oldal · ISBN: 9789639861404 ·
Fordította: Benes Attila ·
Illusztrálta: Rob Reger, Buzz Parker
A sorozat részei:

2. Különös ​különcségek
3. Dark Times
4. Piece of Mind

(magyarul elkaszált)
(Az értékeléshez olvass tovább!     )

Miért olvastam el?
Egyszer régen már olvastam az első részt angolul, és nagyon megszerettem Emilyt, így amikor megkaptam Dorkától, az Anya olvas bloggerinájától a két magyarul megjelent részt, szabályosan pattogtam az örömtől. Bírom a különcökkel teli, morbid cuccokat! ;))

Szerintem…

Lehet, hogy elfogult vagyok, de nekem ez a komor, fekete ruhákba burkolózott, fekete hajú, macskaimádó Amnéziás Lány – nevezzük Bogárnak -, már az elejétől fogva nagyon szimpatikus volt. Bírtam, hogy fiatal kora ellenére egy egészen lehetetlen szituációba keveredve – azaz egyedül van egy számára idegennek rémlő városban emlékek nélkül – sem esik kétségbe, hanem nekiáll puzzle darabokat vadászni. Egyszerre okos és érdekes karakter, ráadásul bátor és céltudatos is, ugyanis lehet, hogy én kétségbeestem volna ezen az ismeretlen, bolondos helyen, ahova ő került.

Ha már itt tatunk, akkor muszáj megemlítenem, hogy nem csupán a történet és a főszereplő izgalmas, de a helyszín is, ahol történetünk játszódik. A kisváros neve: Feketekő, és az olvasó pár oldal múlva rádöbben, hogy ez a hely tele van csodabogarakkal. Az El Daráló nevű kávézó flúgos, butus pultos csaján (Holló) túl még felbukkan néhány gazdag vándor (Umläut és Attikol), akik képesek napestig kalamajkapókerezni, vitatkozni és mindenféle gyanús csodaszert árusítani, de a helyiek se mind normáliasak. Az egyik kedvenc karakterem Schneider, a jócskán gyanús tanfelügyelő volt, aki a világ legrosszabb társa egy nyomozásban… Még most sem értem, hogy miért nem kapcsolt néha, hogy „Hahó, baj van!”

A sztori nem egy nagy eresztés, tulajdonképpen folyton nyomozunk valami után. Elveszett emlékek, idegen városalapítók, cicanevek, furgon tulajok, furcsa népek és mindenféle különcségek után. A legfontosabb persze azt lenne kideríteni, hogy kicsoda a Bogár álnéven naplóbejegyzéseket író, mindenféle kóbor macskákkal egy sikátorban található dobozban alvó kislány.

Összességében

Egy kicsit elvont, egy fekete humorú és néha morbid sztori, ami meglepő módon mégis egy szórakoztató történet. Engem szórakoztatott, és szerettem olvasni. Bírom, ha minden egyes mellékszereplő jelentőséggel bír egy történetben, ahogy azt is, ha szuper a főszereplő! A sztorihoz abszolút illett a rengeteg rajzocska, kép és mindenféle illusztráció*. Kedvelem az ilyesmit! 
*(Ld. a bejegyzéshez csatolt képeket!)

Plusz pont részemről, hogy káromkodás helyett mindenféle kitalált bohóság szalad ki a lány száján, mint például: „paszományos mongó” vagy „presvedt rücsedék”. Imádtam Hollót, a kalamajkapókert, a gondolatolvasó gyereket és a cicákat. Még Mollyt és a vicces nevű helyek iránti vonzódását is szerettem. (Oké, a pónik nélkül meglettem volna... Az egy igazi mélypont volt. :’))

Értékelés: 5

Ajánlom, ha…

…szereted az összetett, izgalmas történeteket, aminek a főszereplője egy elveszett fiatal; …érdekelnek az amnéziás, emlékek után nyomozós történetek; …kedveled a különcségekkel, blőd dolgokkal teli, kicsit elvont, kicsit fekete humorú sztorikat; …kifejezetten SZERETSZ ifjúsági / young adult könyveket olvasni.

Nem ajánlom, ha…

…eleged van a régebben trendi dolgokból, a felkapott kamasz cuccokból, a képregényekből, az amnéziás sztorikból vagy ha nem szereted a goth szereplőket, a cicákat, a furcsa sztorikat. Az a helyzet, hogy az idősebbeknek, a komolyabb történetek kedvelőinek egyáltalán nem ajánlanám a könyvet, ahogy a klasszikus ifjúsági regények kedvelőinek se. Emily története TELJESEN mellőzi a logikát, így az inkább a realitás talaján maradók kerüljék el ezt az amúgy szuper urban fantasyt! ;)

Kedvcsináló idézetek:
Schneider: Nem vagy korán kelős?
Én: Nem vagyok nappal kelős.
S: Értem.
Javasolta, hogy ha van kedvem, menjek el a könyvtárba, és nézzem meg a róla szóló, terjedelmes történelmidokumentum-gyűjteményt. Szívesebben nézem, hogy savanyodik a tej.

Később
Egy örökkévalóságig tart, míg a tej megsavanyodik, akkor is, ha minden erőddel ezen vagy.
6. Schneider annyi ökörséget hord össze, hogy mehetne legelni.
Elolvastam a helyi újságot (mind a tizenhat oldalát). Ebből számomra világossá vált, hogy egy ilyen kisvárosnak NINCS szüksége napilapra.

★ ★ ★ ★ ★
A képek a Pinterest táblámról származnak: Emily the Strange
The Lost Days kiadások a GoodReadsen.
★ ★ ★ ★ ★


1 megjegyzés:

  1. Úgy örülök, hogy tetszett! ^^ bár reménykedtem benne, hiszen Te is szereted az ehhez hasonló elvont dolgokat :D

    VálaszTörlés