Oldalak

2024. június 19., szerda

Kerstin Gier: Ami ​eddig elveszett (Nefelejcs 2.) | Blogturné Klub könyvajánló

  

 

Milyen jó, hogy a csillagkapuk kinyitásában a lehető legjobban kiismerem magam. Hiszen nemhiába neveznek intergalaktikus lakatosnak, ezúttal biztos összejön. Á, igen, természetesen a világvégét is fél kézzel megakadályozom. Végül is eddig úgy tűnt, hogy minden alkalommal elhalasztották. Mégis mi baj lehet?

 




Ahhoz, hogy tündérekkel lóg, kapukon keresztül egy párhuzamos világba sétál át, és szupererőkkel rendelkezik, Quinn már hozzászokott. Csak az a baj, hogy minden titok, amit felfed, új rejtélyek elé állítja. Matilda és az ő egészen különleges tulajdonsága nélkül, ahogyan a dolgok mélyére tud ásni, teljesen meg lenne lőve.

 

Quinn tulajdonképpen meg akarta védeni Matildát a Peremben rá leselkedő veszélyektől. Ám a lányt ez nem gátolja meg abban, hogy fejest ugorjon a kalandokba. Hiszen sürgősen tisztázniuk kell néhány kérdést: egy titkos társaság áll Quinn apjának halála mögött?

Hogyan lehet megfékezni egy szfinxet – és előtte egy áskálódó új osztálytársat?

És lehet az ember egyáltalán szerelmes, ha állandóan életveszélybe kerül?

 

A Perem hív – vesd bele magad!

 

Könyv információk:

 

Eredeti mű: Vergissmeinnicht 2.

Eredeti megjelenés éve: 2023

 

Könyvmolyképző, Szeged, 2022

408 oldal puhatáblás

ISBN: 9789635975785

Fordította: Budai Zita

Nefejelcs-trilógia:

1. Nefelejcs

2. Ami ​eddig elveszett

3. ???

(tervben)

 

Kerstin Gier a blogon:

Rubinvörös / Zafírkék / Smaragdzöld

Az álmok első könyve

Az álmok második

Az álmok harmadik

Fellegszálló

KMK WEBSHOP / ÉLDEKORÁLT / BELEOLVASÓ / MOLY / GOODREADS

(Az értékeléshez olvass tovább!       )

A történetről…

 

Történetünk ott folytatódik, ahol abbahagytuk, vagyis majdnem... Quinn, a kiválasztott / utód és Matilda, az egyszeri, vallásos halandó lány fasírtban vannak, és egy ideje nem álltak egymással szóba. Míg a fiú a Peremben gyakorolja és fejleszti a képességeit, addig a lány egy Bax nevű, vízköpőnek kinéző démonnal barátkozik. Amikor kiderül, hogy csak ők ketten emlékeznek egy meghalt peremlényre, illetve amikor megjelenik egy korábbi ellenségük, az ex-nex Jeanne d'Arc az iskolájukban, akkor lassacskán visszatalálnak egymáshoz... és új kalandok veszik kezdetüket.

 

Szerintem…

 

A regény eleje már-már a megismétlése az előzőnek, ha Matilda és Quinn barátkozását tekintjük, bár mivel szerelmesek egymásba, itt lényegesen hamarabb találnak közös nevezőre. Szerencsére nem az ő szerelmi száluk áll a történet középpontjában, hanem a felbukkanó Jeanne d'arc rejtélye, aki tűzidéző halhatatlan létére mindent megtesz, hogy összehozza minden idők legjobb iskolabálját. Igen, komolyan, de nem az volt a sztori mélypontja, amikor ezt így ki is mondja a történetben, hanem az, amikor felbukkantak a NORVÉG VÉRCSÓKÁK meg jött a Stone Henge-nél lévő csillagkapu. Na, ott meghaltam!

 


Szerencsére ismerem már Kerstin Gier szarkasztikus humorát, így én sem vettem VÉRkomolyan (haha, aucs) ezeket a szálakat, mindenesetre ezekkel együtt is egy szórakoztatóbb, kalandosabb folytatást kaptunk. Még mindig úgy éreztem, hogy vezetődik fel a nagy finálé, ami tényleg a csillagkapunál fog kicsúcsosodni, de annyi extra szál indult el azzal, hogy Matilda juszt is kitalálta, hogyan látogathat el a Perembe és azzal, hogy megjelentek a Pandinus Imperator titkos klub meg a haldokolva ajtón átutazó tagjai, hogy nem tudom elképzelni, hogy fognak a szálak összefutni. 

 

 

- (...) A legaljasabb dolog az, hogy maguk a szfinxek teljesen buták, őszintén, még arra is alig képesek, hogy egyesen nézzenek, annyira ostobák. Valamilyen okból azonban hozzáférnek az univerzum összes rejtvényéhez, a múltból, a jelenből és a jövőből. A kérdések teljesen véletlenszerűen jönnek, lehetnek szuper könnyűek és abszolút megoldhatatlanok is. Még vicces kérdések is lehetnek. Mi az, lóg a falon, úgy csinál, hogy tiktak, és ha leesik, az óra tönkremegy? Könnyű kérdés, gondolhatod esetleg, de hogy kellene ezt egy szegény ősi inkának megválaszolnia?

 

 

A cselekményt továbbra is két szemszögből követjük Quinn és Matilda által, akik sokszor egymástól is eltitkolnak fontos információkat a Peremről vagy azokról, akikkel találkoztak, ráadásul egészen külön futnak a sztorijaik a titkos társaságos részt leszámítva. Bár kedvelem Quinnt, és nagyon érdekes, hogy képes átutazni egy másik világba, ahol mindenféle menő trükkre képes, ami miatt többször bele is keveredik némi harcba, számomra Matilda és Bax párosa, illetve az ő történetszáluk volt az, ami mindent vitt!

A vízköpődémon hatalmas figura, aki rettentően szerethető, és akinek imádtam az összes félgonoszkás beszólását-kötekedését, melyek ellenére is segítette és óvta Matildát, akármit is talált ki a lány. Matilda nagyon okos és rendkívül érdeklődő karakter, akinek folyton kattog az agya, és igyekszik minél többet megtudni a Peremről, ahova egyszerű halandóként csak úgy juthatna el, hogy a Pandinus Imperator csapat egyik átkelésén "meghal", és a testét hátrahagyva vándorolni kezd Árnyékvárosban. Aminek természetesen Quinn nem örül, hiszen szereti... 

 


Összességében

 

Örültem, hogy végre többet megtudtunk Quinn apjának a rejtélyes eltűnéséről/haláláról, ahogy annak is, hogy végre igazán sok időt töltöttünk a Peremben! Tetszett, hogy a lenyűgöző világ egyszerre csodás és lenyűgöző, és hogy mindkét oldalát sikerült az írónak bemutatnia.  

Érdekesebb és izgalmasabb volt, mint az első rész, de még mindig nem érzem a magaménak Quinn és Matilda kalandjait, hiába imádom Kerstin Gier regényeit. Jól szórakoztam, de remélem, hogy a folytatás még belevalóbb és egyedibb lesz. (Még több szfinxszel természetesen! Annyira imádtam a szfinxes részeket.)

 

Értékelés: 4

 

Érdekel a folytatás?  Nos... érdekel, ha az egyben a lezárása is lesz a fiatalok történetének. Szerencsére KG szeret trilógiákban gondolkodni, márpedig én már nagyon várom a csillagkapus finálét.

 

Kedvcsináló idézetek:

– Az ízlésed mindenesetre ezerkétszáz százalékkal megjavult – kellett beismernem. – Emilian sokkal jobban illik hozzád. 

Ekkor átszellemült mosoly áradt szét Jácint arcán, ami az utcai lámpa fényében jól felismerhető volt. 

– Nem őrület? Egy fél örökkévalóság óta ismerjük egymást, de évszázadokig tartott, amíg fellobbant köztünk a szikra. 

– Milyen praktikus, hogy még mindig nem nézel ki egyetlen nappal sem idősebbnek, mint húsz. 

– Huszonöt, mióta már csak havonta egyszer borotválkozom.

– De hát ez nem a „Tetthely“ – mondta ebben a pillanatban valaki a hátam mögött, és olyan ijedten ugrottam fel, hogy a laptopom a padlón koppant. 

– Te jó ég! Te szörnyen ijedős vagy – mondta Bax. 

– Mutass nekem valakit, aki nem ijedt volna meg – förmedtem rá a kis vízköpőre, bár legalább fojtott hangon, hogy a családomból senki ne érezze szükségét, hogy benézzen hozzám. – Hogy jutottál egyáltalán be? 

– Hm, gondoljuk csak végig: vajon hogy kerülhetett be ebbe a szobába egy olyan démon, aki rendelkezik két gyönyörű szárnnyal, és azzal a képességgel, hogy át tud jutni a falakon?.

Cserébe? – Bax kimutatta hegyes szemfogait. – Én egy hármas kategóriájú démon vagyok, a legveszélyesebb lények egyike, akit ez a világ ismer, sőt ha nem a legveszélyesebb, cserébe tehát boldog lehetsz, ha nem fallak fel. – Miközben beszélt, kis, csavart szarvai versenyt himbálóztak a fején rókafüleivel, nekem pedig muszáj volt mosolyognom rajta.

– Azt hiszem, itt valaki a veszélyes szót összetéveszti a cukival – motyogtam.

– Csak a tökfejek hiszik azt, hogy az egyik kizárja a másikat – felelte Bax. – Most elárulok neked egy titkot, Fürtöske. – Jelentőségteljesen lehalkította a hangját, és mélyen a szemembe nézett. – Mindig a cukik a legveszélyesebbek.

– Ha a világot csak jóra és gonoszra osztjuk fel, akkor egyáltalán nem tudunk párbeszédet kialakítani.

 

♡ ♡ ♡ ♡ ♡

Nem saját képek. A Pinterest táblámról származnak: Nefelejcs by Kerstin Gier 

Was bisher verloren war a GoodReads-en.

♡ ♡ ♡ ♡ ♡

 


Quinn és Matilda újabb kalandokba és veszélyes helyzetekbe keveredik a Perem miatt! A fiatalok találkoznak egy titkos társasággal, akik tudhatnak Quinn apjának a haláláról, ráadásul meg kell fékezniük egy szfinxet is, miközben régi és új ismerősök is próbálnak ez életükre törni.

Tartsatok bloggereinkkel a Nefelejcs folytatásának a blogturnéján, és játsszatok a turné végén megnyerhető Ami eddig elveszett kötetért!

 

 

Nyereményjáték:

 

Játékunk nem fog kifogni az író rajongóin, de a többieknek egy picit kutatniuk kell majd! Minden állomáson találtok egy Kerstin Gier regény borítórészletet, és a könyv CÍMÉT be kell írnotok a rafflecopter megfelelő helyére.

 

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

 

 


 a Rafflecopter giveaway  

 

ÁLLOMÁSLISTA:

 

[Blogturné Klub]

06/17 - Hagyjatok! Olvasok! ~ idézetek 

06/19 - Hagyjatok! Olvasok!

06/21 - Dreamworld

 

 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése