2018. április 29., vasárnap



Miranda Kenneally: Becsavart ​szerelem (Hundred Oaks)




A jelek szerint a „Szeresd felebarátodat!" felcserélhető arra, hogy „Ítélkezz felebarátod felett!", ha az ember családja nem a templom szabályai szerint játszik.


Fülszöveg:
«
Parker imád softballozni! A tizenhét éves lány megállíthatatlan a pályán, igazi őstehetség, mégis otthagyja a csapatot, amikor az anyja lelép egy másik nővel, és az egész város botránytól hangos. Parker ezután mindent elkövet, hogy bebizonyítsa, őt aztán tutira a pasik érdeklik. Ha ehhez az kell, hogy bombanővé változzon, és egy csomó sráccal kikezdjen, hát legyen! Nem számít, ez mennyire dühíti a baseballcsapat szexi kapitányát, vagy hogy a fiatal segédedzővel veszélyesen közel kerülnek egymáshoz. A lánynak idő kellene, hogy rendet tegyen a fejében és a szívében, de a szerelemben nincs időkérés, az csak száguld felé, mint egy csavart labda. Vajon Parker megnyerheti ezt a meccset?

Könyv információk:

Eredeti mű: Stealing Parker
Eredeti megjelenés éve: 2012

Móra, Budapest, 2016
304 oldal · puhatáblás ·
ISBN: 9789634153306 ·
Fordította: Kulcsár Júlia
Hundred Oaks könyvek:

+


(Az értékeléshez olvass tovább!       )

Miért olvastam el?
Attól, hogy az írónő másik Hundred Oaks könyvétől nem voltam elájulva, gondoltam adok neki még egy esélyt. Meg aztán mit mondhatnék? Szeretem a LOL-könyveket!

Szerintem…

(SPOILERES ÉRTÉKELÉS!)
Bajban vagyok, mert nem volt ugyan rossz, de valahogy mégsem tetszett. Apróságokon bukott el nálam, például a főszereplő leányzó azon gondolatán, hogy ha boldog boldogtalan fiúval smárol, és abba hagyja a kedvenc sportját (amiben ráadásul jó is), akkor majd nem nézik leszbikusnak. Azt hiszitek, viccelek? Nem, a főszereplő, Parker EZT csinálja! Mert azt hiszi, hogy az emberek azt hiszik, hogy ÖRÖKÖLTE a vonzódását a lányok iránt az anyjától! (Mintha örökölhetné… OMG.) Idegesítő volt, hogy mind a drogozást, mind az alkoholizmust félresöpörték, és senki nem erőltette igazán, hogy csóri srácot tegyék már be valami elvonóra… Van apa, aki átnézne a drog- és alkoholmámorban úszó fián?! (Ugye nincs?)

Az sem tetszett, hogy a kedvenc pasimról a történetben kiderül, hogy csupán addig érdekli a fiatal, értelmes lány, amíg úgy gondolja, hogy ha játssza a jó pasit, akkor meg…khm… lefektetheti ő is. Persze csak titokban, elbújva a világ elől hajlandó romantikázni a lánnyal, de nyilvánosan nem hajlandó mutatkozni vele, vagyis eljátszadozik vele a kocsiban, de moziba már nem viszi, mert „rizikós”.
Nos, hamar eltűnt a pasi a kedvenc-listámról!
(SPOILER VÉGE!)

Mégis tetszett a regény mondanivalója. Hogy váláskor nem a szülő válik a gyermekétől, hanem a szülők válnak el egymástól. Hogy emiatt nem szabadna térfelet választanunk, és a szüleink – jó esetben – nem várják el tőlünk, hogy maximálisan mellettük állva rühelljük a csalárd másikat, aki lehet, hogy a boldogtalan kapcsolatot csak egy boldogabbra akarta cserélni, és ezáltal meglelte a helyét a világban. 
Tetszett, hogy kimondja, hogy jobb önmagunknak lennünk a boldogságunk és a boldogulásunk érdekében. Rámutat, hogy a csoport – legyen az vallási vagy bármilyen -, ami körülvesz, nem mindig tudja, mi nekünk a jó. Nem kötelező az elvárásaik szerint tennünk, nem várhatják el tőlünk, hogy feláldozzuk a boldogságunkat az elismerésükért. Kimondja, hogy Isten akkor is ott van, ha nem járunk templomba, vagyis nem kell feltétlenül a közvetítő közeg közénk és az Úr közé. A hit csak van, és erőt meríthetünk belőle, ha szükségünk van rá (és Rá).

Összességében

Argh… Annyira unom, amikor a kamaszos vágyat elemésztő, örök szerelemnek állítják be a történetekben! Nagyon sok bosszantó elem van a történetben, de a legfőbb gondom Parkerrel, a főszereplő csajszival volt. Rühelltem. Sajnálom, de néha nyakon vágtam volna a butaságai miatt, míg máskor legszívesebben megráztam volna, hogy tegyen már végre valamit! (Persze nekem is volt egyszer régen egy fiatal, nagyon dögös tesitanárom – Huh! -, de ez a sztori… Nope.) Talán a néha felbukkanó humoros és/vagy Harry Potter-fanatikus részek mentették meg nálam.
Úgy érzem, jobb volt a sztorija – vagyis inkább a mondanivalója -, mint a másik Hundred Oaks könyvnek (Kivédhetetlen szerelem), de annyi jobb LOL-könyv van a piacon, ne ezt olvassátok vagy legalább ne ezzel kezdjétek a sorozattal való ismerkedést…

Értékelés: 3

Olvasnék-e még az írótól?

Nem tudom, szerintem nem. Nem tetszenek a témaválasztásai és a habkönnyűnek beállított szereplő problémák, amik azért többet érdemelnének, mint hogy simán jön X karakter, Y szembeállítja a cselekedetei közt fennálló logikai bukfencekkel, mire X annyit mond, hogy „Oh, tényleg!” és megoldódott minden. (Gondolok jelen esetben arra, hogy SPOILER másként bánok egy meleg rokonnal, mint a meleg legjobb barátommal? Miért fogadom el és támogatom az egyiket, ha a másikkal jó ideje szóba se állok? Spoiler vége.)

Kedvcsináló idézetek:
«
Elmosolyodott.
– Te követsz engem?
– Csak szerdánként.
Nevetett, és tovább rágózott.
«
Aki az óriásburgert szereti, rossz ember nem lehet.
«
Végigbeszéltük a filmet, kigúnyoltuk Draco szörnyű, hátranyalt haját meg Hermione tudálékosságát. Míg meg nem jelent a képernyőn Oliver Wood.
– Annyira szexi! – nyögtem – Szeretnék egy olyan sráccal randizni, akinek brit akcentusa van.
– Te? Randizni? – horcogott Drew.
– Oliver Wood kedvéért félretenném az elveimet. Nézd, milyen jól mutat seprűnyélen!

vvvvv
Képek a HUNDREAD OAKS Pinterest táblámról származnak.
A könyv kiadásai a GoodReads-en: Stealing Parker
vvvvv



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése