Mary Ann Shaffer - Annie Barrows: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság (könyv és film)

Mini-könyvklub 10. felvonás: vegyes

A témához tartozó bejegyzések a „mini-könyvklub” címke alatt elérhetőek.

A többiek értékelését itt olvashatjátok el.

Ha az ember jó könyveket olvas, a gyomra már nem veszi be a rosszakat.

Fülszöveg:

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

1946 ​januárjában a Londonban élő Juliet Ashton levelet kap egy ismeretlen férfitól a Csatorna-szigeteki Guernsey-ről. 

A levél írója elmeséli, miért alakították meg a második világháború alatt, a német megszállás idején a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságot, és hogyan segítette a sziget lakóit abban, hogy átvészeljék a háborút. 

Így kezdődik a szívet melengető, varázslatos kisregény, melyben levélváltásokból, apránként rajzolódik ki előttünk a festői Guernsey-n élők humorral átszőtt, embert próbáló története.

Könyv információk: Eredeti mű: The Guernsey Literary and Potato Peel Pie Society Eredeti megjelenés éve: 2008 Park, Budapest, 2018 376 oldal · puhatáblás ISBN: 9789633554470 · Fordította: Szántó Judit

(Az értékeléshez olvass tovább!  ⇩ ⬇ ⇩ ⬇ ⇩ )

Miért ezt a regényt választottam?

Igazából Vegazus annyira várta, hogy megjelenjen, annyiszor került szóba köztünk, hogy szinte fájt, amikor új szavazást írt ki a júliusi könyvre. (Sorry, Ove.) Gondolom, az fájt, hogy mindketten csalódtunk, mert már rákészültünk erre? Hmmm... Mindegy is, úgy döntöttem, hogy valamiért el KELL olvasnunk ezt a könyvet! Eleve elrendelés, kíváncsiság, új filmadaptáció léte, ki tudja, hogy mi miatt, de a bőröm/bőrünk alá férkőzött a léte... :)

Mark és Juliet (kép a filmből)

Elöljáróban!

Le kell szögeznem, hogy egészen mást vártam... Valahogy mindig húztam a számat, ha szóba került ez a könyv (az egyik barátnőm fanatikusan vadászott rá antikváriumokban, míg én az Emmát hajszoltam – Erre beválasztottuk a könyvklubba is! OMG!), mert nem gondoltam, hogy az én világom. Sőt. Tulajdonképpen mondhatjuk azt is, hogy a világból kiszaladok, ha meglátom egy könyvön a „2. világháború”,  „holokauszt” vagy akár a „katonai megszállás” címkéket, ezen meg mindhárom szerepel!

Ha innen kezdjük, akkor egészen meglepő lehet az ajánlóm, ugyanis nagyon is bejött nekem ez a levélregény! No, de lássuk!

Szerintem…

Alapból szeretem a levelekből (vagy naplóbejegyzésekből) álló könyveket, így várakozással teli vágtam neki, hogy kiket ismerhetek meg a leveleik által. A hangvétele egészen különleges lett azáltal, hogy ennyiféle ember stílusát és életét ismertem meg néhány bekezdésben. Van, aki csupán egyetlen levelet írt Julietnek, van, aki egészen hosszan levelezett vele a történet ideje alatt. Az én kedvenceim a guernsey-i szigetlakók történeteit tartalmazó leveleken kívül Sidney és Juliet egymással váltott humoros, csipkelődő stílusú üzenetei voltak.

Isola, Eben, Eli, Amelia, Dawsey, Juliet és a krumplihéjpite (kép a filmből)

Különleges számomra, hogy mindent abból tudtam meg, hogy leveleket váltanak egymással – bár a végén van zseniális „nyomozói feljegyzések” rész Isola Pribby által, aki megpróbált Miss Marple nyomába lépni -, vicces volt különféle nézőpontokból megtudni, hogy:

- miért vágott teáskannát egy riporterhez Juliet;

- hogyan sikerült John Bookernek nemesnek beállítania magát;

- miért lázadtak fel a társaság egyik gyűlésén Clara Saussey ellen, aki a saját maga által írt receptkönyvből olvasott fel (az éhezés és a nélkülözés idején, teszem hozzá).

Juliet és Dawsey (kép a filmből)

Vannak néhányan, akik egyetlenegy levelet írtak Julietnek, amiben elmesélik, hogy az irodalom, az irodalmi társaság vagy a társaság egyik tagjai hogyan segített rendbe tenni az életét vagy túlélni a háborút neki. Mosolyogtam, amikor Clovis Fossey elmeséli, hogyan hódította meg versekkel későbbi feleségét és majdnem sírtam, amikor Sally Ann Frobisher elmeséli, hogy kamaszkori válságán hogyan segítette át Elizabeth McKenna.

Ha van ideje velem levelezni, válaszolna néhány kérdésre? Összesen háromra. Miért kellett a sült malacos vacsorát titokban tartani? Hogyan lett egy malacból irodalmi társaság? És ami a legfontosabb: mi az a krumplihéjpite, és mit keres a társaság nevében? - Juliet levele Dawsey-nak

A könyv levélregény, de a nagy egészet nézve két részre különül el. 1946 januárjától megismerjük Juliet Ashtont, aki a könyv központi szereplője. Megtudjuk, hogy kik a legjobb barátai (Sidney Stark és Sophie Strachan, akik egyébként testvérek), hogyan élte túl a háborút, és Dawsey Adams neki írt levelei nyomán megismerkedünk a Krumplihéjpite Irodalmi Társasággal is. Persze később egyre több Guernsey-n élő ír a nőnek, aki lassan összebarátkozik velük, és a szíve elkezdi odahúzni őt, így a könyv második részében (1946. májusától) már Juliet Csatorna-szigeteki élményeiről szólnak a levelek! 

Természetesen voltak, akiket egyáltalán nem kedveltem... Az ifjabb Markham V. Reynolds stílusától és Adelaide Addison szövegétől a falnak tudtam volna menni. Az előbbi Juliet gazdag, amerikai udvarlója, míg a másik Guernsey szentje, aki próbálta a nőt a szigetlakók ellen hangolni. Talán Mark verte ki jobban a biztosítékot nálam, aki egy pontján a könyvnek közölte a nővel, hogy „Buta vagy, Juliet, mint a sötét éjszaka.” Azt hiszem, én egy szót sem szólnék ahhoz, aki így beszél velem...

Jóval sokrétőbb az egész, sokkal több sztori van benne, mint amennyit egy blogposztban el lehet mesélni. Én csak azt tudom javasolni, hogy tegyetek egy próbát, ha már újra kiadták ezt a csodálatos könyvet!

Juliet és Dawsey (kép a filmből)

Összességében

Az elejétől a végéig imádom ezt a könyvet, szinte faltam Juliet, Sidney, Dawsey, Eben, Will, John, Isola és a többiek leveleit. Őszintén megértem a nőt, hogy majd megőrült azért, hogy velük lehessen Guernsey-n, mert nekem is oda húz a szívem! Annyira sokrétű, annyira tele van élettel az egész, hogy nehéz szörnyülködés vagy mosolygás nélkül olvasni a levelezéseket! Belátom, sima regényként egyáltalán nem ütött volna, de így – levélregényként – számomra maga volt a tökély!

Mindenképpen „a polcomon van a helye”-típusú, újraolvasós könyv.

Értékelés: 5

Filmadaptáció:

The Guernsey Literary and Potato Peel Pie Society (2018)

< Snitt, IMDb >

A könyv után borzalmas élmény volt, holott önmagában tetszett a film, hiszen szinte azonnal újra is néztem, mert iszonyat jók a színészek! Komolyan mondom: a casting az parádés! A legtöbb karaktert nagyon jól eltalálták - például Michiel Huisman fantasztikus Dawsey Adams volt és Mark szerepére is tökéletes volt Glen Powell. Egyedül talán a Juliet Ashtont alakító színésznőben, Lily Jamesben nem találtam meg annyira a könyv csipkelődős, intelligens írónőjét. 

A legnagyobb problémám, hogy a könyv színes, izgalmas, szerethető, megragadó, és ha azonnal utána nézzük meg a filmet, akkor abból szinte  érzhetően hiányzik a lélek! Kihagytak pár szereplőt, elhagytak néhány történetet, sok-sok levelet és úgy általában nem volt könyvhű az egész. Már az első pillanatoktól sirathattam John Booker karakterét, fájt a szívem az Isola által örökölt levelek után, Dilwynék is nagyon hiányoztak - és még tudnék panaszkodni.

Önmagában aranyos, érdekes film lett, de adaptációnak gyenge volt.

Adaptáció: 5/2 ☆☆

A legnagyobb különbség a könyv és a film között az általuk kiváltott hatásban van, ugyanis míg olvasás közben folyamatosan Guernsey-re vágytam (és vágyok még mindig), addig a film nem hozott ilyen szempontból lázba... 

A film előzetese (SPOILERES!):

TheGuernsey Literary and Potato Peel Pie Society | Official Trailer [HD] | Netflix

Kedvcsináló idézetek:

♡

Kapaszkodtunk a könyvekbe meg a barátainkba; ők emlékeztettek arra, hogy több is van bennünk.

♡

Én nem akarok férjhez menni csak ezért, hogy férjnél legyek. El sem tudok képzelni fájdalmasabb magányt, mint hogy életem hátralévő részét olyasvalakivel töltsem, akivel nem lehet beszélgetni, vagy ami még rosszabb: akivel nem lehet hallgatni.

♡

Miután Elizabethet letartóztatták, Maugeryné magához vette a kisdedet. És hogy mi történt azóta? Az irodalmi társaság sajátjaként neveli ezt a gyermeket; felváltva hurcolják házról házra. Az eltartásáról elsősorban Amelia Maugery gondoskodik, de a többiek is úgy jelentkeznek érte, akár egy kölcsönkönyvért, és hetekig maguknál tartják.

♡

Will Thisbeetől megkaptam a Kezdő cserkészlányok szakácskönyvét. Éppen ez kellett nekem. A szerző abból indult ki, hogy olvasója semmit sem konyít a főzéshez, és ellátja hasznos tanácsokkal: „Ha valamihez tojást kell adni, előbb törd fel!”

♡♡♡♡♡

Képek a Krumplihéjpite ​Irodalmi Társaság Pinterest táblámról vannak.

A könyv GoodReads oldal: The Guernsey Literary and Potato Peel Pie Society

♡♡♡♡♡