Hiro Arikawa: Az ​utazó macska krónikája (könyv és film) | Mini-könyvklub

Mini-könyvklub 16. felvonás

A témához tartozó bejegyzések a „mini-könyvklub” címke alatt elérhetőek.

A többiek értékelését itt olvashatjátok el.

Tudtam, mennyire igyekezett, hogy új gazdát találjon nekem, de miután minden egyes próbálkozása kész kudarc volt, valójában mindig óriási megkönnyebbülés tört rá, amikor mégis hazavihetett magával. – Annyira kár, hogy nem hagyhatom itt – minden barátjának ezt mondogatta, de hazafelé úton a furgonban le nem lehetett volna törölni az arcáról a mosolyt. Hogyan hagyhatnám el, miután ilyen mértékű szeretetet tapasztaltam meg általa? Én aztán soha, de soha el nem hagyom őt.

Fülszöveg:

Néha messzire kell utaznod, hogy megtaláld azt, ami ott van előtted

Nana úton van, de nem biztos benne, hová tart. A lényeg az, hogy imádott gazdája, Szatoru mellett terpeszkedhet az ezüstszínű furgon anyósülésén. Szatoru nagyon szeretne találkozni három régi, ifjúkori barátjával, Nana azonban nem tudja, miért, a férfi pedig nem akarja elmondani.

A ritka szelídséggel és humorral elmesélt történet, amely Japán változó évszakaiban játszódik, az élet váratlan fordulatainak csodáját és örömét mutatja be.

Arra tanít, hogy tudjuk, mikor adjunk, és mikor kapjunk.

Több mint egymillió olvasót indított már meg világszerte a kedvesség és igazság üzenete.

Egy csodálatos történet hűségről és barátságról.

Könyv információk: Eredeti mű: 旅猫リポート Tabineko Report Eredeti megjelenés éve: 2012 Művelt Nép, Budapest, 2019 300 oldal · ISBN: 9786155905612 · Fordította: Márton Lilla

(Az értékeléshez olvass tovább!  ⇩ ⬇ ⇩ ⬇ ⇩ )

A történetről röviden

Szatoru Mijavaki igazi macskabolond. Fiatalkorában az akkori legjobb barátjával, Koszukével találtak egy kis macskát, aki végül igazán kalandos módon Szatoruékhoz került, és akit elnevezett Hachinak (a homlokán lévő folt miatt, ami a nyolcas, a hachit számot idézte). Miután szülei elhunytak a fiú a nagynénjéhez, Norikohoz került, és meg kellett válnia Hachitól, de most 30+ os fiatalemberként ismét egy segítségre szoruló állatot sodor az útjába az élet: a Hachira nagyon hasonlító kóbor macskát, aki imád a férfi autóján pihenni. A kandúr a Nana nevet kapja, mert a farka hasonlít a hetes, nana számra. 5 évvel az összeköltözésük után Szatoru felkerekedik, hogy gyermek-, és fiatalkori barátait felkeresse Nana örökbefogadása ügyében. Persze mindannyian segíteni akarnak Nana befogadásával, de a macska úgy gondolja, hogy ebbe azért neki is van némi beleszólása!

A tengerrel való első találkozásomból értékes tapasztalatokra tettem szert. A tenger az a hely, ahová visszaemlékezni utazol, amikor messze jársz otthonról. A tenger gyümölcseit a macskák nem tudják levadászni maguknak. Tökéletesen elfogadható, ha az emberek készítik elő nekik.

Szerintem…

Annyira utáltam ezt a könyvet! Már akkor tudtam, hogy szét fogom bőgni rajta a fejem, amikor megszavazták, hogy ez legyen a júliusi könyvklubos regényünk, ugyanis képtelen vagyok sírás nélkül állatos könyveket olvasni és filmeket nézni. Az ilyen sztorik az én kriptonitjaim, totál tönkre tudnak tenni... Persze vártam is, hogy olvashassam, mert hangulatos a címe és gyönyörű a borítója is (bár ez utóbbit a "Szívfacsaró." szövegű ajánlót nagyon spoileresnek érzem).

A regény különlegessége, hogy a legtöbb esetben Nana szemszögéből élvezhetjük a sztorit, aki szerintem egy nagyon jópofa, bár néha túlságosan szókimondó narrátor. Imádtam, ahogy általa megismerkedünk Szatoruval, Szatoru barátaival, ahogy beszélget a gazdájával és más állatokkal, ahogy felfedezi magának a tengert vagy a Fudzsi-hegyet. Bár a cselekmény folyamatosan ismétli önmagát: utazunk Szatoruval és Nanával, találkozunk valakivel Szatoru ifjúkorából, megismerkedünk a közös múltjukkal, majd Nana addig cselez és furfangoskodik, míg a gazdája inkább nem hagyja ott az önkéntes befogadónál őt. Szerencsére megtöri a regény monotonná válását a már említett sok visszaemlékezés, és az, hogy néha mások (a barátok  vagy Noriko, a nagynéni) szemszögébe is belepillanthatunk - különösen meghatározó volt Szugi merengése arról, hogy mennyivel rosszabb ember a barátjánál. Persze a legjobban engem Noriko része rázott meg, aki által megtudjuk, hogy hogyan fogadta örökbe a fiút, miután elvesztette a szüleit, és hogy szerinte mennyire nem érzett rá a szülői szerepre. Picit valóban robot módban nyomja a nő, nagyon gyakorlatias, de nekem ő volt az egyik kedvenc karakterem. SPOILER: akkor kezdtem el bőgni, amikor leesett, hogy Noriko Szatoru hamarosan bekövetkező halála után elveszti az utolsó emberi szerettét... Na, onnantól a regény utolsó soráig bőgtem.

Kíváncsi lennék, hány macska látta Japánban a valódi Fudzsit. Úgy saccolom, hacsak nem itt élnek a környéken, nem lehetnek túl sokan. Ez a mi ezüstszín furgonunk olyan, mint egy varázshintó. Akárhányszor beszállok, mindig új és új helyekre röpít, ahol korábban még nem jártam. Pillanatnyilag kétségkívül mi vagyunk a világ legnagyszerűbb utazói. Jómagam pedig a legnagyszerűbb utazó macska.

Nana egyébként néha roppant mókás figura, ami sokat lágyított amúgy sztori szomorú hangulatán. Fantasztikus, miket nem művel Josimine pici cicájával, és hogy mennyire ki tudja hozni a sodrából Torut, Szugi kai ken kutyusát! 

A legnagyobb gondom nem az volt, hogy a legelejétől számítottam a befejezésre, hanem, hogy néha annyira leült a sztori, hogy a rengeteg szép látnivaló, vicces múltbéli történés vagy Nana bohóckodás ellenére is untam. Lassan haladtam vele, nyögvenyelősen olvastam, nem igazán akaródzott tovább olvasnom, és emiatt nem tudom megadni rá az 5 csillagot, amit amúgy összességében megérdemelne... Azt hiszem, nem akartam kézbe venni ezt az egyre szomorúbbá váló történetet, mert tudtam, hogy ki fogok borulni a végén. 
Azt hiszem, hogy ha Noriko vicces Nanához szokása nincs, akkor a kardomba dőlök a végére. Jó volt, hogy picit elhumorizálták azt is, hogy a nő nem tudja, hogy kell macskát simogatni!

Összességében…

Kicsit hatásvadász történet, amit mégis különlegessé tudtak tenni azáltal, hogy egy szerethető, intelligens macskát tettek meg a narrátorává. Ha nem Nana meséli el nekem a találkozását Szatoruval, az összezsokásukat, az utazásaikat Japán gyönyörű tájain, akkor tuti nem olvastam volna végig... 

Értékelés: 4,5

Borítómustra | Külföldi borítók

FILMADAPTÁCIÓ: Tabineko Report (IMDb / Snitt)

Majdnem tökéletes adaptációja a könyvnek, bár ennek a végén csak könnyeztem, és nem bőgtem annyit. Az összes főbb karaktert jól kiválasztották, szerettem nézni, ahogy játszanak, de néha borzalmasnak éreztem a rendezést, hogy a zeneválasztásról ne is beszéljek. Egy ponton például lágy zongoraszóra üvöltve vitatkozott egymással egy apa-fia páros! Ezután próbáltam annyira kizárni a zenét, amennyire csak lehetett, és inkább a szövegre koncentrálni. Japán hanggal és magyar felirattal néztem, és ha pontos a fordítás, akkor épp annyira szép és szerethető, amennyira a könyv is az volt. Nana gondolatai, merengései kincset érnek, és megragadó a fiú szövege mind a macskájához, mind a szeretteihez. Egyszernézős film, gyengébb lelkűeknek nem ajánlom, de a könyvet se... (Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de Nana nem egy szép cicó, áadásul néha full kamumacskának tűnt számomra, vagyis ilyen "taxidermy failed animal"-nek. (Ne keressetek rá inkább Googlen!))

Adaptáció: 5/4 ☆☆☆☆

Kedvcsináló idézetek:

v

Egy szó nélkül letérdelt a földre, nagy kezével megfogta a hasamat, és magához ölelt. Ez fáj! Majdnem kifacsarta a belső szerveimet.

– Te kis buta! Ha messzebbre elkószálsz, képtelen lettem volna a nyomodra bukkanni!

Szatoru egész testét rázta a zokogás.

– Egy akkora méretű jószágnak, mint te, olyan ez a tenger, mintha fák alkotnák!

A fák tengere, pontosan így írta le Szatoru korábban a helyet. Egy ilyen erdőben nem működnek a belső iránytűk, és tökéletesen el lehet téveszteni az irányt.

Te vagy a kis buta! Én sohasem kószálnék olyan messzire, hogy tényleg elveszítselek.

– Ne hagyj el… Kérlek, maradj velem.

Aha. Végre.

Végre kimondta, amire valójában gondolt.

Régóta tudtam már, hogyan érez.

v

– El kell költöznünk, nem baj?

A főbérlője nem engedélyezte a háziállatokat, de velem kivételt tett, amíg újra mancsra nem állok.

Így hát Szatoru átköltözött egy új lakásba a városon belül. Végigcsinálni ezt az egész hercehurcát pusztán egy macskáért – hát, tudom, nem kéne ilyet mondanom, hisz én magam is macska volnék vagy mi, de ez az ember aztán tényleg egy tőrőlmetszett, nos, macskabuzi.

v

– Mit szólnál ahhoz, hogy Nana?

Micsoda? Visszafelé halad a sorban? Erre nem számítottam.

– A másik irányba görbül, mint Hacsié, és felülről úgy néz ki, mint a nana – a hetes szám.

Gyanítottam, hogy a farkamról kezdett el beszélni.

Na, várjunk csak egy percet! A Nana nem lánynév? Hiszen én egy kifejlett, igencsak forróvérű kandúr vagyok. Milyen világban van ennek értelme?

– Megfelelőnek találod, ugye, Nana? Szerencsés név – a hetes szerencsés szám, és a többi.

Nyávogtam, Szatoru pedig rám sandított, és megvakarta az állam alját.

– Tetszik a neved?

Nem! De hagyjuk. Ezt a kérdést úgy feltenni, hogy közben az államat simogatja, igazán tisztességtelen eljárás. Magamat is meglepve dorombolni kezdtem.

– Tehát igen. Klassz.

vvvvv

Hangulatkeltő Pinterest tábla: Az ​utazó macska krónikája

Tabineko Ripoto a GoodReadsen.

vvvvv