– Mi a
játék – tárta szét a karját Marx. – A játék a holnap és a holnap és a holnap.
A végtelen újjászületés, a végtelen megváltás lehetősége. A gondolat, hogy ha
tovább játszol, nyerhetsz. Egy veszteség sem állandó, mert soha semmi sem
állandó. |
|
Két gyerek, egy kisfiú és egy kislány találkozik egy
kórházban 1987-ben. A lány a leukémiában szenvedő nővérét látogatja meg, a
fiú egy autóbalesetből épül fel. Közös témájuk, a videójátékok iránti
rajongás – a bennük található lebilincselő világok, az izgalmas versenyek és
a mindennapi élet bajai elől nyíló menekülési lehetőség – különös barátságot
eredményez köztük. Mégis nyolc év telik el, mire ismét találkoznak, ám sorsuk
innentől végleg összefonódik. Sam és Sadie az egyetemi éveik alatt futnak össze újra
egy zsúfolt metróállomáson. A lány a fiú kezébe nyom egy floppy lemezt, amin
a legújabb játéka található, amit az MIT haladó játékfejlesztés
szemináriumára készített. Samet lenyűgözi a program, és meggyőzi Sadie-t,
hogy alapítsanak egy játékfejlesztő céget, hogy megvalósítsák az álmaikat:
tervezzenek játékokat, amelyek világai megigézik és beszippantják a kor egyre
népszerűbb szórakozási formájának szerelmeseit. Hamarosan szupersztárok lesznek a területükön. A siker és
a csillogás azonban nem várt kihívások elé állítja mindkettejüket. Gabrielle Zevin
varázslatos és meghitt regénye egyrészt óda a videójátékok aranykorához;
másrészt két ember története, akik a kreativitásukon keresztül keresik
önmagukat, és introvertált személyiségük korlátait leküzdve igyekeznek
felfedezni a szerelem és a szeretet különböző formáit. |
Könyv információk: Eredeti
mű: Tomorrow,
and Tomorrow, and Tomorrow Eredeti
megjelenés éve: 2022 Magnólia, Budapest, 2022 512 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635980789 · Fordította: Varga Krisztina |
◈ ◈ |
(Az értékeléshez olvass tovább! ⇩ ⬇ ⇩ ⬇ ⇩ )
Miért figyeltem fel
erre a könyvre?
Én tipikusan az az ember vagyok, aki a Windows régi labirintusos
képernyővédőjével is órákig elvolt, ha nem volt más játék a láthatáron… És
ahogy már emlegettem párszor a blogon, éveket töltöttem különféle online
játékok (mmorpg-k) felületein, szóval képtelen vagyok kihagyni egy olyan
regényt, amiben a főszereplők videojátékokat álmodnak meg, készítenek el.
Ráadásul nem csak a címe és a fülszövege megkapó a könyvnek, de káprázatos a borítója is. Sokkal, de sokkal szebb, mint a külföldiek - egyből megragadta a tekintetem. Le a kalappal a Coverist Studio és Faniszló Ádám előtt!
Szerintem…
Furcsa ez a történet… Valami egészen mást vártam, és
nem igazán tudom eldönteni, hogy csalódott vagyok-e vagy sem, mert amit kaptam
az végülis tetszett. Ez nem egy szerelmi történet, a regény egy pontján az
egyik főszereplőnk, Sam Mazer (született: Samson Masur) azt mondja a másik
főszereplővel, Sadie Green-nel való kapcsolatáról, hogy: „Ez több romantikánál. Ez barátság.” És én is így éreztem, nem volt
köztük romantika, de mély szeretet és törődés kötötte őket össze akkor is,
amikor eltávolodtak egymástól... Elszakíthatatlan kapcsolat volt Sadie és Sam
között.
A két ifjú gamer fiatalkorukban barátkoznak össze,
amikor Sadie a leukémiás testvéréhez jár be, Sam pedig egy borzalmas
autóbalesetből lábadozik. Mindenki megdöbbenésére a szinte megnémult fiú egyből
beszédbe elegyedik a játékszobába tévedő lánnyal, akivel szinte azonnal egy
hullámhosszon vannak. A két zsenit egy keserű félreértés elsodorja egymástól,
és egyetemistaként találnak újra egymásra, majd játékfejlesztőkként összeállva
megalkotják az Icsigót, az első közös játékukat. A két kockát Sam legjobb
barátja és lakótársa, Marx Watanabe menedzseli, akivel kiegészülve
megállíthatatlanná válnak, és megszületik a Tisztességtelen Játékok cég. Az
Icsigó sikeres játék, az elvonalba repíti a csapatot, akik mind újabb és újabb
ötleteken agyalnak, mind újabb játékokat alkotnak egyedül vagy közösen.
Nagyon szerettem a gamer részét a regénynek.
Szerettem Sadie és Sam megvalósítandó játékötleteléseiről olvasni, de arról is,
amikor Sadie játékfejlesztő órára jár vagy a trió bármely tagja játszik
valamivel. Bár van a regényben gameréletérzés, mégsem ez volt a hangsúlyos a
történetben. Sokkal inkább arról szól, hogy az ilyen hihetetlenül zseniális,
szárnyaló fantáziájú embereknek is meg kell küzdeniük a traumákkal, a
megkülönböztetéssel, őket is érik csalódások vagy buknak bele a projektjeikbe. Az
ő életük sem álomi, hiába képesek szinte álomszerű világokat alkotni a
semmiből, hiszen ugyanúgy érhetik őket tragédiák, lehetnek ellenségeik,
veszthetik el a bizalmukat másokban. Nagyon realista regény, és talán emiatt
eléggé sikerült lehúznia magával… Sadie mélypontjai, Sam kórháztúrái és a lába
miatt folyamatos fájdalma és Marx története eléggé lehozott az életről.
A Mapleworld indulásának tizedik
évfordulója környékén Sam TED-előadást tartott Az utópia lehetősége a virtuális világokban címmel. – Mindannak ellenére, ami 2005. december
4-én a Tisztességtelen Játékoknál történt, és az ezt cáfoló egyéb
bizonyítékok ellenére is azt mondom, nem elkerülhetetlen, hogy egy avatár
képében a legrosszabb énünk elevenedjen meg. Amiben teljes erőmből hiszek –
fejezte be –, nem más, mint hogy a virtuális világok erkölcsösebbek,
igazságosabbak, haladóbbak, empatikusabbak és szükség esetén jobban
alkalmazkodók lehetnek a valódi világnál. És ha lehetnek, miért ne legyenek? |
Ez a regény tele van hullámhegyekkel és
hullámvölgyekkel, így néha a fellegekben jártunk, amikor a fiatalok sikereket
értek el, aztán a mélybe zuhanás következett, amikor történt velük valami vagy
nem futott be egyik-másik játékötletük. A legmélyebb pont számomra mindenképpen
a Marxszal történtek voltak, de őszintén szólva számítottam rá. Ugyanakkor irtó
jól fel volt vezetve a Mapleworlddel,
Mazer polgármesterrel, és a kedvenc
mellékszereplőim, Simon és Ant melegházasságával, majd annak az eltörlésével.
A könyv lényegében két szálon fut: Sadie és Sam
életútját követjük, velük vagyunk jóban és rosszban, az ő gondolataikat olvassuk
a legtöbbet, de nem csupán kettejük történeteiből épül fel a Világépítők! Számomra
a regény egyik nagy erőssége az volt, hogy nem csupán az időben ugrottunk néha
vissza, hogy fény derüljön az egyes karakterek múltjára vagy a fiatalkori
traumákra, de néha az egyes főbb mellékszereplők is elbeszélhették a
történetüket. Például imádtam Ant és Simon háttértörténetét, de szerettem Marx keserédes
NPC-s részét is. Nagyon kreatívan, sokféle stílusban van elbeszélve a könyv, az
egyik fejezetben – PIONEERS – például egy MMORPG-ben történő játékról
olvashatunk.
Összességében
Komoly, megrázó történet, nem habkönnyű és nem
romantikus. Az utolsó pillanatig olvasmányos volt, és azt mondhatom, hogy
nagyon érdekes élmény volt Sadie-vel, Sammel és Marxszal tartani az életük egy
szakaszán, de hiába volt játékfejlesztő cégük és hiába játszottak a történet
alatt sok-sok órát különféle játékokkal, mégis valami nagyobb gamerélményt
vártam a regénytől.
Viszont odáig voltam az író bölcsességeiért, a jól
elhelyezett gondolataiért. Szuper stílusa van Gabrielle Zevinnek, biztos, hogy fogok még tőle olvasni. (Például
az Egy
könyvmoly regényes élete
című könyvet, ami ott vár a polcon.)
Értékelés: 4
BORÍTÓMUSTRA - külföldi borítók:
Idézetek:
◈
– A Zweisamkeit a magányosság, amit akkor is
érzel, ha társaságban vagy. – Simon megfordult, és a férje szemébe nézett. –
Mielőtt megismertelek, folyton ezt éreztem. Éreztem a családomnál, a barátaim
közt, az összes pasimmal. Olyan gyakran éreztem, hogy azt hittem, ez az élet
rendje. Az élet azt jelentette, hogy elfogadod, hogy alapvetően egyedül vagy. –
Könnyes volt a szeme. – Tudom, hogy lehetetlen alak vagyok, és tudom, hogy
téged nem érdekelnek sem a német szavak, se a házasság. Csak annyit mondhatok
hát, hogy szeretlek, és köszönöm, hogy ennek ellenére hozzám jöttél.
◈
Ha huszonkét évesen
Marxnak volt bármi problémája, akkor leginkább azt lehetett említeni, hogy túl
sok dologhoz és emberhez vonzódott. Kedvenc jelzője az „érdekes” volt. A világ
csak úgy hemzsegett érdekes olvasnivalóval, érdekes színdarabokkal és
filmekkel, érdekes játékokkal, érdekes ízű ételekkel és érdekes emberekkel,
akikkel szexelni lehetett, vagy néha akár beléjük is szeretni. Marx számára
ostobaságnak tűnt, hogy ne szeressen annyi mindent, amennyit csak tudott.
Amikor Sadie megismerte őt, az első hónapokban, becsmérelte Sam előtt; úgy
hívta: „A romantikus dilettáns.” De Marx számára a világ olyan volt, mint egy
reggeli egy ázsiai ország ötcsillagos szállodájában – a bőség szinte elsöprő
zavarával.
◈
– […] De alapvetően
lényegtelen vagy. Ha te nem lennél itt, hát lenne valaki más. A lovak
szelídítője vagy. Egy NPC vagy, Marx.
Az NPC olyan karakter, amely ott van a
játékban, de a játékos nem tud játszani. Egy mesterséges intelligenciával
előállított statiszta, amely változatosságot hoz a programozott világba. Az NPC
lehet a legjobb barát, egy beszélő számítógép, szülő, szerető, robot, mogorva
szakaszvezető vagy akár a főgonosz. Sam azonban ezt sértésnek szánta –
amellett, hogy jelentéktelennek nevezett, azt mondja, unalmas vagy, és kiszámítható.
De tény, hogy nincs játék NPC-k nélkül.
– Nincs játék NPC-k nélkül – mondod neki. –
Csak valami béna hős van, aki úgy bolyong, hogy nincs kivel beszélnie, és nincs
mit tennie.
◈ ◈ ◈
◈ ◈
Nem saját képek. Pinterest tábla: Világépítők
by Gabrielle Zevin
Tomorrow,
and Tomorrow, and Tomorrow a GoodReadsen
◈ ◈ ◈ ◈ ◈
A Magnólia kiadó rögtön az
indulása után elhozott nekünk néhány különleges könyvet, köztük Gabrielle Zevin regényét, a Világépítőket, mely egy különös párosról
szól, akiket a videójátékok készítése köt össze. Ha te is kedvet kaptál a
regényhez, akkor tarts bloggereinkkel, és játssz velünk a regény egy
példányáért.
Nyereményjáték: A
Világépítőkben számos játékkal találkozhatunk, ezért mostani feladványunkkal
is a videójátékok világába evezünk. Te kitalálod, hogy melyik játékból
származnak a blogokon található képek? (Figyelem! A megfejtéseket
elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia
kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó
csak magyarországi címre postáz.) |
BLOGTURNÉ ÁLLOMÁSOK: 12. 16. Olvasónapló 12. 18. Hagyjatok!
Olvasok! 12. 20. Utószó |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése