Mini-könyvklub 13. felvonás
Harry kijelentette, hogy hivatalosan is egy klikket alkotunk,
elkeresztelt bennünket „Vén Trottyok”-nak, és követelte, hogy kezdjünk
kajacsatába a szomszéd asztallal. Leszavaztuk, nem kis részben Thomas miatt,
aki rámutatott, hogy amit eldobunk, azt nem tudjuk megenni, márpedig az ebéd
még a reggelinél is jobb volt, már ha ez lehetséges.
|
★
John Scalzi a Vének háborújában egy olyan világot ír le, ahol az ember már űrbéli gyarmatokon él, és folytat kegyetlen harcokat újabbakért a Gyarmati
Véderő vezetésével. Erre mindenképp szükség van, ugyanis az erőforrások
szűkösek, lakható bolygókból pedig kevés van, és emiatt a kivándorlást erősen
korlátozzák a Földről. Sokaknak csak az a lehetőség marad, hogy a hetvenöt éves
kort elérve jelentkezzenek katonának, majd két év frontszolgálat után
letelepedjenek valamelyik kolónián, busásan megjutalmazva. Nem csak emiatt
hangzik csábítónak ez a lehetőség: a közvélekedés szerint a Gyarmati Véderő
valamilyen módszerrel meg is fiatalítja az embereket, hiszen öregekkel nem
lehet harcba indulni.
Úgyhogy John Perry két dolgot tett a hetvenötödik
születésnapján. Meglátogatta a felesége sírját, majd belépett a hadseregbe.
Csak két évet kell túlélnie. Azt viszont még ő sem sejti, hogy milyen
megpróbáltatások várnak rá – a brutális háborúk és az otthon fényévekre nyúló
távolsága örökké megváltoztatja az embert. Valami sokkal különösebbé és
veszélyesebbé.
Könyv információk:
Eredeti mű: Old Man's War
Eredeti megjelenés éve: 2005
Agave Könyvek, Budapest,
2012
252
oldal · puhatáblás ·
ISBN:
9786155049743 ·
Fordította:
Pék Zoltán
|
Vének háborúja sorozat:
2. Szellemhadtest
3. Az utolsó
gyarmat
4. Zoë története
5. A lázadás
hangjai
6. Árnyékszövetség
Vének történetei
és más írások
(befejezett?)
|
(Az értékeléshez olvass tovább! ⇩ ⬇ ⇩ ⬇ ⇩ )
Miért ezt választottam?
Ez volt bent a könyvtárban... Tényleg! Mivel már a
legeleje óta szemeztem ezzel a regénnyel, ugyanis nemrég láttam élőben John Scalzi-t Budapesten, és őrülten sok
magyar rajongó állt sorba az aláírásáért - na, akkor megfogadtam, hogy egyszer
olvasok tőle valamit. De végül tényleg a véletlen miatt lett ez a szabadon
választottam a könyvklub utolsó hónapjához, ugyanis a másik könyv, ami érdekelt
volna – A halhatatlanok
– nem volt bent.
A történetről…
John Perry a 75. születésnapján fogja magát, és
belép a hadseregbe. Na, persze nem a klasszik
amerikai hadseregre kell itt gondolni, hanem egy csillagrendszerünkön kívüli,
gyarmatosító hadseregre, a Gyarmati Védőerőkre. Ahova belépve, többé nem
térhetsz vissza a Földre, és akár élsz, akár meghalsz, a Földön halottnak
számítasz. John Perry egy valószínűtlen
berendezésen felmegy a Föld körül keringő Henry Hudson űrhajóra, és megkezdi az
utazását a Vén Trottyoknak elnevezett
baráti társasággal és sok ezer másik 75+ emberrel együtt a Főnix-rendszerbe.
Szerintem…
A történet nem csupán a Föld elhagyásáról, a szuper
képességekkel bíró katonává válásról és az ismert világunkon túl vívott harcokról
szól. Szól John bánatáról, hogy a felesége idő előtt hunyt el. Szól arról, hogy
mennyire érdekes azonnal összhangba kerülni 6 másik emberrel egy abszolút
idegen és nyomasztó környezetben, ahol azt sem tudod, hogy mi vár rád a
következő nap. Arról szól, hogy mennyire nagy szerencse kell ahhoz, hogy túlélj
olyan csatákat, ahol jobbára azt sem tudod, hogy mikkel kell megküzdened.
Első regényhez képest letaglózó és aprólékos ez a
történet, még engem, a cseppet sem sci-fi fanatikust is rávett arra, hogy néha
tátott szájjal olvassam. Tudom, hogy zöldfülűnek számítok mind a katonai
sci-fik, mind az űroperák területén, és egy zöldfülűnek bizony könnyű újat
mesélni, de ez az egész a multiverzumokkal, az intelligens vérrel, a macskaszemekkel,
a zöld testtel, a fejbe ültetett FejGéppel totál bejött! Spoiler nélkül nehéz
szavakba önteni, hogy mi tetszett ebben a sci-fiben, mitől érzem zsigerből
zseniálisnak John Scalzi művét.
Kezdjük ott, hogy a főszereplő, John Perry egy
kapásból szerethető, fanyar humorú nagypapa figura, akinek az olvasó megérti a
döntését, hogy nincs kedve a Földön megöregedni (főleg nem a korábban elhunyt felesége
nélkül), és ezért úgy dönt, hogy örökre maga mögött hagyva az ismert világot
utána jár, hogy mi értelme idős embereket besorozni katonának. Nyilván minden
öreg abban reménykedik, hogy feltuningolják vagy megfiatalítják, de nem
mesélném el, hogy mi lesz velük, mert számomra ez volt az a fordulata a regénynek,
ahol először leesett az állam olvasás közben. (Aztán jöttek az érdekes stílusú és történetű főtörzsőrmesterek/ parancsnokok/
hadnagyok, harcok rémlényekkel, a konszuk, a koralli csaták, a covanduk meg
mindenféle elképesztő űrbéli borzalom.)
„Az öregedést nem lehet megállítani. A génterápia, a szervátültetés, a
plasztikai sebészet megtette a magáét, de az öregség mégis utolér. Ha új
tüdőt kapsz, a szíved egyik billentyűje áll le. Ha új szívet kapsz, a májad
dagad akkorára, mint egy felfújható gyerekmedence. Cseréltesd ki a májad, és
a stroke intéz el. Ez az öregedés adu ásza: az agyat még most sem tudják
pótolni.”
|
Visszakanyarodva a megkezdett gondolatomhoz: imádtam
John Perryt, és bármit tett vagy mondott mindig kicsikart belőlem egy mosolyt
vagy egy-két könnycseppet. Nem semmi figura, és akárcsak a többi Vén Trotty: intelligens
és bátor. (NEM minden idős ember ilyen a
könyvben, hiszen John egy Leon nevű undorító stílusú figurával kezdte meg a
közös utazását az űrhajóra, akibe szemernyi intelligencia nem szorult. Később
meg egy exképviselő (vagy valami hasonló) borított ki a hülyeségével..) Nagyon
jó főszereplő, és élmény volt vele belevágni ebbe az űrutazásba. Némelyik
intelligensnek vélt ellenség kész horror volt, máskor maga a harc volt ijesztő –
nem vagyok hozzászokva az űrlények elleni
küzdelmekhez -, de a szöveges-beszélgetős részek kárpótoltak mindenért.
Bár izgalmas maga a történet, és nagyon jó a
történetvezetés is, mégis elég sok olyan kérdést vetett fel a történet, amin el
lehet gondolkodni. Vajon belépnénk egy Földön kívüli csatákat vívó hadseregbe
75 éves korunkban, ha semmit nem tudunk az egészről? Mi lett volna, ha John
felesége, Kathy is megéri a besorozást, de mivel máskor kellett volna
bevonulniuk, nem együtt kezdenék meg az utazást? Milyen lehet egy gyarmatosító
élete? Hogyan szapodorik, él, mit termel az emberi faj a gyarmatokon? Hogyan
zajlott le az első gyarmatosítás? Kitől és hogyan lopták a technológiát a GyV
főnökei?! Igazából erre az előzmény sztorira lennék a leginkább kíváncsi mind
közül.
Összességében
Szerencsére az író elég humoros, szórakoztató stílusban
írta meg a könyvet ahhoz, hogy ne okozzon semmi kárt a nem keményvonalas
sci-fikhez szokott buksimban, ezért tetszett. Nagyon is élvezetes volt John
Perry történetét olvasnom ahhoz képest, hogy ritkán olvasok önszántamból
sci-fit, és nem vagyok oda a csatázós, harcolós, gyarmatosítós sztorikért. Tetszett,
hogy követhető, lendületes, mozgalmas és tele volt számomra új dolgokkal.
Mivel a főszereplőt egy fejezeten belül
megszerettem, alig vártam, hogy tudjam, mi fog történni vele az űrhajón, mi
lesz vele a kiképzésen, és hogyan fogja bírni a gyarmatosító csatákat és az intergalaktikus
háborúkat.
Mélypont: a soknapos bagzás kicsit kemény volt, hiszen
végülis nagymamák meg nagypapák voltak a résztvevői... (Kicsit lassan kapcsoltam át.)
Értékelés: 4
Folytatnám a sorozatot?
Meglepő módon NEM érzem úgy, hogy érdekel a
folytatás. Hiába tetszett, hiába élveztem John, Maggie, Jesse, Harry, Thomas,
Susan és Alan űrbéli hadba vonulását, és hiába szerettem az író stílusát, nem
nekem íródott ez a sorozat. (Mondjuk,
csaltam, és elolvastam a sorozat köteteinek a fülszövegét just4fun
kíváncsiságból. ;))
Borítók a
regényhez:
Kedvcsináló idézetek:
v
- Nézzétek meg - mondtam. - Ott az egész életűnk, az
összes hely, ahol voltunk. Ott van mindenki, akit ismerünk és szeretünk. És
most itt hagyjuk. Ti nem éreztek semmit?
- Izgalmat - felelte Jesse. - És szomorúságot. De
csak kicsit.
- Ja, csak egy kicsi szomorúságot - mondta Harry. -
Nem várt ott ránk más, mint az öregség és a halál.
- Meghalni még mindig meghalhatsz - mutattam rá. -
Katona vagy.
- Aha, de nem öregen fogok meghalni. Kapok még egy
esélyt, hogy fiatalon haljak meg, és gyönyörű holttest legyek. Bepótolhatom
azt, amit első körben kihagytam.
- Ez nagyon romantikus - mondta Jesse fapofával.
v
– Ki kisebbségi? – Tízen kiléptek. – Baromság.
Nézzenek körül, seggfejek. Itt fenn mindenki zöld. Nincsenek kisebbségek.
Kibaszott kisebbség akarnak lenni? Rendben. Húszmilliárd ember van az
univerzumban. És négytrillió más értelmes fajba tartozó lény, akik mind meg
akarják zabálni magukat. És ezek csak azok, akikről tudunk. Aki itt
kisebbségről rinyál, az a zöld latin lábamat találja a seggében. Mozgás!
v
- Tehát az út fennmaradó részében a parancs a
következő. Érezzék jól magukat.
(…)
- Megértem, hogy ez szokatlan parancsnak hangzik.
Mindazonáltal ez a legjobb módja annak, hogy kitapasztalják a testüket, hogy
jól érezzék magukat. Amikor megkezdik a kiképzést, az első pillanattól csúcsformát
várnak el önöktől. Nem lesz „bemelegítés”, arra nincs idő. Az univerzum
veszélyes hely. A kiképzésük rövid és kíméletlen lesz. Nem engedhetjük meg,
hogy önök ne legyenek kibékülve a testükkel.
vvvvv
Old Man's War a
GoodReads-en.
vvvvv
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése