John Scalzi: Vének ​háborúja (Vének háborúja 1.) | Mini-könyvklub

Mini-könyvklub 13. felvonás

A témához tartozó bejegyzések a „mini-könyvklub” címke alatt elérhetőek.

A többiek értékelését itt olvashatjátok el.

Harry kijelentette, hogy hivatalosan is egy klikket alkotunk, elkeresztelt bennünket „Vén Trottyok”-nak, és követelte, hogy kezdjünk kajacsatába a szomszéd asztallal. Leszavaztuk, nem kis részben Thomas miatt, aki rámutatott, hogy amit eldobunk, azt nem tudjuk megenni, márpedig az ebéd még a reggelinél is jobb volt, már ha ez lehetséges.

Fülszöveg:

★

John ​Scalzi a Vének háborújában egy olyan világot ír le, ahol az ember már űrbéli gyarmatokon él, és folytat kegyetlen harcokat újabbakért a Gyarmati Véderő vezetésével. Erre mindenképp szükség van, ugyanis az erőforrások szűkösek, lakható bolygókból pedig kevés van, és emiatt a kivándorlást erősen korlátozzák a Földről. Sokaknak csak az a lehetőség marad, hogy a hetvenöt éves kort elérve jelentkezzenek katonának, majd két év frontszolgálat után letelepedjenek valamelyik kolónián, busásan megjutalmazva. Nem csak emiatt hangzik csábítónak ez a lehetőség: a közvélekedés szerint a Gyarmati Véderő valamilyen módszerrel meg is fiatalítja az embereket, hiszen öregekkel nem lehet harcba indulni.

Úgyhogy John Perry két dolgot tett a hetvenötödik születésnapján. Meglátogatta a felesége sírját, majd belépett a hadseregbe. Csak két évet kell túlélnie. Azt viszont még ő sem sejti, hogy milyen megpróbáltatások várnak rá – a brutális háborúk és az otthon fényévekre nyúló távolsága örökké megváltoztatja az embert. Valami sokkal különösebbé és veszélyesebbé.

Könyv információk: Eredeti mű: Old Man's War Eredeti megjelenés éve: 2005 Agave Könyvek, Budapest, 2012 252 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155049743 · Fordította: Pék Zoltán

Vének háborúja sorozat: 1. Vének háborúja 2. Szellemhadtest 3. Az utolsó gyarmat 4. Zoë története 5. A lázadás hangjai 6. Árnyékszövetség Vének történetei és más írások (befejezett?)

(Az értékeléshez olvass tovább!  ⇩ ⬇ ⇩ ⬇ ⇩ )

Miért ezt választottam?

Ez volt bent a könyvtárban... Tényleg! Mivel már a legeleje óta szemeztem ezzel a regénnyel, ugyanis nemrég láttam élőben John Scalzi-t Budapesten, és őrülten sok magyar rajongó állt sorba az aláírásáért - na, akkor megfogadtam, hogy egyszer olvasok tőle valamit. De végül tényleg a véletlen miatt lett ez a szabadon választottam a könyvklub utolsó hónapjához, ugyanis a másik könyv, ami érdekelt volna – A halhatatlanok – nem volt bent.

A történetről…

John Perry a 75. születésnapján fogja magát, és belép a hadseregbe. Na, persze nem a klasszik amerikai hadseregre kell itt gondolni, hanem egy csillagrendszerünkön kívüli, gyarmatosító hadseregre, a Gyarmati Védőerőkre. Ahova belépve, többé nem térhetsz vissza a Földre, és akár élsz, akár meghalsz, a Földön halottnak számítasz.  John Perry egy valószínűtlen berendezésen felmegy a Föld körül keringő Henry Hudson űrhajóra, és megkezdi az utazását a Vén Trottyoknak elnevezett baráti társasággal és sok ezer másik 75+ emberrel együtt a Főnix-rendszerbe.

Szerintem…

A történet nem csupán a Föld elhagyásáról, a szuper képességekkel bíró katonává válásról és az ismert világunkon túl vívott harcokról szól. Szól John bánatáról, hogy a felesége idő előtt hunyt el. Szól arról, hogy mennyire érdekes azonnal összhangba kerülni 6 másik emberrel egy abszolút idegen és nyomasztó környezetben, ahol azt sem tudod, hogy mi vár rád a következő nap. Arról szól, hogy mennyire nagy szerencse kell ahhoz, hogy túlélj olyan csatákat, ahol jobbára azt sem tudod, hogy mikkel kell megküzdened.

Első regényhez képest letaglózó és aprólékos ez a történet, még engem, a cseppet sem sci-fi fanatikust is rávett arra, hogy néha tátott szájjal olvassam. Tudom, hogy zöldfülűnek számítok mind a katonai sci-fik, mind az űroperák területén, és egy zöldfülűnek bizony könnyű újat mesélni, de ez az egész a multiverzumokkal, az intelligens vérrel, a macskaszemekkel, a zöld testtel, a fejbe ültetett FejGéppel totál bejött! Spoiler nélkül nehéz szavakba önteni, hogy mi tetszett ebben a sci-fiben, mitől érzem zsigerből zseniálisnak John Scalzi művét.

Kezdjük ott, hogy a főszereplő, John Perry egy kapásból szerethető, fanyar humorú nagypapa figura, akinek az olvasó megérti a döntését, hogy nincs kedve a Földön megöregedni (főleg nem a korábban elhunyt felesége nélkül), és ezért úgy dönt, hogy örökre maga mögött hagyva az ismert világot utána jár, hogy mi értelme idős embereket besorozni katonának. Nyilván minden öreg abban reménykedik, hogy feltuningolják vagy megfiatalítják, de nem mesélném el, hogy mi lesz velük, mert számomra ez volt az a fordulata a regénynek, ahol először leesett az állam olvasás közben. (Aztán jöttek az érdekes stílusú és történetű főtörzsőrmesterek/ parancsnokok/ hadnagyok, harcok rémlényekkel, a konszuk, a koralli csaták, a covanduk meg mindenféle elképesztő űrbéli borzalom.)

„Az öregedést nem lehet megállítani. A génterápia, a szervátültetés, a plasztikai sebészet megtette a magáét, de az öregség mégis utolér. Ha új tüdőt kapsz, a szíved egyik billentyűje áll le. Ha új szívet kapsz, a májad dagad akkorára, mint egy felfújható gyerekmedence. Cseréltesd ki a májad, és a stroke intéz el. Ez az öregedés adu ásza: az agyat még most sem tudják pótolni.”

Visszakanyarodva a megkezdett gondolatomhoz: imádtam John Perryt, és bármit tett vagy mondott mindig kicsikart belőlem egy mosolyt vagy egy-két könnycseppet. Nem semmi figura, és akárcsak a többi Vén Trotty: intelligens és bátor. (NEM minden idős ember ilyen a könyvben, hiszen John egy Leon nevű undorító stílusú figurával kezdte meg a közös utazását az űrhajóra, akibe szemernyi intelligencia nem szorult. Később meg egy exképviselő (vagy valami hasonló) borított ki a hülyeségével..) Nagyon jó főszereplő, és élmény volt vele belevágni ebbe az űrutazásba. Némelyik intelligensnek vélt ellenség kész horror volt, máskor maga a harc volt ijesztő – nem vagyok hozzászokva az űrlények elleni küzdelmekhez -, de a szöveges-beszélgetős részek kárpótoltak mindenért.

Bár izgalmas maga a történet, és nagyon jó a történetvezetés is, mégis elég sok olyan kérdést vetett fel a történet, amin el lehet gondolkodni. Vajon belépnénk egy Földön kívüli csatákat vívó hadseregbe 75 éves korunkban, ha semmit nem tudunk az egészről? Mi lett volna, ha John felesége, Kathy is megéri a besorozást, de mivel máskor kellett volna bevonulniuk, nem együtt kezdenék meg az utazást? Milyen lehet egy gyarmatosító élete? Hogyan szapodorik, él, mit termel az emberi faj a gyarmatokon? Hogyan zajlott le az első gyarmatosítás? Kitől és hogyan lopták a technológiát a GyV főnökei?! Igazából erre az előzmény sztorira lennék a leginkább kíváncsi mind közül.

Összességében

Szerencsére az író elég humoros, szórakoztató stílusban írta meg a könyvet ahhoz, hogy ne okozzon semmi kárt a nem keményvonalas sci-fikhez szokott buksimban, ezért tetszett. Nagyon is élvezetes volt John Perry történetét olvasnom ahhoz képest, hogy ritkán olvasok önszántamból sci-fit, és nem vagyok oda a csatázós, harcolós, gyarmatosítós sztorikért. Tetszett, hogy követhető, lendületes, mozgalmas és tele volt számomra új dolgokkal.

Mivel a főszereplőt egy fejezeten belül megszerettem, alig vártam, hogy tudjam, mi fog történni vele az űrhajón, mi lesz vele a kiképzésen, és hogyan fogja bírni a gyarmatosító csatákat és az intergalaktikus háborúkat.

Mélypont: a soknapos bagzás kicsit kemény volt, hiszen végülis nagymamák meg nagypapák voltak a résztvevői... (Kicsit lassan kapcsoltam át.)

Értékelés: 4

Folytatnám a sorozatot?

Meglepő módon NEM érzem úgy, hogy érdekel a folytatás. Hiába tetszett, hiába élveztem John, Maggie, Jesse, Harry, Thomas, Susan és Alan űrbéli hadba vonulását, és hiába szerettem az író stílusát, nem nekem íródott ez a sorozat. (Mondjuk, csaltam, és elolvastam a sorozat köteteinek a fülszövegét just4fun kíváncsiságból. ;))

Borítók a regényhez:

Azt hiszem, mondanom se kell, hogy a magyar verzióhoz készült borítók a kedvenceim. A külföldiek néha furák, máskor semmitmondóak, megint máskor meg kifejezetten otrombák...

Kedvcsináló idézetek:

v

- Nézzétek meg - mondtam. - Ott az egész életűnk, az összes hely, ahol voltunk. Ott van mindenki, akit ismerünk és szeretünk. És most itt hagyjuk. Ti nem éreztek semmit?

- Izgalmat - felelte Jesse. - És szomorúságot. De csak kicsit.

- Ja, csak egy kicsi szomorúságot - mondta Harry. - Nem várt ott ránk más, mint az öregség és a halál.

- Meghalni még mindig meghalhatsz - mutattam rá. - Katona vagy.

- Aha, de nem öregen fogok meghalni. Kapok még egy esélyt, hogy fiatalon haljak meg, és gyönyörű holttest legyek. Bepótolhatom azt, amit első körben kihagytam.

- Ez nagyon romantikus - mondta Jesse fapofával.

v

– Ki kisebbségi? – Tízen kiléptek. – Baromság. Nézzenek körül, seggfejek. Itt fenn mindenki zöld. Nincsenek kisebbségek. Kibaszott kisebbség akarnak lenni? Rendben. Húszmilliárd ember van az univerzumban. És négytrillió más értelmes fajba tartozó lény, akik mind meg akarják zabálni magukat. És ezek csak azok, akikről tudunk. Aki itt kisebbségről rinyál, az a zöld latin lábamat találja a seggében. Mozgás!

v

- Tehát az út fennmaradó részében a parancs a következő. Érezzék jól magukat.

(…)

- Megértem, hogy ez szokatlan parancsnak hangzik. Mindazonáltal ez a legjobb módja annak, hogy kitapasztalják a testüket, hogy jól érezzék magukat. Amikor megkezdik a kiképzést, az első pillanattól csúcsformát várnak el önöktől. Nem lesz „bemelegítés”, arra nincs idő. Az univerzum veszélyes hely. A kiképzésük rövid és kíméletlen lesz. Nem engedhetjük meg, hogy önök ne legyenek kibékülve a testükkel.

vvvvv

Képek a Pinterest táblámról: Vének ​háborúja by John Scalzi

Old Man's War a GoodReads-en.

vvvvv