2014. november 26., szerda



Fekete István: Vuk



„Öregapja vére van benne, ki első volt a nemzetségben. Vuk lesz a neve, mint az öregapjának – mondta. – Vuk, ami annyit jelent, hogy minden rókának félre kell állni az útból, ha vadászatra indul.”


Fülszöveg:
A rókalyuk folyosója tágabb lett, és a pitvaron túl, mint egy teknő, öblösödött a kamra, ahol halkan szuszogott a rókakölyök. A szőrös gomolyag mozogni kezdett, orra kutatva emelkedett a levegőbe…
„Vuk lesz a neve, mint öregapjának, ki első volt a nemzetségben. Vuk, ami annyit jelent, hogy minden rókának félre kell állni az útból, ha vadászatra indul.”
Az író igen népszerű állatmeséje a kisróka felnőtté válásáról szól; a rögös utat bejárva Vuk a Simabőrű Ember méltó ellenfele lesz.
A történetet, amelyet rajzfilmként szinte mindenki ismer, ezúttal az írói életművet megjelentető sorozat köteteként adjuk közre.
A rajzfilmváltozathoz tartozó könyv itt található: Rigó Béla: Vuk
A Corvin kiadásban (9736220001) megtalálható ifj. Fekete István „Vuk és a Simabőrűek” c. története is.
Eredeti megjelenés éve: 1965
Olvasott verzió:
Móra, Budapest, 1965
88 oldal · Illusztrálta: Csergezán Pál

2014. november 25., kedd



Sir Arthur Conan Doyle: Sherlock Holmes visszatér (Sherlock Holmes 5.)



„Ebben az ügyben sokkal inkább rokonszenvezem a tettesekkel, mint az áldozattal, ezért nem is vagyok hajlandó foglalkozni vele.”
- Sherlock Holmes

Ide tartozik az ifjú Sherlock Holmes-ról írt bejegyzésem.
A.C. Doyle: Sherlock Holmes bejegyzéseim: 1., 2., 3., 4.

Fülszöveg:

A Sherlock Holmes visszatér című (először) angol nyelven kiadott novelláskötetet Sir Arthur Conan Doyle angol író 1903-tól 1905-ig írt Sherlock Holmes novelláit foglalja magába. A könyv angolról-magyarra fordítását 3-an végezték, Takácsy Gizella, Boronkay Zsuzsa és, Nikowitz Oszkár. Kiadója az: Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó Vállalat. A novellák műfajukat tekintve mind krimik. 

Ebben a kötetben tér vissza a „halálból” Sherlock Holmes, akit Moriarty professzorral vívott harca után hallottnak nyilvánítottak. Watson beszámol arról, hogy amióta Holmes eltűnt életéből jócskán unottabbnak érzi magát. Míg egy nap egy kuruzslónak öltözve találkozik régi barátjával. Watson olyannyira meglepődik, hogy örömében elájul. Később arra ébred hogy Holmes próbálja felkelteni egy kis brandyvel. Később Holmes és Watson újra nyomozásba kezd, és a „régi szép idők”-höz hasonlóan göngyölítenek fel megoldatlan ügyeket.

A kötet az alábbi novellákat tartalmazza:

1. A lakatlan ház (Takácsy Gizella)
2. A norwoodi tűzeset (Nikowitz Oszkár)
3. A táncoló figurák (Takácsy Gizella)
4. A magányos biciklista (Takácsy Gizella)
5. Szökés az internátusból (Nikowitz Oszkár)
6. A hajóskapitány (Nikowitz Oszkár)
7. A zsarolók királya (Nikowitz Oszkár)
8. A hat Napóleon (Nikowitz Oszkár)
9. A három diák (Nikowitz Oszkár)
10. Az aranycsíptető (Nikowitz Oszkár)
11. Az eltűnt hátvéd (Nikowitz Oszkár)
12. Az Apátsági Major (Boronkay Zsuzsa)
13. A másik folt (Boronkay Zsuzsa)
Eredeti mű: Sir Arthur Conan Doyle: The Return of Sherlock Holmes
Eredeti megjelenés éve: 1905

Anyu olvassa- kiadás:
Ifjúsági, Budapest, 1988 / 262 oldal · ISBN: 9634229573 · Fordította: Boronkay Zsuzsa, Nikowitz Oszkár, Takács Gizella

Az általam olvasott kiadás:

Szukits, Szeged, 2001 / 692 oldal · ISBN: 9639278017 · Fordította: Boronkay Zsuzsa, Katona Tamás, Mikes Lajos, Nikowitz Oszkár, Takácsy Gizella, Tury Gyula


C. S. Lewis: Az ezüst trón (Narnia Krónikái 6.)



„…az élet nem habos angolnatorta meg rántott békacomb!”


Fülszöveg:
Narnia… ahol az óriások szabadon kószálnak… ahol gonosz varázslat és bűbáj uralkodik. Zord, hideg télben indul útnak két embergyerek, s egy különös lápi lény. Nincs senki Narniában, aki a segítségükre sietne, a király messzi vizekre hajózott, s egy gonosz kígyó az összes bátor szívű lovagot elpusztította már.
Elmondhatatlan veszélyeken és sötét, mély barlangokon át tör előre a barátok maroknyi, nemes csapata, kiknek egyetlen célja a fogságban tartott herceg kiszabadítása. De vajon hol találnak rá? A föld felett? A föld alatt? Eljutnak Lennvilágba is, ahol a gonosz a leggyönyörűbb és leghalálosabb arcát mutatja meg.



Könyv információk:

Az ezüsttrón címmel is megjelent.

Eredeti mű: C. S. Lewis: The Chronicles of Narnia – The Silver Chair
Eredeti megjelenés éve: 1953

M&C, 2006 / 308 oldal · ISBN: 9637342540 ·
Fordította: Liszkay Szilvia
Illusztrálta: Pauline Baynes

NARNIA KRÓNIKÁI – sorozat

3. A ló és kis gazdája
4. Caspian herceg

(befejezett sorozat)

2014. november 24., hétfő



Anitiger - Könyvmolyok Problémái BookTag

 
A book tagre Lexa (@lexa24) hívott meg a Thinking About You bloggere, az ő írása <itt> olvasható. Bevallom, hogy kicsit el vagyok ugyan csúszva bejegyzés szinten, de mégsem Az ezüsttrón (by C. S. Lewis) értékelését hozom, hanem ezt a taget. Nagyon jópofa, bárkinek szívesen tovább adom, akinek kedve szottyan kitölteni!

Ebből következik, hogy bár mindenkit szívesen megvendégelek, aki egy kicsit is elkötelezett a könyvek iránt, ezúttal nem tervezek meghívni senkit.

Szóval, íme, szeretettel hoztam nektek egy bejegyzést a könyvekről és az olvasóikról:

<Könyvmolyok Problémái Tag>

2014. november 22., szombat



Sir Arthur Conan Doyle: Sherlock Holmes emlékiratai (Sherlock Holmes 4.)



„Álljon félre az utamból, Mr. Holmes” – mondta fejét ingatva. – „Most már igazán álljon félre.”

Ide tartozik az ifjú Sherlock Holmes-ról írt bejegyzésem.
A.C. Doyle: Sherlock Holmes bejegyzéseim: 1., 2., 3.

Fülszöveg:
Sir Arthur Conan Doyle (1859-1930) nevét a bűnügyi novelláit egybefoglaló Sherlock Holmes kalandjai (The Adventures of Sherlock Holmes, 1892) és a sorozat folytatása, a Sherlock Holmes emlékiratai (The Memoirs of Sherlock Holmes, 1894) tették híressé; ő alkotta meg a páratlan logikájú, minden rejtélyt megoldó mesterdetektív világszerte ismert figuráját.

A kötet az alábbi novellákat tartalmazza:
1. Ezüstcsillag         
2. A sárga arc          
3. A tőzsdeügynök titkára
4. A Glória Scott     
5.A Musgrave-szertartás  
6. A reigate-i urak  
7. A nyomorék        
8. A bentlakó beteg           
9. A görög tolmács 
10. A haditengerészeti szerződés
11. Az utolsó eset    

Eredeti megjelenés éve: 1893

Anyu olvassa éppen ezt a verziót:
Kriterion, Bukarest, 1976 / 238 oldal · Fordította: Katona Tamás

Az általam olvasott kiadás:

Szukits, Szeged, 2001 / 692 oldal · ISBN: 9639278017 · Fordította: Boronkay Zsuzsa, Katona Tamás, Mikes Lajos, Nikowitz Oszkár, Takácsy Gizella, Tury Gyula

2014. november 20., csütörtök



Cassandra Clare: Elveszett lelkek városa (A Végzet Ereklyéi 5.)



„Akartam ezt. Soha nem akartam mást, csak hogy így éljek veled, hogy így legyünk együtt. Mit gondoljak, amikor a legrosszabb dolog, ami valaha történt velem, beteljesíti a leghőbb vágyamat?”

<A Végzet Ereklyéi sorozat: CsontvárosHamuvárosÜvegváros, Bukott angyalok városa>
<A Pokoli Szerkezetek trilógia: Az angyalA herceg és A hercegnő>
<Bane krónikák: 1-2. és 3-4.>
Fülszöveg:
{
Mi az az ár, ami még a szerelemért is túl magas? Amikor Jace és Clary ismét találkoznak, a lány elborzadva tapasztalja, hogy szerelmét és gonosz bátyját Lilith varázslata egymáshoz köti. A Klávé célja megölni Sebastiant, de lehetetlen anélkül végezni az egyik fiúval, hogy a másiknak ne essék bántódása. Alec, Magnus, Simon és Isabelle tündérekkel, démonokkal meg a könyörtelen Vasnővérekkel alkudozik, Clary pedig veszélyes játszmába kezd. A tét nem csak a saját élete, de Jace lelke is egyben. De bízhat-e még a fiúban egyáltalán?
Szerelem. Vér. Árulás. Bosszú. A Végzet Ereklyéi lélegzetelállító ötödik darabjában közelítő sötétség fenyegeti az árnyvadászokat.
{
Eredeti mű: Cassandra Clare: City of Lost Souls
Eredeti megjelenés éve: 2012
Könyvmolyképző, Szeged, 2013
506 oldal · ISBN: 9789633730751 · Fordította: Kamper Gergely
{

2014. november 18., kedd



Karen Marie Moning: Keserű ébredés (Tündérkrónikák 1.)



Nem tudjuk, mi történt, doktor úr, mondaná apám, miközben odaadja neki a naplómat. Elment Írországba, és egyszerűen megőrült.


Fülszöveg:
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

MacKayla Lane Georgiában élő kisvárosi lány. A vihogós csitri egyszeriben komor felnőtté válik, amikor értesül Írországban tanuló nővére, Alina meggyilkolásáról. Mobiltelefonjáról meghallgatja testvére utolsó, kétségbeesett és rejtélyes üzenetét. Dublinba utazik, hogy a számára felfoghatatlan, misztikus nyomokat követve eljusson Alina gyilkosáig, és bosszút álljon rajta. 
A válaszok keresése közben azonban nemcsak nővére titokzatos életének, szerelmének és halálának részletei tárulnak fel előtte lépésről lépésre, hanem az ír város ódon falak mögötti, láthatatlan árnyékvilága is. Az ijesztő események sodrában rá kell döbbennie, hogy a múlt egymással is könyörtelen harcban álló furcsa figuráinak mesterkedéseit csakis akkor képes túlélni, ha megtanulja használni újonnan felfedezett adottságát, amelynek révén betekintést nyerhet a tündérek veszedelmekkel teli világába. A veszélyek leküzdésében segítőtársa is akad a kiismerhetetlen könyvesbolt-tulajdonos, Jericho Barrons személyében.
Eredeti mű: Karen Marie Moning: Darkfever
Eredeti megjelenés éve: 2006
Kelly, Budapest, 2010
302 oldal · ISBN: 9789639943858 · Fordította: Laskay Ildikó

2014. november 15., szombat



J. K. Rowling: Harry Potter és az azkabani fogoly (Harry Potter 3.)



„Üdvözöljük a Kóbor Grimbuszon, az útfélen rekedt boszorkányok és varázslók segélyjáratán. Csak nyújtsa ki pálcás kezét, szálljon fel, és mi elvisszük, ahova csak óhajtja.”

(Feltöltés alatt: 
A bölcsek köve, A Titkok Kamrája, 
Az azkabani fogoly,
A Tűz serlege, A Főnix Rendje, 
A Félvér Herceg, A Halál ereklyéi)
Fülszöveg:
Azkabanból, a gonosz varázslókat őrző rettegett és szuperbiztos börtönből megszökik egy fogoly. A Mágiaügyi Minisztériumban tudják, hogy a veszélyes szökevény Roxfortba tart, a Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába. A varázslónövendék Harry Potter és barátai számára a harmadik tanév sem csak a vizsgák izgalmait tartogatja…

Eredeti mű: J. K. Rowling: Harry Potter and the Prisoner of Azkaban
Eredeti megjelenés éve: 1999
Animus, Budapest, 2000 / 400 oldal · ISBN: 9638386991 · Fordította: Tóth Tamás Boldizsár


Mozizó 1. – 5+1, amiket könyvben nem fogok…


Kínos, nem kínos, de előfordul, hogy annyira elég a film… annyira nem akarunk több közös emléket egy sztorival… annyira örülünk, hogy cirka 90 perc alatt átevickéltünk rajta és nem küzdöttünk a könyvvel napokig, hetekig…

Köztudomásúan imádok olvasni és szeretek új történeteket megismerni. Aztán éppen megy a filmverziója a tévében, én meg ott ragadok. Sajnos nem mindig csavarodom rá a történetre, ahogy a Büszkeség és balítélet esetében történt, hanem lekerül a várólistáról a könyv. (Fejben, ugyanis lusta vagyok mindent napi-heti-havi szinten updateolgatni, karbantartani.)

Ez a bejegyzés olyan filmekről szól, amiket láttam - és ha tetszett, ha nem -, de nem szeretném elolvasni. (Ha valaki belegondol, akkor rengeteg ilyen film juthat ám eszébe, szívesen olvasok élménybeszámolókat kommentben!)

Figyelmeztetés! A bejegyzés nem csak negatívan ítél. Vannak annyira jól castingolt filmek, annyira zseniális operatőrök, olyan igényes, illetve magas szintű számítógépes utómunkálatok, amiket inkább megnézek még százszor filmben ahelyett, hogy elolvasnám egyszer…

2014. november 12., szerda



Nyáry Krisztián: Így szerettek ők 2 (Így szerettek ők 2.)



„Játéknak indult, vagy annak se tán
s látod, mi lett belőle, kicsi lány?
Csodabazár, ezeregyéjszaka.”
- Móra Ferenc

(Bejegyzés az Így szerettek őkről)
Fülszöveg:
Újabb irodalmi szerelmes könyv

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Nyáry Krisztián néhány évig költészettörténetet tanított a pécsi egyetemen, majd a 90-es évek közepén otthagyta a katedrát, azóta kommunikációs tanácsadóként dolgozik. Vezetett pr-ügynökséget és közvélemény-kutató intézetet, volt állami szervezet kommunikációs igazgatója, de a hobbija az irodalomtörténet maradt. 2012 elején barátainak kezdte publikálni a Facebookon magyar írók és művészek szerelemi életéről szóló képes etűdjeit, amivel néhány hónap alatt nagy népszerűségre tett szert. A barátoknak szánt bejegyzésekből Így szerettek ők címmel könyv lett, a kötetből pedig az elmúlt év egyik legnagyobb könyvsikere, amely elnyerte a XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál Budai-díját és a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Fitz József-könyvdíját is. A második könyvben újabb 40 magyar író és költő izgalmas, de kevesek által ismert párkapcsolati története szerepel. A szerző célja ezúttal is az, hogy az elmesélt szerelmei történetekkel kedvet csináljon a művek olvasásához.

Néhány igaz mese magyar írókról és költőkről, amelyeket kevesen ismernek. Az Így szerettek ők második kötetében a szerző Csokonaitól Vas Istvánig, Dérynétől Déry Tiborig mesél el 40 történetet múzsákról, megcsalt szeretőkről, örök hűségről és a szerelem sokféle arcáról.
Corvina, Budapest, 2013 / 160 oldal · ISBN: 9789631361650


Anitiger - Fall time, cozy time BookTag

 

Mondtam, hogy szeretem az őszt! Szóval, íme, egy igazán hangulatos őszi booktag! Minden van benne, ami szép és fellelhető egy tipikus Őszben: sütőtök, sál forralt bor, roppanó falevelek, meleg pulcsi.

Eszter (@mrsp) az Egy könyvfüggő vallomásai blogról hívott meg erre a tag-re :) Köszönöm szépen! Az ő válaszait <itt> olvashatjátok. A tag egyébként Novels and Nonsense vloggertől származik!



2014. november 7., péntek



Rick Riordan: Az utolsó olimposzi (Percy Jackson és az Olimposziak 5.)



„A szörnyek felé fordultam. Körülbelül százkilencvenkilencen voltak egy ellen. Azt tettem, ami a legtermészetesebb. Megtámadtam őket.”


1. rész: A villámtolvaj
3. rész: A titán átka
Fülszöveg:
Y
A félvérek egész évben harcra készülődtek, de tudták, hogy nem sok esélyük van a győzelemre. Kronosz serege erősebb volt, mint valaha, és minden átállt istennel és félistennel nagyobb lett. Amíg az olimposziak a pusztító Tüphónt próbálták megállítani, addig Kronosz bevonult New Yorkba, ahol az Olimposz gyakorlatilag őrizetlenül állt. Az Idő Urának megállítása Percy Jacksonra és a fiatal félistenek csapatára várt. A New York Times sikersorozatának várva várt befejező részében beteljesül a Percy tizenhatodik születésnapjára jövendölt prófécia. Miközben Manhattan utcáin tovább dúl a nyugati világ megmentéséért vívott harc, Percyn az a szörnyű gyanú lesz úrrá, hogy saját sorsa ellen küzd.
Y
Eredeti mű: Rick Riordan: The Last Olympian / Eredeti megjelenés éve: 2009
Könyvmolyképző, Szeged, 2012 / 356 oldal · ISBN: 9789632455778 · Fordította: Acsai Roland
Y

2014. november 4., kedd



Rick Riordan: Csata a labirintusban (Percy Jackson és az Olimposziak 4.)



„A hősök megsérülnek. Vagy… meghalnak. És csak a szörnyek támadnak fel.”

1. rész: A villámtolvaj
Fülszöveg:
Y
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Percy Jackson semmi jót nem várt az iskolai nyílt naptól, de amikor titokzatos halandó ismerőse után két pomponkánydémonnal is találkozik, a dolgok még a vártnál is rosszabbra fordulnak.

A sikersorozat negyedik kötetében már a küszöbön áll az olimposziak és a Titán isten közötti háború. Még az eddig biztonságos menedéknek számító Félvér Tábor is sebezhetőnek bizonyul, amikor Kronosz és hadserege megpróbál varázshatárán belülre kerülni.
Hogy a támadásnak elejét vegyék, Percy és félisten barátai egy küldetésre indulnak a Labirintusba – a hatalmas, föld alatti világba, ami minden fordulóban újabb vérfagyasztó meglepetést tartogat számukra.

Y
Eredeti mű: Rick Riordan: The Battle of the Labyrinth / Eredeti megjelenés éve: 2008
Könyvmolyképző, Szeged, 2011 / 344 oldal · ISBN: 9789632454900 · Fordította: Acsai Roland
Y

2014. november 3., hétfő



George Bernard Shaw: Pygmalion



„Azért is hercegnőt faragok ebből a trampliból!”
- Henry Higgins


Fülszöveg:
Ez talán Shaw legnépszerűbb műve. Számtalanszor játsszák és mindig remek alkalom jó színészeknek parádésat alakítani. Készült belőle kasszasiker musical (My Fair Lady) film stb. Pigmalion a görög mitológiában egy szobrász aki megfaragta a tökéletes nőt, majd az Istenek kérésére megelevenítették neki. A modern Pigmalion Higgins professzor egy virágáruslányból megalkotja a tökéletes nőt, ő azonban…

Eredeti mű: George Bernard Shaw: Pygmalion (angol) / Eredeti megjelenés éve: 1912
Európa, Budapest, 1957 / 128 oldal · Fordította: Mészöly Dezső
Penguin, New York, 2003 / 176 oldal · ISBN: 0141439505

2014. november 2., vasárnap



Rick Riordan: A titán átka (Percy Jackson és az Olimposziak 3.)



„Ha nem lennének az álmok, a felét sem tudnánk annak, amit most sejtünk a jövőről. Izgalmasabbak, mint az olimposzi bulvárújságok.”

1. rész: A villámtolvaj
Fülszöveg:
Y
Amikor Percy Jackson megkapja Groover segélyhívását, készülődni kezd a harcra. Jól tudja, hogy szüksége lesz erős szövetségeseire, Annabeth-re ás Tháliára, a félistenekre; valamint hűséges bronzkardjára, Árapályra is… és egy fuvarra a mamájától. A félistenek Grover megmentésére sietnek, aki – mint később kiderül – fontos felfedezést tett: két félistenre bukkant, kiknek származása egyelőre még ismeretlen, de igen nagy erővel rendelkeznek… De ez még nem minden. A Titán úr, Kronosz felállítja számukra eddigi legfondorlatosabb csapdáját, és az ifjú hősök majdnem belesétálnak. A sorozat mulattató, és izgalmas harmadik kalandjában Percynek a legveszélyesebb kihívással kell szembenéznie: a Titán Átkának hátborzongató próféciájával…
Y
Eredeti mű: Rick Riordan: The Titan's Curse / Eredeti megjelenés éve: 2007
Könyvmolyképző, Szeged, 2010 / 286 oldal · ISBN: 9789632453316 · Fordította: Acsai Roland
Y