Alcím: Egy boszorkány kézikönyve
|
– Nem
aludtál – vallotta be Jasmine földre hullott botjáért nyúlva. – Meghaltál,
úgyhogy Clemmie-vel visszahoztunk. Jasmine
sose szerette a felhajtást, és mindig is nagyra értékelte a józanságot, így
most ezt a bejelentést is higgadtan fogadta. – Ez
nagyon okos dolog volt tőletek, drágáim – mondta. – Ahhoz még nagyon fiatal
vagy, hogy megvédd magad, ráadásul a szüleid pocsékul főznek.
|
|
|
A
nagy sikerű Rendkívüli Boszorkák Igen Titkos Társasága című regény
szerzőjének új, szívmelengető
könyvében a főhős ezúttal is egy boszorkány, aki kap egy második esélyt, hogy
jó irányba terelje a varázserejét, és ezzel együtt az életét. Sera
Swan egykor Nagy-Britannia egyik legerősebb boszorkánya volt. Miután feltámasztotta nemrégen elhalálozott
nagynénjét, Jasmine-t, veszített varázserejéből, összebarátkozott egy
félgonosz beszélő rókával, és kitették a szűrét a céhéből. Most egy
elvarázsolt fogadó fenntartásában segít Jasmine-nek – mígnem egy nap tudomást
szerez egy régi bűbájról, amelynek révén talán visszaszerezheti az erejét… Egy
sötét téli estén aztán feltűnik Luke
Larsen, a jóképű és hűvös mágiatörténész, aki talán képes megfejteni a bűbáj
titkait. Fogadót
vezetni, visszaszerezni az elveszett varázserőt, és egy lépéssel a céh előtt
haladni igazi próbatétel, Sera
Swan azonban felismeri, hogy ezt nem kell egyedül végigcsinálnia. |
|
Könyv információk: Eredeti mű: A Witch's Guide to Magical
Innkeeping Eredeti megjelenés éve: 2025 Ventus
Libro, Budapest, 2025 384 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156407405 · Fordította: Nagy Mónika Zsuzsanna |
Sangu Mandanna regényei:
Rendkívüli
Boszorkák Igen Titkos Társasága
(különálló
sztorik) |
|
Műfaj/zsáner: Cozy Fantasy, Romantikus, Urban Fantasy,
Varázslat, Chick lit, Mágia, Humoros, Boszorkányok WEBSHOP /
BELEOLVASÓ
/ MOLY / GOODREADS |
|
(Az értékeléshez olvass tovább! ⇩ ⬇ ⇩ ⬇ ⇩ )






