- Mi késztet rá bennünket, hogy ilyen magasztos célokat kergessünk, de
közben lebontsuk az alapokat? Miért szabotáljuk mindig a saját álmainkat?
- Tökéletlen lények vagyunk – felelte Munira. – Hogyan is tudnánk
beilleszkedni egy tökéletes világba?
„Bárki
beszélhet a Viharszemhez. De csak nekem válaszol.”
Örökkévaló
megsemmisült.
Citra és Rowan eltűnt. A Viharszem elnémult. Úgy tűnik, már
semmi nem áll a hatalomra éhes Goddard főpenge útjában, hogy átvegye az
irányítást a kaszások, sőt a világ fölött. Vajon megállíthatja őt még bárki?
Vagy végleg összeomlik a kétszáz éve fennálló tökéletes rend?
A
trilógia befejezésében egy félszeg fiúból akarata ellenére próféta válik. De
sikerül-e véghez vinnie a küldetését, ha senki, még ő maga sem tudja
pontosan, mi az?
- Azért választottam a Lucifer nevet, mert azt jelenti, 'fényhozó' - tért ki a válasz elől Rowan.
- De a halandók így hívták a gonoszt is - ellenkezett a lány.
A fiú megvonta a vállát.
- Azt hiszem, mindegy, ki tartja a fáklyát, mindig ő veti a legmélyebb árnyékot.
„Az emberek tanulnak a hibáikból. Én képtelen vagyok. Soha nem hibázom.”
A Viharszem a világ összes gondját képes megoldani. Szeretettel és megvesztegethetetlenül uralkodik az emberiség felett, de a Kaszáskör ügyeibe nem avatkozhat bele.
A Kaszás című bestseller izgalmas folytatásában Rowan és Citra ellentétes utakon keresik a megoldást a Kaszáskör erkölcsi válságára.
Rowan már egy éve magányos igazságosztóként, kívülről tisztogatja a Kaszáskört, tűzzel irtja a korrupt kaszásokat. Rettegett hőssé vált, legendáját mindenütt borzongva suttogják.
Citrából Anasztaszija kaszás lett. Könyörületesen végzi a begyűjtéseket, és belülről küzd a rendszer romlottsága ellen, de minden igyekezetét meghiúsítják az új rendhez tartozó kaszások.
Rowannek és Citrának egyetlen reménye maradt csak: a Viharszem. De vajon segít-e? Megszegi a saját törvényeit, és beavatkozik a kaszások dolgaiba? Vagy tétlenül végignézi, ahogy a tökéletes rend összeomlik?
Történelmet fogtok tanulni,
filozófiát, tudományokat. Meg fogjátok érteni az élet mibenlétét, azt, hogy
mit jelent embernek lenni, mielőtt megbízást kapnátok rá, hogy emberi
életeket oltsatok ki. Megismeritek a halálosztás művészetének minden fortélyát,
és a mesterség szakértői lesztek.
Rowant éppúgy nyugtalanította a saját döntése, hogy részt vesz ebben,
mint a lányt, de esze ágában sem volt kimutatni.
Egy tökéletes világban nincs mitől
félni. Vagy mégis?
Sodró és
gondolatébresztő regény Neal Shustermantól, a New York Times
bestsellerszerzőjétől.
A nem túl távoli jövőben megszűnt az éhezés, a betegség, a
háború és a szenvedés. Az emberiség mindezt maga mögött hagyta, sőt a halál
felett is győzelmet aratott, és az emberek újra meg újra megválaszthatják
saját életkorukat. De a népesség száma mégsem növekedhet a végtelenségig,
ezért a hivatásos kaszásoknak időnként kötelességük véletlenszerűen
„begyűjteni” az embereket.
Nagytiszteletű Faraday kaszás egy tizenhat éves lányt és
fiút választ maga mellé inasnak, habár sem Citra, sem Rowan nem vágyik erre a
szerepre. A két fiatalnak nemcsak a mesterség fortélyait és a legkülönfélébb
harcművészeteket kell elsajátítania, hanem legalább ennyire fontos, hogy
megértsék ennek a különleges hivatásnak a fontosságát és a vele járó erkölcsi
dilemmákat.
Kaszás azonban csak az egyikükből lehet, és a kiválasztott
első feladata épp a vesztes begyűjtése lesz.
Az igazság sok bajt tud okozni azoknak, akiknek nem lenne szabad ismerniük.
Fülszöveg:
A Szolgálólány meséjének zseniális folytatásában az ünnepelt kanadai író, Margaret Atwood választ ad azokra a kérdésekre, amelyek évtizedek óta gyötrik az olvasókat. Mikor a teherautó ajtaja rácsapódott Fredé jövőjére A Szolgálólány meséjében, az olvasók nem tudhatták, mi vár rá – szabadság, börtön vagy halál. Margaret Atwood új regénye – három gileadi nő elbeszélésére alapozva – tizenöt évvel azután veszi fel a történet fonalát, hogy Fredé belépett az ismeretlenbe…
A regény még megjelenése előtt felkerült a Booker-díj hosszúlistájára, ahol a szerző már hatodszorra szerepel, és 2000-ben el is nyerte a díjat A vak bérgyilkossal. A zsűri elnöke, Peter Florence azt nyilatkozta a Testamentumokról: „A spoilerezés elkerülése és a kegyetlen titoktartási egyezmény miatt nem árulhatom el, ki, hogyan, miért, sőt azt sem, hol. Csak annyit mondhatok: rémisztő és lélegzetelállító könyv.”
Bárcsak másmilyen volna ez a történet.
Civilizáltabb. Bárcsak jobb fényben tüntetne fel, és boldogabbnak mutatna,
vagy legalább tevékenyebbnek, kevésbé tétovának, jelentéktelen apróságokon
rágódónak. Bár színesebb lenne. Inkább szerelemről szólna, vagy az élet
hirtelen, nagy felismeréseiről, vagy akár naplementékről, madarakról,
zivatarokról vagy a hóról.
Fülszöveg:
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
A regény
– egy orwelli ihletésű disztópia – egy jövőbeli, vallási fundamentalista
államban játszódik, ahol a főhősnőt csupán azért tartják becsben, mert azon
kevesek egyike, akinek termékenysége az atomerőművek által okozott
sugárszennyezést követően is megmaradt. Az ultrakonzervatív Gileád
Köztársaság – a jövő Amerikája? – szigorú törvények szerint él. A megmaradt
kevéske termékeny nőnek átnevelő táborba kell vonulnia, hogy az ott beléjük
vert regula szerint hozzák világra az uralkodó osztály gyermekeit. Fredének is
csupán egy rendeltetése van az idősödő Serena Joy és pártvezér férje házánál:
hogy megtermékenyüljön. Ha letér erről az útról, mint minden eltévelyedettet,
őt is felakasztják a Falra, vagy kiűzik a Telepekre, hogy ott haljon meg
sugárbetegségben. Ám egy ilyen elnyomó állam sem tudja elnyomni a vágyat – sem
Fredéét, sem a két férfiét, akiktől a jövője függ…
A témához tartozó bejegyzések a „mini-könyvklub”
címke alatt elérhetőek.
– Az emlékek őrzésében nem a fájdalom a
legrosszabb – folytatta az örökítő –, hanem az egyedüllét. Az emlékek arra
valók, hogy az emberek osztozzanak rajtuk.
Fülszöveg:
❖
A 12 éves
Jonas olyan világban él, melyben nincs igazságtalanság, éhezés, erőszak,
nincsenek kábítószerek, a családok életében is teljes a harmónia. Ezt a
tökéletesnek tűnő világot a bölcsek tanácsa vezeti. Ők azok is, akik a
tizenkettedik évüket betöltött fiúk és lányok egész életre szóló pályáját
kijelölik egy évente megrendezett ceremónián. Történetünk hősét valami egészen
egyedi feladatra tartják alkalmasnak. Miközben egy különös öregember felkészíti
őt hivatása betöltésére, Jonas előtt feltárul, milyen titkok lapulnak az őt
körülvevő világ békéje mögött. A fiú vakmerő tettre szánja el magát…
Korábban már írtam a blogon < Lois Lowry: Az emlékek őre > című könyvéről, amit elérhettek a címére kattintva. Először 2014-ben olvastam ezt a regényt, aztán nemrég (2016. januárjában) a végére értem az egész tetralógiának. Kizárólag a Mini-Könyvklub miatt vettem kézbe megint, mert kellett egy újraolvasás és egy új poszt a könyvklubhoz, így született meg ez a bejegyzésem. Különös érzés volt újraolvasni úgy, hogy ennyi mindent tudok… Tudom, hogy hol van a
Máshol, milyen egy szülőanya élete, milyen más közösségek találhatóak meg az „egyenlétet”
választón kívül és azt is tudom, hogy mi történik Jonas-szal meg Gabe-el. Mégis
torokszorító élmény volt újraolvasni… Nem bánom, hogy nem adtam túl a könyvön
az elmúlt két évben.
Egyébként
az a vicces, hogy sikerült ismét kiborulnom azon, hogy az Örökítőnél ott van
egy rakás könyv, de Jonast tulajdonképpen marhára nem érdekli és csak az
emlékekkel foglalkozik… Mármint nem ez a vicces, hanem az, hogy újraolvastam az
eredeti ajánlómat, amiben szintén kiborultam ezen… Ez van, úgy néz ki, hogy ilyen vagyok! =^.^=
Szerintem:
Érdekes olvasásélmény ez a regény, mindig képes újat mondani. Most döbbentem csak rá, hogy
lényegében az egyhangú és fekete-fehér világot állítja szembe a színessel… és
ennyi. EBBŐL építkezve, ennyiből elindulva megírta Lowry ezt a történetet, ami
attól függően csábít vagy taszít, hogy éppen milyen az olvasója lelkiállapota.
Döbbenetes.
Szoktam ajánlgatni másoknak ezt a regényt, mert akár akarja az ember, akár nem – megérinti
a téma. Lehet utálni, lehet keresni a logikátlanságait és hiányosságait, de
amire kell, arra rámutat, és az ember elkezd kattogni a dolgon.
A
belőle készült filmért nem vagyok oda, bár a színészek rendben voltak, de erről
már írtam a fent említett Mozizó-bejegyzésemben…
Nekem a regény tökéletesen átadta a gondolatait, a film csupán egy felturbózott
hollywoodi izébigyó (akciófilm?) lett, aminek marha jó a képi megvalósítása.
Nem éreztem szükségesnek a változtatásokat, mindazonáltal nem rossz sztori,
csak adaptációnak förtelem.
A
karakterek és a helyzetük nagyon ki van találva: se több, se kevesebb nincs köréjük
írva, mint ami a Szürke Egyenlét megértéséhez szükséges.
Ott van
Jonas, a főszereplő, aki a családja 1. gyeremeke. Fiú, vagyis A-nemű…
rácsodálkozó, szorongó, érdekes és szerethető gyerek. Nem szabályszegő típus,
hanem tipikus „jó gyerek” – az a fajta, amilyen csak egy kiegyensúlyozott
családban nevelkedhet.
Két
barátja van: egy fiú (Asher) és egy lány (Fiona). Asher a közösségből kicsit
kilógó, kicsit hebehurgya gyerek mintapéldánya, akinek a történetén keresztül
megismerjük a helyes nyelvhasználat fontosságát és a közösség nevelési
módszereit. Fiona meg egy kedves, gondoskodó, szintén naiv lánybarát, aki a kamasz
fiúból furcsa érzelmeket vált ki.
Asher, Fiona és Jonas
Jonasnak
van egy fiatalabb B-nemű testvére, mert minden normális családba kell egy fiú
meg egy lány… általa ismerjük meg az éves ünnepségek velejáróit, a fiatalok
felhőtlenebb bolondozásait.
Jonas
szülei is mintapéldányok, ugyanis tökéletes példák arra, hogy az egyenlétben nem a nemek számítanak,
hanem az egyéni kompetenciák (értsd: a képességek és a készségek együttese) egy
munka kijelölésekor. Az Anya dolgozik magasabb beosztásban, ő dolgozik este is
és úgy általában övé a családban a komoly, a felvilágosító szerepkör. Az Apa
jobban szeret a gyerekekkel foglakozni (dajkáló) és felnőttként se átall
játszani velük. Érzékenyebb, engedékenyebb, mint az Anya.
Jonas és a családja
Az
Örökítő… Jonas a számára kijelölt pozíció kapcsán kerül kapcsolatba az idősnek
tűnő férfival, aki viszont mindent megkérdőjelez, ami Jonas a közösségben
megszokott és megtanult. Kivételes személyiség, színfolt ebben a sivár, szürke
világban.
Hogy lehet az, hogy valaki nem tud
beilleszkedni?
A
közösségben minden problémára megkeresték a legtökéletesebb megoldást, és
mindenkinek a helyét a lehető legkörültekintőbben határozták meg.
Ajánlom, mert…
Ez az
utópia – disztópia regény olyan, hogy nem tudsz róla általánosságban beszélni,
mert a legmélyebb lényedet fogja megérinteni. Magányos vagy? Munkát keresel, de
kilátástalannak tűnik? Közel a nyugdíj, de nem tudod, hogy fogsz megélni?
Gyerek vagy, aki nem tudja eldönteni, mi lesz, ha nagy lesz? Akkor valószínűleg
minden álmod egy olyan közösség, ahol bevezették az egyenlétet… Nyomasztó emlékek nélkül, kiutalt házastárssal, testhez
illő állással, jó kis kecóval, pénz nélkül, teljes körű ellátással… Csábító
felvetés. Milyen lenne, ha egy ilyen közösségben kéne élnünk? Mi szól ellene?
Nagyon
ajánlom a könyvet, mert elképesztő, milyen szinten belebújik az ember bőre alá…
Egyébként nálam kedvfüggő, hogy épp egyetértek-e a könyvbéli „egyenlét”
gondolatával vagy felháborítónak találom ezt a gondosan szabályozott,
kiegyensúlyozott világot. Engemet újra és újra sokkol ez a történet, ahányszor
csak eszembe jut, de alkalomadtán érdemes mérlegre tenni az életünket.
Hallgatta a haldokló emberek, állatok
hörgéseit – és megtanulta, mi a háború.
Ez egy elgondolkodtató regény
Bírom
ezt a könyvet, ezt a disztópiát a maga behatároltságával, mert sok kérdést vet
fel. Olyan kérdéseket, amik magunktól nem nagyon jutnak eszünkbe, de nem is
tudunk rájuk azonnal felelni – vagy ha mégis megtesszük, akkor mélyen magunkba
nézve rádöbbenünk, hogy nem ilyen egyszerű…
► Van-e
bármi jó az emberek erőteljes érzelmeiben?
►
Megérné-e feláldozni a szerelmet és a vágyat, ha eltűnne velük együtt a harag,
a gyűlölet és az irigység is – és emiatt abbamaradnának a harcok, nem lennének
viszályok?
► Jó-e a
gyereknek, ha a saját (akár hozzáértő, akár inkompetens) szülője neveli fel egy
éhezéstől / bánattól / háborúktól / gyilkosságtól sújtott világban, ha
nevelhetné egy gondosan párba rakott, egymást kiegyensúlyozó és munkájukban - illetve
egész egzisztenciájukban - elégedett Apa-Anya páros (vérségi kötelék nélkül)
egy tökéletes világban?
►
Érdemes lenne-e feláldozni a személyes, a családi, illetve az egyéb ünnepeinket
azért, hogy évente csupán egyszer, a közösséggel együtt ünnepeljük meg az év
múlását?
► Nem
jobb-e, hogy egy maroknyi ember ennyire figyel a gyermekekre, hogy azok a
lehető legjobban a hozzájuk illő munkát találhassák meg anélkül, hogy hónapokat
vagy éveket kéne munkanélküliként tölteniük?
Ajánlom:
mindenkinek!
Azt
hiszem, hogy alkalomadtán jó, ha magunkba nézünk és a könyv kapcsán felállítjuk
a magunk Pro és Kontra dolgait az életünk kapcsán. Ha én irodalomtanár lennék,
100%, hogy kötelezővé tenném ezt a könyvet…
