Ne legyetek túl együtt érzőek. Íme, a színtiszta igazság rólam: tizennégy
éves koromban megöltem egy lányt. Lilának hívták, a legjobb barátom volt, és
szerettem őt. Ennek ellenére megöltem.
|
☆
Cassel átoktevők családjából származik,
akiknek hatalmukban áll, hogy kezük legkisebb érintésével megváltoztassák
valaki érzéseit, az emlékeit, a szerencséjét. Mivel az átoktevés törvényellenes, ők mindannyian
gengszterek vagy szélhámosok. Kivéve Casselt. Az ő érintése nem varázslatos,
úgyhogy ő kívülálló, az egyenes srác egy görbe úton járó családban. Mindössze
egyetlen apróságot kell elnézni neki, hogy három évvel ezelőtt meggyilkolta a
legjobb barátját, Lilát.
Az azóta eltelt idő alatt Cassel, beleolvadva a tömegbe,
gondosan felépítette a normalitás látszatát. Ám a látszat bomlásnak indul,
amikor Cassel egy szörnyű álomtól űzve, amiben egy fehér macska akar neki
valamit mondani, egyik éjszaka elkezd alvajárni. Más, felkavaró dolgot is
észrevesz, két bátyjának furcsa viselkedését is beleértve. Titkolnak előle
valamit, amiből egy rejtélyes történet bontakozik ki. Ahogy Cassel elkezdi
gyanítani, hogy részese egy óriási csalásnak, azt is szeretné megtudni,
valójában mi történt Lilával. Az is lehet, hogy még mindig életben van? Hogy
ezt kinyomozza, Casselnek túl kell járnia az összes körülötte lévő szélhámos
eszén.
Könyv
információk:
Eredeti mű: White Cat
Eredeti megjelenés éve: 2010
Könyvmolyképző,
Szeged, 2013
304 oldal · keménytáblás
ISBN: 9789633730850
·
Fordította: Kovács
Krisztina
|
Sorozat:
2. A vörös kesztyű
3. Fekete szív
(befejezett)
|
(Az értékeléshez olvass tovább! ⇩ ⬇ ⇩ ⬇ ⇩ )







