2018. március 31., szombat



Havi összefoglaló | 2018 / 3. fejezet



Érdekes hónap volt…
A hónap első felében nagyon pörögtem, szinte alig volt időm megállni, aztán 17-én ugye beütött a krach, és elzavart pihenni a szervezetem. Van ez így… A rossz hír, hogy kihagytam a legújabb darabunk, a Toldi musical premierjét, és ki tudja, mikor tudom majd megnézni. A jó hír, hogy bepótoltam az elmúlt 5 év filmezését egészen rövid idő alatt… OMG.
Amúgy tegnapra már egész jól voltam, viszont elő jött a porallergiám, és kicsit bekattantam emiatt. Tulajdonképpen a március utolsó két napját azzal töltöttem, hogy kidobtam minden felesleges holmit a szobámból! Nem viccelek! Érettségi tételsort is találtam eldugva! Ment minden a levesbe… Most kisimultan várom az áprilist (annál is inkább, mert április 2-án elmegyünk megnézni a Ready Player One-t a barátnőmmel).
De előbb zárjuk le a márciust!
(A folytatáshoz olvass tovább! ⇩⇩⇩)

2018. március 30., péntek



Márciusi megjelenések, amik felkeltették az érdeklődésemet




Kiadó szerint:

(magyar) Álomgyár, Athenaeum, Delta Vision, Fumax, GABO, General Press, Helikon, Kolibri, Kossuth, Manó Könyvek, Trubadúr

 (angol) Angry Robot, Blaze Publishing, Blink, Candlewick, Chronicle Books, Disney, Ecco, Electric Monkey, Farrar, Straus and Giroux, HarperCollins, Holt McDougal, Hot Key Books, Little, Brown Books, Pan Macmillan, Putnam, Simon & Schuster, Simon & Schuster Children's UK


Kicsit megkésve, de sikerült 32 könyvre szűkítenem ama listát, amit a havi megjelenések gyűjtésekor elkezdtem magamnak felrakosgatni egy polcra Molyon. Még így is sokallom, de az alábbiakat mindet el szeretném egyszer olvasni. A magyar megjelenéseket mindenképpen, de némelyik friss külföldi megjelenésről már lehet tudni, hogy érkezik hozzánk is, szóval ennyike. A jó dolgokra hamar lecsapnak a kiadók. ;) Van itt minden… harcklub, titkos kert, epertorta, teknős, álom-utazás, Kit-Kat evő démon, Hollywood, sárkány és tűzoltók.

FIGYELEM!
A poszt nem az összes márciusi megjelenést tartalmazza, hanem ezek azok a könyvek, amik megtetszettek a havi megjelenések közül. Jóval több könyv jelent meg a hónapban, ezek azok, amiket kedvem támadt elolvasni! 
❖❖❖❖❖

2018. március 29., csütörtök



AniTiger - Húsvéti Book Tag



Tavaly sikerült április közepe táján kitöltenem a Húsvéti book taget, amire Dorka kihívott, így idén előre gondolkodtam. Viszont körbenéztem és NEM találtam jobbat, érdekesebbet, mint a tavaly kitöltött book tag < amit IDE KATTINTVA elolvashatsz >, így újra elővettem, leporolgattam, és ismételten kitöltöttem!
Érdekes, hogy mennyit változott a véleményem a tavalyihoz képest! Ahogy az is, hogy a legjobban vágyott könyvet, például meg is kaptam a barátnőimtől! ^^ 
❖❖❖❖❖

2018. március 28., szerda



Kerstin Gier: Az ​álmok harmadik könyve (Silber-trilógia 3.)




Az álmok nem tartoznak senki másra, csak arra, aki álmodja őket.


Fülszöveg:
Március van, Londonba lassan megérkezik a tavasz, Liv Silber pedig mindjárt három problémával is küzd.
Először is: hazudott Henrynek. Másodszor: az álmok egyre veszélyesebbek. Arthur olyan titkokra jött rá, amelyek segítségével az álomvilágban borzalmas dolgokat tehet. Feltétlenül meg kell állítani. Harmadszor: Liv anyja, Ann, és Grayson apja, Ernest júniusban össze akarnak házasodni. És a gonosz Bokkernek, Grayson nagymamájának nagy tervei vannak a fia esküvőjét illetően, de legalábbis egészen más tervei, mint a menyasszonynak. Liv alig győzi elhárítani a fenyegető katasztrófák sorát…
Kerstin Gier nagy sikerű trilógiájának grandiózus befejező része.

Könyv információk:

Eredeti mű: Silber – Das dritte Buch der Träume
Eredeti megjelenés éve: 2015

Könyvmolyképző, Szeged, 2017
368 oldal · puhatáblás ·
ISBN: 9789634570875 ·
Fordította: Szakál Gertrúd
A trilógia részei:


(befejezett)
(Az értékeléshez olvass tovább!     )

2018. március 26., hétfő



4 éves lett a blog! | JÁTSSZUNK!



Érdemes tudni, hogy a Hagyjatok! Olvasok! blog 2014. március 3-án nyílt meg és in medias res egy könyvértékeléssel kezdődött el minden. (Azóta sem írtam egy normális bemutatkozást… csak olvasok és írok, olvasok és írok… Illetve mégsem!) Eleinte nem akartam magam túlságosan belevonni a dologba, de a kérdezz-felelek posztok, a book tagek és az anitiger-személyes címke alatti dolgok miatt csak személyessé vált a blog. Továbbá tavaly óta van egy < FACEBOOK > oldala is a blognak, ahova a friss értékeléseken túl mindenfélét megosztok. Agymenésekkel, mások posztjaival, friss megjelenésekkel van tele a FB oldal, illetve mostanság régi ajánlókat is elkezdtem feltöltögetni.
Kérdezhetnétek, miért március végén ünneplem a blog megalakulását, ha hónap elején lett volna aktuális. Nos, így terveztem… Oké, nem… Elfelejtettem. Szánom-bánom, de a nyereményjáték nem marad el ilyen apróság miatt! ;)

2018. március 25., vasárnap



Matt Haig: A ​lány, aki megmenti a karácsonyt (A fiú, akit Karácsonynak hívnak 2.)


  


Tudjátok, mi kell a csodához?
Az olyasfajta csodára gondolok, mint például az, hogy Karácsony apó egyetlen éjszaka alatt körül tudja utazni az egész Földet. Vagy arra, hogy egyszer csak megáll az idő, és az álmok valóra válnak. Szóval tudjátok, mi kell hozzá?
Remény.
Remény nélkül nem lennének csodák.


Fülszöveg:
Ahol A fiú, akit karácsonynak hívnak véget ért, ott kezdődik ez a könyv. Szenteste van, ám minden a lehető legrosszabbul alakul. Ádáz úr dologházba zárja Ameliát, a remény fénye egyre halványabban pislákol, Karácsony apó pedig tudja, hogy meg kell találnia a kislányt, különben veszélybe kerül az ünnep csodája.
A nehéznek ígérkező küldetésben azonban nem marad magára: nemcsak a koboldok, a rénszarvasok, hanem maga az angol királynő, sőt egy macskakedvelő, Charles Dickens nevű férfi és egy önzetlen, tiszta szívű konyhásasszony is a segítségére siet, hogy meg tudja menteni Ameliát.
Csakhogy mindeközben Koboldfalván a feje tetejére áll a világ. A meseglimpik ármányt szőnek, felbujtják a trollokat, Bohó pedig mit sem sejtve a vesztébe rohan…

Könyv információk:

Eredeti mű: The Girl Who Saved Christmas
Eredeti megjelenés éve: 2016
Kolibri, Budapest, 2017
340 oldal · keménytáblás ·
ISBN: 9786155591563 ·
Fordította: Magyari Andrea ·
Illusztrálta: Chris Mould
A sorozat részei:


(befejezett)
(Az értékeléshez olvass tovább!     )

2018. március 24., szombat



Veszíts el egy könyvet! | Nagy Könyvelhagyó Hétvége (Március 23-25.)



Tegnap este elhagytam egy mangámat a helyi könyvtárnál. 

Tavaly nagyon rákészültem a márciusi könyvelhagyó hétvégére - féltem, hogy el fogom felejteni a programot... no comment :)) -, míg idén csak egy random polcról lekapott könyvvel és egy sebtiben kinyomtatott cetlivel sikerült elkeverednem a József Attila Könyvtárhoz, ahol jól becsomagolva magára hagytam egy mangát. A fedett részen persze, nehogy megázzon, ha épp szeleburdit játszik az időjárás.

Őszintén szólva nagyon remélem, hogy jövőre nagyobb területen és több könyvet tudok elrejteni - ahogy idénre is terveztem -, de most eléggé keresztbe húzta a számításaimat, hogy begyulladt a jobb szemem, és napok óta félig vakon botorkálok mindenfelé. Így nem mertem túrázni, ezért is lett kicsit összecsapva a könyvelhagyás.

De a lényeg az, hogy idén másodszor sikerült részt vennem a Nagy Könyvelhagyó Hétvégén!

2018. március 23., péntek



B. A. Paris: Összeomlás



 
Mini-könyvklub 9. felvonás: krimi, thriller
A témához tartozó bejegyzések a „mini-könyvklub” címke alatt elérhetőek.


Jó lenne egy kicsit üldögélni a napon, de csak a házban, zárt ajtók mögött érzem magam biztonságban.


Fülszöveg:
Ha önmagadban sem bízhatsz, kiben bízhatsz?
Azon az éjszakán kezdődött az erdőben.
Cass Anderson nem állt meg segíteni annak a nőnek az autóban, és az a nő immár halott.
Azóta néma telefonhívások teszik pokollá Cass életét, és biztos benne, hogy figyelik.
A bűntudat lassan felemészti, kezd mindent elfelejteni. Hogy bevette-e a gyógyszerét, hogy mi a háza biztonsági berendezésének a kódja, vagy hogy volt-e vér azon a késen a konyhában.
B. A. Paris, a „Zárt ajtók mögött” nagy sikerű szerzője újabb, meglepő fordulatokban bővelkedő pszichológiai thrillerét az olvasó garantáltan nem tudja majd letenni.


Könyv információk:

Eredeti mű: The Breakdown
Eredeti megjelenés éve: 2017
368 oldal · puhatáblás ·
ISBN: 9786155676093 · Fordította: Gálvölgyi Judit
(Az értékeléshez olvass tovább!     )

2018. március 21., szerda



Slytherin Pride Day 2018 | A kedvenc zöld és ezüst könyveim!




Mióta a Harry Potter sorozat megszeretette velem az olvasást, én bizony tudom, hogy Mardekáros diák lennék a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában! A legviccesebb az volt, hogy pár évvel később beregisztráltam a Pottermore.com-ra, ahol kiderült egy rövid teszt kitöltése után, hogy valóban mutatok a házhoz tartozó vonásokat, ezért be is osztottak. (A patrónusom viszont szerintük egy szarka, amit azért kétségbe vonok, ha nem gond… Tuti, hogy valami tigrisszerűt néztek be!)
Március 21-e pedig a Mardekáros Büszkeség Napja, avagy Slytherin Pride Day, vagyis ma megünnepeljük, hogy milyen királyok, agyafúrtak és ravaszok vagyunk! No, de a lényeg a lényeg, hogy én egy büszke Mardekáros vagyok, és ennek örömére összegyűjtöttem a kedvenc zöld és ezüst borítós könyveimet!

❖❖❖❖❖
Röviden a Mardekár házról!

A Mardekár házat (angolul: Slytherin) Mardekár Malazár (angolul: Slytherin Salazar) aranyvérű varázsló alapította, címerállata egy kígyó, színei a zöld és az ezüst. A Mardekár klubhelyisége a pincében van, a helyiséget egy falba rejtett kőajtó védi. „A Mardekár klubhelyisége hosszú, alacsony mennyezetű terem volt. Durva kőfalait láncon lógó, kerek, zöld lámpák világították meg. A míves kandallópárkány alatt lobogott a tűz, fényében faragott székek és üldögélő mardekárosok körvonalai rajzolódtak ki.”

Albus Dumbledore és a Teszlek Süveg szerint a Mardekár-házba azok kerülnek, akik ravaszak és becsvágyóak, ezt hamar meg is tudjuk a Teszlek Süveg verséből:
„Hogyha agyafúrt s ravasz vagy,
Ne tekints másra:
A Mardekár való neked.
Ott lelhetsz sok társra.”

2018. március 20., kedd



Virág Emília: Tündérfogó (Hétvilág 3.)



 Köszönet a recenziós példányért az Athenaeum kiadónak!
(FB / Weboldal / Moly)


Józsi igyekezett komolyan venni a tündért, de nem érezte veszélyes, vagy erős ellenfélnek; Giling-galang jutott eszébe a Pán Péterből, meg mindenféle tündéres-rózsaszín rajzfilmek. Nem illett össze a sziklával vagy egy borostás férfival.
– Nem lehetne nem tündérnek hívni? – gondolkodott hangosan.
Hollus döbbenten fordult felé:
– Kezdesz felbosszantani.


Fülszöveg:
 Immár teljes a Hétvilág-trilógia!

Virág Emília rengeteg humorral írta meg Budapest titkos bestiáriumát Belizár, a lidérckirály fia visszahozta Berzencét a halálból, aminek következtében a fiú testébe egy lidérc került, ami úgy mocorog benne, mintha szét akarná tépni. Hogy megszabaduljon tőle, Berzence felébreszti Aport, a Soroksári-Dunába átkozott tündért, hogy tőle kérjen segítséget.
A tündér nem segít, inkább útnak indul megkeresni a szerelmét, és közben konfliktusa támad Hollussal; elátkozza Hollust és Emesét, hogy nem láthatják egymást, míg ő le nem veszi róluk azt, Hollus pedig olyan rontást tesz Aporra, hogy ha elhagyja a Duna vizét, semmi emberfeletti ereje ne legyen – az átkot pedig csak egy alvilági mumus tudja levenni. Apor megkeresi Berzencét, aki képes alászállni az alvilágba, és azt mondja neki: a mumus segítségével ki tudja szedni belőle a lidércet. Berzence megszerzi a mumust, elrejti úgy, hogy rátömöríti egy pendrive-ra – amit a barátja, Guszti bevisz a munkahelyére, és véletlen feltelepíti a mumust a call center rendszerébe.
Ott egyesül a call center KORNÉL nevű adatbázis-kezelő szoftverével, a boszorkányoknak írt Hurokkal, és azoknak a félelmeivel, akik megérintették. Megkezdődik a versenyfutás az idővel.

Könyv információk:

Eredeti megjelenés éve: 2018
Athenaeum, Budapest, 2018
320 oldal · puhatáblás ·
ISBN: 9789632937465
Hétvilág:

(befejezett)

Megvásárolható ITT:
(Az értékeléshez olvass tovább!     )

2018. március 18., vasárnap



Deme László: Orsi és a tankok




Már több napja pincéset játszottunk, mikor anyu kijelentette, hogy most aztán elég.
– Ha tankok masíroznak az utcán, ha nem, felmegyünk fürdeni.


Fülszöveg:
Kalandos történet az igaz meséket kedvelőknek!
A kisiskolások élete már 1956-ban sem volt könnyű, és Orsi ezt pontosan tudja.
Pedig Orsi és az osztálytársai igyekeznek jól viselkedni, de ez elég nehéz, ha a felnőttek még az sem tudják eldönteni, hogy ki hozza karácsonykor az ajándékot, a Jézuska vagy az óriás fenyőfa, ráadásul az anyukája azt sem árulja el neki, hogy miért nem borotválhatja meg a barátnője plüssmaciját, az apukája pedig miért pusmog idegen bácsikkal a parkban.
A sok furcsaság között már meg sem lepődik, hogy októberben lövik fel a tűzijátékot, amiről kiderül, hogy nem is tűzijáték, hanem a forradalmi harcok fényei.
Ezután Orsi hihetetlen kalandokba keveredik. Óriási tankokkal néz farkasszemet, lyukas zászlókkal elegyedik szóba, és már nem is csoda, ha a romos éjjeli körúton barangolva még a macskakövek is panaszosan rányávognak.
Deme László mesekönyve hol tréfásan, hol izgalmasan, hol meghatóan mutatja be 1956 eseményeit, tanulságos szórakozást nyújtva kicsiknek és nagyoknak.

Könyv információk:

Eredeti megjelenés éve: 2017
Könyvmolyképző, Szeged, 2017
88 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634571476
Illusztrálta: Dudás Győző
(Az értékeléshez olvass tovább!     )