2018. december 31., hétfő



2018 - Ó, micsoda év volt! - Évösszegző bejegyzés (Boldog Új Évet Mindenkinek!)



Először is, B. Ú. É. K. minden kedves erre tévedőnek! Ez az idei év utolsó bejegyzése, 2019-ben folytatjuk!

Ezzel a mai poszttal együtt 188 bejegyzésem van ebben az évben. Csak néhánnyal több, mint tavaly, de továbbra sincs eszem ágában hanyag, összedobott, ám gyorsan elkészített posztokat kirakni a blogra, hogy TÖBB legyen. 2017-ben 209 könyvet olvastam el – cirka 49220 oldalt -, ami ebben az évben 142-re csökkent, viszont le vagyok maradva, mert ~35906 oldalnál járok! ;)) Szerintem ez is csodálatos eredmény, főleg, hogy ezerrel dolgozom, élem az életem, és bejött a turnézás! No, de mindegy is. Véleményem szerint az is fantasztikus, ha havonta egy könyvre időt szakítotok!  =^.^= 

Köszönöm szépen, hogy olvassátok a blogot!
A kiadóknak és íróknak pedig köszönöm a támogatást!


Havi összefoglaló | 2018 / 12. fejezet


(Ezt a rovatot a „havi összesítő” címke alatt lehet megtalálni.)

Az év utolsó hónapja, az év utolsó napja… Húú, hogy elrepült ez az év… Mennyire nem sikerült megvalósítanom a terveimet, és betartanom a fogadalmaimat, amiket év elején tettem. Folyton dolgoztam és folyton jöttem-mentem. Tulajdonképpen szuper év volt, és estefelé érkezik egy évösszegző – sőt, elsején egy újévi fogadalmas - bejegyzés is, de most koncentráljunk a decemberre.
Pozitív randomságok röviden: Moly-szülinap Budapesten, tombolán nyert könyvek, karácsonyi ajándékozások, új szemüveg, filmezés+pihenés, Karácsonyi buli, kirándulás Baracsra és az örök tél birodalmába, mozizás, ajándék gnómok, McDonalds.

(A folytatáshoz olvass tovább! ⇩⇩⇩)

2018. december 30., vasárnap



Gail Honeyman: Eleanor Oliphant köszöni, jól van | Mini-Könyvklub


MKK 11. felvonás: vegyes
A témához tartozó bejegyzések a „mini-könyvklub” címke alatt elérhetőek.


Egyesek, a gyenge emberek, félnek a magánytól. Nem ismerik fel, hogy van abban valami végtelen szabadság, ha rájössz, senkire sincs szükséged, és képes vagy gondoskodni saját magadról. Sőt, éppen erről van szó: az a legjobb, hogy csak magadról kell gondoskodnod. Bármennyire igyekszel is, nem védhetsz meg másokat. Próbálkozol, aztán kudarcot vallasz, és összeomlik, porrá ég körülötted a világod.


Fülszöveg:
v
A fura lány, Eleanor Oliphant élete óraműpontossággal működik, és tökéletesen üres. Emberi kapcsolata csak anyukával van, akivel minden héten egyszer beszél telefonon, és attól is csak az ekcémája lesz rosszabb. Neki minden éppen így jó; köszöni, jól van. Egy nap azonban meglátja a tökéletes férfit, aki még talán anyukának is tetszene, és onnantól kezdve mindent megtesz, hogy kapcsolatba kerülhessen kiszemeltjével. Ebben viszont folyton megzavarja bosszantó új kollégája, Raymond, akit a kiszámíthatatlan események újra és újra az útjába sodornak. Az események felgyorsulnak Eleanor körül, aki harmincévesen kész végre szembenézni az addig mélyen magába temetett gyermekkorával…

Könyv információk:

Eredeti mű: Eleanor Oliphant Is Completely Fine
Eredeti megjelenés éve: 2017
Ventus Libro, Budapest, 2017
398 oldal · puhatáblás ·
ISBN: 9786155535970 · Fordította: Szalai Virág
(Az értékeléshez olvass tovább!       )

2018. december 29., szombat



Mozizó 6. – Bird box / Madarak a dobozban (2018)


(Az összes Mozizó bejegyzés elérhető a mozizo címke alatt!)

Hűha, 2016 óta nem írtam normális Mozizó bejegyzést, amit röstellek, mert imádok véleményt alkotni dolgokról… Oké, főleg könyvekről, de olyan filmekről is, amelyeknek olvastam az alapját képező történetet… Tegnap este viszont sikerült megnéznem egy olyan filmet, aminek az adaptációját azóta várom, hogy elolvastam a könyv verzióját.
A MADARAK A DOBOZBAN című regényről van szó, ami egyszerre horror, thriller, sci-fi és lélektani dráma! A könyvet Josh Malerman írta, de hozzá kell tennem, hogy ez volt az első könyve az írónak, és szinte azonnal lecsaptak a történet filmes jogaira!

Ha érdekel, hogy tetszett, olvass tovább…

2018. december 28., péntek



Martin Kay: Eastern | BTK értékelés




A Twister Media kiadónál jelent meg Martin Kay Eastern című regénye. Yuko és Vajk különleges világban játszódó történetét egy hat állomásos, interjúval bővített blogturné keretében ismerhetitek meg. Kövessétek a játékunkat is, mert egy helyes megfejtő megnyerheti a Twister Media által felajánlott nyereménykönyvet!


- Jegyezd meg, ha csak egy ujjal is hozzám érsz, halott ember vagy!
Vajk kisvártatva felkelt a gyékényről, és a lámpásért ment.
- Jól van, majd horkolással jelzem, ha elhagyott minden aljas szándék.



Fülszöveg:
A Titánokkal vívott háborúban porrá lett földön Yuko hírhedt törvényen kívüli. Az elárvult lányt már csak szíve haragja élteti. Konok kitartással űzi Corbent, a gyűlölt zsoldosvezért, hogy elégtételt vegyen élete megnyomorítóján. Útja során nem várt társaságba botlik nővére egykori kedvese személyében. Vajk, az életunt kalandor egyetlen célja, hogy felderítse szerelme halálának körülményeit. Az elkövető nyomai a rettegett zsoldossereghez vezetnek.
Yuko és Vajk kényszerű szövetséget kötnek, hogy kézre kerítsék Corbent, a rájuk leselkedő veszélyek mellett azonban saját démonaikkal is meg kell küzdeniük. Hiába a kettejük között kibontakozó érzelmi kötelék, ha a zsoldosvezéren való elégtételt más módon képzelik el. Vajon sikerül felülkerekedniük önös érdekeiken egymás javára?
Martin Kay mesterien kombinálja a YA klasszikus elemeit a manga akció dús cselekményvezetésével egy fantasztikusan felépített poszt apokaliptikus western világban. Könnyed és humoros, letehetetlen olvasmány.

Könyv információk:

Eredeti megjelenés éve: 2018
Twister Media, Budapest, 2018
400 oldal · puhatáblás ·
ISBN: 9786155631672 ·
Illusztrálta: Megyeri Manó
A sorozat:
1. Eastern
2. folytatása várható…
(nem befejezett)

(Az értékeléshez olvass tovább!       )

2018. december 27., csütörtök



Decemberi megjelenések, amikre szemet vetettem!




Kiadó szerint:
(magyar) Fumax, Könyvmolyképző, Magánkiadás, Maxim, Pesti Könyv, Pioneer Books

(angol) Delacorte Books, HarperCollins, Subterranean Press


Sziasztok!
Előrehozott havi friss megjelenéses poszt Karácsony után… Ami azt jelenti, hogy holnap érkezik csak könyvkritika, és nem, nem volt időm olvasni, mert őrült módon a családommal törődtem. Nálunk a Karácsony ilyen kis össznépi egymással foglalkozás. ;)
FIGYELEM!
A poszt nem az összes havi megjelenést tartalmazza, hanem ezek azok a könyvek, amik megtetszettek a friss megjelenések közül.
vvvvv

2018. december 24., hétfő



AniTiger - Karácsonyi Könyves TAG, avagy könyvajánló az ünnepre hangolva


(Még több taget a „book tag” címke alatt található.)


Az a helyzet, hogy ma, holnap és holnapután családi zabálás, tévézés, bulizás várható nálam, így kitaláltam, hogy milyen poén lenne ünnepi tagekkel karácsonyozni a blogon. Egészen véletlenül alakult így, ugyanis megláttam Tibinél egy taget, és beugrott, hogy régebben terveztem hasonlót. Szóval jó olvasást és vidám ünneplést!

A taget Tibinél, a Sorok Között Könyves Blogon találtam. :)
--- OLVASS TOVÁBB ---

2018. december 23., vasárnap



Mini-könyvklub a’la Vegazus - 12. FELVONÁS! (vegyes)


A témához tartozó bejegyzések a „mini-könyvklub” címke alatt elérhetőek.

Még neki se álltam a szabadon választott havi könyvemnek - ami várhatóan ez lesz: Gail Honeyman: Eleanor ​Oliphant köszöni, jól van -, de máris jött a hír Vegazustól, hogy januárban indul a 12. kör! TIZENKETTEDIK! Alig bírom felfogni, hogy lassan 4 éve nyomjuk a könyvklubot! Mindenesetre gyorsan jelentkeztem is a következő fordulóra, és szavaztam azokra a könyvekre, amiket szívesen olvasnék közösen a többiekkel!
Olvass tovább...!

2018. december 22., szombat



Alice Broadway: Ink (Ink-trilógia 1.) | BTK értékelés




A Maxim kiadó jóvoltából Magyarországon is olvasható Alice Broadway különleges története, ami egy olyan világban játszódik, ahol az emberek életének minden fontos pillanatát megörökítik a bőrükön már a születésüktől fogva. Leora édesapja halála után egy olyan jelet talál a férfi bőrén, ami a legnagyobb bűnt szimbolizálja, ezért a lány kutatni kezd apja múltja után... Tarts a Blogturné Klub tagjaival, és a turné végén pedig hárman a könyvet is megnyerhetik a Maxim Kiadó jóvoltából!


– És ha tested minden négyzetcentiméterét tetoválások borítanák, és minden szó, amit kimondtál, a testedre lenne írva, az elég lenne ahhoz, hogy leírjon téged? Elég lenne arra, hogy valaki megismerje, milyen is vagy valójában?


Fülszöveg:
Képzelj el egy világot, ahol minden tettedet és életed minden jelentősebb eseményét a bőrödre tetoválják!
Saintstone-ban nincsenek titkok: születésed pillanatától kezdve megörökítik a bőrödön az elért eredményeidet, kudarcaidat és életed minden fontos pillanatát. Vannak megbecsült jelek, amelyek azt üzenik a külvilág felé, hogy jó ember vagy. És vannak szégyenletes jelek, amelyek árulóként megbélyegeznek. Leora az apja halála után abban talál megnyugvást, hogy az apja bőre gyönyörű történeteket mesél. Ez egészen addig tart, amíg Leora föl nem fedez az apja tarkóján egy jelet… a jel a Saintstone-ban elkövethető legnagyobb bűnt szimbolizálja. Leora rádöbben, hogy nem ismerte a saját édesapját. Miközben próbálja az igazságot kideríteni, megismerkedik Oscarral, aki egy bűnöző fia. Ahogy a fiatalok lassan közelebb kerülnek egymáshoz, Leorában úgy erősödik a kérdés: a fiú jelenti majd számára a megoldást, vagy csak bajt hoz a fejére?

Könyv információk:

Eredeti mű: Ink
Eredeti megjelenés éve: 2017
Maxim, 2018
336 oldal · puhatáblás ·
ISBN: 9789632619675 ·
Fordította: Beck Anita
A trilógia:
1. Ink
2. Spark
3. Scar
(befejezett)

(Az értékeléshez olvass tovább!       )

2018. december 21., péntek



Dhonielle Clayton: The ​Belles - A szépség ára (A Belles lányok 1.) | BTK értékelés



Camellia Beauregard világában az emberek szürkének születnek, csúnyának, átkozottnak, és csak egy Belle-lány tehetsége, segítsége révén képesek megszépülni. Camellia Belle-lány, de minden vágya a királyi család palotájában élni, ahova csak a legbefolyásosabb Belle-lányok kerülhetnek. Kövessétek Camellia útját az Udvarba bloggereinkkel, hogy megismerhessétek a Belle-lányok képességeit és Camellia életét a királyi palotában, a turné végén pedig hárman a könyvet is megnyerhetik a Maxim Kiadó jóvoltából!



A kegyelt mutatja meg a világnak, mi a szép. 

Arra emlékezteti őket, hogy mi a legfontosabb.


Fülszöveg:
Camellia Beauregard különleges lány: Belle. Orléans fényűző világában a Belle-lányokat köztisztelet övezi, mert ők irányítják a Szépséget, a Szépség pedig olyan érték, amit mindenki a legjobban kíván. Orléans-ban az emberek szürkének születnek, csúnyának, átkozottnak, és csak egy Belle-lány tehetsége, segítsége révén képesek megszépülni. Camellia számára azonban nem elég csak Belle-nek lenni. Arra vágyik, hogy ő legyen a kegyelt, akit Orléans királynője kiválaszt, hogy velük éljen a királyi palotában, és a királyi család és az udvar legmagasabb rangú személyeinek szépségéről gondoskodjon, ezzel elismerést nyerjen, hogy ő a legtehetségesebb Belle-lány az országban. Ám amint Camellia és Belle nővérei megérkeznek az Udvarba, nyilvánvalóvá válik, hogy kegyeltnek lenni nem mindig olyan, amilyennek képzelte. A palota aranyozott falai között sötét titkok rejtőznek, és Camellia hamar megtanulja, hogy puszta léte hazugság, sokkal nagyobb az ereje, mint gondolta, és sokkal veszélyesebb is lehet, mint valaha feltételezte volna. Amikor a királynő arra kéri Camelliát, hogy saját életét kockáztatva, Belle-erejének nem rendeltetésszerű felhasználásával segítsen a beteg trónörökös hercegnőn, Camellia lehetetlen döntéssel kénytelen szembenézni. Orléans és lakóinak jövője a tét. Camellia döntés előtt áll: magát és nővéreit, a Belle lányok életmódját és hagyományait mentse, vagy saját élete kockáztatásával állítsa talpra a hecegnőt, amivel örökre megváltoztatja a világot.

Könyv információk:

Eredeti mű: The Belles
Eredeti megjelenés éve: 2018

Maxim, 2018
464 oldal · puhatáblás ·
ISBN: 9789632619682 ·
Fordította: Bozai Ágota
A sorozat:
2. The Everlasting Rose
3. folytatása várható…
(nem befejezett)
(Az értékeléshez olvass tovább!       )