2016. augusztus 31., szerda



Havi összefoglaló - 8. fejezet: AUGUSZTUS

(Ezt a rovatot a „havi összesítő” címke alatt lehet megtalálni.)

Papíron unalmas hónap volt ez az augusztus, ami kezdődött két hét technikai szünettel, majd folytatódott 9 nap szabadsággal, vagyis alig voltam bent dolgozni… (Persze voltam bent, de hagyjuk! Pihentem így is eleget meg aztán elég munkamániás vagyok. :D) Sikerült barátnőznöm, családdal lennem, olimpiát néznem, könyvolimpiára gyúrtam, vásárolgatni, sokat olvasni és elhülyülni az időt.

Remélem, mindenkinek jól telt az augusztusa!

OFF: Előre is bocsánat a szétszórtságomért. Hiába volt „rövid” hónap, mégis sok minden történt, ráadásul már harmadik napja dolgozom 9:30-18 között. Félig ülve alvós, félig ülve írós style-ban nyomom a billentyűzetet. :)) 
Egy kis reklám: Szeptemberben indul az 5. Mini-könyvklub, amiben a krimi-thriller könyveket kell majd olvasni, szóval ha érdekel, akkor szeptember végéig tudsz jelentkezni. (Bővebb infó itt. Jelentkezni pedig itt tudsz.)
 (A folytatáshoz olvass tovább! ⇩⇩⇩)

2016. augusztus 29., hétfő



Kemese Fanni: A ​napszemű Pippa Kenn (Pippa Kenn-trilógia 1.)



– Kövess! – mondta, és kecsesen egy magasabb ágon termett. Azt akartam mondani, hogy bárhová vagy hogy örökké, de hiba lett volna hangosan elpocsékolni ezeket a szavakat. Tenni akartam róla, hogy érezze azt a bárhovát és örökkét.


Fülszöveg:
Pippa bármit feláldozna az élő emberi beszédért, vagy egy érintésért. Az erődházban a napok egyformák, és társaságot csak színes digitális magazinok adnak. Az erdőt a biológiai katasztrófa áldozatai uralják, akik gyűlölik a szépséget és emberséget, az elveszett életük nyomait. Bármikor megölnék Pippát. Pippa tizenhetedik születésnapján döbbenetes dolog történik. Vajon megváltozhat az élete? Létezhet számára a szerelem egy ilyen zord világban? Mit jelent a társ? És mit jelent a bizalom?

Könyv információk:

Eredeti megjelenés éve: 2012

Könyvmolyképző, Szeged, 2012
304 oldal · puhatáblás ·
ISBN: 9789632459875
Sorozat:

3. Az elveszett Gage Mack (folyamatban)

(még nem befejezett)
(Az értékeléshez olvass tovább!     )

2016. augusztus 28., vasárnap



Augusztusi megjelenések, amik izgalmasnak tűnnek



Kiadó szerint:
Agave Könyvek, Athenaeum, Harlequin Magyarország, Kolibri, Manó Könyvek, Móra – LOL könyvek, Pozsonyi Pagony


OhLaLa illustration
Már az előző hónapban is készítettem egy havi gyűjtőposztot az abban a hónapban megjelent összes engemet érdeklő könyvről. Ebben a hónapban rövidebb lett a lista, mint júliusban, de sokszínű. Van ifjúsági regény, mese, detektívregény és romantikus történet is. Ha úgy érzed, hogy kihagytam valami hozzám illőt, bátran oszd meg velem kommentben! :D

FIGYELEM!
A poszt nem az összes augusztusi megjelenést tartalmazza, hanem ezek azok a könyvek, amikre szemet vetettem. Jó lenne megvenni, kölcsönkérni, elolvasni, megtapogatni őket, mert tetszik a sztori, a borító vagy éppen a cím. 
Röviden: szerintem izgalmasak! 
❖❖❖❖❖

Agave Könyvek

Fülszöveg: ~
A zárkózott, passzivitásra hajlamos Lucas élete egy csapásra megváltozik, amikor a tizennégy éves Sofía bekopog az ajtaján. A lány nemrég veszítette el az édesanyját, aki a férfi fiatalkori szerelme volt, és akit a szakításuk után soha többé nem látott. Lucas egyúttal azt is megtudja, hogy Sofía a közös lányuk.
Kettejük között lassanként törékeny bizalom alakul ki, és felfedezik egymás legbensőbb titkait is.
Az Ilyen a boldogság két magányos, sebzett ember története, akik megtanulnak szeretni, és együtt néznek szembe a változással járó félelemmel és bizonytalansággal, miközben felfedezik a lemondásban és az önzetlenségben rejlő örömöt is. Eduardo Sacheri új regénye a megjelenését követően Argentínában és Spanyolországban is nagy sikert aratott.

A borító… ez a borító… Ez a borító nagyon bájos! Nem különösebben vagyok oda az argentín irodalomért, de ezt nagyon jó lenne elolvasni alkalomadtán. Kellenek néha az ilyen megható, szeretetközpontú sztorik is.

Athenaeum

Fülszöveg: ~
A valóságban Delila és Olivér soha nem lehetne egy pár. Viszont itt vannak a valóságban, és mégis párként élnek. Szembe kell nézniük a ténnyel: a „Boldogan éltek, amíg meg nem haltak” mondatot akár komolyan is vehetik. A sors azonban különös módon üzen nekik, és hamarosan rá kell jönniük: egy mese újraírása kockázatokkal jár.
A Sorok között folytatásában Olivérnek olyan hétköznapi problémákkal kell megküzdenie, amelyekről nem is álmodott: eddig mindenki az ő alattvalója volt, mostantól azonban neki kell alkalmazkodni másokhoz. Ami nem is olyan könnyű feladat, ha az embernek már előre meg van írva a meséje… (Tovább…)

Már az első rész olvasása után szerettem volna azonnal továbbolvasni Olivér és Delila történetét, szóval nagyon megörültem, amikor megláttam a várható megjelenések között!

Harlequin Magyarország

Sherlock Holmes-kalandregény
Fülszöveg: ~
London, 1888 havas decembere. Sherlock Holmes a Hasfelmetsző Jack után folytatott kimerítő nyomozást követően mély letargiába esik, és ismét a kokain után nyúl. Watson képtelen erőt önteni barátjába, míg egy különös, rejtjelezett levél nem érkezik Párizsból. Mademoiselle La Victoire, a gyönyörű francia énekesnő kér segítséget a híres detektívtől, mivel törvénytelen fia – aki az apjánál, egy angol lordnál élt – eltűnt, őt magát pedig megtámadták a nyílt utcán. Holmes hűséges segítőjével Párizsba utazik, és kideríti, hogy az elveszett gyerek esete összefügg egy felbecsülhetetlen értékű szobor elrablásával és három kisfiú brutális meg­gyil­ko­lá­sá­val. (Tovább…)

Fülszöveg: ~
Imádni valóan romantikus, szívet melengető olvasmány mindenkinek, aki valaha is az Igazit kereste, ám végül sokkal jobbat talált.
Te: kedves, zongorázni tudó szexisten
Én: reménytelenül romantikus adománybolti eladó
Honeysuckle Jonesnak van egy nem is olyan apró gondja, legjobb barátnőinek, Nellnek és Tashnek pedig eltökélt szándéka segíteni ezen. Egy férfira van szüksége, aki figyelmes, intelligens és jó a humora. De mindenekelőtt ügyes kezű. (Tovább…)

Az első nyilván azért keltette fel az érdeklődésemet, mert egy újabb Sherlock Holmes regény, ha nem is Sir Arthur Conan Doyle írta… Szeretem az SH sztorikat filmen, könyvben, játékban, mindenhogyan! A zongoristaprojekt pedig a borítója miatt tetszett meg, aztán kiderült, hogy van benne egy zsémbes (ex-)séf szereplő és már meg is voltam győződve arról, hogy nekem való! :D

Kolibri

Fülszöveg: ~
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
A Hatalmagos Azonáltal Barátságos Óriás, azaz a HABÓ nem közönséges csontkrámcsáló óriás. Ahhoz túlságosan is kedves és gyámbor. Szofi legnagyobb szerencséjére. Ha ugyanis bármelyik másik óriás rabolta volna el az éjszaka kellős közepén, hamarosan felfalta volna reggelire. Amikor Szofi megtudja, hogy az óriások Angliába loholnak, és egészben nyeldekelnek le kedves gyerkedliket, ő meg a HABÓ elhatározza, egyszer s mindenkorra véget vetnek a szörnyűséges emberevésnek!
Szofi és a HABÓ címmel is megjelent.

Új kiadó, új kiadás, új borító és Quentin Blake által illusztrált könyv, ami egy hamarosan bemutatandó filmadaptációval is rendelkezik. Szeretném megnézni a filmet, de előtte jó lenne elolvasni. (Szeretem betartani ezt a sorrendet. :P)
Az eddig olvasott Roald Dahl könyveim: Matilda; Danny, a szupersrác

Manó Könyvek

Fülszöveg: ~
Emberek, ​​amit most a piszkos kis kezetekben fogtok, az nem más, mint egy kiáltvány, egy hosszú vallomás, amely direkt az olyanoknak íródott, akik félreértik a középső gyerekeket és nem hagyják őket kibontakozni. Igen, amikor valaki egy buzgómócsing, szuperszőrös nővér és egy ellenállhatatlanul cuki és imádnivaló kisöccs közé születik, akkor nem sok esélye van bevágódni, ugye? Sosem úgy gondoltam magamra, mint középső gyerekre. Tehetséges számítógépes hecker? Pipa. Divatdiktátor? Pláne pipa. Az osztály legügyesebb kavarógépe? Triplapipa! (Tovább…)

Nem vagyok középső gyerek és csak ketten vagyunk testvérek az öcsémmel, de mindig is érdekelt, milyen lehet, ha több gyerek is van a családban. Ennek a könyvnek már a fülszövege meggyőzött – muszáj elolvasnom.

Móra – LOL könyvek

Fülszöveg: ~
Libby Garrett Owen-függő. A szuperokos lány szentül hiszi, hogy megütötte a főnyereményt a szívdöglesztő kosarassal, miközben a srác még csak mutatkozni sem hajlandó vele, nemhogy felvállalni közel egy éve tartó kapcsolatukat. Avery és a kockakommandó nem bírja tovább nézni, hogy imádni valóan őrült barátjuk lassan teljesen kifordul önmagából, ezért ráveszik, hogy csináljon végig egy tizenkét lépéses „Owen-elvonó”-t. A sikeres leszokáshoz Libbynek szüksége van egy pártatlan mentor segítségére is − itt lép a képbe Adam. A kőkemény, szexi srác elvileg tökéletes a feladatra, ha valaki elbír Libbyvel, az ő. Ja, hogy titokban évek óta szerelmes a lányba? Á, miért is bonyolítaná ez a dolgokat?!

A Szívzűrterápia strébereknek című könyvből már ismert mellékszereplők történetét meséli el, de mivel nagyon szerettem az alapregényt, ez is érdekel! (Nekem bejön ez a borító is - nem a csaj feje, hanem a színváltás -, bár olvastam már, hogy pampogtak miatta. :D)

Pozsonyi Pagony

Fülszöveg: ~
Az éjszaka leple alatt furcsa kép kerül az osztály facebook oldalára: esetlen alak minionjelmezben, felette a falra írt felirat: Az osztály vesztese! Az osztályfőnök tombol, a diákok gyanakodva méregetik egymást. Tettesnek se jó lenni, de áldozatnak még rosszabb. Gyerek életét ismerjük meg mindenestül, miközben velük izguljuk és szorongjuk végig ugyanazt a pár napot a felkeléstől a feleltetéseken át a napköziig. Vajon ki tette és miért? (Korosztály: 11+)

Igazából a borítójára figyeltem fel és csak aztán olvastam el a fülszöveget, de engem meggyőzött: ezt el kell olvasnom! Szeretem azokat a gyerekregényeket, amikben felbukkannak a modern cuccok. 
❖❖❖❖❖
Jó olvasást! Köszönöm a figyelmet!
❖❖❖❖❖

2016. augusztus 26., péntek



Courtney Summers: This ​Is Not a Test - Éles helyzet (Éles helyzet 1.)

  


– Mindenki gyászol – mondja. – Egy egész világot lehet gyászolni.


  
Fülszöveg:
Hat gimnazista az iskolájában próbálja kibekkelni a világvégét. Sikerülhet nekik? Az apokalipszis most van. Hat diák bevette magát a gimnáziumba, de kevés vigaszt nyújt a menedékhely, ha az élőhalottak folyamatosan püfölik az ajtót. Egyetlen harapás elég ahhoz, hogy megöljön valakit, aki aztán önmaga rettenetes hasonmásaként tér vissza. Sloane Price ezzel ki tudna egyezni. Az ő világa már fél éve véget ért, azóta nem nagyon tudja, miért van még életben. Ez az alkalom kapóra jönne a távozásra. Miközben alig várja, hogy az élőhalottak átjussanak a védelmi vonalaikon, kénytelen a világvégét öt társa szemével nézni, akik viszont élni akarnak. De ahogy a napok vánszorognak, meglepő módon változik az emberek túlélési ösztöne, és a társaság sorsát egyre kevésbé a kinti események határozzák meg, sokkal fontosabbá válnak a benti világ kiszámíthatatlan élet-halál kérdései. Mibe lehet kapaszkodni, ha már minden elveszett?

Könyv információk:

Eredeti mű: This Is Not a Test
Eredeti megjelenés éve: 2012

Könyvmolyképző, Szeged, 2014
288 oldal · puhatáblás ·
ISBN: 9789633737613 ·
Fordította: Papolczy Péter
Sorozat részei:



2. Please Remain Calm (angol)

(Az értékeléshez olvass tovább!     )

2016. augusztus 25., csütörtök



Patrick Ness és Siobhan Dowd: Szólít a szörny



Azt hiszed, azért mesélek, hogy tanulságot vonj le belőle? gurgulázta a szörny. Azt hiszed, hogy azért indultam meg a tér és az idő mélyéből, hogy megtanítsalak viselkedni?
Egyre hangosabban nevetett, amíg már a föld is remegett, és szinte leszakadt az ég.
– Jól van, na – mondta zavartan Conor.

  
Fülszöveg:
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. 
A ​​szörny, ahogy a szörnyek szokása, nem sokkal éjfél után jelent meg. Conor ébren volt, amikor megérkezett. Rémálomból riadt fel. Nem egy rémálom volt ez, hanem az a rémálom, amit annyiszor álmodott mostanában. Az, amiben sötét van és vihar és sikoltás. Az, amiben kicsúszik keze szorításából a másik kéz, akárhogy is próbálja megtartani. Amelyik mindig úgy végződött, hogy…
De ez a szörny valahogy másmilyen volt, nagyon öreg és vad, és a legveszélyesebb dolgot akarta Conortól. AZ IGAZSÁGOT.
Conor rákban szenvedő anyjával él. Rémálom gyötri, amiben kicsúszik keze szorításából egy másik kéz, akárhogy is próbálja megtartani. Aztán megjelenik egy szörny előtte, de az nem a rémálombeli szörny, nem olyan rémisztő, és három történetet mond el neki. A negyediket Conortól várja, amiben Conornak ki kell mondania az igazságot. Az igazságot, amelyben Conor ki meri és ki tudja mondani, hogy legyen már vége a szenvedésnek, legyen már vége az elhallgatásoknak, a félig kimondott mondatoknak, a vele szemben tanúsított lelkét pusztító kíméletnek.

Könyv információk:

Eredeti mű: A Monster Calls
Eredeti megjelenés éve: 2011

Vivandra, Budaörs, 2012
216 oldal · puhatáblás ·
ISBN: 9789638883995 ·
Fordította: Szabó T. Anna ·
Illusztrálta: Jim Kay
                                (Az értékeléshez olvass tovább!     )

2016. augusztus 23., kedd



Henrik Ibsen: A ​vadkacsa



    GREGERS
Kérem, Ekdalné asszony – elhiszi nekem, hogy én csak a legjobbat akartam?
    GINA
Lehet, de az Úristen bocsássa meg magának, amit tett.


Fülszöveg:
Henrik Ibsen (1828-1906) méltatói G. B. Shaw-tól Lukács Györgyig egyetértettek abban, hogy A vadkacsa, ez a „csodálatos tragikomédia”, a nagy norvég drámaíró munkásságának egyik legjelentősebb fordulópontja. „…Ez az új darabom – írta Ibsen – bizonyos szempontból kivételes helyet foglal el színműveim között; módszerében sok tekintetben különbözik az előzőektől…A vadkacsa talán új ösvények felderítésére ösztönöz majd néhány fiatal drámaírót, és ezt kívánatos eredménynek tartom.” A darab 1884-ben jelent meg nyomtatásban, 1885. januárban volt norvégiai ősbemutatója, és a századfordulóig már bejárta Európát. Magyarországi ősbemutatójára 1906-ban került sor, a Thália színpadán, Lukács György fordításában. A kényes társadalmi témákat boncoló, modern pszichológiájú dráma napjainkban is kedvelt darabja a színházaknak, hazájában és külföldön egyaránt.

Könyv információk:

Eredeti mű: Vildanden
Eredeti megjelenés éve: 1884

Interpopulart, Budapest, 1994
112 oldal · ISBN: 9636130221 ·
Fordította: Bart István
A könyv
megtalálható
a MEK-en.
(Az értékeléshez olvass tovább!     )

2016. augusztus 21., vasárnap



AniTiger & a 12 napos blogger kihívás | 3. nap


(Ezt a rovatot a „kihívás 12 nap” címke alatt lehet megtalálni.)

Találtam egy 12 napos blogger kihívást BacchanteBlues blogján, aminek van egy molyos kihívás verziója is. (ITT) A 12 napos blogger kihívás lényege annyi, hogy 12 napig minden nap posztolni kell egy rövid, de annál tartalmasabb bejegyzést a blogra különféle feltételek / feladatok alapján. Nem ígérem, hogy 12 egymást követő nap fognak felkerülni a bejegyzések, mert „néha” szeretnék másról is írni – teszem azt könyvekről? 
(Ez egy könyves blog, ugye… Sajnálom, ha ezt most tudtad meg, de ez van.)

❖❖❖❖❖
Kezdjük ott, hogy kedvenc PIÁM nincs, aztán folytassuk ott, hogy anyukám ISTENIEN főz, így majd’ mindegyik főztje lehetséges pályázó lenne a 3 kedvencre, ezért SEMMI házilag megfőzhetőt nem mondok kedvencnek. 
Rendben? 
             (Kérlek, ne vegyél komolyan!)
                                                 Akkor indul a 3. nap:

3. NAP | – 3 aktuális kaja és pia, amiért rajongasz (+ recept)

[1] 50 cm-es BARBEQUE alapú pizza
Kétféle receptem is van hozzá, bár mindkettő feltételezi, hogy Dunaújvárosban laksz / vagy. Mondom a „recepteket”:
1/a) Fogod a telefonomat és a 2-es gyorshívóval felhívod a BETYÁR’S KONYHÁT, megmondod nekik, hogy hozzanak házhoz egy 50 CM-es DÉLIBÁB pizzát, aztán várj 3/4-1 órát a megérkezéséig. Oszd meg a többiekkel. (FONTOS: Ha nincs körülötted senki, akkor majd lesz, miután rájönnek, hogy pizzát rendeltél!)

1/b) Megbeszéled két molybarátnőddel, hogy egyetek az Alibi-ben, foglald le a kedvenc asztalunkat (lehetőleg ne előlünk…), aztán leülés után húsz percig vitatkozzatok azon, hogy milyen 50 cm-es nagy pizzát harmadoljatok el… a 20 perc letelte után kérjétek a BBQ alaposat (ahogy mi tesszük mindig) és kérjetek hozzá egy adag fűszeres sült krumplit is. Osszátok el.

[2] WRAP (lehetőleg csirkés)
Keresd fel a Csibész Csibefalodát vagy személyesen az InterSparban vagy telefonon és rendelj onnan egy WRAP-ot nekem, magadnak meg mindenféle egyéb cuccot a családomnak… Sajnos ez sem egyszemélyes mutatvány. ;)


[3] Koleszterinbomba sült szendvics

Ez az egyik saját találmányom, amit az ApróSéf.hu Tojásos melegszendvics recept videója után variáltam át a saját szám ízére. Ajánlom a videót megnézésére: ITT a YouTube-on, de olvasható az oldalukra – ide! - kattintva is.


Én így csinálom:
1. Süss 2 tükörtojást. Amikor már nem folyik, akkor fordítsd meg, dobj rá néhány lapkasajtot vagy reszelj rá trappistát.
2. Ha ráolvadt, akkor vedd ki a tojást hűlni és dobj bele valami felvágottat vagy szalonnát a tepsibe, amiből kivetted a tojást. Várj, amíg megsül, aztán tedd félre – lehetőleg a tojásokon lévő sajtra, mert ezzel időt spórolsz meg.
3. Vágd félbe 1 zsemlét, a belső részét kend meg margarinnal / sózott vajjal, majd dobj be a tepsibe a margarinos / vajas felével lefele. Várj, amíg meg nem pirul, aztán fordítsd meg és süsd ropogósra.
4. Szedd rá a két fél zsömlére a kb. két normális részre osztott tojás + sajt + sült szalonna / felvágott kombót, aztán ehetsz is. Jó étvágyat!
5. Ajánlom mellé a paradicsomot!
Extra: Légy felkészülve arra, hogy ha más is van a lakásban és meglátja, mit művelsz, akkor ő is kérni fog… Saját tapasztalat.

❖❖❖❖❖
Jó olvasást! Köszönöm a figyelmet!

❖❖❖❖❖