2023. április 30., vasárnap



4. fejezet - 2023. április | Havi összefoglaló ~ Sorozat- és filmajánló, macsKalandok, élménybeszámoló


 

Heyho!

 

Nem igazán volt mozgás a blogon ebben a hónapban, ugyanis nem igazán volt kedvem és lehetőségem olvasni. Hosszú napok állnak mögöttem, sok volt a munka és ha nagy ritkán jó idő köszöntött ránk, akkor inkább jöttem-mentem. Egyébként nem tudom, nektek hogy sikerült ez a hónap, de én eléggé a rossz végéről fogtam meg a dolgokat... Szemüveg szétesés, SOS új csináltatás, de estem le lépcsőn, zúztam össze magam, állt be a derekam, brutálisan benátháztam. Rohantam SOS-be Nagyimnak mikrót venni és az öcsémnek ágyat nézni! 

Nyilván történtek jó dolgok is, hiszen ahogy írtam: jöttem és mentem mindenfelé, amikor tudtam. Növényeket és kiállított csodákat láttam, végre ivartalanítattam a cicám, vettem fritőzt, raktam ki és vásároltam kirakókat, újra bevörösödött a hajam, és 3 különféle előadást is sikerült megnéznem nálunk (Momo meseelőadás, A helység kalapácsa, IV Henrik).

Pozitív mindenfélék, optimista randomságok: Dalí kiállítás, ELTE Füvészkert, TulipGarden tulipánszüret, új szemüveg, fritőz, társasozásos napok, barátnős órák, puzzle, színházi előadások! <3

 (A folytatáshoz olvass tovább! ⇩⇩⇩)

2023. április 23., vasárnap



Liz Braswell: Ami enyém volt rég | Blogturné Klub könyvajánló

  

 

Flynn elmosolyodott, és egy pillanatig úgy tűnt, mintha – most, hogy már nem veszélyes – meg akarná érinteni a lány haját. Felemelte a kezét, majd félúton kettőjük között megállította… aztán gyorsan hátrasimította vele a sajátját.

- Igen. Az én hajamnak is vannak bizonyos képességei. De eléggé szereti a drámát, és szépen kell bánni vele, néha egy kis zselével.

 




Hogy ​megmentsék királynőjük és születendő gyermeke életét, a hűséges alattvalók mindenfelé keresik a gyógyító erejű Aranyvirágot… ehelyett azonban véletlenül a Holdvirágot viszik el a palotába. A csillogó virág meggyógyítja a királynőt, aki egészséges lánygyermeknek ad életet. A kislány haja ezüst, mint a fényesen világító hold. Ám ezüst hajának veszélyes varázsereje van: gyógyítás helyett kárt tesz másokban. A királyság biztonsága érdekében Rapunzel hercegnőt egy nagytudású boszorkány, Gothel asszony gondjaira bízzák, és egy toronyba zárva éli az életét.

Rapunzel tizenkilenc évet tölt a torony falai között. Elfogadja, hogy az embereket meg kell védeni mágikus hajától. Amikor végül úgy dönt, hogy elhagyja az egyetlen otthont, amit valaha ismert – hogy láthassa a lebegő fényeket, melyek minden évben megjelennek az égen a születésnapján –, két tolvaj társaságában váratlan kalandokba keveredik. Az egyikük Gina, a feltörekvő törvényen kívüli, a másik pedig Flynn Rider, a körözött bűnöző. Rapunzel ráébred, hogy a története, a mágikus haja és a jövője sokkal több meglepetést tartogat, mint azt valaha képzelte.

 

 

 

Könyv információk:

 

Eredeti mű: What Once Was Mine

Eredeti megjelenés éve: 2021

 

Manó Könyvek, Budapest, 2023

496 oldal · puhatáblás ·

ISBN: 9789635843060 ·

Fordította: Hermann Alexandra

Sorsfordító történetek

(A Twisted Tale (Disney))

 

Ne ​érezz, ne kérdezz!

Egy új élmény

Ami enyém volt rég

Bírnod kell a célig

A vén idő mesél

Fénytörések

Ez hát a szerelem

Hol volt, hol nem

Tükröm, tükröm

Vár rám a föld

Szállnék már

 

 

WEBSHOP / BELEOLVASÓ / MOLY / GOODREADS

(Az értékeléshez olvass tovább!       )

2023. április 20., csütörtök



Kristi Ann Hunter: Hibátlan külső (A Hawthorne-ház 2.) | Blogturné Klub könyvajánló

  

 

Georginának nem volt kifogása a szerelem ellen, tudta, hogy létezik, de nem hagyhatta, hogy egy ilyen agyzsibbasztó érzelem elvegye a józan eszét. Mr. McCrae nem jelentett többet egy jóképű arcnál és elmés beszélgetésnél. Más körülmények között esetleg megfontolná eme előnyös tulajdonságokat.

 




Vajon az első londoni bálján magára vonhatja egy herceg figyelmét?

Lady Georgina Hawthorne fáradhatatlanul dolgozott rajta, hogy első báli szezonjában biztosítsa magának az Összehasonlíthatatlan szerepét. Elég lesz ez a hódításhoz?

Colin McCrae bővelkedik pénzben és üzleti kapcsolatokban, a vérvonala azonban távolról sem kifogástalan, így mindenhová meghívást kap, de a társaság sehol sem fogadja be.

Amikor először találkozik a divatos lady Georginával, idegesíti, hogy vonzódik a nőhöz, akit csupán a külsőségek és a rang érdekel.

Colin azonban nem tudja, hogy Georgina kétségbeesett társaságbeli próbálkozásainak hajtóereje egy szégyenteljes titok.

A Colin McCrae-vel való kapcsolat nem szerepel Georgina tervei között, ám amikor útjaik újra és újra keresztezik egymást, mindkettejüknek el kell döntenie, az álmaik megvalósulása ér-e annyit, amennyi áldozatot hoznának érte.

Hagyd, hogy magával ragadjon!

 

Könyv információk:

 

Eredeti mű: A Noble Masquerade

Eredeti megjelenés éve: 2015

 

Könyvmolyképző, Szeged, 2021

400 oldal · puhatáblás ·

ISBN: 9789634570332 ·

Fordította: Roehnelt Zsuzsanna Lilla

A Hawthorne-ház:

 

0,5 A Lady of Esteem

1. Előkelő álarcosbál

2. Hibátlan külső

3. An Uncommon Courtship

4. An Inconvenient Beauty

0.5 All for Love

Return to Hawthorne House

(befejezett?)

MOLY / GOODREADS / KÖNYVMOLYKÉPZŐ WEBSHOP / BELEOLVASÓ

(Az értékeléshez olvass tovább!       )

2023. április 19., szerda



Brianna Wiest: Te magad vagy a hegy | Blogturné Klub könyvajánló

ALCÍM: Hogyan szerezzük vissza az irányítást önmagunk felett

 

 

A hegy a köztünk és a vágyott életünk között húzódó akadály. Szembenézni vele - ez az egyetlen út, amely elvezet a szabadsághoz és kiteljesedéshez. Azért vagyunk itt, mert valamilyen trigger megmutatta a sérülésünket, sérülésünk pedig megmutatja az utat, az út pedig megmutatja a sorsunkat.

 




Az életben semmi sem tart vissza jobban saját magunknál. Ha örökösen szakadék választja el azt, ahol vagyunk, attól, ahol lenni szeretnénk – és hiába próbáljuk áthidalni, megakadályoz benne saját ellenállásunk, fájdalmunk, a kellemetlenség érzete –, ez szinte mindig az önszabotázs hatása. A felszínen úgy tűnhet, hogy az önszabotázs mazochizmus. Mintha az öngyűlölet, az önbizalomhiány, a hiányzó akaraterő jele volna. Valójában azonban egyszerűen egy öntudatlan szükségletet fejez ki, amelyet az önszabotáló viselkedés elégít ki. Ahhoz, hogy leküzdhessük, lélektani mélyfúrást kell végeznünk. Meg kell találnunk a traumatizáló eseményt, ki kell engednünk a feldolgozatlan érzelmeket, egészségesebb utat kell találnunk szükségleteink kielégítésére, újra kell teremtenünk az énképünket, fejlesztenünk kell néhány képességet, például érzelmi intelligenciánkat és ellenállóképességünket.

Nem kis feladat ez, valamikor azonban mindannyiunknak el kell végeznünk ezt a munkát.

Amikor elakadunk az életünkben, sokszor nem tudjuk, hogyan lehetnénk jobban, és hiába próbálunk meg mindent, a változásra tett erőfeszítéseink egymás után kudarcot vallanak. Közben nem is sejtjük, hogy általában mi magunk állunk a saját boldogságunk útjába. Miért tesszük ezt, mikor tesszük ezt, és a legfőbb kérdés: hogyan hagyjuk abba – egy életre? Ez a könyv ebben nyújt segítséget, miközben megmutatja a kiutat az önszabotáló viselkedés ördögi köréből. Ha tanulunk a legkárosabb szokásainkból, ha az elménk és a testünk alaposabb megismerésével fejlesztjük az érzelmi intelligenciánkat, ha feldolgozzuk a múltbeli traumáinkat, akkor megváltoztathatjuk az életünket, és kiaknázhatjuk a bennünk rejlő lehetőségeket.

Évszázadokon keresztül a hegy metaforája jelképezte az előttünk tornyosuló, leküzdhetetlennek tűnő nehézségeket. A saját belső hegyünk megmászásához el kell fogadnunk az érzéseinket és lelkileg erősebbé kell válnunk, hogy végül felismerjük, a hegy meghódítása valójában nem más, mint önmagunk jobbá tétele.

 

Könyv információk:

 

Eredeti mű: The Mountain Is You:

Transforming Self-Sabotage Into Self-Mastery

Eredeti megjelenés éve: 2020

Libri, Budapest, 2023

232 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636040680

WEBSHOP

MOLY

GOODREADS

(Az értékeléshez olvass tovább!       )

2023. április 14., péntek



Hibátlan ​külső (A Hawthorne-ház 2.) | Kedvcsináló idézetek (Blogturné Klub Extra)

 A könyvekhez készített extra állomásaimat itt leled: BTKextra



Tartsatok velünk A Hawthorne-házba, ahol megismerkedhettek a vénlánysághoz közelítő Lady ​Miranda Hawthorne-nal és az első báli szezonját kezdő Lady Georgina Hawthorne-nal. Kristi Ann Hunter történelmi romantikusai arra csábították bloggereinket, hogy egy hosszú turnéra vigyék a sorozat első és második részét. Ne felejtsetek el játszani se, ugyanis a turné végén egy nyertest sorsolunk, aki eldöntheti, hogy az Előkelő ​álarcosbál vagy a Hibátlan ​külső című részt szeretné megnyerni!




Vajon az első londoni bálján magára vonhatja egy herceg figyelmét?

Lady Georgina Hawthorne fáradhatatlanul dolgozott rajta, hogy első báli szezonjában biztosítsa magának az Összehasonlíthatatlan szerepét. Elég lesz ez a hódításhoz?

Colin McCrae bővelkedik pénzben és üzleti kapcsolatokban, a vérvonala azonban távolról sem kifogástalan, így mindenhová meghívást kap, de a társaság sehol sem fogadja be.

Amikor először találkozik a divatos lady Georginával, idegesíti, hogy vonzódik a nőhöz, akit csupán a külsőségek és a rang érdekel.

Colin azonban nem tudja, hogy Georgina kétségbeesett társaságbeli próbálkozásainak hajtóereje egy szégyenteljes titok.

A Colin McCrae-vel való kapcsolat nem szerepel Georgina tervei között, ám amikor útjaik újra és újra keresztezik egymást, mindkettejüknek el kell döntenie, az álmaik megvalósulása ér-e annyit, amennyi áldozatot hoznának érte.

Hagyd, hogy magával ragadjon!

 

Kiadó: Könyvmolyképző (Arany pöttyös könyvek)

Oldalszám: 432 oldal 

ISBN: 9789632458960 · Fordította: Roehnelt Zsuzsanna Lilla

Eredeti mű: An Elegant Façade / Eredeti megjelenés éve: 2016

 

MOLY / GOODREADS / KÖNYVMOLYKÉPZŐ WEBSHOP / BELEOLVASÓ

 

--- Tovább az idézetekhez! ---

2023. április 2., vasárnap



Kristi Ann Hunter: Előkelő ​álarcosbál (A Hawthorne-ház 1.) | Blogturné Klub könyvajánló

  

 

Trent előre lépett, feladva nemtörődöm testhelyzetét.

– Nem utasíthatsz el egy herceget!

Miranda újabb ördögi vigyort hajított hátra a válla felett, és előrelépett az egyik sárgaréz gyertyatartó fénykörébe.

– Csak figyelj!

 




Lady ​Miranda Hawthorne minden ízében előkelő hölgyként viselkedik, azonban a lelkében bátorságra és szabadságra vágyik.

 

A társasági élet szereplőinek szemében már a vénlánysághoz közelítő nő hosszú évek óta nem naplóba, hanem levelekben önti ki legbensőbb érzéseit. A leveleket bátyja régi iskolai barátjának, Marshington hercegének írja. Mivel magával a férfival valójában még soha nem találkozott, a legkevésbé sem szándékszik elküldeni a leveleket, és majd elsüllyed szégyenében, amikor a bátyja rejtélyes, új inasa, Marlow véletlenül felad egy levelet a gyanútlan hercegnek.

Miranda legnagyobb megdöbbenésére az etikett ilyetén megsértése a herceg válaszához vezet, és végül élénk levelezésbe torkollik. Az udvarlók korábbi hiánya miatt érzett önbizalomhiány azonban hamarosan zavarodottsággá változik a fiatal nőben, amikor ráébred, hogy Marlow iránt is legalább ugyanannyira érdeklődik, mint a herceg iránt. A férfi viszont, akitől egyre inkább függ, napról napra gyanúsabban viselkedik.

Amikor fény derül a családja birtokán zajló titkos történésekre, egy dolog bizonyossá válik: nem Miranda szíve az egyetlen, amire veszély leselkedik a család és szeretteik körül.

 

Könyv információk:

 

Eredeti mű: A Noble Masquerade

Eredeti megjelenés éve: 2015

 

Könyvmolyképző, Szeged, 2021

400 oldal · puhatáblás ·

ISBN: 9789634570332 ·

Fordította: Roehnelt Zsuzsanna Lilla

A Hawthorne-ház:

 

0,5 A Lady of Esteem

1. Előkelő álarcosbál

2. Hibátlan külső

3. An Uncommon Courtship

4. An Inconvenient Beauty

0.5 All for Love

Return to Hawthorne House

(befejezett?)

MOLY / GOODREADS / KÖNYVMOLYKÉPZŐ WEBSHOP / BELEOLVASÓ

(Az értékeléshez olvass tovább!       )