2016. október 27., csütörtök



Holly Black: White ​Cat - A Fehér Macska (Átokvetők 1.)



Ne legyetek túl együtt érzőek. Íme, a színtiszta igazság rólam: tizennégy éves koromban megöltem egy lányt. Lilának hívták, a legjobb barátom volt, és szerettem őt. Ennek ellenére megöltem.


Fülszöveg:
Cassel ​​átoktevők családjából származik, akiknek hatalmukban áll, hogy kezük legkisebb érintésével megváltoztassák valaki érzéseit, az emlékeit, a szerencséjét. Mivel az átoktevés törvényellenes, ők mindannyian gengszterek vagy szélhámosok. Kivéve Casselt. Az ő érintése nem varázslatos, úgyhogy ő kívülálló, az egyenes srác egy görbe úton járó családban. Mindössze egyetlen apróságot kell elnézni neki, hogy három évvel ezelőtt meggyilkolta a legjobb barátját, Lilát.
Az azóta eltelt idő alatt Cassel, beleolvadva a tömegbe, gondosan felépítette a normalitás látszatát. Ám a látszat bomlásnak indul, amikor Cassel egy szörnyű álomtól űzve, amiben egy fehér macska akar neki valamit mondani, egyik éjszaka elkezd alvajárni. Más, felkavaró dolgot is észrevesz, két bátyjának furcsa viselkedését is beleértve. Titkolnak előle valamit, amiből egy rejtélyes történet bontakozik ki. Ahogy Cassel elkezdi gyanítani, hogy részese egy óriási csalásnak, azt is szeretné megtudni, valójában mi történt Lilával. Az is lehet, hogy még mindig életben van? Hogy ezt kinyomozza, Casselnek túl kell járnia az összes körülötte lévő szélhámos eszén.

Könyv információk:

Eredeti mű: White Cat
Eredeti megjelenés éve: 2010

Könyvmolyképző, Szeged, 2013
304 oldal · keménytáblás
ISBN: 9789633730850 ·
Fordította: Kovács Krisztina
Sorozat:

2. A vörös kesztyű
3. Fekete szív

(befejezett)
(Az értékeléshez olvass tovább!     )

Miért olvastam el?

Már nagyon régóta szemeztem a könyvvel, végül kisorsolták havi könyvnek, így „muszáj” volt sorra kerítenem októberben! (Amúgy Várólista csökkentő könyvem is idén, de igazából már befejeztem a tervezettek elolvasását. :D)

Szerintem

Megvannak a maga erőssége és a maga gyengeségei, mégis inkább tetszett az egész, mint nem. Abszolút mellette szól, hogy érdekes az átokvetők világának és üldöztetésének az alapötlete, ugyanakkor igazán nem várható nagy csavar a főszereplő srác kapcsán. Legkisebb testvér, egyedül ő normális a családban, kicsit mocskos a múltja… de azért igazán vidám kis élete van, ugyanis egy nagyon menő iskolába jár, ahol ő a helyi valaki, akinél bármire tudsz fogadni, ha van elég pénzed!

Szóval az alapötlet bejött, nagyon jól ki van találva ez az alternatív világ, ahol a kezünk érintésével szerencséssé tehetünk vagy megátkozhatunk valakit, ám mégis mindig mindenki kesztyűben van (szóval trükközni kell). A könyv kezdete egész izgalmas volt ezzel a „hogyan került az alvajáró a tetőre” sztorival, ami aztán egyből továbblendítette, gördítette a cselekményt.


Tetszett, ráadásul vannak benne elbohóckodott részek és humoros beköpések is, amik kicsit könnyítenek az alkalomadtán túl komolyra forduló helyzeteken! Pl.:


Vitacsoporton elalszom a hátsó padban. Egy vita közepén ébredek, ami arról szól, hogy fölébresszenek, vagy ne.


Lila Zacharov
ÁMDE!
A FIÚ című skandináv krimi kapcsán már szóba került, hogy nem vagyok oda a bűnöző szálért egy történetben, itt viszont érintőlegesen előkerül a ruszki maffia (vagy hogy hívják őket) varázslóváltozata. Ők úgy nyírnak ki, hogy te sétálsz ki álmodban az őrzött-védett házad elé és fel sem ébredsz, már véged! Nagyon kemény, nagyon brutális az egész, ráadásul rávetül az egész történetre a Zacharov család árnyéka… SPOILER! Ugyanis Cassel éppen a főnök lányát ölte meg, ahogy a páradik oldalon ki is derül. Spoiler vége.

Cassel családja az elejétől kezdve nagyon furcsának tűnt az én szememben - és akkor még csak a börtönben ülő anya miatt aggódtam! Az anyuka megdöbbentő volt, de a fiú testvérei is érdekesen értelmezték a dolgokat. Nehéz nagyon spoiler nélkül nyilatkoznom, de szerintem mindenkiben hagy némi keserűséget a történet alakulása a fiú családjának a szempontjából. Engemet a továbbiakban senki nem érdekel csak Cassel, a nagyapja és a fiú barátai az iskolából (Sam + Daneca).

Értékelés: 4

Összességében

Olvasmányos, gyorsan haladós regény, ami egy igazán érdekes világban játszódik, bár ez a maffiás téma tényleg nem éppen a kedvencem… Ha jobban belegondolok, akkor elég sötét maga a történet, hiszen többször is törvénytelen dolgokat követnek el öntudatlan emberekkel a könyvben, ami jócskán rémisztő, nem? Tulajdonképpen meg is értem, hogy többen az átokvetők ellen vannak és hevesen kampányolnak ellenük.
Felfokozott történet, ami jól elrejtett, komolyabb témákat is feldolgoz, holott csak egy „könnyed” YA urban fantasy. A vége ütött rendesen…
 
FANART
The Curse Workers by mero-ix
Kedvcsináló idézetek:
– Nagyon nehéz jó embernek lenni – mondom. – Mert én már tudom, hogy nem vagyok az.
– Néha nem tudom, mikor hazudsz – mondja Sam.
– Sose hazudok – hazudom.
– Simogasd meg, anyukám! – mondja Sam. – Ajándékot hozott neked! Azt akarja, hogy megdicsérd, micsoda kemény csaj!
– Te egy icike-picike gyilkológép vagy! – gügyög Daneca.
– Mit csinál a cica? – kérdezem.
– Dorombol – felel Daneca. – Jó cicus! Ki a legjobb gyilkológép? Úgy van! Te vagy! Nagyon brutális, aprócska oroszlán vagy! Igen, az!
– Furcsa álmot láttam.
– Hadd találjam ki! Nagy dudájú ninjalányok kikötöztek.
– Á, nem! – (…)
– Gondolom, elég furcsa lett volna, ha mindketten ugyanazt álmodjuk.
Fintorgok.
– Jobb, ha nem mesélsz el többet. Ne rontsd el a meglepetést, hátha ma éjjel álmodom azt.

☆☆☆☆☆
Képgyűjtemény a Pinteresten: Átokvetők / Curse Workers trilógia
Különböző White Cat kiadások borítói a GoodReads-en!
☆☆☆☆☆

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése