Rám mosolyog, szemében különös fény ragyog. – Ha képesek lennénk félretenni a bizalmatlanságot, félelmetes párost alkothatnánk. – Elképzelhető – mondom. – Ha nem kételkednénk egymásban. |
|
Egy szökevény királynő. Egy trónra nem
vágyó herceg. Egy küldetés, ami mindkettejük számára a
véget jelentheti. Nyolc év telt el a Kígyó Csatája óta. Fenn, a jeges északon, a
Fogasudvar Lady Nore-ja uralma alá vonta a Jégtű Fellegvárat. Ott egy ősi
ereklye segítségével hóból és gallyakból szörnysereget teremtett magának,
akik tettre készen várják, hogy beteljesítsék úrnőjük bosszúját. Suren – a Fogasudvar gyermekkirálynője, az egyetlen, akinek hatalma
van édesanyja felett – évekkel ezelőtt a halandók világába szökött, ahol akár
egy vadállat, úgy tengeti mindennapjait. Magányba menekült, de a
Fogasudvarban elszenvedett könyörtelen kínok itt sem hagyják nyugodni. Idejét
arra fordítja, hogy felszabadítsa a halandókat esztelen alkuik alól. Már-már
elhinné, hogy megfeledkeztek róla, amikor egy éjszaka üldözőbe veszi a
viharbanya, Bogdana. Suren segítségére nem más siet, mint Oak herceg, Elfhon
trónörököse, akinek egykor odaígérték a kezét, és akit nem mellesleg ki nem
állhat. Az immár tizenhét éves Oakot három szóval lehetne jellemezni:
elbűvölő, gyönyörű és mesterkedő. Veszélyes küldetésre adta a fejét, és a
sikerhez Suren segítségére van szüksége. Ha a lány úgy dönt, vele tart,
nemcsak a szívét kell megóvnia a fiútól, akit egykor ismert, és a hercegtől,
akiben nem bízik, hanem kénytelen lesz szembenézni mindazzal a szörnyűséggel
is, amit oly rég a háta mögött hagyott. Térj vissza Elfhon cselszövéssel, árulással és veszélyes vágyakkal
teli világába! |
Könyv információk: Eredeti mű: The Stolen Heir Eredeti megjelenés éve: 2023 Könyvmolyképző, Szeged, 2025 368
oldal · puhatáblás · ISBN:
9789636750084 · Fordította:
Sugár Fruzsina Beáta Műfaj/zsáner: Romantikus, Fantasy, Urban
Fantasy, Tündéres, Mágia |
Duológia: 2. The Prisoner’s Throne (befejezett) |
WEBSHOP / ÉLDEKORÁLT / BELEOLVASÓ / MOLY / GOODREADS |
HOLLY
BLACK könyvei: A Fehér Macska / A vörös kesztyű / Fekete szív A kegyetlen herceg / Az elveszett nővérek / A gonosz király / A semmi királynője / Hogyan gyűlölte meg Elfhon királya a történeteket A vaspróba / A rézkesztyű / A bronzkulcs / Az ezüstmaszk / Az aranytorony The
Stolen Heir – Az elrabolt örökös / The Prisoner's Throne |
(Az értékeléshez olvass tovább! ⇩ ⬇ ⇩ ⬇ ⇩ )
Szerintem…
Regényünk főszereplője egy hányattatott sorsú elcserélt gyermek, Wren (tündérnevén: Suren), akit embercsaládja imádott, ám az őt visszaszerző tündércsaládja szinte állatként tart fogva gyerekkorában... Wren kénytelen eltitkolni Lady Nore és Lord Jarel előtt, hogy szíve mélyén még ragaszkodik nemcsaládjához, hogy mennyire szereti Bexet, a féltestvérét.
Bár nem igazán érdekelt Oak története, akit A levegő népe sorozatban ismerhettünk meg, mint Jude és Taryn édes kisöccsét. Shame on me, de nem szerettem volna a tündéri, faunlábú, kecskeszarvú cukorbogyót kegyetlen, öldöklő, idősebb tündérként viszontlátni. Persze aztán nem bírtam magammal és a kíváncsiságommal és belevetettem magam Az elrabolt örökösbe - és nem bántam meg! Szerencsére a regény cselekménye annyira izgalmas és fordulatos, hogy nagyon hamar sikerült elvonatkoztatnom az eredeti trilógiától.
Ahogy már említettem, a főszereplőnk egy Wren nevű tündér, aki mind emberi nemcsaládjától, mind gonosz tündérszüleitől eltávolodva, egyedül tengeti mindennapjait. Wren egy nagyon izgalmas és érdekes főhős, mert bár elmagányosodva él, igyekszik titkon keresztbetenni a tündéreknek átoktöréssel és hasonló apró kellemetlenségekkel. Nyilván megvan a maga baja, hiszen Bogdana, a viharbanya üldözi, és alkalomadtán fára akasztott emberbőrökkel kényszeríti visszavonulásra. De felbukkan gyerekkori ismerőse, a tündérfiú, akit a szülei neki szántak: Oak, Elfhon hercege, és arra kéri/kényszeríti, hogy tartson vele Fogasudvarba Lady Nore kastélyába... Wren pedig Oak-kal és az őt kísérő két katonával tart: az Oak védelmezőjeként funkcionáló Tiernannal és az átoksújtott áruló Hyacinth-tal.
– Vannak rossz szokásaim – kezdi. – Ezek közül az egyik, hogy gyakran esem szerelembe, és mindig látványosan. A kalandjaim oltári csetepatéba torkollanak. |
A Fogasudvarba vezető küldetés meglepett, mert eleinte nagyon keveset lehetett tudni Oak és Tiernan céljairól. Miért indultak Lady Nore ellen? Hogyan akarnak odajutni? Miért érdekes, hogy Wren tündéranyja ellopta Mab maradványait? Ahogy szép lassan mind többet tudtam meg az úticélról és a küldetés mibenlétéről, illetve az azt övező rejtélyekről, úgy vált egyre letehetetlenebbé a regény is.
Nyilván nagyon tetszett, hogy Wren egy vagány és akaratos karakter, akit akarata és ellenérzései ellenére elbűvöl az ügyesen bájolgó Oak, és ez eléggé bosszantja... de szerettem a közös pillanataikat úgy a jelenbélieket, mind a múltbéli visszaemlékezéseket. A két fiatal tündér egészen más környezetben cseperedett fel, hiszen míg Oak mindent megkapott a körülötte lévőktől - főleg azt, hogy szerették és óvták -, addig Wrent láncra verve tartották, vadállatként tartották a szülei. Egyszerre volt rettenetes és szívszorító a története.
Összességében
Szerettem, hogy kicsit körbejártuk a Tündérek világát, és sokféle lénnyel találkoztunk útközben. Ogrék, sellők, orkok, kelpie, különféle boszorkányok és tündérek keresztezték főszereplőink útját, akik néha segítették őket, ám jóval többször gátolták a csapatot. Ez a regény tele van varázslattal, árulással, gyűlölködéssel, bosszúval, bájolgással, cselszövéssel és váratlan fordulatokkal. És talán épp emiatt lett annyira szerethető, amennyire A levegő népe-trilógia volt.
Bár szépen lezárt a fiatalok bosszúhadjárata - vagy küldetése, ha úgy tetszik -, mégis kíváncsi vagyok, hogy folytatódik Wren és Oak kalandja. Alig várom, hogy folytatódjon az éjszaka királynőjének és a napfény hercegének a története.
Értékelés: 4
Kedvcsináló
idézetek:
☆
– És mégis hogyan adják el a rubintokat? – kérdezem. – Miért ne hagynál nekik valami praktikusabbat?
Oak erre csak a szemét forgatja.
– Tündérfölde hercege vagyok, mégsem fejezhetem ki a köszönetemet készpénzben. Az nem elegáns.
Tiernan csak a fejét ingatja, nem szól semmit. Az ételeket vizslatja, majd felmarkol pár szem diót.
– Tudod, mi rosszabb a készpénznél? Az ajándékkártya – folytatja Oak, miután nem reagálok. – Az egész Greenbriar vonalat nevetség tárgyává tenném, ha ajándékkártyát adnék bárkinek a jócselekedetéért cserébe.
☆
– Gyere velem! – terel ki a szobából. – Hagyjuk magára őfelségét, hadd álmodozzon arról, miféle tetteket vihet véghez az új nap eljövetelével.
– Például kiadhatnék egy rendeletet, ami örök időkre megtiltaná, hogy mérgezett állapotomban gúnyolódj rajtam – ötletel Oak.
– Álmodozz csak tovább! – vág vissza Tiernan.
☆
A tündérek szépsége más, mint a halandóké. Elemi, túláradó. Tündérföldén akadnak olyan fenségesen gyönyörű lények, akikre már-már fájdalmas ránézni. Elragadó külsejük láttán a halandók vagy menten elsírják magukat, vagy annyira a hatása alá kerülnek, hogy bármire képesek lennének, csak hogy még egy pillantást vethessenek rájuk. Vagy éppen ott helyben belehalnak a látványukba.
(...)
Szó sincs arról, hogy a halandók ne lennének szépek – sokan igenis azok –, de láttukba ritkán remeg bele a térd. Oak szépségétől egy kissé még az én térdem is elgyengül.
☆☆☆☆☆
Nem saját
képek. Pinterest: The
Folk of Air by Holly Black
The Stolen Heir a GoodReads-en.
☆☆☆☆☆
A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából
most ismét visszatérhetünk Elfhonba, ám Jude és Cardan helyett most Oak
történetét követhetjük, aki immár tizenhét évessé cseperedett. Tarts velünk a
trónörökös lenyűgöző kalandjaira, és ha velünk játszol, akár nyerhetsz is egy példányt
a The Stolen Heir – Az elrabolt örökös című könyvből.
Nyereményjáték: Nyereményjátékunk
során máris bepillanthatsz Elfhon világának új fejezetébe! Olvasd el a kiadó
oldalán található beleolvasót, és válaszolj az állomásokon feltett kérdésekre
a Rafflecopter doboz megfelelő sorában. (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem
áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a
kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak
magyarországi címre postáz.) |
Milyen lény él az Ürdüg Fájánál?
ÁLLOMÁSOK: 03.
31. Utószó
extra 04.
02. Kitablar 04.
04. Utószó 04.
06. Insane
Life 04.
08. Readinspo 04. 10. Hagyjatok!
Olvasok! |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése