2016. május 22., vasárnap



Az emlékek őre - rendhagyó könyvajánló!


Mini-könyvklub 4. felvonás: sci-fi, disztópia
A témához tartozó bejegyzések a „mini-könyvklub” címke alatt elérhetőek.


– Az emlékek őrzésében nem a fájdalom a legrosszabb – folytatta az örökítő –, hanem az egyedüllét. Az emlékek arra valók, hogy az emberek osztozzanak rajtuk.


Fülszöveg:
A 12 éves Jonas olyan világban él, melyben nincs igazságtalanság, éhezés, erőszak, nincsenek kábítószerek, a családok életében is teljes a harmónia. Ezt a tökéletesnek tűnő világot a bölcsek tanácsa vezeti. Ők azok is, akik a tizenkettedik évüket betöltött fiúk és lányok egész életre szóló pályáját kijelölik egy évente megrendezett ceremónián. Történetünk hősét valami egészen egyedi feladatra tartják alkalmasnak. Miközben egy különös öregember felkészíti őt hivatása betöltésére, Jonas előtt feltárul, milyen titkok lapulnak az őt körülvevő világ békéje mögött. A fiú vakmerő tettre szánja el magát…

Könyv adatok:

Eredeti mű: The Giver
Eredeti megjelenés éve: 1993

Olvasott kiadás: 
Animus, Budapest, 2001
238 oldal ·
ISBN: 963930719X
Fordította: Tóth Tamás Boldizsár
A sorozat részei:

3. Hírvivő  
4. A fiú


  
Újraolvasás (2014-2016)

Korábban már írtam a blogon < Lois Lowry: Az emlékek őre > című könyvéről, amit elérhettek a címére kattintva. Először 2014-ben olvastam ezt a regényt, aztán nemrég (2016. januárjában) a végére értem az egész tetralógiának. Kizárólag a Mini-Könyvklub miatt vettem kézbe megint, mert kellett egy újraolvasás és egy új poszt a könyvklubhoz, így született meg ez a bejegyzésem. Különös érzés volt újraolvasni úgy, hogy ennyi mindent tudok… Tudom, hogy hol van a Máshol, milyen egy szülőanya élete, milyen más közösségek találhatóak meg az „egyenlétet” választón kívül és azt is tudom, hogy mi történik Jonas-szal meg Gabe-el. Mégis torokszorító élmény volt újraolvasni… Nem bánom, hogy nem adtam túl a könyvön az elmúlt két évben.


Egyébként az a vicces, hogy sikerült ismét kiborulnom azon, hogy az Örökítőnél ott van egy rakás könyv, de Jonast tulajdonképpen marhára nem érdekli és csak az emlékekkel foglalkozik… Mármint nem ez a vicces, hanem az, hogy újraolvastam az eredeti ajánlómat, amiben szintén kiborultam ezen… Ez van, úgy néz ki, hogy ilyen vagyok! =^.^=

Szerintem:

Érdekes olvasásélmény ez a regény, mindig képes újat mondani. Most döbbentem csak rá, hogy lényegében az egyhangú és fekete-fehér világot állítja szembe a színessel… és ennyi. EBBŐL építkezve, ennyiből elindulva megírta Lowry ezt a történetet, ami attól függően csábít vagy taszít, hogy éppen milyen az olvasója lelkiállapota. Döbbenetes.
Szoktam ajánlgatni másoknak ezt a regényt, mert akár akarja az ember, akár nem – megérinti a téma. Lehet utálni, lehet keresni a logikátlanságait és hiányosságait, de amire kell, arra rámutat, és az ember elkezd kattogni a dolgon.

A belőle készült filmért nem vagyok oda, bár a színészek rendben voltak, de erről már írtam a fent említett Mozizó-bejegyzésemben… Nekem a regény tökéletesen átadta a gondolatait, a film csupán egy felturbózott hollywoodi izébigyó (akciófilm?) lett, aminek marha jó a képi megvalósítása. Nem éreztem szükségesnek a változtatásokat, mindazonáltal nem rossz sztori, csak adaptációnak förtelem.


A sztori főbb szereplői (spoilermentes)

A karakterek és a helyzetük nagyon ki van találva: se több, se kevesebb nincs köréjük írva, mint ami a Szürke Egyenlét megértéséhez szükséges.
Ott van Jonas, a főszereplő, aki a családja 1. gyeremeke. Fiú, vagyis A-nemű… rácsodálkozó, szorongó, érdekes és szerethető gyerek. Nem szabályszegő típus, hanem tipikus „jó gyerek” – az a fajta, amilyen csak egy kiegyensúlyozott családban nevelkedhet.
Két barátja van: egy fiú (Asher) és egy lány (Fiona). Asher a közösségből kicsit kilógó, kicsit hebehurgya gyerek mintapéldánya, akinek a történetén keresztül megismerjük a helyes nyelvhasználat fontosságát és a közösség nevelési módszereit. Fiona meg egy kedves, gondoskodó, szintén naiv lánybarát, aki a kamasz fiúból furcsa érzelmeket vált ki.
Asher, Fiona és Jonas
Jonasnak van egy fiatalabb B-nemű testvére, mert minden normális családba kell egy fiú meg egy lány… általa ismerjük meg az éves ünnepségek velejáróit, a fiatalok felhőtlenebb bolondozásait.
Jonas szülei is mintapéldányok, ugyanis tökéletes példák arra, hogy az egyenlétben nem a nemek számítanak, hanem az egyéni kompetenciák (értsd: a képességek és a készségek együttese) egy munka kijelölésekor. Az Anya dolgozik magasabb beosztásban, ő dolgozik este is és úgy általában övé a családban a komoly, a felvilágosító szerepkör. Az Apa jobban szeret a gyerekekkel foglakozni (dajkáló) és felnőttként se átall játszani velük. Érzékenyebb, engedékenyebb, mint az Anya.
Jonas és a családja
Az Örökítő… Jonas a számára kijelölt pozíció kapcsán kerül kapcsolatba az idősnek tűnő férfival, aki viszont mindent megkérdőjelez, ami Jonas a közösségben megszokott és megtanult. Kivételes személyiség, színfolt ebben a sivár, szürke világban.


Hogy lehet az, hogy valaki nem tud beilleszkedni?
A közösségben minden problémára megkeresték a legtökéletesebb megoldást, és mindenkinek a helyét a lehető legkörültekintőbben határozták meg.


Ajánlom, mert…

Ez az utópia – disztópia regény olyan, hogy nem tudsz róla általánosságban beszélni, mert a legmélyebb lényedet fogja megérinteni. Magányos vagy? Munkát keresel, de kilátástalannak tűnik? Közel a nyugdíj, de nem tudod, hogy fogsz megélni? Gyerek vagy, aki nem tudja eldönteni, mi lesz, ha nagy lesz? Akkor valószínűleg minden álmod egy olyan közösség, ahol bevezették az egyenlétet… Nyomasztó emlékek nélkül, kiutalt házastárssal, testhez illő állással, jó kis kecóval, pénz nélkül, teljes körű ellátással… Csábító felvetés. Milyen lenne, ha egy ilyen közösségben kéne élnünk? Mi szól ellene?
Nagyon ajánlom a könyvet, mert elképesztő, milyen szinten belebújik az ember bőre alá… Egyébként nálam kedvfüggő, hogy épp egyetértek-e a könyvbéli „egyenlét” gondolatával vagy felháborítónak találom ezt a gondosan szabályozott, kiegyensúlyozott világot. Engemet újra és újra sokkol ez a történet, ahányszor csak eszembe jut, de alkalomadtán érdemes mérlegre tenni az életünket.


Hallgatta a haldokló emberek, állatok hörgéseit – és megtanulta, mi a háború.


Ez egy elgondolkodtató regény

Bírom ezt a könyvet, ezt a disztópiát a maga behatároltságával, mert sok kérdést vet fel. Olyan kérdéseket, amik magunktól nem nagyon jutnak eszünkbe, de nem is tudunk rájuk azonnal felelni – vagy ha mégis megtesszük, akkor mélyen magunkba nézve rádöbbenünk, hogy nem ilyen egyszerű…

Van-e bármi jó az emberek erőteljes érzelmeiben?
Megérné-e feláldozni a szerelmet és a vágyat, ha eltűnne velük együtt a harag, a gyűlölet és az irigység is – és emiatt abbamaradnának a harcok, nem lennének viszályok?
Jó-e a gyereknek, ha a saját (akár hozzáértő, akár inkompetens) szülője neveli fel egy éhezéstől / bánattól / háborúktól / gyilkosságtól sújtott világban, ha nevelhetné egy gondosan párba rakott, egymást kiegyensúlyozó és munkájukban - illetve egész egzisztenciájukban - elégedett Apa-Anya páros (vérségi kötelék nélkül) egy tökéletes világban?
Érdemes lenne-e feláldozni a személyes, a családi, illetve az egyéb ünnepeinket azért, hogy évente csupán egyszer, a közösséggel együtt ünnepeljük meg az év múlását?
Nem jobb-e, hogy egy maroknyi ember ennyire figyel a gyermekekre, hogy azok a lehető legjobban a hozzájuk illő munkát találhassák meg anélkül, hogy hónapokat vagy éveket kéne munkanélküliként tölteniük?

Ajánlom: mindenkinek!

Azt hiszem, hogy alkalomadtán jó, ha magunkba nézünk és a könyv kapcsán felállítjuk a magunk Pro és Kontra dolgait az életünk kapcsán. Ha én irodalomtanár lennék, 100%, hogy kötelezővé tenném ezt a könyvet…
❖❖❖❖❖
Képgyűjtemény a Pinteresten: Könyv - Giver series
❖❖❖❖❖


2 megjegyzés:

  1. Érdekes, hogy mennyire más kérdéseket emeltünk ki a könyv üzenetét illetően. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye? Pont most olvastam, amit írtál... Látszik, hogy más nézőpontból vagy más élethelyzetből olvastuk az egészet és ez mennyit változtat a könyv mondanivalóján. :))

      Törlés