Mini-könyvklub 21. felvonás
A témához tartozó bejegyzések a „mini-könyvklub” címke alatt elérhetőek.
A többiek
értékelését itt olvashatjátok el.
|
Nyitva
áll előtted az út, hogy másokért élj. Hidd el, rájössz majd, minden egyes
megmentett élet a te életedet teszi teljesebbé, szebbé. Mi csak így élhetünk,
ez a sorsunk. Nehéz és gyönyörű végzet.. |
 |
Heaven Campel
élete egyik pillanatról a másikra a feje tetejére áll. Harmincharmadik születésnapján megtudja,
hogy nem az, akinek eddig hitte magát, a szülei sem azok, akiket egyszerű,
dolgos embereknek ismert, és a dédnagyanyja sokkal különlegesebb volt, mint
amit el tud egyáltalán képzelni. Heaven két lábbal a földön áll, nem hisz a
természetfelettiben, a túlvilágban vagy a misztikus ostobaságokban, de ezen a
napon át kell értékelnie mindent, amit eddig a világról gondolt. A világról,
amely egyetlen perc alatt részeire hullott… Egy markáns nyomozó segítségével nekilát,
hogy kiderítse a származását, megtudja végre, ki és miért gyilkolta meg azt,
aki tudta a kérdéseire a válaszokat, miért üldözik sötét alakok, és miért
segítik ijesztő idegenek. És a lehetetlen nemcsak lehetségessé, hanem a
mindennapok részévé válik… R. Kelényi Angelika minden szabályt felrúg,
és történelmi vagy romantikus regény helyett egy misztikus krimivel sokkolja
az olvasóit. Heaven Campel története egy lehetetlenül lehetséges sztori,
amely tornádóként süvít végig az olvasók elméjén és lelkén. |
|
Könyv információk: Eredeti megjelenés éve: 2021 Álomgyár, Budapest, 2021 248
oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635702657 |
(Az értékeléshez olvass tovább! ⇩ ⬇ ⇩ ⬇ ⇩ )
A BEJEGYZÉS SPOILERES!
Szerintem…
Azt hiszem, hogy nem fogom növelni a népszerűségem
ezzel a mai bejegyzésemmel, de az első az őszinteség. Abszolút respekt az
írónőnek, nagyon boldog vagyok, hogy a helyi könyvtárban szinte lehetetlenség
hozzájutni a könyveihez, mert egymást érik az előjegyzések, de nálam a Heaven
- A leszármazott bizony gyengén muzsikált! Igazából félbe is hagytam
volna, ha nem fogadtam volna meg, hogy annyi Mini-könyvklub
fordulót teljesítek idén, amennyit csak tudok.
A regény átlagos, de üres. Hiányoztak belőle az
érzelmek, úgy éreztem, mintha egy lélekkel és szóvirágokkal megtölthető
történet vázlatos cselekményét olvastam volna. Sajnos a legtöbb dolog nem volt
kibontva, ami által rendkívül logikátlanná vált a cselekmény. Miért szelence? Ha nincs mágia, akkor sose volt? Mi volt a druidák
trükkje a múltban? Nem volt túl idős akkor a 33 éves? Mi ez a fekete szemekkel? Honnan van egy fiatal újságírónak
annyi pénze, hogy repkedjen a világban, és Hiltonokban szálljon meg? Komolyan
elhitte, hogy a rendőr random érdeklődésből vele tart külföldre, miután előadott
neki egy amnéziával felturbózott, agybajos sztorit paranormális figurákkal a főszerepben, akik az életére törtek? Oké, már
akkor levágta az agyam az ékszíjat, amikor ímmel-ámmal tiltakozott csak, hogy a
random rendőrbácsi (az amúgy se elsőre, se másodszorra nem szimpatikus Frank Warren nyomozó) kecóra vitte, mert vele majd „biztonságban”
lesz…
|
Újra a papír fölé hajolt, és rámutatott egy másik rajzra. – Ez a másik dolog, amit mutatni
akartam. Clarus aranykardjai. Ez a két, egymást keresztező kard a Clarus Rend
szimbóluma. Az írások szerint Clarus mindig két karddal a kezében harcolt, és
legyőzhetetlen volt. |
Hiányzott a hátterek kidolgozottsága. Szívesen
olvasta volna a „nyomozó” élettörténetéről, Clarusról, Nexről, a szövetségről
meg a rendről és a galliai eseményekről kicsit bővebben. (Vagy BENSONÉKRÓL! Most azonnal meséljen nekem valaki Bensonról és a családjának a történelméről! Totál
odáig voltam azért a bohócért…)
Izgalmas lett volna bepillantást nyerni néhány
korábbi Leszármazott életébe, de akár abba is, hogy ők miként készültek fel a
Leszármazottságukra… A nagymama élettörténete mondhatni, hogy tetszett, mert
végre valami egyedi és érdekes is történt a könyvben, de általa sem kerültem
közelebb ahhoz, hogy mit művel a mindennapokban egy aktív, misztikus erővel megáldott Clarus
leszármazott…
Furcsa volt, hogy Heaven mennyire ad hoc jelleggel tanulgatja az új
önmagát, sajnáltam, hogy nincs igazi támasza vagy segítője (Bensonig). (Amúgy érdekes volt, ahogy fejlődött… Kicsit
olyan, mint amikor Peter Parker tanulgatja a pókösztöneit, csak kevésbé
látványos.)
PRO: A leginkább Heaven önmagához való őszinteségét kedveltem
a regényben, hogy nem kezdte el verni a mellét a magyarsága biztos tudatában,
hanem átgondolta, megfontolta, és rájött, hogy attól, hogy megtudta, hogy
magyar származású, attól még a brit nevelése alapozza meg az identitástudatát.
Összességében…
Csalódást keltően gyenge olvasmány volt. Kidolgozatlan
karakterek és üres cselekmény, mindez kiszámítható fordulatokkal megspékelve. Nekem
az egész nem volt világos, és eléggé tele volt logikátlanságokkal (pl.: a
Hiltonos szállások rendőr meg újságírói fizetésből). A vége meg valahogy még
inkább fájt, hiszen egy király fantasyra
készültem – mert nagyon odaver a borító,
lássuk be -, erre kiderült, hogy minden csak tudomány…
Értékelés: 2,5
Tervezek még olvasni az
írótól?
Talán? Nincs ellenvetésem a kiadó vagy az író
regényei ellen, csak úgy érzem, hogy mind Anne L. Green (Törékeny
vonzerő, Viharos
érzelmek), mind Julia Lewis Thomson (Többek
között 1. és 2.)
regényei magasra tették a lécet, amit az írónő egy komfortzónáján kívüli
történettel nem tudott nálam megugrani. Ízlések
és pofonok.
Mindazonáltal R. Kelényi Angelika
rendkívül szimpatikus jelenség, és az egyik kedvenc könyvtárosom már elég
sokszor ajánlotta nekem Az agyam
eldobom című könyvét, mert tudja, hogy én is pánikbetegséggel küzdök/küzdöttem.
(Akárcsak
ez a bizonyos könyvtáros.) Szóval lehet, hogy megpróbálkozom az ajánlott
könyvvel…
Kedvcsináló idézetek:
v
– (…) No – vette le a szemüvegét, hogy
megdörzsölgesse az orrnyergét –, még egy érdekességet mondok. Az összes
leszármazott, aki végül Harcos lesz, ugyanazt a nevet kapta születésekor. Minden
leányt Clarának, azaz tisztának, ártatlannak hívtak.
v
– Azt mondja, hogy a családja a leszármazottja ennek
a halott úriembernek, igaz?
– Clarus. Ez a neve ennek az úriembernek, és igen.
Női ágon örököljük a remek lehetőséget, hogy egész életünkben üldözzenek és
folyton megpróbáljanak kinyírni bennünket fekete ruhás emberek, akiket nem is
ismerünk…
– Szép
kilátások a jövőjét tekintve – mosolyodott el megint, erre már én sem tudtam
mit tenni, visszavigyorogtam.
v
– Mi az az épület ott? – kérdeztem ámulva a
taxisofőrt. Az ismét csak a tükörben tekintett rám, szeme nevetve hunyorított.
– Minden külföldi ezt kérdezi, amikor először jár
nálunk – mondta. – Az ott a Parlament.
– A magyar
Parlament – ismételtem meg. – Az ország háza. A magyarok háza.
Hiába mondogattam, nem lettem magyarabb. Továbbra is kizárólag angolként tudtam magamra
gondolni, mégis megmozdult bennem valami. Meghatottságfélét éreztem, bár ezt
akkor nem határoztam meg így. Azt gondoltam, hogy amint meglátom Budapestet,
egyenesbe jön az identitástudatom. És egyenesbe is jött. Továbbra is angol voltam
– egy kis magyar szállal, ami a valós – bár számomra teljesen ismeretlen –
családomhoz kötött…
vvvvv
Nem
saját képek. Pinterest tábla: Random
Heaven
a GoodReadsen
vvvvv
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése