„Ha
nem lennének az álmok, a felét sem tudnánk annak, amit most sejtünk a jövőről.
Izgalmasabbak, mint az olimposzi bulvárújságok.”
1. rész: A villámtolvaj
2. rész: A szörnyek tengere
3. rész: A titán átka
4. rész: Csata a labirintusban
5.rész: Az utolsó olimposzi
3. rész: A titán átka
4. rész: Csata a labirintusban
5.rész: Az utolsó olimposzi
Fülszöveg:
Y
Amikor Percy Jackson megkapja Groover
segélyhívását, készülődni kezd a harcra. Jól tudja, hogy szüksége lesz erős
szövetségeseire, Annabeth-re ás Tháliára, a félistenekre; valamint hűséges
bronzkardjára, Árapályra is… és egy fuvarra a mamájától. A félistenek Grover
megmentésére sietnek, aki – mint később kiderül – fontos felfedezést tett: két
félistenre bukkant, kiknek származása egyelőre még ismeretlen, de igen nagy
erővel rendelkeznek… De ez még nem minden. A Titán úr, Kronosz felállítja
számukra eddigi legfondorlatosabb csapdáját, és az ifjú hősök majdnem
belesétálnak. A sorozat mulattató, és izgalmas harmadik kalandjában Percynek a
legveszélyesebb kihívással kell szembenéznie: a Titán Átkának hátborzongató
próféciájával…
Y
Eredeti mű: Rick Riordan: The
Titan's Curse / Eredeti megjelenés éve: 2007
Könyvmolyképző,
Szeged, 2010 / 286 oldal · ISBN: 9789632453316 · Fordította: Acsai Roland
Y
Y
Hűűű… nagyon nehéz
összeszedetten írni egy ennyire jó, izgalmas, kalandos könyvről. Tulajdonképpen
ez az eddigi legjobb és legrosszabb Percy Jackson történet, amit olvastam… A
könyv 98%-a nagyon tetszett, sokat vigyorogtam, elröhögcséltem… a maradék
2%-kal sincs baj, csak az szomorú és sírós két százalék… Plusz meg is lepett ez a rész, mert nem gondoltam volna,
hogy szeretni fogom Tháliát vagy a Vadászokat.
Bár nem a megszokott társaság
kalandozott Percyvel, sőt… nem is a szokványos módon indult a küldetés, de
megszokható és megszerethető egyének kerültek Percy és Grover mellé. A
legdurvább változás talán az, hogy megkedveltem Mr. D-t, pedig az eddigi részek
alatt bőven volt mit utálnom rajta a tunyasága és a nemtörődömsége miatt.
Új kedvencek, akikkel bővült a
szeretem-lista: Fekete Péter, Riska, Nico, Chase professzor, Apollón.
Értékelés: 5
Szereplők, morgás és spoilerek:
Több ismerősöm is mesélte már,
hogy nagyokat bőgött Rick Riordan könyvein, de idáig nem értettem meg, hogy min
és miért?! Most konkrétan megszakadt a szívem KÉT olyan szereplő miatt, akit
sokáig nem kedveltem. Mire elkezdtem megszeretni őket és elfogadni a
döntéseiket, nézeteiket (…és itt nem kell valami hű, de nagy ideológiai gondra
gondolni!), már vehettem is könnyes búcsút tőlük! Nem igazság!
Egyébként nagyon aranyos az új
szereplő, Nico. Igazából a Mitomágiás izéjével levett a lábamról és különösen
elkedvetlenedtem, amikor eltűnt. De komolyan, hogy lehet így könyvet
abbahagyni? Mindenki megy amerre lát, csórikám meg ejtve van? Azonnal adjátok
nekem vissza Nico di Angelot!
Szörnyek a könyvben
A legidiótább szerintem a mantikor volt, aki eléggé idegesített.
A zombitenyésztéses fejezetet imádtam, bár ezek zombik valami szag általi nyomkövető csontváz-zombik voltak szürke
bőrrel és halhatatlansággal. A Szkítiai
Dracénáknak szerencsére nem sok szerep jutott. A Nemeai Oroszlán és a Erümanthoszi
Vadkan megjelenése különösen tetszett. Kevés szerepet kapott az aranyalmákat
őrző sokfejű sárkány, Ladón. Ophiotaurusz, akit megkedveltem és
örültem, hogy Percy kiállt mellette. Említés szintjén mások is feltűntek, de
lényegesebb, hosszabb-rövidebb szerepet csak ezek a szörnyek kaptak.
Blackjack / Fekete Péter, a fekete
pegazus, aki imádtam. A Heszperidák,
akiket utáltam. Néreusz… őőő, akit
lehet, hogy istenként kéne bekategorizálnom, de képtelen vagyok rá. Talósz, aki azért egyéb, mert egy
hatalmas őrszobor vagy mi. Szintén egyéb kategóriás a feltűnő Atlasz, akit mérhetetlenül utáltam és
nagyon drukkoltam ellene.
Na, nem csak szörnyekkel, hanem
újonnan feltűnő istenekkel is találkozunk. Artemisz, Apollón, Afrodité – ők
kaptak nagyobb szerepet a könyvben, de a gyűlésen mindenki feltűnt.
P.S. - Még egy gondolat bánt engemet
Olvastam Az
elveszett hős fülszövegét, aztán hallgattam a lázongásokat,
hogy Jászonnak fordították le a feltűnő félvér, aki Jason! De… most megakadt a
szemem a zászlós játék körüli rendezkedésben egy mondaton:
„- Vidd Laurelt és
Jászónt, ők jó futók. Nyíljatok szét legyező alakban a Vadászok előtt, és
csalogassatok el annyit közülük, amennyit tudtok. Én jobbra viszem a
támadószárnyat és rajtuk ütünk.”
Nem úgy volt, hogy egy nevet
csak egy valaki viselhet? Vagy valami… tuti volt valami susmus a nevekkel! De
ha nincs is és már belekevertem egy teljesen másik fandomot, akkor is felmerül
a kérdés: ez az a Jászon vagy nem? Vagy elírás, félrefordítás?
Idézetek:
Y
Mindenki
Dionüszoszra nézett, talán azért, mert ő volt az egyetlen isteni résztvevő, és
az isteneknek illik tudni ezt-azt. Éppen egy bormagazint lapozgatott, és csak
akkor nézett fel, amikor már kellemetlenné vált a csend.
– Ne
bámuljatok rám! Elfelejtettétek, hogy fiatal isten vagyok? Nem koslattam azok
után az ősi szörnyek meg a poros Titánok után. Nekem ők csak unalmas
partipletykák a bulikon.
– Nem
megy ez az izé gyorsabban? – idegeskedett Thália.
Zoé
megsemmisítően nézett rá.
– Nem
tudom befolyásolni a forgalmat.
–
Mindketten úgy beszéltek, mint az anyám – jegyeztem meg.
–
Pofa be! – mondták a legnagyobb egyetértésben.
Y
–
Atyagatya! – nézett most Mr.D.-re Nico – Maga meg a borvirágos ürge? Nem lehet
igaz!
(…)
– A
borvirágos ürge?
–
Dionüszosz, nem igaz? Wow! Megvan a maga figurája is.
– A
figurám?
–
Igen, a Mitomágia nevű játékomban. És van egy hologramos kártyám is. A
támadóereje mindössze ötszáz pont, és magát tartja mindenki a legbénább
istennek a kártyában, de szerintem nagyon cuki!
– Ó!
– Mr.D, szemlátomást zavarba jött, és talán ennek köszönhettem az életem. – Ez
igazán…igazán nagyon kedves tőled.
Y Y Y Y Y
Y Y Y Y Y
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése