2024. július 6., szombat



Michael Mosley: Csak egy apróság | Blogturné Klub könyvajánló

 Kis szokások, amelyek alapjaiban változtatják meg az életed

 

 

A vizsgálatok szerint az éneklésnek köszönhető, a természetes endokannabinoiddal összefüggő hangulat a fájdalmat is csillapítja. Amikor részt vettem egy ilyen vizsgálatban, az egyik önkéntes elmondta, hogy az éneklés a világ minden gyógyszerénél többet segített neki.

 




Tudtad, hogy a csokoládé jót tesz a szívnek, az éneklés természetes kábítószer, a szobanövények pedig serkentik a memóriát?

Mind tudjuk, mennyire fontos a tápláló étrend, az egészséges testsúly, a rendszeres testmozgás, a pihentető alvás ahhoz, hogy egészségesek maradjunk.

De pontosan mit kell tennünk azért, hogy jól legyünk?

A válasz közel sem egyszerű, mivel az újságokban, a televízióban és a közösségi médiában sokszor egymásnak is ellentmondó tanácsokkal találkozunk.

Ezért döntött úgy dr. Michael Mosley, hogy interjút készít a legfrissebb orvostudományi kutatások vezetőivel, olyan tudósokkal, akik a szakterületük elismert képviselőinek számítanak, és megkérdezi tőlük, hogyan és mivel támogathatjuk az egészségünket. Ráadásul a tőlük kapott összes gyakorlati jótanácsot kipróbálta, sőt az ismerősein is tesztelte az egyes elméleteket.

Így született meg a szórakoztató ismeretterjesztés kiváló példájaként ez a kötet, amely harminc egyszerű szokást ajánl a figyelmünkbe: ha elsajátítjuk és rendszeresen gyakoroljuk őket, nagymértékben javíthatunk az életminőségünkön, valamint fenntarthatjuk mentális, szellemi és testi egészségünket.

  

Könyv információk:

 

Eredeti mű: Just One Thing:

How simple changes can transform your life

Eredeti megjelenés éve: 2023

Libri, Budapest, 2024

220 oldal · puhatáblás ·

ISBN: 9789636042974 · Fordította: Gyárfás Vera

WEBÁRUHÁZ

MOLY

GOODREADS

(Az értékeléshez olvass tovább!       )

Miért figyeltem fel erre a könyvre?

 

Minden évben elolvasok néhány önsegítő / önfejlesztő könyvet, mert azt tartom, hogy az életünkön és/vagy saját magunkon való apró javítás nem az ördögtől való dolog. Gondolom, mindenki szeretne vidámabb, boldogabb, kiegyensúlyozottabb, békésebb vagy célorientáltabb lenni, és nem árt, ha tanulunk mások tapasztalataiból.

Ezúttal Dr. Michael Mosley könyve volt a soros kiszemeltem, ami az azonos című - Just One Thing (Csak egy apróság) – podcast 30 tanácsát tartalmazza. A podcast adásait a BBC.CO.UK oldalon meg is tudjátok hallgatni (angolul és ingyen).

 


Szerintem…

 

Már  bevezetőnél megtetszett az író stílusa, ugyanis nem akarja mindenáron az olvasóba beszélni, hogy a kötetben felsorolt dolgokat igenis pakoljuk be a napjainkba, és hogy csak ezáltal válthatunk szuperemberekké… Nem. Az ő célja az, hogy az általa összegyűjtött dolgok között találjunk legalább egy olyat, ami beleillik a mi életstílusunkba, ráadásul minden fejezetnél tanácsokkal lát el arra vonatkozólag, hogy a saját vagy mások tapasztalatai alapján ezt miként lehetne a legjobban megoldani.

A könyvben 30 „apróságot” találunk szétbontva aszerint, hogy szerinte a 6 napszak közül melyikben a leghatásosabb az elvégzésük, ugyanakkor ránk hagyja, hogy mikor fér bele a leginkább az időnkbe a csokievés, a videójáték, a táncolás, a fél lábon állás vagy néhány mély lélegzet. Nyilván a kora reggeli sétának vagy az elalvás előtti forró fürdőnek megvannak a maguk extrán pozitív élettani hatásai, de a többi dolog bármikor elvégezhető.

 

Tetszett a kötet alcíme (Kis szokások, amelyek alapjaiban változtatják meg az életed), ugyanis rendkívül vonzó, hogy néhány aprósággal felforgathatjuk – Jobbá tehetjük! - az életünket. Persze kíváncsi voltam arra, hogy mennyire igaz ez az állítás, ezért azonnal nekiugrottam a könyvnek, amint kézhez kaptam. Ezáltal több mint egy hónapig gyakorolhattam, hogy Michael Mosley mely gyakorlatait tudom bevezetni tartósan a mindennapjaimba.

Nagy titkot nem árulok el azzal, hogy bevallom, a felsoroltak között jó néhány dolgot magamtól is szoktam végezni, mert már olvastam róluk más könyvekben. Például… Mindennap 10 percet nyelvet tanulok Duolingón - néha koreai-t, máskor románt vagy németet, leggyakrabban angolt. Mert megmozgatja az agyam. És régóta nem reggelente kávézom, hanem dél/délután, mert az éhgyomorra bedobott kávé nem csak a kortizol-, de a stressz-szintem is megdobja. (FunFact: mióta átszoktam a koffeinmentes kávéra, ugyanúgy dél körül / délután szoktam kávézni megszokásból.) Sőt, napjában jó párszor felállok, ha épp nincs dolgom a gépemnél, mert a tartós ülés káros hatásáról is hallottam már, és tudom, hogy a mikroszünetek munka közben segítik a produktivitást!

 

 

A gyakorlatok egy részénél fontos az időzítés. A séta még kellemesebb, ha a kora reggeli fényben gyalogolsz; a kávé néhány órával ébredés után a leghasznosabb; a nap közepén több D-vitaminhoz juthatsz a napsütésből; a forró fürdő pedig nem reggel tesz igazán jót, hanem az elalvást megelőző, az elcsendesedést segítő foglalatosság részeként. De egyébként? Csináld, ahogy jólesik. Néhány ötlet – a vízivás, az éneklés, a felállás, a szünet és a mély légzés – akkor válik be igazán, ha a nap több pontján is megismétled.

 

  

Állítom, hogy egyik feladat sem nehéz, amiről a könyvben olvashatunk. Az író a szerinte javasolt mindennapi ütemes sétánkhoz még egy 100 bpm-es zenelistát is csatolt, hogy tényleg megdobja a pulzusunk! Nagyon tetszett a hideg zuhany jótékony hatásáról írt rész (ahol bevallja, hogy elsőre simán üvöltözött, amikor a nyakába zúduét a hideg víz), de önmagát hozza fel példaként akkor is, amikor elmeséli, hogy a mindennapi fél lábon állását fogmosás közben gyakorolja, amit egyébként én is akkorra időzítettem, és tényleg beválik! (A fél lábon állás az egyensúlyérzésünk javítását szolgálja.)

 


A csendesebb elméknek a tudatos meditációs, tudatos légzést, a természetben sétálást és a hálanaplózást (Minden nap írj le egy füzetbe 3 dolgot, amiért aznap hálás voltál!) javasolja. Az aktívabb életmódot folytatók is találnak maguknak „apróságokat”: a legegyszerűbbnek a saját súlyunkkal a falhoz forduló fekvőtámaszozás vagy a napi 2-3 perc guggolást tűnhet (ami az izmok vérellátását fokozza, enyhíti a fájdalmakat), de engem inkább a hangos énekléssel egybeköthető mindennapi 10-15 perc lakásban táncikálás volt szimpatikusabb. (Ami engem például simán csak boldoggá tett! Néha ennyi is elég, nem?)

De ha tényleg semmi ilyesmire nincs időd, akkor egyál meg napi 2 kocka minimum 60%-os étcsokit vagy egyél egy flavonoidban gazdag almát, vagy csak legyél 10-15 percet kint a napon és élvezd a napsütést. Ugye, tényleg nem nehéz egyik dolog se? 

 

Nagyon tetszett az író stílusa, az elbeszélési módja, a saját humoros történetei, de az is, hogy a fejezetek rövidsége és kompaktsága ellenére is minden fejezetben találkozhatunk valós esetekkel, egyéni beszámolókkal, kutatásokkal, tanulmányokkal és példákkal. Szeretem, ha nem csak okoskodnak a könyvekben, hanem tippekkel és tanácsokkal is ellátják az olvasókat, ahogy itt is történt. 

 


Összességében

 

Ha csak egy önsegítő ismeretterjesztő könyvet olvasol el idén, akkor én ezt javaslom. Kompakt, érthető, gyorsan haladós kötet, ami tényleg azt adja, amit ígér: néhány „apróság”, amit tényleg könnyedén be tudunk illeszteni a mindennapjainkba. Nagyon tetszett, hogy mennyire igényesen van összeállítva az illusztrációkkal, a kiemelt idézetekkel, a tanácsadós részekkel.

 

Értékelés: 5

 

Kedvcsináló idézetek:

De miért kell egyáltalán kávét inni? Egyrészt szeretem az ízét, és felélénkít, másrészt jótékony hatásai is vannak az egészségre. A kávé flavanolokban és bizonyos antioxidánsokban, ún. polifenolokban is gazdag, márpedig ezek a vegyületek javítják az agy és a szív egészségi állapotát, és gyulladásgátló hatásúak.

Ha a videójátéknál komolyabb fizikai tevékenységre vágysz, próbáld ki a táncot.

[…]

Ha szereted ropni, van egy jó hírem: a vizsgálatok alapján a tánc és az új koreográfiék betanulása a hagyományos tornagyakorlatoknál eredményesebben fejleszti az izmokat, az egyensúlyt és az agy egészségi állapotát.

[…]

A tánc továbbá bizonyítottan enyhíti a depressziót, csökkenti a szívbetegség és a sztrók kockázatát, fejleszti a memóriát, és véd a demenciával szemben.

NYELVTANULÁS

Kevés olyan dolog van, amivel jobbat teszel az agyadnak, mint a nyelvtanulás, mert a különböző hangok, szavak, fogalmak, nyelvtani és társadalmi szabályok váltogatása serkenti a vérkeringést és a kapcsolatok kialakulását az agyban. Szó szerint megváltoztathatja az agyadat: fokozza az agysejtek számát és a köztük lévő kapcsolatokat. Még az intelligenciádat is fejlesztheti. Ám a maximális hatás érdekében bele kell vetned magad a munkába, heti öt órát kell gyakorolnod az új nyelvet!

Számomra a könyv mindig is az eszképizmus egy formája volt, így aztán nem lepett meg, hogy az olvasás az egyik legjobb eszköz, ha ki szeretnénk szakadni a modern élet nyomása alól. Valószínűleg az olvasásnak ez a hatása csökkenti a depresszió kialakulásának kockázatát az igazi könyvmolyoknál.

 

◈ ◈ ◈ ◈ ◈

Nem saját képek! Pinterest tábla: Michael Mosley: Csak egy apróság

Just One Thing a GoodReadsen

◈ ◈ ◈ ◈ ◈

 


A Csak egy apróság című könyvben harminc szokást találhatunk, melyeket beépítve a napi rutinunkba javíthatunk a mindennapjainkon!

Tartsatok velünk Dr. Michael Mosley nemrég megjelent könyvének blogturnéján, és játsszatok velünk, ugyanis a Libri Kiadónak hála egy olvasónk a turné végén megnyeri a kiadványt!

 

 

Nyereményjáték:

 

Mostani könyvünkben 30 életjavító apróságot találhattok, és mi minden állomáson összekeverjük egynek a betűit, amit ki kell majd találnotok! Az összekevert betűkből kijövő szót várjuk a rafflecopter megfelelő helyére.

 

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

 

 

ázsávék

a Rafflecopter giveaway

 

BLOGTURNÉ ÁLLOMÁSOK:

 

[Blogturné Klub]

07/03 - Szembetűnő

07/04 - Spirit Bliss Sárga könyves út

07/05 - Könyv és más

07/06 - Hagyjatok! Olvasok!

 

 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése