2024. július 7., vasárnap



Becky Albertalli, Adam Silvera: Here's ​to Us - Színre lép az igaz szerelem (Mi van, ha pont nekünk sikerül? 2.) | Blogturné Klub könyvajánló

 

LGBT+ regény

 

 

– Ha csak a szívedet követed, annak következményei lehetnek – jegyzi meg papa.

Mario bólint.

– Azt hiszem, nem arról van szó, hogy csak a szívemet követem, hanem inkább arról, hogy megértem, merre húz.

Még sosem gondoltam erre így. Gyakorlatilag az egy döntés, hogy követi az álmait, de mélyen, legbelül mégsem az. Valami mágnesként vonz, és nem tudjuk elkerülni.

 




Ben ​ a főiskola első évét azzal töltötte, hogy a fantasykéziratán dolgozott írótársával, Marióval, aki nemcsak remek spanyolnyelv-tanár, de még annál is jobban csókol. Akkor miért nem tud másra sem gondolni, mint hogy Arthur két évvel a szakításuk után megint a városban van?

Arthur azért érkezett New Yorkba, mert megkapta álmai gyakornoki állását a Broadwayn, otthon pedig vár rá a barátja, akivel nem is lehetne boldogabb. Ám amikor összefut Bennel, aki épp egy titokzatos fiúval ölelkezik, azon kezd el gondolkodni, hogy vajon az iránta táplált érzései tényleg elmúltak-e.

Bár a fiúk megpróbálnak a jövőjükre koncentrálni, úgy tűnik, nem tudnak nem egymásba botlani a jelenben. Vajon az univerzum arra kényszeríti őket, hogy kiderítsék: valójában egymásnak vannak teremtve?

Lehet, hogy nem. Elvégre a dolgok már az első alkalommal sem működtek közöttük.

Lehet, hogy igen. Végül is a szikrák még mindig repkednek.

Néha pedig csak vennünk kell egy nagy levegőt, bízni a legjobbakban – és emelni poharunkat.

 

Igyunk a régi barátokra!

Az új kezdetek elfogadására!

A második esélyekre!

 

Könyv információk:

 

Eredeti mű: Here's to Us

Eredeti megjelenés éve: 2021

Menő Könyvek, Budapest, 2023

460 oldal · puhatáblás ·

ISBN: 9789635844180 ·

Fordította: Hartinger Emese

VÁSÁRLÁSI LINK

BELEOLVASÓ

MOLY

GOODREADS

Mi van, ha pont nekünk sikerül?

Színre lép az igaz szerelem

 

(Az értékeléshez olvass tovább!       )

Szerintem…

 

Mindig is szerettem a popkulturális alkotásokban és dilis legjobb barátokban gazdag történeteket, és rémlett, hogy ezek miatt már jól esett olvasni az első részt is. De nem olvastam újra, mert tudtam, hogy az előző kötet után két évvel játszódik a sztori, amikor Ben és Arthur is más felé kacsingat.

Míg Ben az apja boltjában dolgozik és a leendő bestsellerének a javítgatásával van elfoglalva, addig Arthur egy színházi rendező asszisztens asszisztensének a gyakornoki pozíciója miatt tér vissza New Yorkba, ahol elkerülhetetlen, hogy újra összefussanak. 

Ben egy dögös, farmer kertésznadrágban nyomuló Mario nevű fiúért eped, akivel maga se tudja, hogy milyen a kapcsolatuk azon túl, hogy nagyban kavarnak és flörtölnek, addig Arthur kvázi tartós kapcsolatban él egy Mikey nevű sráccal, akivel még nem mondták ki egymásnak, hogy „Szeretlek!” szó, de jó ideje együtt vannak. Ha engem kérdeztek, akkor engem a guta ütögetett mind Mario folyamatos kertésznadrágban való lézengésétől (KOMOLYAN... Ben szüleihez is abban ment a bemutatkozó vacsira), mind attól, hogy Arthur Mikey egérnek becézgeti a kedvesét... Ezek tipikusan olyasmik, amiktől falra mászok, szóval egyik párnak se tudtam szívből drukkolni. (Tudom, gonosz vagyok... és ezek lényegtelen dolgok, ha beüt a szerelem.)

 


Ha nagyban le kéne butítanom, hogy miről szól ez a regény, akkor a ki nem mondott és át nem beszélt érzelmekről mondanék pár szót, illetve arról, hogy milyen nehéz megvizsgálnunk a saját szívünket annak a tekintetében, hogy kihez húz és ki nem törné össze biztosan. Rengeteg titkot rejt ez a könyv, amelyek mind kimondásra kerülnek, és szerencsére jól sülnek el a vallomások is. (Az abszolút kedvenc titkomat például egy szabadulószobában vallották be egyik főhősünknek, ahol pont nem érdekelte őket emiatt annak a megoldása.) Nem nagy történet, nincsenek benne sárkányok, sellők, varázskardok, és varázslók is csak említés szintjén, de nekem tetszett. Teljesen reálisan hozza azt a pánikot, amit mindannyian éreztünk már, mielőtt egy fontos döntésre jutottunk volna az életünkben. Egy olyanra, ami akár teljesen fejre is állíthatja azt.

Az elbeszélési módot (Ben és Arthur váltott POV E/1-ben) és a karakterek mélységét továbbra is csodásnak tartom, szeretem a szerzők közti összhangot. A sztori egyszerű, de a benne szereplők beszélgetései, interakciói tették igazán nagyszerűvé és élvezetessé.

 

 

– Te meg tudod mondani, miért tartott ez ilyen sokáig?

– Mert hülyék vagyunk, akik nem látják, mi van az orruk előtt?

 

 

El is felejtettem, hogy mennyire jól meg vannak írva a könyvbéli mellékszereplők is! Huh, ha már szóba jött a felejtés… Amikor egy folytatásról írok, általában elolvasom, hogy az előző kötetről mit írtam a blogra, és ezeket írtam az egyik mellékszereplőről: „A legszórakoztatóbb az egész regényben pedig Dylan volt, akiért teljesen odáig voltam” + „mert ugye ott volt az új szerelmem, Dylan, aki egy kávéfüggő, szívbeteg, de imádni való csávó”. Na, csodálkoztam is, hogy kibe szerettem ennyire bele, de amint felbukkant a mostani kötetben ÉS MEGSZÓLALT (!) máris megértettem januári-Anita rajongását. I love you, Dylan!!! 

 

Visszakanyarodva a mellékszereplőkre – a karakterek élnek, megvan a személyiségük és a személyes történetük. A fiúk szülei folyamatosan helyet kapnak, a barátaik lényegében a legtöbb interakciónál ott vannak (vagy tudnak róla és véleményt alkotnak), de olyan is van, aki coming outol az egyik főszereplőnek vagy bevall egy óriási titkot, amelyek saját full side storyt kapnak a regényben! Nagyon él ez a történet, és az teszi élővé, hogy nem csak a főszereplőkkel történik az Élet, hanem a körülöttük lévő emberek is haladnak előre. A kötet igazából két, évekkel későbbi epilógust is kapott, amelyben a könyvekben felbukkanó rokonok, barátok és munkatársak is megjelennek, amit különösen szívet melengetőnek tartok!

 


Összességében

 

Bár ugyanannyira szerettem Ben és Arthur életének a főbb szereplőit, akik mindig jelen voltak a sztoriban, és ismét sikerült belezúgnom a folyamatosan lököttségeket beszélő Dylanbe, jobban élveztem ezt a kötetet, mint az első részt. Talán a színházi munka megjelenése miatt, talán a coming out és a Pridera való kimenetel miatt, talán Ben barátainak óriási titka miatt, talán a szupercsodálatosságos epilógusok miatt. Talán mert végre megnyugodhat a szívem, hogy ez a két csodálatos, szerethető, kreatív, egymáshoz való főszereplő végre végleg együtt van. Az biztos, hogy egyszerre éreztem letehetetlennek és olvastam volna minél lassabban, hogy tovább tartson. Jó élmény volt!

(Ha csalni akartok, akkor akár egymagában is el lehet olvasni, hiába folytatás, de szerintem az első rész is kifejezetten jól sikerült darab.)

 

Értékelés: 4,5


 

Külföldi borítók ~ borítómustra:

 


 

Kedvcsináló idézetek:

Amikor kijövök hátulról, Dylan épp egy népszerű romantikus regény ismertetőjét olvassa. Megállok előtte, azt hiszem, ezzel majd felkelthetem a figyelmét, de ő tovább olvas, ráadásul halkan motyogva, így én is megtudom, hogy egy tanárnőről meg egy tengerészgyalogosról szól, akik egymásba szeretnek.

– Meleg vagyok, ha ezt megveszem? – kérdezi Dylan.

– Szerinted?

Dylan szünetet tart.

– Nem?

– Helyes.

– Patrickre gondolt – forgatja a szemét Ben.

– Nem akarom hallani ezt a nevet. Nem akarom látni azt az arcot.

Dylan átvág a nappalin, és lehuppan a kanapéra.

– Az az alak egy istenverte bütyök az életem lábán. Ugye tudod, hogy régen egy ágyban aludtak Samanthával?

– A családi kirándulásokon – mondja Ben. – Hatéves korukban.

– Az ágy az ágy!

– Te és én is aludtunk egy ágyban. Sokszor.

Dylan felhorkan.

– És ettől meg kellene nyugodnom? Benzo, akármikor háromméteres távolságon belül kerülünk egymáshoz, késsel lehet vágni a szexuális feszültséget közöttünk.

– Hinnéd, hogy józan? – Azzal küld egy gyors mosolyt Mikey felé Ben.

– És Taj még mindig olyan menő? – kérdezi Ben.

– Ó, persze – mondom, és a rövid ujjú, csipkés ingre gondolok, amit ma viselt. És arra, hogy épp most jött haza egy álomszerű hosszú hétvégéről Montaukból a párjával. – Ő pont olyan, amilyen én is szeretnék lenni huszonöt évesen. Aztán a következő lépés az, hogy olyan meleg nagybácsi legyek, mint Jacob, egy brit férjjel és egy hipoallergén kutyával…

– Hűha…

– És aztán a végső, legerősebb formám? – Drámai szünetet tartok. – A Rosie és Ruby nevű ikerlányaim dilis meleg apukája.

Nevet.

– Olyan vagy, mint egy megszelídített meleg pokémon!

– Készen állsz, D?

– Már évek óta készen állok, Ben.

Megfogja a kezem, ahogy kilépünk a vendégfürdőszobából, vár egy másodpercet, hogy a szülei ránk nézzenek, majd a levegőbe bokszol az öklével. Mr. és Mrs. Boggs, más néven Dale és Evelyn – és ezt teljesen komolyan mondom – a világ két legnormálisabb embere. Evelyn mellett még káromkodni sem lehet, különben azonnal zavarban érzed magad. És itt van Dylan, aki úgy viselkedik, mintha épp most szexeltünk volna a fürdőszobában. Valószínűleg összecserélték valakivel a szülészeten. Ami azt jelenti, hogy valahol ebben a világban van egy visszafogott Dylan, aki szenved a megvadult szülei durva humorától.

Ennek ellenére nem cserélném el Dylant senki másra.

 

☆☆☆☆☆
Nem saját képek. Pinterest tábla: What If It's Us

What If It's Us #2 a GoodReads-en.

☆☆☆☆☆

 


Arthur és Ben közös története két éve véget ért - vagy mégsem? Habár van párjuk, a fiúk ismét egy városban vannak, ugyanis Arthur megkapta álmai gyakornoki állását a Broadwayn. Lehet, hogy New York ismét összehozza őket?

Kövessétek bloggereinket a Here's ​to Us – Színre lép az igaz szerelem című regény blogturnéján, és játsszatok velünk, mert egy szerencsés olvasónk a Menő Könyvek Kiadónak hála meg is nyeri a könyvet!

 

 

Nyereményjáték:

 

A Here's ​to Us – Színre lép az igaz szerelem című regény két író munkája, de vajon mennyit tudunk Becky Albertalliről és Adam Silveráról? Mostani játékunkhoz kutatnotok kell. Minden állomáson találtok egy kérdést, és el kell döntenetek, hogy kire igaz: ADAMre vagy BECKYre?

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

 

 

Melyik szerző a fiatalabb?

a Rafflecopter giveaway

BLOGTURNÉ ÁLLOMÁSOK:

[BLOGTURNÉ KLUB]

2 - Sorok között ~ extra

4 helyett 7- Hagyjatok! Olvasok! *csúszik az állomás*

6 - Spirit Bliss Sárga könyves út

 

 

 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése